Category Archives: Vers

Vers

Elis Hall-i akták, az inas feljegyzései, II. rész

Apró tettekben bújtatom el mindazt,
ami a közeledbe érhet, ez minden
szolgálatom, és az, hogy ezt nem tudod.

Kezeim engedelmes árnyéka fehér –
van egy részem, amit nem érintett meg
bennem a világ, és néha fény tölti el,

néha pedig mérhetetlen sötét. A valódi
szándékaim mögött elgondolkodva néz,
míg rendbe teszi azokat. Patikamérlegen

fél térdre hullt szándék az egyensúly,
kiváltságom, hogy általa tehetek;
bár ez az egyensúly nem ígér semmit,

kérdésekre válaszol bennem. Igazat beszél,
ahogy néha itt a földön a szívembe téved,
ami igaz. Várok, majd becsukom az ablakot

az eső elől, megérzem, amikor ez elered,
nyüszítve visszatér a ránk záródó este.

Vers

Csak tüske vár

Csúfolódtak veled, akiket szeretsz?
Vagy annyira nem, csak kell a figyelem,
nos, értelek – de anyádért van ez, aki,
ahogy romlasz, rád se bagózik. Te meg
tolod a cuccot, tudom én. Szívhatod,
apád is sitten, falun élsz, olcsón megkapod,
akár a légyirtót, bár unalmas itt lenn.

Majd hívnak: “Béci a kórházban lebeg.
Véreset hányt, haza vágyik.” Hát persze,
bassza meg. ” Krétával falloszt a táblára,
lányoknak hempereg s az asztalon pihen.
Itt ez nem szokás.” Csak ki ne szökj, Béci!
Így már nem mehet. Ha vertek otthon,
megérdemelten. De te kezdted, érdekes,
mikor csúfoltak, akiket úgy szeretsz.
Ágyon a takaró, friss a kiflid is. Örülj,
ha lyuk van a seggeden. Bécikém,
a kedvemért. Hát ne kurvaanyázz itt nekem!

Vers

Győztes

Gratulálunk, ön nyert. Ami itt áll, mind az öné.
Nagy kert, pazar a terasz, nappali, tágas lent a garázs:
áll pár luxuscucc majd bent. Hiszen a szekér megy.
Mit megy? Tovaszáll! Sok a haver, hadd tolják.
Ami jár, az jár. A kellékek dögösek. Kell is, mert
ugye az út lefelé vezet, de nem baj. Ön nyert!

Vers

Vákuum

Ajkadon árnyalatot kap az űr;
kékből feketébe szöknek színek.
A szavak kihűlnek, mielőtt még
megalvad a vér, és a nedv rászárad
a bőrre. Nem ígérgetünk.
Távolságot építeni és bontani
egyformán tudni kell. Elköszönünk,
mintha, és próbálunk nem hagyni
egymásnál magunkból semmit.

Vers

Böjt

Megtanulja,
hogy legyen kevésbé fontos
még önmagának is. Kerüli
a színpadiasságot, nem gyújt rá,
nem húz fekete inget sem,
csak ásványvizet iszik,
napszemüvegben jár, számolva
fújja ki a levegőt, visszafelé
méri a napokat, zsebében
elvakart sebekbe kapaszkodik,
a kiáltást későbbre tartogatja.

Vers

Kocsány

A felkaron kúszó vénák ágai
feketén csipkézik az eget.
Lassan lüktető percek alatt
alvadnak az éjszakába.

Elhullajtott darabjai után
fázva hajol a törzs, hogy
a hirtelen elszakadásban
ne álljon meztelenül;

mikor  kiejtett mondatok
a földön koppannak,
megbomlik a szó, erjed
a hangokban a tónus,

a láb gyökerezett csak
földbe, még  várja a kar
végső lendülését.