Category Archives: Vers

Vers

Maurice Blanchot kiteszi a lelkét

és megtalálja a Nüánsz utca végén a múzeumot
rátalál a Legnagyobb Senki földjére
amiről nem tudta arkhé-e? vagy a vég-e?

és megdöbben mert jobb a fikció
mint a ráció mint ahogy elképzelte
látszik ám: a valóság őt is felemelte

még radikálisabban lát & nincs benne semmi
ami megbánthatná
csak a Megmutatkozás Aknák

nem elfedés nem agyi emulzió
csupa keresztutalás és illúziók
lám a Mennyben is ott az intenció

és nem fáj ráadásul kimondani jó
hogy a túlvilágon is esik az eső és a hó
mert az öröm a szellem zsebébe való –

Vers

Maurice Blanchot füvet nyír

A lényeg: a profán és a szakrális közötti út.
Amit soha nem tud véglegesen konstatálni.
Akár a szoba levegőjében kígyózó pipafüstöt
vagy a kávéban jótékonykodó gyógygombákat.
Nyakon csíphetetlen – mint a kvantumfizika vagy a bánat –

Egyszer csak ott van veled & mint lételemed
S akkor visszakerülsz a kitaláltba –
s legjobb magzati pózban fetrengened,
amikor az alvás elrejt jó mélyen az ágyba –

Mintha az emlékezeted lenne a nyelv,
rétegeibe leásni majdnem élvezet.
Le kell szopogatni a szavakról a rímeket.

Amit elsiettél korábban és fontos volt
a tudat megeleveníti & – sőt bevárja.
Hogy beleolvadjon a test a nyugágyba.

S a fáradtságot a vágy hazavágja –

Vers

A dologba gondolja bele

Plusz két sor

Az önmagát kibontakoztató működés.
Növekedésben fogant, de felfeslett varrás.
Magzó hullás. Buzgó forrás.
A molekuláris beszéd. Abszolút hallás.

Mihelyst kigondolódik, felnyílik a titka.
Mint zsebóra szelencéjén a zenélő fedél.
Nem beszédben áll. A legtöbbet az ereje ér!
Eltünteti, amit kíván az idő. Felissza.

Vannak szavak, amik a tekintetünket keresik.
Kinéz a könyvlapból a baromarcú tél.
Félrevon. Hátratekint. A csend szerint hazug a cél.

Milyen vehemenciával remél?
Lemond az egészről és részleteket akar, egyszerre.
Álmodja csak, hogy valamit jelentett?

&

Súlyos, de láthatatlan e kincs.
Kigombolódik a széltől, mint próbabábun az ing.

Vers

Ikarosz

Én egy olyan lány vagyok, aki folyton
utazik.
Ha marad pénzem, abból mindig jegyet
veszek. Buszra, vonatra, hévre-tökmindegy.
Az sem lényeges, merre tartok épp,
hisz valahol úgyis leszállok.
Mert le kell szállnom.

Legjobban az éjszakai homályt és a neonnal
átitatott plexitetejű megállókat szeretem,
a sötétben kirajzolódó bérházak sziluettjét,
a magányos autókat, ahogyan pici,
mutálódott bogarakként bolyonganak az éjben,
és én nem tudom, merre tartanak ilyen későn.
De talán ők sem.

Vers

Csillik Kristóf: Lao-ce, a bölcs, összegzi élete főbb tanulságait

Lao-ce, a bölcs, egy alkalommal meglátogatta régi barátját, Hap-cit.
Így szólott hozzá, megöregedtünk, dude, bár te egy fikarcnyit [szerk. betoldása: sem].

Barátja, Hap-ci, így válaszolt neki, korunk csak abban mérhető, dude,
amit az ember rögös élete során a világ megannyi dolgáról megtúd.

Kiitták kelyheik, s mulatozásuk tetőfokán, passzióból, rímelgetni kezdtek.
Behányok, tesó, így szólott egyikük, mert félrenyeltem a kekszet.

Eztán Lao-ce, a bölcs, s régi barátja, Hap-ci, már csak tudósan beszéltek,
s hazaútjuk során útbaejtettek egy nyugat-pilisborosjenői közértet.

De ezután, kérdezte Hap-ci, merre tovább, Lao-ce, agg, kedves mesterem?
S az így felelt erre, chilljél, kérlek, brada, mert félrecsúszott a jinjangom ez estelen.

Sliccén így kelet felé igazított egyet bölcs Lao-ce, agg, kedves mester.
A legjobb út mindig a középső, szólt, majd megtudakolta: innen merre lehet Manchester?

Vers

Mizsur Dániel: Ennyi

(szerelmes vers)

Ez is majd talán, ahogy máskor is,
bár lehet, mégse, de van úgy, hogy,
mint amilyen visszafordíthatatlanul,

talán egy vízparton és este, amikor
hazafelé menet még egyszer, utoljára
rád gondoltam. Nézhettem a kavicsokat,

szagoltam az algát, s úgy hittem, hogy
ezt is majd megszokom, ahogy itt elvétve
akadnak sirályok, a vízben még halak is,

mikor hirtelen megtorpantam, amint
eszembe jutott, mert megláttam a kiírást,
hogy ez talán mégis inkább a Király utca.

Szerelmeink viszont szabályos, rendezett
terek és egyéb konstrukciók, melyek csak
zavarosan írhatók le, vagy tanulmányban.

Mintha valaki azt mondaná, egy vadidegen,
hogy ne is haragudjon, uram, de mit gondol
a wirkungsgeschichtliches Bewußtseinről
?

Néha középkorú, borostás taxisofőrnek
képzellek, ahogy egykedvűen vajaskenyeret
majszolsz a garázs ajtajában – és ennyi.