Kezdet

Folyamatosan kopogtatnak, tompán hallom, de a falba ütve válaszolok. Furcsa morajlások szűrődnek befelé, elegem van, feltépem az ajtót és üvöltök.

Sok idő múlva látom csak meg, hogy hova tolakodtam én be. Óriások vesznek körül, azt hiszik, hogy nem beszélem a nyelvüket. Öltöztetnek és szeretnek. Gyűlölöm őket.

Még friss, még alig megy. Elesni nem tudok, minden biztosítva van ahhoz, hogy nyugodtan lökjem magam. Felülről anyám figyeli, hogy erőlködöm a lábaimmal, alig van bennük még izom és tapasztalat. Ez az első, hogy a rágógumis aszfalton koptatom a cipőmet.

Hányásfoltok a buszmegálló előtt – gondolta anyám. Nekem színes napsugarak voltak, amik a földre szöktek bánatukban. Átgurultam rajtuk, megtapadtak a talpamon hazavittem őket, hogy otthon villogjanak.

Hatalmas épületek, kiabáló emberek alatt haladok, magam vagyok, szobatiszta.

Integetek és kiáltok. A kutya mellettem ugat, gyermeki mosolyomat próbálja viszonozni. Meghúzom a farkát, ekkor vonyít. Ez a fájdalom, már ő is tudja, hogy ne bízzon a mosolyban. A buszon utazó nő visszainteget, már nem magányos, nekem már nem idegen.

Beszélni nem tudok még, a szám be van tömve.

Csabai Nikolett

Csabai Nikolett

Csabai Nikolett Éva 1994-ben született Szolnokon. Tanulmányait 2012-ben kezdte a DE-BTK magyar szakán. Jelenleg magyar és filozófia szakos harmadéves hallgató, a LÉK irodalmi kör aktív tagja.

More Posts