Category Archives: 2017 Tavasz

Slam

Versírásók

„Szeretlek… Szeretlek, mint Majkát a rapper” „ Az én szívem piros rózsa, ha téged lát, ég, mint Dózsa.”

Szerelmes vagy?

Ne írj verset.

Mindenki szerelmes verssel kezdi, de ilyet nehéz írni.  Talán a vers is szerelmes egy másik versbe és nem beléd, már minden hasonlat meg van írva, az „arcod, mint egy péklapát” hasonlat után pedig nem biztos, hogy a kiszemelt bírna. Esetleg legyél posztmodern és idézd meg a régi nagyokat olyan versekkel, mint a November végén vagy a Milyen volt festett szőkesége. Írhatsz oly sorokat, mint : Őrizem a szlemed és Ki viszi át a szemetet a porzsákban tartva, a „Szeretlek, mint ájfónját a gyermek vagy „Két karodban facebookozom csendesen”… de vigyázz, mert míg kétoldalas szonettedet írod, addigra címzettje egy „csá, gecire bejössz!” indítással meghódítva már mással kéjeleg, és neked nem maradnak, csak a „tindermagányban ázó éjjelek”.

És írhatod, hogy „Nagyon fáj”. De hiába, mert minden férfi disznó és minden nő luvnya, a többi meg nem érdekel senkit.

Ne írd.

Mi előtt írsz, tanulj meg olvasni. A tyúk is tud költeni, mégse adja ki kötetben a költeményeit a Magvető. Van, aki költi, de például a Kukor elly.

Olvass kortárst. Menj el irodalmi estekre. Ülj az első sorokba. Férkőzz egy költő közelébe. Nem szimpátia kérdése. Szagold meg. Ha rád morog, fuss. Kezdj el kockás mellényt, nyáron is sapkát, kalapot és fekete keretes szemüveget hordani. Növessz szakállt. Igyál sokat. Figyelj arra, mit hallasz a kocsmában. Szólj a mondataidba idegen szavakat, akkor is, ha a textusról az aktus, a posztmodernről meg a legutóbbi menő Facebook kiírásod jut eszedbe. Beszélgess hosszasan a Létről. Írj alá petíciókat. Arra ügyelj, hogy ezek lehetőleg ne üssék egymást. Vegyél részt irodalmifolyóirat-felkutató túrákon. Olvasd őket. Idézz belőle. Maszturbálj a Semmiért egészenre.  Hímezz Ady-idézetet a párnádra. Verj meg csoportosan este olyan költőket, akik még használnak rímeket. Írjanak inkább a versekbe prímeket.

Aztán jöhet a kemény meló, amit ki kell bírni, el kell kezdeni írni.

Majd tréningezni, egy órát hallgatni magnóról rezzenéstelen arccal, hogy „Ez vers? Mit kezdjek ezzel a szarral?”

Nézd meg, mi a líradivat, ami a kultúrára kihat. Írass a testedre verseket, legyél te a felület, szonettel legyen tele az ülep, legyél kicsit popólista, legyen tele képverseiddel az insta.

Lépj tovább, légy belszervverselő, kinek a mellékvese a poétikai mellékese, és büszkesége a veseverse, és a fehérvérs- és a vörösvérs-, lehet, a vérversben van a pénz. Fogd az éles könyvlapokat és vágd meg magad. A vérsírásnak a szívedből kell jönnie.

Igyál, hogy nőjön az a máj, és amire írd epével myverseid, modern epesztolákat, egyél, hogy lifegjen a háj, amelyre süss ki zsírverseket vagy alkoss prózát a próztatáddal,

Aztán lázadj, hozz létre saját műfajt, találj kopasz költőségedre megfelelő műhajt.

Ne maradj semleges. Plüss Wass Albert vagy Petri-csésze, döntsd el, és állj be gyorsan valahova, de ne írj politikai verseket, akkor se, ha ráállsz csasztuskára, mindennap jut túrós csuszára. Fogadj el díjakat, hogy vissza tudd adni. Kövesd a JAK-fényt vagy a FISZ-dúrt.

De tudd, sose keresel annyit, hogy ne csak költő költekező legyél. Csak búspoéták vannak, húspoéták nincsenek. Sose leszel akkora celeb, mint VVVivikeeeh és annyira híres, mint a martfűi rém

Próbálgasd magad, és rá kell jöjj, csak akkor leszel jó versíró, és nem verssíró versírásó, ha magadból írsz másba, és a sorokon kapcsolódtok megértőn egymásba.

Slam

Repül az idő

A minap találtam egy régi könyvet otthon a padláson.
Ideges voltam, az eszem máson járt, nem az alváson.
Ütött-kopott volt, magamra ismertem benne.
Vonzott ebből kifolyólag, valahonnan ismerte lelkem.

A stresszre jó az olvasás. Érdekelt is hogy miről szólhat.
Leporoltam, a gyerekkori naplóm volt az.
Kíváncsiságtól hajtva bele beleolvasgattam.
Van egy dohányzóasztalom. Oda raktam.

Mert az első oldal után rájöttem hogy felesleges. Hiszen én írtam.
Minden szava bennem zengett.
Olyan gyermeki őszinteséggel írtam, hogy sírt a tollam.
Úgy emlékszem minden sorára mintha most írtam
volna.

(Ahogyan azokra is amiket leírnak a sorok.
A magányos napok. A kiközösítő sznobok.
Az első lányra, aki megfogta a kezem.
És pöszén mondta a nevem.)

Amikor először voltam Tescóba. Majd ott ettem pizzát.
Kamaszként suli előtt ott vettem a piát.
Az első csalódásra, amit egy lánynak okoztam.
Sorban jött a többi. Folyton csak zokogtak.

Az első gondolatokra melyek a lét értelmet
feszegették.
Vannak-e ufók? Ha elvinnének, belemennék!
Bár mindig szabadon éltem. Nem ketrecben.
Az idő repül és még sehol amit elterveztem.

Még annyi mindent nem éltem át.
Amit az öregek mondtak felérem már.
Az idő az repül, nem vár meg senkit.
Csak csinálni kell szívből oda tenni.

Eltelik egy év, kettő, három és én még mindig itt
leszek.
Ülök a verandán és kínait eszek.
Az idő az repül nem ál meg nem vár meg senkit.
Mennem kell a szójás rizst oda tenni.

Eltelik tíz év, tizenöt lesz pár gyerek egy asszony, ha át
nem verem. Nem maradok mellette. Ha átkoz, ha szeret.
Az idő nem áll meg még mindig repül.
Lesz egy rossz ladám amibe minden lány beül.
Eltelik húsz év, harminc már a harmadik feleségem
teszem tönkre.
Én nem állok meg négynél. Megyek ötre.
Az idő még csak lesem lassul sebesebb mint valaha.
Húszszor láttam a kört. Favorit a szamara.

Eltelik ötven-hatvan már csajozni sincs erőm.
A nagy lábujjam körme már vagy tízszer benőtt.
Az idő meg már olyan messze száll, látni se lehet.
A lélek belém járni már hálni se szeret.

Csóró vagyok. Nincs lóvé Tescóba se menni.
A zsebemben semmi nincs csak egy fecni.
Kiveszem, a hátoldalra rajzolva egy hinta.
Egy oldal a régi naplómból, egy lista.
Amiket át szerettem volna élni mi előtt késő.
Mielőtt szívemben utat állna egy vérrög.
Éppen a csaj meztelen hasáról ettem a pörköltöt.
Mikor rájöttem. Már nem repül az idő megállt győzött.

Ő nyert. Semmit sem tettem meg amit szerettem
volna.
Csak sablonos dolgok. Hajtsd a nőket. Szerezz jobbat.
Ha új életem volna is esélyesebb, hogy idő győzzön.
Mert mindent megkaptam azoktól a nőktől.

Amikor nem repül már az idő, hanem megáll mozdulatlan leszel.
Nem beszél a szád. Nem lát a szemed.
Amit addig nem éltél át az után sem fogod.
Legyen az akármilyen “halaszthatatlan” dolog.

Az ember felismeri a hibáit, de nem változtat. Beéri.
Aztán hogy miért boldogtalan? Nem érti
Én változtatni fogok. Esküszöm. Ha addig fagy!
Oh, hogy elrepült az idő… mennem kell, randim van.

Slam

A kódom 1, 2, 3, 4

Mint minden felelősségteljes ember, tudom,
hogy a fontos dolgok védelméről gondoskodnom nekem kell,
de ami számomra fontos, azt szeretném megosztani mással
ezért nem élhetek  Pentagon szintű titkosítással
ezt használom majdnem mindenre
egy naiv srác, aki hitt benne, hogy ez majd megvéd
pedig a fiatalon több pillangót láttam farzsebben, mint réten színes lepkét
viszont a gyerekkorom olyan volt, mint egy mese
apám hol volt… hol nem…
én a rendszerben egy apró porszem,
ugyan vannak titkaim, de abból nem élne meg Edward Snowden

A kódom 1,2,3,4
aztán jött egy lány a kacér mosollyal, oh mily szemtelen
trójai falóként döntötte össze védelmi rendszerem
boldog voltam, hogy a szívemet a szívére cserélem,
akkor még nem sejtettem, hogy ezt évek múltán visszakérem
azóta ön és közbizalom hiányban szenvedek

ha el is hinném, hogy ez a gyönyörű lány itt az első sorban …
velem olyan csodát tenne, hogy bármit is legombolna rólam…
az félek, hogy borból max. 2 pohár lenne

A kódom marad akkor is 1,2,3,4
na de pont erre valók a barátok, hogy a nehéz időszakon segítse át
nem mindenki olyan szerencsés, hogy van mögötte szerető család
számomra a barátság szent, mert ez még akkor is tart
amikor az összes többi kapcsolat már tönkrement
éppen ezért virrasztottam velük, ha megégette őket egy hazug picsa
az egyik olyan hálás volt ezért, hogy fogta a volt csajomat és levitte balcsira

A kódom 1,2,3,4
akkor is felkelek, ha már az elején tudom, hogy ez a napom sem lesz színesen tarka-barka
ma nem váltom meg a világot, csak maradok a hétköznapok rabja
az utcán ismeretlen arcok, rám senki nem köszön,
amíg más nyugatra tart én Pestről Debrecenbe költözöm
és van, hogy megkérdezik tőlem, Zoli te miért vagy itt?
mert a sorstól tiszta lapot kértem, de helyette kaptam egy üres népszabit

És mielőtt felülkerekedne rajtam a teljes apátia,
azt tanácsolták temetkezzek a munkába, mert az rá a legjobb terápia
csak az senki nem mondta, hogy a munkahelyi stressztől
a szex olyan lesz, mint a slam…
max 3 perc

De mint minden felelősségteljes ember
tudom,hogy a saját életemért felelnem nekem kell
és mivel nem voltam elég elővigyázatos, ezért magamon kívül
újfent  nincs kit hibáztatni,mert a kódom az volt, hogy
1,2,3,4
amit most miattatok….
ideje megváltoztatni

Dráma

Keselyű köz 34.

Szín: Egy kisváros elhanyagolt főutcájának egyetlen piti kocsmája, ami némi pozitívummal is rendelkezik: a nyári rekkenő hőségben teraszt nyitott magának. Akarva akaratlanul itt történik minden, illetve semmi sem igazán, por van, örökös légy zümmögés, láz. Egy férfi kiront a kocsmából, izzadt inge a testére tapad, támasztja a koszos falat, csukott szemmel magában beszél.

Szereplők:

Péter
Eszter
Kinga
Pali
Petike
Z
Zs
Lajesz

1. jelenet

PÉTER: Be kéne fordulnom ezen a sarkon. Ki tudja, talán te is jártál már ott egyszer. Szóba is álltunk, átkaroltad a vállam, lehettem 5 éves, te 11, rajtam csíkos volt a zokni, neked légy szállt az arcodra, mikor azt mondtad: szia. Utánad akartam fordulni, lehettem vagy tíz, de mikor a lányokkal már eltűntél a kanyarban, azt a szoknyát tudtam, hogy nem fogja felfújni rajtad a szél, az a kurva szél, az nem fújt fel semmit, mindig csak el, mindig csak el, főleg nem szoknyát nem fújt fel, épp ezért nem fordultam meg, mert a képzeletemben a szoknya alatt nem volt rajtad bugyi, és akartam látni, és csak így láthattam meg az összepréselt combjaid pucér formáit, ahogy teli szájjal mesélsz közben egy focista srácról, tizenhat vagy, ha jól számolom, de többnek nézel ki az anyádtól kapott szemceruzától. Szeretted megrajzolni ezeket a köröket, úristen, úgy festettél, mint akit otthon összevertek, de mindenki kacsintott rád mégis, én nem, én megmondtam, hogy minek ez rád, de nem, várj, mégsem mondtam, inkább kiabáltam, a focipálya túloldaláról, a kispadon ültem, te nem értetted mit mondok, visszaintegettél, és leolvastam a legszebb szót a szádról: szia. Igen, be kéne fordulnom most ezen a sarkon. Láthatóvá válna a Temze egy pillanatra, tudom, tudom, már nem dolgozol a Bond Streeten, én meg nem vagyok erasmusos hallgató, de mégis, ha befordulok, te ott állsz a Tower Bridge túloldalán, eszméletlenül szép vagy, alig merlek elhinni, befordulok mégis, lecsap egy autó, saras lesz a nadrágom, egy konténerszállító hajó tülkölni kezd, előző nap berepedt a szám széle, a nyáltól csípni kezd majd a seb, csak jönnél már át, csípjen, le van az is szarva, meg foglak csókolni olyan vagy, mintha csak a Duna-parton állnál, olyan természetes és hazai, talán egyszer ide is érsz majd hozzám, de nem fogom engedni, hogy kimondd, harmadjára már nem. Nem mondunk ki soha többet semmit.

