Category Archives: Vers

Vers Vers

Szakadék

Miután leült, Trianonról kezdtünk beszélni.
Beszakadt körmeivel karcolta szalvétába
az országunk-ábrát. Később már egészen
más határok átrendezése zajlott.
Háttérképén a lányai voltak, de az időt
tudtam azelőtt is, hogy ő megnézte volna:
a hajnal kettőt érzi az ember a halántékán
lüktetni. És ha már számok – mondta –,
gyanúsan sok a telefonszámomban a hatos.
Én nevettem volna, de összeszorította
állkapcsomat a hányinger, elnézést kértem,
és ahogy felálltam, ő hátradőlt, az asztalon
hagyott nedves tenyérnyom pofonokra emlékeztetett,
amiket mások kapnak meg az apjuktól.

Vers Vers

Fehér

Újabban kaméleon vagyok.
Mióta összegyűltek bennem

a mellékhatások, átvettem a fal színét,
és az apró betűs részekkel együtt lettem
én is egyre kisebb. Ugyanaz a fehér ágy

nézi végig, ahogy éjszakákat forgolódok,
te mindig máséban keresed
az egészséges mozdulataimat

és félsz, hogy már sosem fogsz
a párna jó oldalán ébredni.
De ne aggódj, majd a látogatók izzadtságából
következtetek a napsütésre, miközben
módszeresen gyógyítanak a halálba.

CéhKaptár Vers

Messzi villám

Viharba hajol a lakótelep,
mint szoknyás nő, ha cipőt köt.
A szél füttyögéseitől
megsötétedik a beton.
Utána fordulnak a fák is.

Az a lassan oszló, puha
esőfelhő vagyok, ott fenn.
Nem sírás ez. Kondenzáció.
Mint egy nyári zápor,
addig ütném a konyhád ablakát,
míg erőmből telik.
Vagy te lennél zivatar,
rám hullanál. Lennék üveg,
számra lehelnél, és
a párába rajzolnád félelmeidet.
Mint a villamoson, hogy kiláss.

Hirtelen átütsz az égen,
magányod, mint mennydörgés,
siet utánad. Mindenki
titeket néz,

én csak a sárban a szívem
lábnyomát.

Pennázó Vers

Múzeum, nappal

Ahogy a tárgy küzd a térrel,
ezért vagyok itt én is,
fogadásokat kötök, melyik bírja tovább.

A fehér falak polgári prüdériájában
a puszta forma perverz öröme,
miközben komótosan meglóbálja magát.

Az acél, a kátrány, a zománcfesték.
Köszönettel tartozom azért,
hogy könnyebben bomló anyagból vagyok.

Pennázó Vers

Az alázat kioltása

Elkezdett élni, hogy meg tudjon halni.
Eleinte röviden, sietve kívánt.
Megtanítottam késni, s hogy van annyi
kegyelem a szelíd világban, ami bánt.

Labda lettem, nem Nap, játszótereken.
Mutattam, a madarak igazán rabok.
Majd megtiltottam, hogy igazam legyen.
Megígértem, elmehet, s vele maradok.

CéhKaptár Vers

Hiányvers

Hát eljött a szerda, és megint hiányzol,
pedig olyan szépen megterveztem mindent:
kötök egy sálat, fodrászhoz megyek, vagy
megint átjön hozzánk a szomszéd gyerek,
a lényeg, hogy nem leszek egyedül.
A gondolat cikázik, menekül, de utánakapok
és hosszan csodálom, bár meg sosem értem.
Hogy lehet, hogy a tegnapi álmom is rólad szólt,
meg a maiban is benne leszel, hogy folyton
ott vagy, egyre szívósabban, és akaratosabban,
kérlelhetetlenül és ezer alakban?
Azt hiszem, nem is léteznék nélküled.
Vagy ez csak egy buta, oldhatatlan révület,
mindenesetre tenni nem lehet ellene.
Nem is akarok. Végre mocorog bennem
az élet, virágok nyílnak a tüdőm falán,
és apró rügyekként bomlik ki, pattan
mind a harminchárom csigolyám.
Együtt lélegzem a mindenséggel. Még a
hiányod is különös élvezet. Mert tudom,
van valamim, ami hiányzik, és azt is,
hogy újra az enyém lehet.

