Csak egy kis időt kell kibírni

Nagy Sándor az ötvenes évek elején született, átlagos kisvárosi nagycsaládban. Szüleit nem érdekelte a nagypolitika, csak élni próbáltak napról-napra. Sanyika már az óvodában többre vágyott ennél, nem hiába létra volt a jele. Szeretett volna minél magasabbra mászni, onnan lenézelődni. Boldog akart lenni. A mászóka tetején is mindig kereknek érezte a világot.  De kicsi volt. Alig várta, hogy iskolás legyen, ahol nyolc éven keresztül minden tanulás közben, minden feleléskor vagy dolgozatíráskor arra gondolt: „Csak ezt a kis időt kell kibírni és minden jobb lesz, ha középiskolás leszek”. Addig elkisdobolta az időt és úttörésben kivette a részét, mintadiák és mintamókus volt, de nem volt számra az igazi.

Valóban hamar elrepült ez a nyolc év, aztán jött a szakközép, de még itt se találta meg igazából önmagát, de eltelt az a kis idő érettségiig. Főleg, hogy úgy érezte harmadikos korában, hogy megtalálta az igazit, de az igazi nem akarta, hogy megtalálja. Az érettségi könnyebb volt, mint számított rá és Sanyi úgy érezte, ő tényleg sokra hivatott.

Építész szeretett volna lenni, de egyetemről szó sem lehetett, pedig csak egy kis időt kellett volna kibírni diplomáig, de a felvételi nehéz volt, a családja pedig mindenképpen a munkára ösztökélte. Pár hét alatt rájött, hogy szülővárosa már nem több neki, mint a mászóka az oviban. Felutazott Budapestre munkát keresni.

Egy gyárban kezdett dolgozni, majd mellékállást is vállalt. Mikor holtfáradtan elnyúlt a munkásszállói ágyán, elalvás előtt csak arra gondolt „Csak ezt a kis időt kell kibírni”

Megismerkedett egy lánnyal a gyár titkárságán. Ő is igazi volt. Nagyon szerette. Az összes pénzét ráköltötte és házasságot tervezett. A lány azonban inkább a vezérigazgató szeretője lett.

Másik állást vállalt. Belépett a pártba. Talán itt megtalálja az útját. A párt élén vagy az ország élén. Csak azt a kis időt…

Megismert egy pártmunkás elvált asszonyt. Nem tetszett neki, de úgy érezte gyerekeinek anyja lehet. Aztán csak egy kis idő és megszereti.

Így teltek a nyolcvanas évek. Két gyereke született, épített egy saját házat és hazaköltözött. A helyi pártszervezet megbecsült tagja lett Nagy elvtárs, és a helyi üzemben is vezetővé választották. Lassan beért a várakozás

A rendszerváltás után azonban felbolydult minden. A pártszervezet feloszlott, az üzem bezárt, így hát vállalkozásba fogott. Új hitek, új remények. Csak azt a kis időt kell kibírni, míg a gyerekek felnőnek, közben minden megváltozott. A vállalkozás és mellette némi olajszőkítés és újra fellendítette életét.

Közben beleszeretett egy végzős gimnazista lányba, aki egyetemre készült. Építésznek készült. Őt is támogatta.

Csak egy kis időt kell kibírni és minden jó lesz. Az ezredfordulóra eltemette rákban elhunyt feleségét, a gyerekei és kirepültek, szeretője is építész lett és feleségül vette.

Aztán jött a munkanélküliség, szívroham, a rokkantság, a hosszas válóperi huzavona és az új otthona a Viola kocsma.

Csak egy kis időt kellett kibírni nyugdíjig és akkor pihenhet Nagy bácsi – mondták neki a kocsmában. Nyugdíjasan egy kis szuterénben lakott, alig evett, havonta fürdött és csak a tévét nézte. Hónapszám nem kereste senki. Erőt vett magán, elvégzett egy internetes tanfolyamot, regisztrált Facebookra is, hogy láthassa végre a gyerekeit, de azok vissza se jelölték.

Aztán meghalt valamikor.

Talán az volt az utolsó gondolata, hogy már csak egy kis idő és eljön a feltámadás vagy a reinkarnálódás.

Somogyi Tibor

Somogyi Tibor

Somogyi Tibor Debrecenben él, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola ifjúságsegítő szakán végzett, 2009-től a Debreceni Egyetem magyar szakának kulturális asszisztens specializációs hallgatója. A DEIK alkotója, több folyóiratban és portálon (Apokrif, Spanyolnátha, Szkholion, Zempléni Múzsa, FÉLonline.hu, Amúgy, KULTer.hu, Almanach, Cékla,) jelentek meg írásai. Az Amúgy szerkesztője.

More Posts