ESZTER: Peti! Szia!

PÉTER: (halkan, magában) Úristen. (hosszú szünet, mereven nézik egymást, mintha szellemet…)

ESZTER: Peti, szia, nem ismersz meg?

PÉTER: De, de, dehogynem, szia, szia, nahát…

ESZTER: Ugye? (nevet) Én is alig ismertelek meg. Mit állsz itt a kocsma mellett? Vársz valakit?

PÉTER: Nem… nem…dehogynem.

ESZTER: (nevet) Akkor igen?

PÉTER: Nem.

ESZTER: Ja, vagy úgy. (mosolyog) A gyerekek?

PÉTER: Gyerekek?

ESZTER: A gyerekeid.

PÉTER: Ja, igen, igen, a gyerekeim. Vannak. Úgy értem, ők nagyon jól vannak, öhm, mit mondhatnék?! Az enyémek. Úristen, persze, hogy az enyémek, nézd, valaki az előbb itt ment el, azt hittem, azt hittem… hogy te voltál, kijöttem, és Te voltál. (hosszú szünet)

ESZTER: Peti, nézd, hallottam, hogy mostanában nem vagytok jól, és elkezdtél ide járni, ezek közé, azt mondjuk nem gondoltam volna, hogy összefutunk…

PÉTER: Eszter, nem vagyok részeg. Eljössz velem most valahová?

ESZTER: Hová?

PÉTER Akkor most elmegyünk.

ESZTER: Tessék?

(Péter kézen fogja Esztert, és tényleg elfut vele)

2. jelenet

 

(A teraszon ott ül Péter felesége, Kinga is, a szomszédjukkal, végignézik ezt a jelenetet az asztaluktól)

PALI: (zavartan) Megjegyzem, hogy a borsodi mostanában szutyok. Rohadtul kéne valami mást is árulni itt, majd mondom a Lajesznak, hogy ez így nem maradhat, rohadtul nem, vizes, híg fos. Mi meg ezt igyuk. Semmi kézműves, semmi ír vörös, de még egy rohadt búza se citrommal. Csak ez. A borsodiban az a rohadt szar…

KINGA: Ne haragudjon Pál, hogy közbevágok, de tudja… nem is tudom, nem úgy látta az előbb, mintha a férjem…

PALI: mintha lóhúgy lenne, vagy valami sárga nyál..

KINGA: Nem, nem, hanem mintha…

PALI: Nem, mintha, hanem de igen.

KINGA: Mi?

PALI: Igen, de igen, Kinga. Pont olyan, mint a pisa. De azt is mondhatnám, tudod, hogy…

KINGA: Igen?

PALI: Hogy le van ez az egész szarva. (csönd)

KINGA: (röhög) De hát csak a vécére ment be, és utána meg, utána meg…

PALI: Már régóta semmi más nem jut eszembe, csak az a rohadt fűnyíró. Hogy átmegyek egyszer megszerelni hozzátok, jó? Az hétszentség, hogy így nem maradhat. Nem lehet tőle aludni. A füvet is, csak úgy szanaszét okádja (egyre közelebb hajol Kingához, suttog), a füvet nyírni kell, a fű jó. Szomszédok közt az ilyesmit meg kell beszélni.

3. jelenet

(mindeközben a pultnál)

Z: Pestről?

Zs: Igen.

Z: Nem hiszem.

Zs: Pedig de.

Z: Ismered a Gyurkát?

Zs: Milyen Gyurkát?

Z: A Jeges Gyurkát.

Zs: Az ki?

Z : A Gyurkát mindenki ismeri Pesten. Nagyban nyomja. Metálpiros Micsubicsi Pádzseró. Betmenes alufelnik. Ha tényleg pesti vagy, tuti ismered.

Zs: Mondjuk, ismerem. Akkor kaphatok?

Z: Tőlem egy fejjel magasabb. Így felnyíratja hátul. Mert van neki ott egy tetkója. Egy nagy E betű.

Zs: Rémlik. Ja, megvan. Persze, tudom, a Jeges Gyurka.

Z: Tényleg ismered?

Zs: Persze, a piros Micsubicsi. Bárhol megállhat, akkora arc. A közterületisek vigyáznak a kocsira.

Z: Baszki, te tényleg ismered.

Zs : Akkor kaphatok?

Z: Mennyi kéne?

Zs: 4-5 méter. Meg pár ember, aki segít kihúzni.

Z: Petike, itt vagy? Az előbb még itt volt. Petike! Itt vagy? Miért nem tud ez a seggén maradni, ha egyszer lejövünk egy sörre? Faszomat.

Zs : Ketten is bírnánk. Én majd gázt adok, te meg húzod.

Z: Pofám leszakad, hogy ismered a Jeges Gyurkát.

Zs : A tetkóról ugrott be.

Z: Mit mondtál, hol ragadtál be a sárba?

Zs: A templom mögött.

Z: Minek mentél arra? Be van szakadva az aszfalt.

Zs: Nem látszott, tiszta sár minden.

Z: Be van szakadva már vagy húsz éve. Jön föl a talajvíz, ott mindig tiszta sár minden. Állítólag valami alagút van ott, ilyen földalatti bunker, vagy mi. De már életveszélyes. Egyszer kijött a tévé is, de ők sem mertek lemenni.

Zs: Kaphatok akkor egy kötelet?

Z: Várjál már. Petike, az anyád úristenit, gyere már elő, széjjelváglak. Nem értem, az előbb még itt volt. Petike! Faszomat. És mit üzent?

Zs: Ki?

Z: A Jeges Gyurka.

Zs : Honnan tudjam?

Z : Azt mondtad, találkoztatok.

Zs: Csak azt mondtam, hogy ismerem.

Z: Nem is ismered.

Zs: Ha mondom.

Z: Kamuzol.

Zs: Menjünk már. Be fog folyni a sár az alvázba.

Z: Bizonyítsd be, hogy ismered.

Zs: A tetkója.

Z: Mi van a tetkójával?

Zs : Tudom, mi a tetkója.

Z: Egy nagy E, hülyegyerek, én mondtam az előbb.

Zs: De én tudom azt is, mi az a nagy E.

Z: A lónak a faszát tudod. Azt a Jeges Gyurka senkinek sem mondja meg. Még nekem sem mondta meg.

Zs: De nekem igen.

Z: Mi az?

Zs: Barkóbázd ki.

Z: Mit csináljak?

Zs: Találd ki.

Z: Faszomat. Tárgy?

Zs: Nem.

Z: Élőlény?

Zs: Igen.

Z: Állat?

Zs: Nem.

Z: Ember?

Zs: Igen.

Z : Férfi?

Zs: Nem.

Z: Nő?

Zs: Te mindig ilyen gyökér voltál?

Z : A Gyurka egyik nője?

Zs: Olyan sok van neki?

Z: Hát akad.

Zs: Igen, a nője.

Z: Bazmeg.

Zs: Mi van, rájöttél? :

Z: Ne már, hogy az Eszter.

Zs: De bizony, hogy ő.

4. jelenet

(Kinga és Pali a másik asztalnál)

PALI: Iszol még valamit?

KINGA: Tudod, nekem csak az a furcsa, hogy… De most mégis ki a franc volt ez? Egyszerűen nem értem, amikor azt a kislányt felcsípte az egyetemen, akkor én megmondtam neki, hogy ide figyelj Péter, lehet itt jópofizni, meg hazudozni össze-vissza, de legyünk már egyszer az életben egyenesek. Hát nem csak a te tanítványod volt, baszd meg. Ez eszedbe se jut? Hogy mi is ismerősök vagyunk, nem csak ti? Hogy pontosan látom, mikor hová mentek? Hogy mikor indul a gépetek, hogy milyen kaját esztek a kurva étteremben, hogy hol jelenik meg az árnyékotok? Persze… annyira diszkrét minden, annyira normális, ennél normálisabb már nem is lehetne…hát azt a kalapot én vettem neked, csak felismerem már az árnyékos szelfin… Ott van minden, a kibaszott idővonalamon. Ezek nem emberek. De jó. Oké, legyen, hát így mégis sokkal jobb, érted Palika, hazajövök, megtanítottam mindenkinek mindent a szemináriumon, zh-k, vizsgák, kattintok a lánykára, látom, hogy elindult a járat Barcelonából, rászámolom a taxit, még fél óra, és akkor egyszerűen… Érted? Tudom, mikor kell felrakni a bablevest.

PALI: Kinga, nem hozok több kört.

KINGA: Ez eddig ennyire egyszerű volt. De ez… hogy elfut, hogy elrohan…

PALI: Menjünk innen. Gyere, felviszlek hozzám. Nem kell semmit, csak gyere.

KINGA: Nem Palika, te most jól figyelj. Ha akarod, lesz szex. Nincs ebből probléma. De akkor most jó leszel, ügyes, és hozol nekem még két duplát.

PALI: Egyet, aztán jössz.

KINGA: Aztán megyek.

5. jelenet

 

(Nagyon részegen a pultnál)

Z: Azt látod azért, hogy már a Jeges is kiszúrta, hogy nem vagy frankó.

Zs: Te ne beszéljél velem így, most húználak ki a szarból, ha tudnék vontatni, te, én lehet, hogy nem is tudok vontatni…

Z: De az Eszter, az nekem is megvolt… vágod.

Zs: Menj a fenébe.

Z: Komolyan. Jó a segge.

Zs: Petike, nem vagy itt? Hozzad a kötelet.

Z: Minek?

Zs: Neked, te barom.

Z: Álljá’ mán le!

Zs: Felhúzlak. Bizony Isten.

Z: Anyád húzod fel, de csak utánam.

(Zs. ütne, de leesik a székről, elalszik)

6. jelenet

 

(Eszter lassan bejön, a pulthoz sétál, lehajt egy felest, és ugyanolyan lassan kimegy. Mindenki meredten, mozdulatlanul nézi.)

7. jelenet:

 

LAJESZ (poharakat törölget, már csak ő látszik, maga elé motyog): Be kéne zárnom ezt a kócerájt. Efelől nincs kétség. Leülném a dolgok miatt, amit le kell, senkinek sem hiányoznék, mondjuk, nekem se hiányozna senki. Mindig ugyanazok az arcok. Petike, ne húzzad már magad után azt a szart! Vigyed haza apádat szépen. ( Peti egy döglött állatot húz a vontatókötélen körbe-körbe) A bárpult is megér vagy kétszázat, elviszem a Marit belőle valahová, a hegyekbe, ott majd süt nekem krumplis pogácsát, levadászom az összes vaddisznót az erdőből, eltüzeljük a maradék fát a kamrából, szétmarkolászom azt a drága kis picsáját, és kész. Utána feladom magam… Mennyit adhatnak? 5 év? 6? A Mari mondjuk még akkor is jó bőr lesz (tölt magának egy korsóval). Ez a sör legalább jó. Átkozott legyek. Csak úgy jönnek a dögszagra. Záróra! Halló! Nem hallották? ZÁRÓRA!

Dráma

Meleg helyzetek

Marton Kálmán (47) egyetemi docens, első regényén dolgozik
Fehér Ervin (34) a barátja
Nádor Kitti (25) egyetemista lány
Bertalan Zoli (40) vállalkozó

 

I.

 

(Szoba. Kálmán könyvekkel megrakott íróasztalánál ül és számítógépén dolgozik. Bejön Ervin, kötényben, kezében sütőkesztyű)

ERVIN: Hogy állsz, prof?

KÁLMÁN: Alakulna, hogyha a történetnek nem vetne rendre gátat, az hogy melegekről írok.

ERVIN: Gátat vet?