Pennázó Vers

Nyár után Máté

körték közé kevert szíved
úgy kellett megkeressem, te.
de szagodról ismerlek már,
savanyú almába szúrt száraz szegfű,
és hallom, ahogy ropog,
gömbgesztenye izmaid között húzik az ín,
s belehempergetett nyálkás avar vagy te magad.
mint gyerekek botokat a sárba,
úgy rajzolták rád a szeplőket, íveket
amik összeérnek
ott középen
araszpárral a szíved alatt
lassú borrá.

CéhKaptár Vers

Marad

Nem vagyok hozzászokva,
hogy nem hagysz el
a piros bőröndödnél fogva, ha
nem tetszik az egyik
életviteli módszerem,
a bőrszínem,
amikor magas alkoholszinten
szürke, és nem tudok beszélni
másnap.
Itt van például a költészet,
hogy a pénz sosem annyi
vagy csak éppen, és
a félretétel nem megy
– szükségképpen
és adódóan a fentiekből
mindig akad
valamilyen inni-,
vennivaló.
Nem teszek zsebre,
félre eleve,
a földtől fölfelé járok,
esténként el-el,
majd valami
drága gépalkatrészért
kell azonnal
a boltba jutni
még aznap este hétig,
futni ki a pénztálca
utolsó ép tízezreséig.
Két héttel előbbre
a fizetésemért
már mindent megvettem,
jövő októberig
precíz tervben van
a lakás video- és hifi-toronnyá
alakítása, nagy mennyiségű
sör megivása és néhány
élménytúra külföldön,
meg irodalmi estek,
visszatérve élve
újra a költészeteknek.
Ezt elvben sem
könnyű állni,
belátom. És ígértem,
tényleg, hogy csínján
bánok a hajlamokkal,
a forintokkal
nem előre, hanem
utólag bánok el,
illetve akkor sem
úgy, és ez, ajjaj,
de ingoványos talaj,
még ha fogytam és kevesebb
volt a sör is tavaly
ősz óta, a spórolás
egy része meg is volna,
a kütyükkel kapcsolatban
kicsit vacakul állok,
de az is meglesz,
ha koncentrálok,
attól kezdve…
Jó, jó, ilyet már mondtam,
tudom, persze.

Nézel, bőrönd
nincs, feloldásul
mosoly,
a szemed fénylik rá
az arcomra, kipirosodik,
én suta mozdulattal
simítlak vissza.
Ez a rész, úgy, ahogy van,
megolvad:
fehér jég színes poharakban.
Tényleg úgy változunk
lassú adagokban,
hogy nem változtatunk.

Vers Weöres Sándor 2013

Gesztenyefa

Rímre libben
gesztenye falevele
gesztenyefa levele
cikázva.
Hull a földre,
tétova belekap a
fél foga belemar a
világba.
Holtan az éjből
vágyat ereszt,
testet játszik
s félni kezd.
Rímre libben
gesztenyefa levele
gesztenye falevele
vigyázva.

Vers

Veréb-hakni a betonon

Cumó megvan, indulás a külvárosba!
Hisztizve, pityeregve, káromkodva
repül két kormos veréböreg.

Új lakói vannak a belvárosnak,
Az ereszen huncutul paráználkodnak,
Zajlik a harcos puszinesze.

Szállunk a belvárosból, űzve szállunk,
Valahol a külvárosban megállunk,
Borzolt frizkóval, hágásra vágyva.

Sajna, ez az ucsó hakni!
Ham-ham, egymásból kezdünk harapni,
S lezuhanunk a betonra: placcs!