KÁLMÁN: No, igen. Nem lehet, hogy az alakok sztereotípiák legyenek, de nem is lehetnek túl életidegenek sem. Nem akarom őket viccesen bemutatni, mert a filmekben is mindig úgy tűnnek fel, de nyavalygóknak, perverzeknek sem. Nem lehet a vége nyálas happy end és dráma sem.

ERVIN: Már miért ne lehetne?

KÁLMÁN: Árnyaltnak kell lennie. Egy meleg karakter ne legyen öngyilkos, mert azzal egyrészt arra erősít rá, hogy a melegek depresszív lelkibetegek, másrészt mártírként, a gonosz, homofób társadalom áldozataként se akarom bemutatni a karaktert.

ERVIN: Miért?

KÁLMÁN: Ez már akkora klisé, hogy be se fér az ajtón, emiatt ne is öljék meg és ő sem lehet gonosz, mert az meg a velük szembeni ellenérzéseket erősíti. Miért te milyennek írnád?

ERVIN: A sztori nem fontos. A borító legyen szivárványszínű, a borítóképen két félmeztelen férfi öleljen egy rózsaszín flamingót, a lapoknak legyen lágy esése, és miközben olvasod a regényt felváltva szóljon a fejedben Elton John és Csajkovszkij zenéje.

KÁLMÁN: De most komolyan?

ERVIN: A főszereplő ne meleg legyen, hanem elsősorban ember.

KÁLMÁN: Ez jó (Nevet) Nem. És mi a helyzet a konyhában?

ERVIN: 10 perc és kész van.

KÁLMÁN: Mmm, érzem az illatát. Bazsalikomos csirkeszárny?

ERVIN: A fenébe, meglepetésnek szántam.

KÁLMÁN: Hasábbal?

ERVIN: Rösztivel.

KÁLMÁN: És utána?

ERVIN: Profiterol.

KÁLMÁN: Hagyom is a regényt, a holnapi órámat is össze kellene raknom.

ERVIN: Mivel traktálod megint őket? A Kisherceg posztkolonialista olvasatával?

KÁLMÁN: Nem, dehogy. Kafka Kastélya és a kirekesztettség párhuzama lesz most a téma.

ERVIN: És vevők rá?

KÁLMÁN: Érdeklődőek. Kifejezetten érdeklődőek.

ERVIN: (kajánul) Csabi is?

KÁLMÁN (zavartan) Persze, ő is nagyon érdeklődő.

ERVIN: Nem kéne mindig húszéves srácokért rajonganod.

KÁLMÁN: (nevet) De hát tudod, hogy én csak téged szeretlek. (elkapja és megcsókolja a kezét.) Neked milyen volt a délutánod?

ERVIN: A szokásos családsegítős nap. Dokumentálás, néhány ügyfél, aztán klubfoglalkozás három hás fiatalokkal.

KÁLMÁN: Biztos jó volt.

ERVIN: Mindig jó újat mutatni nekik.

KÁLMÁN: Lenézünk vacsora után egy sörre?

ERVIN: Felőlem… mehetünk.

KÁLMÁN: Remek. Hátha adódik egy jó ötletem a regényhez.

II.

(Kulturáltabb klubhelyiség. Kálmán és Ervin söröznek és sakkoznak. Oldottak.)

ERVIN: Ütöm a bástyád. Most mit lépsz?

KÁLMÁN: Csak nyugi. Azt hiszed, hogy én ezt nem így terveztem?

ERVIN: Sakk-matt.

KÁLMÁN: Jó, egyszer te is nyerhetsz.

ERVIN: Mi egyszer? Ma már ez a harmadik.

KÁLMÁN: Neked kedvez a csillagok állása.

( Izmos, borostás férfi lép oda hozzájuk. )

ZOLI: Sakk? Beszállhatok? Kihívom a győztest. Zoli vagyok. Meghívlak bennetek egy körre. Vodka jó lesz? (csettint és már ott is előttük 3 feles) Egészség!

ERVIN: Ervin.

KÁLMÁN: Kálmán.

(kezet fognak)

ZOLI: Imádok sakkozni, tudjátok én alapból irányító típusú ember vagyok, de az nem kóser, hogyha csak úgy zsigerből megmondom mi a tuti és mi merre hány méter. Abban nincs semmi izgalom, azt bármelyik bunkó meg tudja tenni. Hogy parancsolgat. Feketével leszek. Na, szóval, az igazi elme pont ott nyilvánul meg, hogy nem utasítgat, hanem úgy veszi rá az embereket arra, amit szeretne – hopp, oda a lovad- hogy azok észre se veszik. Tervezgetés, ravaszkodás. Manipuláció! Fullba! (boldogan nevet, miközben leveszi Ervin futóját)

KÁLMÁN: Akár egy tank.

ZOLI: Semmi baj a tankokkal. Sakk. Szóval az én helyzetben egy kis manipuláció sose árt. Vállalkozó vagyok és hát… nem félek a kockázattól. Megéri! De eddig bejött. Mindig mást vitte el a balhét. És gyakran örömmel. A hülyéje. Sakk-matt.

ERVIN: Ez gyors volt, gratulálok.

ZOLI: Még egy kör vodka?

KÁLMÁN: Igazából én már mennék… holnap órát tartok az egyetemen, meg egy regényen is dolgozok.

ZOLI: Áhá. Egy művész. Te is?

ERVIN: Én szociális munkás vagyok.

ZOLI: Szociális munkás? Sose tudtam mit csinál egy ilyen. Igaz, nem is érdekel. (nevet)

Na, ne kéressétek magatokat!

KÁLMÁN: Csak egy sörre jöttünk le.

ZOLI: Ne legyetek már puhapöcsök! ( a pultosnak) még egy kör vodkát!

ERVIN: Vodka…

ZOLI: Mi bajod vele? A legtisztább, legegyszerűbb szesz. Mit innál inkább? Likőrt? Azt csak a buzik isznak!

(Kálmán összerándul. Lerakják eléjük a vodkákat.)

ZOLI: Meg a ribancok. Igyunk rájuk.

(Kálmán és Ervin kényelmetlenül mocorog. Ervin. a söröscímkét hajtogatja. Zoli. emeli a poharat. Kényszeredetten felemelik, koccintanak és lehúzzák.)

ZOLI: Ez meg mi a fasz?

ERVIN: Söröscímke tacskó.

ZOLI: He?

KÁLMÁN: Ha bármilyen papír akad a kezébe és olyanja van, hajtogat belőle mindenfélét.

ZOLI: Mire jó ez?

ERVIN: Semmire.

ZOLI: Buziság.

KÁLMÁN: Jut eszembe, a regényem pont róluk szól,

ZOLI: Kikről?

KÁLMÁN: A buzikról, ahogy te mondod.

ZOLI: (felhorkan) Minek népszerűsíteni? Érdekes, a rühesekről meg a tetvesekről nem írnak regényeket, meg filmeket! Fel se vonulnak az Andrássyn nagyban vakarózva!

ERVIN: Nem értem a párhuzamot.

ZOLI: Nem?

ERVIN: Vagy inkább nem akarom.

ZOLI: Pedig egyszerű. Betegség mindkettő. Csinálják otthon, de ne akarják terjeszteni. Undorító. Hányingerem van.

ERVIN: Biztos a sok vodkától.

ZOLI: Na, szóval. Miért ez a téma? Mert népszerű? Miért kell meghonosítani hazámban is ezt a mocskot?

KÁLMÁN: Mert ez az én hazám is. És én arról írok, amiről szeretnék, ami érdekel és érint.

ZOLI: Érint? Szóval…?

KÁLMÁN: Meleg vagyok. És nem érzem magam betegnek.

ZOLI: Persze, én is meleg vagyok, mert nem vagyok kihűlve. (röhög) Hát ez kész. Szóval ti is elembutikosak vagytok vagy mik.

ERVIN: Elem?

ZOLI: Elembutikos! (nagyot röhög) Én tudjam, hogy mondják helyesen?

KÁLMÁN: LMBTQ.

ZOLI: Annak nincs értelme. És amíg te írsz…

ERVIN: Főzök.

KÁLMÁN: Méghozzá nagyon finomat! (megcsókolja E kezét)

ZOLI: Hova keveredtem. Nehogy smacizni kezdjetek, mert hányok.  (Kiabálni kezd) Ezek buzik, buzik…

KÁLMÁN: Ne buzizzál. Ha mi tisztelettel bánunk veled, akkor te is tisztelj minket!

ERVIN: (megvetően) Sajnállak.

ZOLI: Gondolhattam volna, hogy te vagy a csaj..

ERVIN: Mármint…

ZOLI: Látszik rajtad. Csak rád kell nézni. Ne nézz már olyan morcosan! Nem kell azt szégyellni. És hogy csináljátok? Te tényleg élvezed, hogy…? Pfuj.  Na, jó homokozást, de bírjátok ki hazáig. Gondolom a hátsó bejáraton mentek ki. Hehe.

( Zoli lekászálódik és eltántorog a mosdó irányába.

ERVIN: (meghúzza a sörét) Elég jó figurának találod a regényedhez?

KÁLMÁN: Nem túl eredeti. Tesco Gazdaságos Homofób.

ERVIN: Elég idegesítő.

KÁLMÁN: És még vannak ennél rosszabbak is!

( Bájos arcú lány lép hozzájuk)

KITTI: Elnézést, hogy megszólítalak benneteket, de véletlenül hallottam, amit beszélgettetek – itt ültünk a barátnőimmel mögöttetek- és nagyon felháborított a dolog. Nádor Kitti vagyok, végzős szociálpedagógus és pont a homoszexualitás témaköréből írom a szakdolgozatomat.

ERVIN: Én is abból írtam… Igazából Kálmánt is így ismertem meg.

KITTI: Cserélhetnék veletek elérhetőséget? Lehet, hogy tudnátok segíteni. ( Felírja a számát egy cetlire)

KÁLMÁN: Nem is tudom. Elég elfoglalt vagyok, de hátha össze tudunk egyeztetni egy időpontot.

ERVIN: Én ráérek holnap is akár, ha bejössz a Központi családsegítőbe, ahol dolgozom.

KITTI: Rendben. Akkor holnap. Na, sietek, mert várnak a barátnőim.(elsiet)

ERVIN: (állattá kezdi hajtogatni a cetlit, majd hirtelen mozdulattal kisimítja.) Milyen figyelemfelkeltőek vagyunk ma.

KÁLMÁN: Menjünk is, mert ha Mr. Manipulátor visszajön, lehet, már nem tudom ilyen türelemmel viselni a tirádáit.

 

III.

(Ervin és Kitti nevetve ülnek a lakásban. A háttérben szól a Hattyúk tava szvit)

KITTI: Durva, hogy mennyire tájékozatlan vagyok a homoszexualitás mitológiai vonatkozásában.

ERVIN: Nem közismert tények ezek.

KITTI: Sose hallottam eddig erről a Ganümédészről.

ERVIN: Ej. Dominique Fernandez könyve pedig nagyon alap. Olvasd majd el.

KITTI: Mindenképp. Te olyan okos vagy! Most ezzel egy új irányt adtál a szakdolgozatomnak. Ami meg az ebédet illeti, fantasztikus volt. És tényleg rendszeresen főzöl?

ERVIN: Igen.

KITTI És ez a nutellás krémes. Rég ettem ilyen finomat.

ERVIN: Köszi. Én főzök, a mosogatás meg a takarítás viszont Prof reszortja.

KITTI: Te miért hívod Profnak?

ERVIN: Jobb, mint a Kálmán… vagy Kálmi, nem?

KITTI: Mióta éltek együtt?

ERVIN: Három éve.

KITTI: Sok pasid volt előtte?

ERVIN: (nevetve) Ő volt az első.

KITTI: És sose csaltad meg?

ERVIN: Gyűlölöm a csalást.

KITTI: Miért?

ERVIN: (Hajtogat) Volt egy feleségem. Még nagyon fiatalon jöttünk össze. Ő megcsalt.

KITTI: És emiatt?

ERVIN: Mi emiatt?

KITTI: Semmi. Sajnálom.

ERVIN: Nem kell. Nem embert akart, hanem egy gépet vagy egy olyat, aki hihetően hazudja magát erősnek.

KITTI: És te?

ERVIN: Nem hazudtam neki. A legnagyobb gyengeségem, hogy gyűlölök egyedül élni. Szükségem van rá, hogy velem egy lakásban éljen, lélegezzen egy másik emberi lény. Prof megadta ezt nekem.

KITTI: Szereted?

ERVIN: Igen, értékes ember, jó barát. És ő sem leplezte sosem a gyengeségeit.

KITTI: Például?

ERVIN: Hogy belém szeretett.

KITTI: (kíváncsian) Mit hajtogatsz?

ERVIN: Mit szeretnél, mi legyen?

KITTI: Egyszarvú.

ERVIN: Azt nem tudok.

KITTI: Most csalódtam benned. Azt nem tudsz?

ERVIN: De. Egyszarvú, egyszarvú, egyszarvú, egyszarvú.

KITTI: (nevet) Lükeeeee!

ERVIN: (gyorsan áthajtogatja) Tessék.

KITTI: (tapsol) De cuki.

ERVIN: Ez egy ló, aki beverte a fejét a karám lépcsőjébe és nőtt a fejére egy púp. Rájöttem ilyet tudok csinálni.

KITTI: Elképesztő.

ERVIN: Engem tudod, mi képeszt el? A véletlen. Amikor már azt hiszi, az ember, hogy nem találja meg, amit keres és váratlanul meglát egy tekintetet, egy mosolyt… Mintha villám sújtaná olyankor.

KITTI: Villám?

ERVIN: Az. Táncolunk?

KITTI: Erre? Nem tudok balettozni.

ERVIN: Nem is azt fogunk. (megragadja lány kezét, először kicsit esetlenül billegnek, majd lassúzni kezdenek.)

KITTI: Erre nem lehet lassúzni.

ERVIN: Mindenre lehet, csak akarni kell. (Lassúznak. Arcuk egyre közelebb hajol a másikéhoz, Ervin lágyan szájon csókolja a lányt, aki visszacsókolja és egyre vadabbul csókolózni kezdenek)

 

IV.

( Kálmán gépel. Ervin bicskájával kartonpapírt farag)

KÁLMÁN: Nagyon jól haladok. Már fele kész.

ERVIN: Szerintem snassz a sztori.

KÁLMÁN: Hogy a meleg pár egyik tagja másba lesz szerelmes és ez a fő probléma? Szerintem nagyon is emberi és azon felül, hogy nem tudnak belekötni, megmutatja, hogy mi is olyan emberek vagyunk, mint az átlag.

ERVIN: Átlag. Olyan ember nincs is.

KÁLMÁN: Milyen morcogó vagy ma.

ERVIN: Nem, dehogy. Láttam az előzményekben, hogy megint gaypointoztál. Akkor a Csabi iránti rajongásnak vége?

KÁLMÁN: Milyen kíváncsi vagy. Mondhatjuk úgy, alacsonyabb hőfokra helyeztem. A gaypointon megismertem egy nagyon okos srácot. Ronáldónak hívják.

ERVIN: Jó ég.

KÁLMÁN: Mondom, hogy morcogsz. Nagyon tehetségesen rajzol és értékeli a tanácsaimat az olvasmányait illetően.

ERVIN: Örülök.

KÁLMÁN: Amúgy láttam az előzményekben, hogy te meg lakásokat nézegettél.

ERVIN: Nézegettem.

KÁLMÁN: Te bezzeg nem mondasz el semmit.

ERVIN: Hisz úgyis tudod. Kell mondani bármit?

KÁLMÁN: Ha szeretnél. Az az egyetemista lány, igaz? Mióta tart?

ERVIN: Három hónapja. Tudod, miután találkoztunk a klubban vele, másnap eljött a Családsegítőbe. Aztán harmadnap főztem neki ebédet. Szeretem. Akarom. A legédesebb nő, akivel találkoztam. Együtt akarok vele aludni, álmodni és ébredni. Vele akarok élni, de egyébként is kíváncsi voltam, milyenek most a lakásárak

KÁLMÁN: Örülök. Mint ahogy annak is örültem, hogy itt voltál velem eddig. Tudod, hogy engem az is boldoggá tett, hogy láthattalak és hallhattalak.

(megölelik egymást)

ERVIN: Csak tudod, mi a fura? Alig akarta elhinni, hogy heteró vagyok, és hogy nem volt köztünk semmi.

KÁLMÁN: Csodálod?

ERVIN: Nem.

KÁLMÁN: Egyedül akarsz hagyni?

ERVIN: Soha nem leszel egyedül, Prof.

KÁLMÁN: Ne hidd, hogy nem tudtam, hogy eljön ez a nap. De most, hogy eljött, ez váratlan. Mit faragsz?

ERVIN: Kartonkentaurt.

KÁLMÁN: Jó ég.

ERVIN: Hátha, tartósabb lesz, mint az írólap változata, amit tegnap hajtogattam Kittinek.

KÁLMÁN: Estére mit főzöl?

ERVIN: Az ebéd nagy adag volt, meg tudod melegíteni, én nem leszek itthon.

 

V.

 

( Ervin és Kitti a klubban boroznak.)

ERVIN: Kicsim, arra gondoltam, most hogy túl vagy a diplomaosztón, beszélnünk kellene a jövőről.

KITTI: Mire gondolsz?

ERVIN: Találtam egy igazán hangulatos kis lakást.

KITTI: Elköltözöl Kálmántól?

ERVIN: Igen.

KITTI: És ő mit szól?

ERVIN: Megérti, amúgy is most alakul neki valami komoly egy Ronáldó nevű sráccal, meg ez erről szólt, életünk egy válságos pillanatában összeköltöztünk, egymásba kapaszkodtunk, de ezek már más idők.

KITTI: És tényleg, sose volt köztetek semmi?

ERVIN: De, alváskor egy fal.

KITTI Egy csók sem?

ERVIN: Nem. De már mondtam párszor…

KITTI: Azért biztos eleinte szokatlan lesz neked, hogy egyedül laksz.

ERVIN: Veled fogok.

KITTI: Nézd… az az igazság… én gondolkodtam és szerintem kell nekem is egy kis szabadság, most így az egyetem végeztével, némi önállóság, elköltözök én is otthonról albiba, de egyedül élnék. Időre van szükségem.

ERVIN: De azt beszéltük…

KITTI: Nézd, bevallom igazából nekem izgalmasabb volt, míg azt hittem, hogy egy meleg vagy bi srácot csábítok el, de mikor egyre inkább kiderült, hogy csak egy heteró vagy. aki fél a magánytól, úgy kezdett el bennem kialudni a tűz.

ERVIN: Ne magyarázd félre kicsim. Ez azért nem így van.

KITTI: Akárhogy is, ez nem fog menni. Sajnálom. Szerintem indulj lassan.

ERVIN: (odaadja az azóta színesre is festett kartonkentaurt) Ő azért szeretne veled menni.

KITTI: (kicsordul a könnye) Jaj. Miért nehezíted így meg, drága. Kérlek, kérlek, menj el.

ERVIN: Miért?

KITTI: Én… az az igazság… van valaki más… itt találkoztam vele… meghallgattam és talán segíthetek rajta, jobb emberré válni neki. Igazából ő fogja fizetni az albit… és majd ha lezajlott a válása… összeköltözünk.

ERVIN: Mi van? Ez nem lehet igaz. Ez nem lehet. Nem.

KITTI: Menj el. Ide fog jönni…

ERVIN: Akkor megvárom.

KITTI: Jaj, ne…

( Egy kéz nehezedik Ervin vállára. Zoli az)

ZOLI: Ezt nem hiszem el. A köcsög. (az arcába sziszegi) El se hiszem, hogy egyszer kezet fogtam veled. Az ilyeneknek, mint te, nem lenne szabad figyelmeztető jel nélkül emberek közé menni. Szerintem jól állna neked egy nagy rózsaszín háromszög. Szerintem egész jó ötlet volt.

KITTI: (félénken) De ő… nem is meleg.

ZOLI: Ilyen fejjel heteró? Háh, úgy heteró ez, hogy én meg a Zalai láma vagyok. Ez meg mi a szar? ( Nézi a kis kentaurt) Persze, főzés meg kézimunka… az megy neki. (összeroppantja a kentaurt a tenyerével)

KITTI: Hagyd békén.

ZOLI: Akármi is, táguljon innen. Táguljon otthon a négy fal között. (nagyon nevet) Mint te velem ma délelőtt. (Durván megcsókolja a lányt)

ERVIN (hirtelen felugrik, elkapja Zoli fejét és a nyakához szegezi a bicskáját)

Megöllek… megöllek…megöllek!

(Kitti sírva fakad, Ervin rámered és eldobja a bicskát, majd kirohan az ajtón.)

 

VI.

 

( Kálmán a lakásban tesz-vesz, pakolászik. Megjön Ervin.)

KÁLMÁN: Végre itt vagy. Összepakoltam a holmijaidat, hogy ne neked kelljen. Meg utánanéztem a költöztetőknek is, hogy melyik milyen áron vállalja, meg hasonlók. Felírtam kettőt, ami összességében jól hangzik.

ERVIN: (Csak leveszi a kabátját)

KÁLMÁN: Képzeld, filmeztünk Ronáldóval, tök jó volt. Csókolóztunk meg… ilyenek. Kielemeztük a filmet. Csak mióta elment, azóta nem találom az órámat. Tudod, amit Svájcban kaptam a kongresszuson… Mindegy, úgyse nagyon használtam.

ERVIN: (lerogy egy székbe)

KÁLMÁN: Valami baj van? Te kivel találkoztál?

ERVIN: Önmagammal.

KÁLMÁN: Hú. Ez jó ötlet! Dosztojevszkij Hasonmása és a XXI. századi ember identitásproblémája Megvan, mire építem a következő órámat.

ERVIN: (magában) Ha megvannak a megfelelő összetevők és gondosan és figyelmesen ügyelünk az elkészítésre… mindig megkapjuk a kívánt eredményt. Az ételekben… lehet bízni.

KÁLMÁN: Tessék?

ERVIN: Szerintem… főzök valamit.

Vége

Dráma

Kegyelem nékünk

Rövid színjáték, két felvonásban

Szereplők:

György Mester: ispotályos barát és pap
Novícius: a segédje
Sebesült

Első szín

(Leharcolt csatatér. György Mester a sebesült katona mellé telepszik és odainti a Novíciust.)

GYÖRGY MESTER Jer ide, fiú!

(A Novícius belép a színbe, oldalán hatalmas bőrtáska.)

GYÖRGY MESTER Adj néki bort!

(A Novícius megitatja a Sebesültet.)

GYÖRGY MESTER (a Sebesülthöz) Mi a neved fiam?

(A Sebesült érthetetlenül motyog.)

GYÖRGY MESTER Jól van! Jól van fiam. Ne erőlködj, csak bólintsál, ha értesz.

(A Sebesült bólint.)

GYÖRGY MESTER Nem tudhatom, hogy miféle pokol vert most tanyát a te húsodban, gyermekem. De Isten látja a te szenvedésed.

GYÖRGY MESTER (a Novíciushoz) Adj még neki bort!

(A Novícius engedelmeskedik.)

GYÖRGY MESTER (a Sebesülthöz) Ide a völgybe való vagy, fiam?

SEBESÜLT (halovány hangon) …-sia keleten, a nagy síkság… ahol a folyók és vizek sűrűn érik egymást.

GYÖRGY MESTER Jártam arra. Fiatalon sokfelé bejártam földünket az Úr széles ege alatt szolgálva az Ő akaratát és dicsőítve Nevét. Emlékszem a rétekre, ahogy virágba öltöznek tavasszal végestelen végig, egészen a szemhatárig. Bizony ékesebbek bármely királynő ruhájánál. Az örömtüzek aratás után és ősszel a frissen préselt almamust illata a levegőben… Kérlek, emlékezz most ezekre a dolgokra fiam. Bármit is teszek, közben idézd magad elé e képeket. Van asszonyod? Fiaid és leányaid? Kik jó egészségnek örvendenek és visszavárnak?

(A Sebesült bólint.)

GYÖRGY MESTER Száműzd most azért az engedetlenkedést a te szívedből! És én megígérem néked, hogyha az Úr is kegyes lészen mihozzánk, nemsokára ölelheted majd asszonyod.

GYÖRGY MESTER (a Novíciushoz) Add a harapófogót!

(György Mester levágja a Sebesült hátából kiálló nyílvessző tollas végét.)

GYÖRGY MESTER (a Novíciushoz) Látod? A nyíl hegye a válla csontjába fúródott és ott megakadt. Add a vésőt és a kalapácsot! El kell törnünk a csontját minél közelebb a nyílhegyhez, hogy aztán keresztülnyomjuk a nyilat az ő testén. Térdelj reá, fiam, hogy ne ficánkoljon!

György Mester a kezébe veszi a vésőt és a kalapácsot

GYÖRGY MESTER (a Sebesülthöz) Jajgassál gyermekem! Jajgassál, ahogy a torkodon kifér! Mert nagy lesz a te fájdalmad.

(György Mester eltöri a Sebesült vállát, az ordít. Majd a Novíciussal felültetik, keresztülnyomják rajta a nyilat és levágják róla a nyílhegyet.)

GYÖRGY MESTER (a Novíciushoz) Szaladj gyorsan a tüzes vasért! Ki kell égetnünk a sebet,

nyomban mihelyt kihúztuk belőle a vesszőt.

NOVÍCIUS Rohanok Atyám!

(Elszalad. György Mester megfogja a Sebesült kezét.)

GYÖRGY MESTER Imádkozzunk most együtt: Add Uram, hogy az ő válla olyan legyen most, mintha jégből faragták volna! Kérlek, szánd meg ezt a szenvedőt Atyánk vedd el az ő fájdalmát miképpen Krisztus Urunk is levette rólunk a mi bűneinket.

(A Novícius visszatér az izzó végű vasdarabbal. Kiégetik a sebet. A sebesült felüvölt, majd elájul. A Novícius a földre huppan, György Mester megtapintja a Sebesült pulzusát.)

GYÖRGY MESTER (a Novíciushoz) Mit hüledezel itt nékem te fiú, mint a leánykák? Nem szökött ki belőle a lélek. Csak kiesett az eszméletből. Törj fel három tojást és csorgasd a fehérjét a sebbe! De előtte adj innom bort! Mert hitványságomban remegnek már az én kezeim.

(A Novícius kiszolgálja György Mestert és ellátja a Sebesültet.)

GYÖRGY MESTER  (a Novíciushoz) Vedd elő az árt, a tűt és a fonalat!

(György Mester elkezdi összevarrni a sebet.)

GYÖRGY MESTER (a Novíciushoz) Most nagyon jól figyelj, hogyan csinálom: olyan gondosan kell öltened, ahogy a mátkaleányok varrják a keszkenő szegélyét!

NOVÍCIUS Valóban! Olyan szép öltések, mintha manók csinálták volna.

GYÖRGY MESTER Bolondot beszélsz. Manók nincsenek. – (tovább beszél, miközben

varrja a sebet) – Ha végeztem kend le a sebet és a környékét mézzel és tegyél reá olajos ruhát, aztán kötözd be a vállát, ahogy mutattam. A többi sebét már egyedül is el tudod látni. – (György Mester összevarrja a sebet és meghúzza a borostömlőt) – Bizony, hosszúra nyúlik ez a mai, a napok sokasága közt melyeket reám mért eddig az Úr a Mi Istenünk az Ő nagy kegyelmében.

GYÖRGY MESTER (a Novíciushoz) Figyelj most reám jól fiam. Mert elnehezültek már az én kezeim. Lehúzza őket a kor terhe, a föld pora, a mai nap sok húsának és vérének a súlya. Ha ővele végeztél, forralj vizet az üstben és agyaggal meg faggyúval, kamillával, körömvirággal és a maradék mézünkkel főzzél ragacsot, ahogy tanítottam, aztán kend le vele a megégettek bőrét. Én addig feladom a haldoklónak a Szentséget.

NOVÍCIUS (a Sebesültre nézve) Atyám, mond mi lesz véle? Megmarad?

GYÖRGY MESTER Annak csak a Mi Urunk a megmondhatója. Ha megkönyörül rajta és megkíméli a láztól, úgy sebei bizonnyal begyógyulnak. De kétkezi munkával nem tudja majd többé áldani Krisztus Urunkat.

NOVÍCIUS Imádkozni fogok érte.

GYÖRGY MESTER Imádkozunk majd mindannyijukért, annak elrendelt idejében. De most eredj a dolgodra!

Második szín

(Szürkület. György Mester a tűznél hever egy földre dobott málhának dőlve. Az arca csupa verejték és a tömlőből iszik. A Novícius belép.)

NOVÍCIUS Elláttam a megégetteket, ahogy utasítottál, Atyám.

GYÖRGY MESTER Derék. (odanyújtja neki a borostömlőt és int, hogy telepedjen mellé)

NOVÍCIUS Köszönöm György Mester! (elveszi és meghúzza) Ha csak nem mível csodát velük addig a Mi Urunk, hálát adok Neki, ha felük megéri a hajnalt.

(Egymásnak adogatják a tömlőt, miközben beszélgetnek.)

GYÖRGY MESTER Majd virrasztani fogunk mellettük, és ha látjuk valamelyiken, hogy eljött az idő, akkor feladom neki a Szentséget.

NOVÍCIUS György Mester, Atyám, te bölcs vagy, mint az Apostolok. Mondd, meddig tart még ez a háború?

GYÖRGY MESTER Amíg a Mi Mennyei Atyánk az Ő nagy bölcsességével egyességre nem juttatja királyokat.

NOVÍCIUS És az mégis mikor lesz?

GYÖRGY MESTER Annak csak Ő a megmondhatója.

NOVÍCIUS György Mester, azt beszélik, te sok háborút megjártál már. Mondd, mindig ilyen szörnyűek?

GYÖRGY MESTER Nem mindig. Van, hogy szörnyűbbek.

NOVÍCIUS Annyi sok háborúról olvastam a gesztánkban, Krisztus Urunk óta, és annak előtte is. Fel nem foghatom, hogy hogyan engedhetjük át magunkat újra és újra teljesen a Gonosznak, hiszen a mi Krisztus Urunk már eljött és megváltott minket.

GYÖRGY MESTER Vannak, kiknek a szívébe a Mi Urunk születésüktől fogva szüntelen éhséget plántál.  Emiatt oly célokat kell keresniük  melyekről botor módon úgy hiszik, hogy elérésükhöz rajtuk kívül senki másnak nem volna elég talentuma és bátorsága.

NOVÍCIUS Bocsáss meg György Mester, tudom, hogy tanulatlan és nehéz felfogású vagyok, de szavaidat úgy értettem, mintha azt gondolnád, hogy ez a Mi Urunk műve.

GYÖRGY MESTER Minden az Ő műve.

NOVÍCIUS Atyám nézz körül, ez csakis a Sátán műve lehet. Hogyan is lehetne az Úré?

GYÖRGY MESTER „De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak.” Azt hiszed netán, ez alól az Ördög kivétel?

NOVÍCIUS De hát akkor miért engedi meg mégis a Mi Urunk mindezt a Gonosznak?

GYÖRGY MESTER A füvek és fák levelei miért éppen zöldek? És az ég miért pont kék? Ne akarj minden dolgot ésszel felérni. Legyen benned alázat. Ha tenni akarsz még a vérontás ellen, hát imádkozzál. Kérleld serényen a Mi Urunkat, hogy ez esztendőben korán jöjjék a tél – ha elkezdődnek a nagy esőzések a háborúskodás nyomban abbamarad a következő tavaszig.

NOVÍCIUS: De hát még csak Szent Mihály havában járunk. Ha lesznek újabb csaták, akkor is csak ilyen keveset tudunk majd tenni?

(György Mester felpofozza a Novíciust.)

GYÖRGY MESTER Oktondi, mihaszna kölyök. Vesd el a szívedből a kísértést, de tüstént! A mi dolgunk nem a töprengés. Egyedül az irgalom.

Vége

Dráma

A hazatérés

Szereplők:

ÖREG – halálos beteg, a saját démonaival küzd
FÉRFI – az öreg fia, aki az apja és a saját démonaival küzd

(Az öreg görnyedten tesz-vesz a szobában. Olykor köhögő roham tör rá. Végül leül a fotelba, merengőn nézi az asztalon lévő hógömböt, feje lassan le-lebukik. Kopognak. Az öreg hirtelen feleszmél, az ajtóhoz csoszog.)

FÉRFI:(Az ajtóban áll. Tétova mozdulatai árulkodók. Átadja az öregnek az ajándékot.)

Boldog Karácsonyt!

ÖREG: A kölykök?

FÉRFI: A kocsiban maradtak.

ÖREG: Értem. Gondolom, akkor nem jössz be.

FÉRFI: Nem, nem. Még kimegyünk anyáékhoz, utána meg hazaviszem őket Évihez.

ÖREG: Ahogy gondolod. Virágot ne vigyél rájuk, mert már tele van minden váza. A kaput meg emeld meg, mielőtt behúzod magad után. Mostanában leszálló ágban van az is.

FÉRFI: Jó. (Lassan kifordul az ajtóból…)

ÖREG: Várj! Gyere be egy kicsit!

FÉRFI: De a gyerekek…

ÖREG: Nem lesz semmi bajuk. Az idő enyhe és csak pár perc az egész.

(Bemennek és leülnek. Láthatóan távol egymástól. Lassú monoton beszélgetés kezdődik.)

FÉRFI: Mondd, mit szeretnél?

ÖREG: Jól vagy?

FÉRFI: Fogjuk rá apa.

ÖREG: A kölykök hogy viselik?

FÉRFI: Még nem tudják. Azt mondtuk nekik Évivel, hogy csak a meló miatt költöztem el.

ÖREG: Szereted még?

FÉRFI: Igen.

ÖREG: És ő?

FÉRFI: Nem tudom. Talán.

ÖREG: Ma este hazamész? Otthon alszol?

FÉRFI: Éva szeretné, de nem.

ÖREG: És te?

FÉRFI: Mit, mit, mit én?!

ÖREG: A srácok hogy tanulnak? Megy a suli?

FÉRFI: Kitűnő mindkettő.

ÖREG: Néha elhozhatnád őket sűrűbben is.

FÉRFI: Majd megbeszéljük.

ÖREG: Focizol még?

FÉRFI: Nyolc éve abbahagytam.

ÖREG: Hogy telik az idő! Sérülés?

FÉRFI: Nem. Kor.

ÖREG: A munka hogy megy?

FÉRFI: Ahogy eddig.

ÖREG: Az jó.

FÉRFI: Ezért hívtál be? Hogy a munkahelyemről, meg mindenféle lényegtelen dolgokról csevegjünk? Ezt az ajtóban is megejthettük volna.

(Nem néznek egymásra)

ÖREG: Beteg vagyok.

FÉRFI: Tudom… Beszéltem az orvossal.

ÖREG: Mit mondott?

FÉRFI: Azt, hogy a negyedik stádiumban vagy.

ÖREG: Ez az utolsó Karácsonyom.

FÉRFI: Azt is mondta.

ÖREG: Hiányzik anyád.

FÉRFI: Nekem is.

ÖREG: Az öcséd is hiányzik.

FÉRFI: Ne kezdjük ezt apa!

ÖREG: Miért, neked nem hiányzik?

FÉRFI: Erre most hadd ne válaszoljak.

ÖREG: Miért? Nem tudsz, vagy nem akarsz?

FÉRFI: Jó, akkor válaszolok. Képzeld, hiányzik. Annak ellenére is, hogy te minden karácsonykor emlékeztetsz rá.

ÖREG: Tegnap volt harminc éve, hogy elment.

FÉRFI: Tudom. Ott voltam. Ott voltam, és harminc éve azzal telik a karácsony, meg minden más nap azóta is, hogy az én hibám volt.

ÖREG: Nem hibáztatlak.

FÉRFI: Mért nem mondod már ki végre, Apa!? Ebbe rokkantunk bele mindannyian. Te is, én is, de legfőképp anya.

ÖREG: Á, hagyjuk az egészet. Nem azért hoztam fel, hogy te itt eljátszd a mártírt. Az előbb már mondtam, hogy nem hibáztatlak.

FÉRFI: Neeem? Valóban nem. Csak éppen harminc éve nem tekintesz a fiadnak. Amióta Lacika meghalt, egyszer sem öleltél meg. Gyerekként ott csüngtem rajtad, ott könyörögtem neked, hogy játssz velem! Anya ott könyörgött neked, hogy szeress minket. De olyan voltál, mint egy nagy kivágott fatörzs. Kérges és mozdulatlan.

ÖREG: Ne, ne mondd ki a nevét!

FÉRFI: (indulatosan) Mért ne? Figyelj apa! L-A-C-I-K-A… Azt hiszed, csak neked szabad? Dehogyis. Hiszen te sem mondtad ki azóta. Se Lacikáét, se az enyémet, de még anyáét se. Ugye tudod, hogy anya abba betegedett bele, ahogyan bántál velünk? Amikor odavoltál valamelyik kocsmában, szóval minden este, mindig mesélt. Mesélte, régen hogyan játszottál velünk, és, hogy mennyire szerettél minket, engem. Anya minden este megígérte, hogy egyszer majd minden olyan lesz, mint régen, hogy te majd újra fogsz szeretni minket. De látod, anya nem tudta betartani az ígéretét. Ábrándokat kergetett veled kapcsolatban.

ÖREG: Ideadnád nekem a hógömböt?

FÉRFI: (Indulatosan) Azt ott ni? Azt, ami harminc éve ott porosodik? El is felejtettem már, hogy porosodna?! Minden nap addig suvickolod, amíg fényes nem lesz. Na nézd már, most is hogy csillog! Eddig a közelébe se mehettem Laci gömbjének, most meg csak úgy fogjam meg és adjam oda neked? Ez a gömb és a te tekinteted volt az, ami soha nem engedte feledni azt a délelőttöt. Nem. Nem adom oda. Tudod mit? Kidobom a picsába.

(Az öregre hirtelen rátört a roham. Fuldokolva dől végig a fotelben. A Férfi zsebreteszi a hógömböt és odarohan hozzá.)

FÉRFI: Apa, apa! Mi történt?! Térj magadhoz! Nem hallod? Térj már magadhoz! Nyisd már ki a szemed! Anyának megígértem, hogy vigyázok rád.

(A férfi megtörik) Apa én voltam a hibás mindenben. Kérlek, maradj velem. Nézz rám. Én tehetek róla, apa. Elengedtem a kezét a zebra előtt, mert kerestem a zsebemben az aprót. Ne haragudj rám. Mindenért én vagyok a hibás. Apa! Apa!

ÖREG: Gyere, bújj ide egy kicsit. Ne, ne mondj semmit, csak bújj ide. Fázom, fiam.

FÉRFI: Minden rendben lesz, apa. Gyere, takarózzunk be.

ÖREG: Sohasem hibáztattalak téged, fiam. Mindig csak magamat. Mert én voltam az, aki átküldött titeket a boltba, hogy vegyetek még szaloncukrot. Én vagyok a hibás. És nem igaz, hogy nem szerettelek, csak magamtól óvtalak. Mert egy gyilkos vagyok.

FÉRFI: Ne mondj ilyet. Jó apa voltál. Nem a te hibád.

Emlékszel arra, amikor mindkettőnket a hónod alá vettél és úgy mentünk végig az utcán? Az egész környék velünk nevetett. Ha jól emlékszem, még a szomszéd kutyája is ott ugrált a lábadnál.

ÖREG: Igen emlékszem. És arra, amikor anyátokat reggel trombitával ébresztettük?

FÉRFI: Szegény úgy kiugrott az ágyból, mint ha bogarak csípték volna meg. És amikor sátort vertünk az udvaron, és mindannyian ott aludtunk?

ÖREG: Csak aludtunk volna, ha te meg az öcséd nem izegtetek volna annyit.

(A férfi előveszi a hógömböt és megrázza. Csendben nézik mindketten, ahogy a hó kavarog benne.)

FÉRFI: Ez valójában az enyém volt, tudtad?

ÖREG: Nem, nem tudtam. Azt hittem, hogy az övé. Aznap, amikor elgázolta a kocsi, összeomlottam. Úgy éreztem, kicsúszott alólam a világ. Ordítottam, mint a fába szorult féreg, hogy ilyen nincs, nem lehet. Persze, te nem láthattad, hiszen anyátok nagyon ügyelt rá, hogy ebből semmit se érzékelj. Épp elég volt neked is az, hogy ott voltál akkor és végig kellett nézned. Zokogva befeküdtem az ágyába és magamhoz öleltem a párnáját. Magamba akartam szívni az illatát, hogy érezzem, hogy higgyem, még itt van velem. Ott találtam a párna alatt a gömböt.

FÉRFI: Ellopta tőlem. Mindig, amikor tehette elvette, majd eldugta a dolgaimat. Sose haragudtam érte. Amikor nem látta mindig visszaloptam őket. Ez egy aranyos kis naiv játék volt köztünk.

ÖREG: Számomra örökké él. (Átveszi a gömböt) Itt él benne.

FÉRFI: Tudnod kell apa, hogy nagyon szerettem Lacikát, és mai napig is szeretem. Amikor a kisebbik fiamra nézek, mindig őt látom. Ugyanaz a tekintet.

ÖREG: Ne is mondd. A szívem szakad meg, akárhányszor csak ránézek. És az unokáim meg nem tudják, miért olyan savanyú a nagyapjuk. A hátam mögött biztos citrom tatának hívnak. Vagy Ecetesnek. (Nevet, ami köhögésbe megy át)

FÉRFI: Kérdezhetek valamit?

ÖREG: Bármit:

FÉRFI: A sofőrrel mi lett? Anya semmit se mesélt róla.

ÖREG: Valami fejes rokona volt. Állítólag be volt rúgva, de hamar eltüntették a helyszínről. Mire mi odaértünk anyáddal, már csak az autója volt ott. A tárgyaláson mindent szánt és bánt, és a csúszós útra fogta, meg hogy nem néztetek szét, mielőtt leléptetek volna a járdáról. Mindenki tudta, hogy ő volt a hibás, hiszen ez már nem az első karambolja volt. De megúszta egy felfüggesztettel. Pár hétre rá elköltöztek a környékről. Azóta sem tudom, mi lehet vele.

FÉRFI: A szemét!

ÖREG: Eleinte gyűlöltem. Majd amikor eltűnt, akkor már csak magamat. Egyszerűen képtelen voltam belenyugodni Nem tudtam elengedni. Egyre jobban bezárkóztam magamba és nem foglalkoztam semmivel. Éveken át csak ittam és a temetőt jártam. Látod, meg is lett az eredménye. Hidd el nekem, nem titeket akartalak büntetni, csak egyszerűen nem tudtam feldolgozni ezt az egészet. Amikor meg anyád is meghalt, már késő volt. Te már felnőttél, kirepültél és nem volt semmi közös bennünk. Tudtam, hogy nem szívesen jössz el hozzám és csak a gyerekek miatt jöttök el ilyenkor is. De tudtam, éreztem ma, hogy valami történt, mert nem hoztad be a gyerekeket.

FÉRFI: Pár napja beszéltem az orvosoddal. Felhívott és elmondta, hogy nagyon kevés időd van hátra, és, hogy te azt kérted, ne szóljon róla nekem. Kérdeztem tőle, hogy akkor miért nem vagy bent a kórházban, erre azt mondta, te kérted így.

Egy éve még semmi sem látszott rajtad, olyan elánnal veszekedtél velem, eszembe se jutott az, hogy te bármikor is meghalhatsz.

Sajnálom apa. Sajnálom ezt az egészet. Én se gondoltam bele, hogy neked mennyire fájhatott Lacika elvesztése, utána meg anyáé. Én csak a mizantrópot láttam benned és csak magamra figyeltem. Ahogy egyre telt az idő, ez valami életérzéssé vált bennem, hogy a szívtelen apát nem szeretjük, és nélküle leszek ember, férfi. Évi beszélt rá pár éve, hogy hozzam el a gyerekeket hozzád. Nem tudom, mi volt a szándéka vele. Talán, hogy mi kibéküljünk, esetleg a gyerekeknek legyen egy másik nagyapjuk is.

ÖREG: Tudom, hogy anyád is miattam lett beteg. Mindennap kijárok a sírjukhoz, és azt kívánom, hogy bárcsak köztük lehetnék. De most már hamarosan.

FÉRFI: Ne beszélj így!

ÖREG: Meg kell nekem ígérned valamit!

FÉRFI: Bármit.

ÖREG: Ne hagyd, hogy az én nyomorúságom az unokáimra is kihasson. Neked nem szabad távol élned a fiaidtól. Beszéljétek meg Évával a dolgot. Ha én már nem leszek, új korszak fog eljönni az életedbe, és akkor már csak ők lesznek neked. Ígérd meg nekem, hogy rendbe teszed a dolgaid.

FÉRFI: Ígérem apa.

ÖREG: A szekrényben vannak a srácok meg Éva ajándékai. Neked egy különleges dolgot szántam. Ezt itt. (Átnyújtja fiának a gömböt)

(Az öreg egyre nehezebben veszi a levegőt…)

FÉRFI: Jól vagy? Várj, mindjárt hívom a mentőt.

ÖREG: Kérlek, ne. Azt szeretném, ha itt maradnál mellettem. Ölelj át!

FÉRFI: De apa!

ÖREG: Ne feledd, mit ígértél. Szeretlek fiam.

(Az öreg utolsó lélegzetével távozik. A csend rátelepszik a szobára. A férfi csak néz maga elé, majd előveszi a mobilját.)

FÉRFI: Szia, Évi! Apa meghalt. Kérlek, gyere ide és vidd haza a gyerekeket. A kocsiban várnak.

Nem, nem láttak semmit. Kint maradtak… igen, jól vagyok… én még maradok egy kicsit, meg kell várnom az orvost… még annyit akarok mondani… ma otthon alszom.

(A férfi szeretetteljesen megsimogatja az öreg arcát, majd a hógömböt az öreg zsebébe rejti. Furcsa kifejezés mindkét szereplő arcán. Talán a megkönnyebbülésé.)

Függöny.

 

Dráma

Szépígéret Bt.

1.

Ígéret szép szó, ha kiváltják úgy jó!

Ígért? Nem teljesítette be? Mi segítünk!

Lista árak: (tájékoztató jellegű)

Fiatalkori, (ún. naiv) ígéretek: 30.000

Módosult tudatállapotban tett ígéretek (kéménybe korommal írt ígéretek): 40.000

Újévi, születésnapi, egyéb fordulónapi fogadalmak és ígéretek: 50.000 Januári AKCIÓ: – 40% minden újévi fogadalomra!

Szerelmi ígéretek: 80.000

Hűség ígéretek: 100.000

Életre szóló ígéretek:400.000

Sorsígéretek: 500.000

Szereplők:

  1. Főnök: 40-50 közötti határozott megjelenésű manager férfi
  2. Segéd: 20 éveiben járó kezdő értékesítő férfi
  3. Fiú: 18-20 év körüli introvertált fiú
  4. VÁSÁRLÓ 1, József: 30-60 közötti férfi
  5. VÁSÁRLÓ 2, Dezső: 25-45 közötti férfi
  6. Adonika: 20-30 közötti nő

 

Modern irodabelső, a bejárattal szemben ügyfélpulttal. Oldalt iroda nyílik. Két öltönyös férfi rendezkedik, egy 40-50 és egy 20-25 év körüli.

 

FŐNŐK: Mindjárt nyitunk! Munkára!

SEGÉD: Nagy roham lesz, mit gondol főnök?

FŐNÖK: Remélem! Kint vannak a hirdetéseink. Beindul a bolt! (kimegy, hallhatóan kint pakol, matat)

(fiú tétován belép a helyiségbe. )

FIÚ: Jó napot!

SEGÉD: Miben segíthetek?

FIÚ: Jól olvastam, hogy maguk itt teljesítik ezeket a… ?

SEGÉD: Hát nem egészen. Pont fordítva. Mi azokkal foglalkozunk, amelyek épp, hogy nincsenek teljesítve.

FIÚ: Nekem van egy… szóval, amit nem váltottak valóra!

SEGÉD: Hát akkor öö, foglaljon helyet, a főnök úr azonnal itt lesz.

FIÚ: Még régen, gyermekkoromban azt mondta nekem az…

FŐNÖK:(belép) Ha ezt magának tették, az nem jó. Nem maga tette ugyanis, ha jól értem. Akkor azt nekünk nem tudja itt hagyni.

FIÚ: De valóra váltani…

FŐNÖK: Sajnos csak az tudja, aki tette. Őt kellene ideküldenie.

FIÚ:    Nem tudom, hol van, nem láttam már vagy 15 éve

FŐNÖK: Akkor nem tudunk segíteni, sajnálom. Viszont látásra!

FIÚ:    Viszlát. (távozik)

FŐNÖK: Tényleg olyan bonyolult azt megérteni, hogy nekünk csak az tudja eladni, aki tette?

2.

(Belép VÁSÁRLÓ 1, piknikus alkatú férfi)

VÁSÁRLÓ 1:  Jó napot! Elnézést, jó helyen járok az Szépígéret Bt.-t keresem.

FŐNÖK:        A legjobb helyen, jó napot kívánok! Miben segíthetek?

VÁSÁRLÓ 1: Időpontra jöttem, neten foglaltam reggel 9-re.

FŐNÖK:         Igen, hát persze. (beleillant a laptopjába) Szabó úr, ugye? Szabó József?

VÁSÁRLÓ 1:  Igen. Nem tudom, jól értettem-e a honlapjukon, hogy önök itt be nem váltott ígéretekkel foglalkoznak? Hogy valahogy megoldják ezeket?

FŐNÖK: Pontosan. Volt ígéret, nincs ígéret! Mintha Ön meg se tette volna!

VÁSÁRLÓ 1. A januári akció érdekelne a szilveszteri ígéretekre!

FŐNÖK: Természetesen! Jól hangzik ugye! De mielőtt rátérnénk, kérem, előbb foglaljon helyet, meséljen valamit arról az ígéretről!

VÁSÁRLÓ 1: Tudja, én szilveszterkor megfogadtam, hogy abbahagyom a cigit, és elkezdek sportolni. Kiszámoltam, hogy egy havi cigi árán már veszek egy jó futócipőt.

Ahogy kinyitottak a boltok, rohantam ezért a frankó Nike cipőért, nagyon profi, középtalp támasztós stabil cipő az én súlyomra, na érti.

FŐNÖK: Igen, kiváló vétel lehetett.

VÁSÁRLÓ 1: Az volt. Voltam futni, hogy is 5-én, meg 6-án is. Aztán 7-én nem bírtam, de 8-án még elmentem, de úgy fájt a lábam, hogy majdnem sírtam.  Azóta rá se birok nézni a cipőre.

FŐNÖK: Értem, de mi nem cipőbolt vagyunk.

VÁSÁRLÓ 1: Nem erről van szó, meggondoltam magam! Ez egyszerűen nem nekem való. Szét fognak menni az ízületeim biztosan. Vagy infarktust kapok, de ha mást nem, kiköpöm a tüdőmet. Ja, igen, rájöttem, hogy a tüdőmnek semmi baja, az bírta a legjobban, akkor meg minek a cigit letenni. Apám 75 éves, és még mindig cigizik. Csak ez sok reklám kamuzik!

FŐNÖK: Tulajdonképpen miben tudunk segíteni?

VÁSÁRLÓ 1: Nem is tudom, olyan hülyén érzem magam. Lebőgtem saját magam előtt. Szégyellem magam.

FŐNÖK: Érthető, de ne aggódjon, mi tudunk segíteni. De van még egy fontos kérdés. mondja, elmondta bárkinek is az ígéretét?

VÁSÁRLÓ 1:  Nem.

FŐNÖK:  Az nagy szerencse!

VÁSÁRLÓ 1: De kiposztoltam a Fészbukra.

FŐNÖK Ó, édes istenem!

VÁSÁRLÓ 1: Pont ez a baj! Maguk valami féle tanácsadó iroda, ugye? Tudnának segíteni?

FŐNÖK: Ezért vagyunk!

VÁSÁRLÓ 1: És hogy működik ez a dolog?

FŐNÖK: Megírjuk a szerződést, kifizeti. És természetesen megszabadul tőle.

VÁSÁRLÓ 1: Ugyan! Nem lehet ennyivel megszabadni egy ígéret súlyától.

FŐNÖK De pontosan. Fizet érte, és mi elvesszük öntől.

VÁSÁRLÓ 1: Nem tudják elvenni. Ez csak pénzcsalás!

FŐNÖK: Nézze, ezen nem szeretnék vitatkozni önnel. Ez mind hit kérdése.  Nekem itt meggyőződésem, hogy egy ígérettől csak és kizárólag így lehet megszabadulni. Nem tudja elajándékozni, elhagyni, sőt elfelejteni sem tudja, de tudja mit! Próbálja meg! Miért nem felejti el?

VÁSÁRLÓ 1: Mert nem tudom, ezen jár az eszem egyfolytában. Hogy mekkora lúzer vagyok!

FŐNÖK: Pedig elfelejteni nem kerül semmibe.  Nos?

VÁSÁRLÓ 1: Nyílván nem fogom tudni elfelejteni, főleg, hogy egyfolytában ezen gondolkodom! De mi változik attól, ha önnek fizetek érte.

FŐNÖK: Uram, amit én kínálok önnek, az több, mint a felejtés. Elfelejteni és aztán újra elkövetni a hibát? Ezt akarja? Ami én árulok, ennél több. Az maga a megbocsájtás. Megbocsájtás annak, aki mindenki számára fontos! Az egyik, ha nem legfontosabb, megbocsájtás önmagunknak. Tévednék?

VÁSÁRLÓ 1: Hogy érti?

FŐNÖK: Tévednék József, hogy milyen fontos dolog az, hogy meg tudjunk bocsájtani önmagunknak?

VÁSÁRLÓ 1: Hát nem hiszem.

FŐNÖK: Na, látja. Szorongásban akar élni, és csökkent önértékelésben, mert egy hülye pillanatban folyton elköveti ugyanazt a hibát? József, nézzen magába, maga ennél többet érdemel!

VÁSÁRLÓ 1: Igaza van. Mondja mennyi lenne?

FŐNÖK: Mindjárt megnézzük. Nagyon jó hírem van, bár ön ezt már tudja! Januárban akciósak a szilveszteri ígéretek! Ha nem kínozza magát még bűntudattal februárig, akkor most 40 százalékkal kedvezőbben szabadul meg ettől a fránya divatfogadalmamtól. Jól hangzik?

VÁSÁRLÓ 1: Ez nagyon jól hangzik! Van kuponkódom is!

FŐNÖK: Az további 10 százalék! 50.000 az alapár, de ebből lejön a 40 % az 30.000, abból még 10, az mindösszesen csak 27.000. És figyeljen csak. Elvileg 3 után járna, de most egyből adok önnek egy törzsvásárlóit, és az legközelebb azonnal 10 % kedvezmény mindenből. És ne feledje, hogy teljes pénz visszatérítési garanciát vállalunk!

VÁSÁRLÓ 1: Visszakapom a pénzt, ha nem sikerül?

FŐNÖK: Itt van a szerződésben, persze!

VÁSÁRLÓ 1: 27.000, az egy hónapnyi cigi… de amúgy tényleg jól hangzik.

FŐNÖK: Ne így nézze. Egy havi cigi, amiből már eltelt egy fél hónap. Ebből bűntudatban töltött másfél hetet. Két hét, és meglesz az ára, de már mától nem lesz bűntudata. Onnan csak pluszban lesz! Nos, így sem éri meg?

VÁSÁRLÓ 1: De, teljesen igaza van!

FŐNÖK Közben meg is írtam az adatlapot, ami egyben a szerződés is. Kérem, olvassa át (egy tabletet ad át az ügyfélnek)

VÁSÁRLÓ 1: (olvas) Akciós szilveszteri ígéret elmulasztás pénzvisszatérítési garanciával… Ez kiváló, hol írjam alá?

FŐNÖK: Az ujjával ott lent. Meg is van, köszönöm, áfás számla lesz?

VÁSÁRLÓ 1: Nem. De akkor most mi fog történni?

FŐNÖK: A fészbukot elintézzük. Kollégám csinál önről pár képet, amiket időnkét feltehet mint futás utáni tajtékos szelfi. Vannak kész útvonalak, amiket szintén csak posztolnia kell, valamint elintézzük, hogy a tavaszi Vivicsittá félmaratonon benne legyen az első 3000-ben.

VÁSÁRLÓ 1: 3000-ben? Csak? Ennyi pénzért!

FŐNÖK: Uram, ezen a versenyen majd húszezren futnak, mi baja a 3000-ik hellyel? Azt se olyan könnyű ám elintézni.

VÁSÁRLÓ 1: Akkor inkább fizetnék még.

FŐNÖK: Na, jó, plusz tízezerért az első ezerben benne lehet.

VÁSÁRLÓ 1: Áll az alku.

FŐNÖK: Rendben. Köszönöm! Tessék a kulcs.

VÁSÁRLÓ 1: Kulcs? Mihez?

FŐNÖK: Kap egy páncélkazettát tőlünk. Így ni. És ebbe, most kérem, tegyen bele valamit, ami az ígéretével kapcsolatos. Ami jelképezi azt, amitől megszeretne szabadulni.

VÁSÁRLÓ 1: huh, mi is legyen az? A cipő! Igen, beleteszem a cipőt, Itt van nálam, úgyis el akartam passzolni.

FŐNÖK: Gondoljon arra, hogy micsoda ostoba egy ígéret volt. Magának olyan erős szervezete van, mint az apjának. mikor lehajtja ezt a dobozt és bezárja, örökre megszabadul ettől az egésztől. Nagyon jól csinálta, így ni. A doboz nálunk marad, a kulcs önnél. Pénz visszafizetési garancia három hónapra terjed ki. Addig bármikor dönthet úgy, hogy mégis leszokik és sportolni kezd, de igazolnia kell természetesen orvosi papírokkal, hogy ez így is történt. Hogy érzi magát!

VÁSÁRLÓ 1: Megkönnyebbültem! Sokkal jobb így.

FŐNÖK: Örülök, akkor… Minden jót!

VÁSÁRLÓ 1: Maguknak is! (Boldogan távozik)

3.

FŐNÖK: Egy elégedett ügyfél! Hanyas lábad is van? (kinyitja a dobozt, kiveszi a cipőt)

SEGÉD: 44. Ez pont jó.

FŐNÖK: Akkor a tiéd. Fizetést úgyse tudok adni a gyakornoki idődre. Célprémiumot viszont adok. A legnagyobb üzleted 50 százalékát megkapod majd, ha már használható leszel.

SEGÉD: De főnök, mi van, ha visszajön a pasas?

FŐNÖK: Hogy beismerje, mekkora marha volt? És inkább leszokjon a cigiről, ráadásul lefusson egy félmaratont. Kizárt. Most tettük őt elégedetté és boldoggá.

SEGÉD: Rajtad mindig elképedek.

FŐNÖK: A nagy üzletet onnan lehet megismerni, hogy lényegében pofonegyszerű.

Segéd: Azért ez az ígéret biznisz nem olyan egyszerű, én még időnként belezavarodok.

FŐNÖK: A lényeg pofonegyszerű. A reklám és a marketing valójában nem más, mint átlátszó és szemtelen ígérgetés. Boldog leszel, szép leszel, fiatal maradsz. Menő leszel egy új BMW-vel, szép, ha ezt magadra kened, satöbbi. Csupa kamu, és az emberek nem csak bekajálják, hanem soha nem is kérik számon a BMW-t azért mert nem lett sikeres, vagy az arckrémgyártót, mert nem néz ki úgy a spiné, mint a tévében. Érted? Ígéret árulni gyakorlatilag kockázatmentes vállalkozás!

SEGÉD: Értem, de mi nem adjuk az ígérteteket, hanem megszabadítjuk az embereket tőle.

FŐNÖK: Persze, mert még ennél is van egy jobb biznisz, és barátom mi ezt csináljuk! Szemben ugyanis azzal, hogy az emberek nem kérik számon a reklámok ígéreteit, a saját ígéreteiktől nagyon rosszul tudnak lenni, mégis folyton ígérgetnek.

SEGÉD: Tehát mi, a marketingesek elhitetjük az emberekkel, hogy ígérgetni jó, aztán meg jól befürdetjük őket?

FŐNÖK: Sokkal több alázattal, fiatal barátom. Itt nem üdülési jogokkal kamuzol ezután, persze csak ha felveszlek! Mi megváltást árulunk és bűnbocsánatot! Szabadulást kis szánalmas elkapkodott ígéreteink fogságából. És ennek a biznisznek az értékesítők az igazi felkent papjai.

SEGÉD: Ez nagyon jó!

FŐNŐK: Persze te még csak ministráns vagy.

SEGÉD: Kösz, de figyelj már, ezt nem te találtad ám ki, az egyház megelőzött téged alig 500 évvel! Bűnbocsánat cédulák! Vágod?

FŐNÖK: Bizony! Tanulni csak a legjobbaktól szabad, ezért vagy te is itt, nem?

SEGÉD: Ja, csak ők egy kicsit túltolták a biciklit, és reformáció lett belőle!

FŐNÖK: Na, látod, én erre gondoltam a szerződésedben, hogy te ne nőhess majd a fejemre.

SEGÉD: Köszönöm, Atyám! (elfordul) Hogy nyalnád ki…

FŐNÖK: El kell mennem a bankba. Egy fél óra múlva itt vagyok! Addig se lebegjen más a szemeid előtt, mint cégünk szlogenje. Na mi is az?

SEGÉD: Ööö, hogy ígéretet árulni kockázatmentes…

FŐNŐK: Dehogy. A legfontosabb. Mindenkinek van egy valóra nem váltott ígérete! Majd elmagyarázom. Szevasz.

SEGÉD: (lehangoltan) De jó lesz. Szerbusz. (Főnök távozik) Na ha már egyedül maradtam.. (kiabál) Irénke hozzon nekem egy kávét, jó!

IRÉNKE (női hang):   (kintről kiabál) Főzzél magadnak te taknyos!

SEGÉD: Ha én egyszer itt góré leszek…

4.

(Vásárló 2 belép)

VÁSÁRLÓ 2:  Jó napot! Bejöhetek?

SEGÉD: Fáradjon be, miben segíthetek? Időpontra jött?

VÁSÁRLÓ 2:  Időpont? Ja nem, csak láttam kint a táblát, hogy izé, tudja van nekem egy régi ígéretem. Azt ígértem egy Adonika nevű nőismerősömnek, hogy elveszem feleségül, ha hazajöttem Angliából.

SEGÉD: És ezek szerint nem óhajtja Adonika kezét elnyerni?

VÁSÁRLÓ 2:  A keze a kisebb baj lenne, de jár vele a többi is. A világ legkedvesebb nője volt, de egy erőszakos hárpia lett belőle. Ezen felül kint összejöttem egy vietnámi lánnyal. Mondjuk egy szót nem tudunk beszélni, talán ezért vagyunk meg. Mondja, lehet valamit csinálni?

SEGÉD: Igen, mi tudunk segíteni! Egyszerűen levesszük Adonika nőül vételének gondját a válláról.

VÁSÁRLÓ 2:  Valóban? És ki akkor ki fogja  őt elvenni feleségül?

SEGÉD:Nyugodjon meg, nem maga, ezt megígérhetjük!

VÁSÁRLÓ 2:  És hogyan csinálják?

SEGÉD: Nézze, onnantól kezdve, hogy az ügyfelünk lesz, már nem a maga gondja lesz. Mondjuk azt, hogy mi átvállaljuk az ígéretet.

VÁSÁRLÓ 2:  És ki veszi majd el?

SEGÉD: Felvesszük Adonikával a kapcsolatot, és meglátjuk mi lesz neki a legjobb.

VÁSÁRLÓ 2:  Neki? Az, ha feleségül jönne hozzám!

SEGÉD: Dehogy! Mindig van más lehetőség! Ez a mi szakterületünk.

VÁSÁRLÓ 2: És akkor majd békén fog engem hagyni?

SEGÉD: Hát zaklatja? Természetesen. Garantáljuk. Ha mindazok után, amit mi felajánlunk, Adonika mégis magához akar menni, akkor visszafizetjük a pénzét.

VÁSÁRLÓ 2:  Ez megnyugtató.

SEGÉD: És akkor maga majd elveszi feleségül.

VÁSÁRLÓ 2:  Én???

SEGÉD: Hát végül is ezt ígérte neki, nem? De ne aggódjon, mi legalább 100 %-os elégedettséggel dolgozunk. És ha most megköti az üzletet, kap egyszeri 20 % kedvezményt.

VÁSÁRLÓ 2:  Igyekezzünk!

SEGÉD: Házassági ígéret listaáron 100.000, lejön a 20 % az 80.000.

VÁSÁRLÓ 2:  Jó, csak siessünk.

SEGÉD: Ahogy óhajtja. Itt is van, írja alá kérem.

VÁSÁRLÓ 2:  Nyomtatva szeretném.

SEGÉD: Máris, köszönöm a pénzt! Parancsoljon nyomtatva.

VÁSÁRLÓ 2:  Lepecsételné?

SEGÉD: Persze, egy pillanat, készen is vagyunk!

VÁSÁRLÓ 2:  Hálás köszönetem, most mennék!

SEGÉD           Viszontlátásra! (VÁSÁRLÓ 2 el) Nyitásnak nem rossz! Remélem lesz jutalék!

5.

(Fiú bejön)

FIÚ: Elnézést, már jártam itt.

SEGÉD: Igen, emlékszem. Miben segíthetek? Csak nem nyomja valami a lelked? Egy szerelmi vallomás, örök szerelemmel? Vagy esetleg részegen megígérted a spanoknak, hogy apuci kocsiját megszerzed?

FIÚ: Az apám kocsiját nem tudom senkinek odaígérni, mert nincs.

SEGÉD: Kocsi?

FIÚ: Apám.

SEGÉD: Igazán kár.

FIÚ: Mikor 4-5 éves lehettem, még velünk lakott. A parton sétálgattunk sokat. Agyagköveket dobáltunk a vízbe, néztük, ahogy a vízben szétoszlanak. Azt mondta, a kimondott szavak is így válnak valaki részévé, ha eltalálnak valakit. Nem értettem. Apám azt ígérte, nem hagy el. 12 éve nem láttam. Most már értem az agyagköveket.

SEGÉD: Sajnos nem segíthetünk.

FIÚ: De esetleg segíthetnél megtalálni az apámat. Lehet, hogy keres engem, csak nem talál.

SEGÉD: Igen, az lehet, de értsd meg, hogy mi nem ilyesmivel foglalkozunk.

FIÚ: Pedig láttam kiírva, hogy mindenféle ígéretben segítenek itt.

SEGÉD: Megszüntetni, nem teljesíteni. De tudod mit, ha lesz időm, utánanézek, hátha járt már itt az apád, csak írd le ide az adataidat. A főnököm bármikor visszajöhet, és nem hiszem, hogy szívesen látná, hogy ezzel töltöm a munkaidőmet.

FIÚ: Köszönöm. leírom. (Ír) Tessék, születési adatok. Később visszajövök.

SEGÉD: Oké. Viszlát!

FIÚ: Hello! (Fiú kimegy)

6.

(Adonika feldúltan beront)

ADONIKA: Ez itt a Szépígéret Bt.?

SEGÉD: Parancsoljon asszonyom!

ADONIKA:(feldúltan lobogtatja a VÁSÁRLÓ 2 szerződését) Ezt maguk adták a vőlegényemnek?

SEGÉD: Hölgyem, az egy szerződés a kezében. Ön pedig, ha nem tévedek Horváth Adonika. Nagyon örülök, hogy megismerhetem.

ADONIKA: Velem ne jópofizzon itt! Válaszoljon, maga írta ezt?

SEGÉD: Igen hölgyem, én. Az úgy volt igazából, hogy, hogy… (bejön a főnök)

FŐNÖK: Jó napot kívánok. (kis szünettel felméri a helyzetet) Á, kedves asszonyom, parancsoljon!

ADONIKA: Maga kicsoda?

FŐNÖK: Az üzletvezető vagyok, kérem.

ADONIKA: Nagyon helyes. Ez az ember itt pénzt fogadott el Dezsőtől, cserébe lebeszélte a házasságról!

SEGÉD           Főnök, az úr nem rég volt itt egy házassági ígéret kapcsán, érted.

FŐNÖK:         Igen, mindent értek. Kedves asszonyom, Adonika, ugye? Kérem, csak egy percre figyeljen rám. Mi itt olyan ígéretekkel kapcsolatos problémákkal foglalkozunk, melyet az aki tette nem tud teljesíteni. Nem beszélünk le senkit semmiről, csak segítünk megoldani egy problémát. Úgy látom, önnek is van problémája Dezsővel?

ADONIKA:     Nekem nem Dezsővel van problémám, hanem magukkal!

SEGÉD:          Bocsánat, de az úr magától jött ide azzal, hogy nem akarja elvenni önt.

ADONIKA:     (szipogva) Nem akar elvenni. És maguk így segítenek? Hogy engem tönkretesznek?

FŐNÖK: Kedves Adonika! Ön sem akarhat hozzámenni egy emberhez, aki fizet azért, hogy megszabaduljon az önnek tett házassági ígérettől!

ADONIKA: Szemétláda! Mocskos szemétláda! Mind az!

FŐNÖK: Nem lennének boldogok!

ADONIKA: Én csak boldog akarok lenni!

FŐNÖK: Higgye el, vele nem lenne az.

ADONIKA: De akkor mit csináljak. Nagymamámnak megígértem a halálos ágyánál, hogy nem leszek vénlány, még harminc előtt férjhez megyek.

(Segéd és főnök cinkosan egymásra néznek, kacsintanak, főnök még a tenyerét is dörzsölheti)

FŐNÖK: Hát erről van szó?

SEGÉD: Tudunk segíteni!

ADONIKA: Valóban, és hogyan?

Főnök: Fáradjon velem, kérem, az irodámba! Egy ilyen bájos hölgynek, mint ön, találunk megoldást. (Főnök és Adonika távoznak)

SEGÉD: Na, ez is besétált a gödörbe.

VÁSÁRLÓ 2:  (Halkan belopózik) (Suttog) Elnézést, itt van még?

SEGÉD:(mutogat az ajtó felé) (suttog) Bent van a főnökkel. Nem lesz semmi gond!

VÁSÁRLÓ 2:  Ezt hogy érti?

SEGÉD: Adonika boldogan fog innen hamarosan távozni, és magát soha többé nem zaklatja majd.

VÁSÁRLÓ 2:  Valóban? Uram, maguk csodát művelnek! Na, elnézést hogy zavartam, ígérem, nem jövök többet.

SEGÉD:          Most hogy ezt megígérte, biztos vagyok benne, hogy még látjuk egymást! Na minden jót! Aztán ígérjen szépeket! (VÁSÁRLÓ 2 távozik. Adonika és Főnök előjönnek)

ADONIKA:     Nagyon köszönöm. Én annyira megnyugodtam. Akkor holnap jövök. Pá, fiúk! (boldogan, repesve távozik)

7.

 

SEGÉD: Ez szép volt főnök, mit ígértél neki?

FŐNÖK: Kiglancoljuk, körbefotózzuk, feldobunk neki egy ütős társkereső hirdetést, és jövőre mi kapjuk a legnagyobb szeletet a menyasszonyi tortájából.

SEGÉD: Azt hiszem tényleg igazad volt, mikor a szlogent kitaláltad. Valahol tényleg mindenkinek lehet egy beváltatlan ígérete. De hogy ennyire meg akarjanak tőle szabadulni…

FŐNÖK: Tudod, miért van ez? Mert a beváltatlan ígéret, olyan, mint a veszélyes hulladék. Mérgezi a lelket, mindenáron szabadulni akarunk tőle.

SEGÉD: Akkor mi egy lelki veszélyes hulladék temető vagyunk!

FŐNÖK: Nem temető! Újrahasznosító! Kár, hogy erre nincs uniós pályázat! Vagy végül is sosem tudni… Te nem vagy egy hülyegyerek!

SEGÉD: Örülök, hogy észrevetted!

FŐNÖK: Jól csináltad ezt a házassági dolgot.

SEGÉD: Azért a nőnél jó hogy jöttél! Kissé felkészületlenül ért.

FŐNÖK: Itt bizony sokat kell improvizálni, de ez menni fog neked! Úgy érzem, nem hiába dumálok neked, de majd meglátjuk hová fejlődsz! Gondolj arra, hogy a szavak, ha betalálnak egy embernél, azok olyanok, mint a… igen, mint mikor agyagkövet dobsz a folyóba. A részévé válik teljesen. Örökre benne marad.

SEGÉD: (elgondolkodva) Agyagköveket dobálni a folyóba? (halkan) ez olyan ismerős.

FŐNÖK: Hová tettem a töltőmet? (bemegy az irodába)

SEGÉD:(elgondolkodva) A fiú, aki az apját kereste. Az apjával agyagköveket dobáltak a vízbe és ezt mondta neki az apja. Ugyanezt. És azt ígérte visszamegy hozzá. És mindenkinek van egy be nem váltott ígérete… Te jó ég!

FŐNÖK: (kintről) Te mit motyogsz ott kint?

SEGÉD: Semmit… Te főnök, figyelj már!

FŐNÖK: Mi van?

SEGÉD: (Elfordulva, magában) Ha megkérdezem, és rájön, ki tudja mi lesz. Lehet, hogy kirúg.

FŐNÖK: Na, mi van?

SEGÉD: (Elfordulva, magában) De ha kijátszom, esetleg zsarolhatnám vele valahogy! (hangosan) Semmi, csak nem találtam a tűzőgépet. (főnök kijön) Te figyel már, gondolkodom itt magamban. Tényleg mindenkinek lehet egy be nem váltott ígérete?

FŐNÖK: Tuti. Az emberek már csak ilyen esendőek.

SEGÉD: Úgy érted, nekem is és neked is?

FŐNÖK: Hát… Valószínűleg igen. De ne aggódj, nem nyúllak le, ha majd előadod a piszkos kis titkodat egyszer.

SEGÉD: És te már rendezted a tiédet?

FŐNÖK: Hát… Semmi közöd hozzá.

SEGÉD: Oké, csak gondoltam tanulhatnék belőle.

FŐNÖK: Miért nem adod elő, hogy mi a te kis beváltatlan ígéreted, ami nyomja a szívedet?

SEGÉD: Majd egyszer. Néztem az árlistát. A fiatalkori ígéretek elég olcsónak tűnnek. Miért?

FŐNÖK: Nincs velük semmi gond, viszont van belőlük bőven. Ritkán kell csinálni bármit is, általában már csak az emlékszik rá, aki ígérte. Egy kis agymosás és mehet.

SEGÉD: Aztán a „Módosult tudatállapotban tett ígéretek” 40 ezer. Ebből is sok lehet

FŐNÖK: Ezek hozzák a pénzt. Meg persze így év elején a következő, az „Újévi, születésnapi, egyéb fordulónapi fogadalmak és ígéretek” 50 ezerért. Akcióval is megéri.

SEGÉD: Aztán (olvas) Szerelmi ígéretek: 80.000, hűség ígéretek: 100.000, életre szóló ígéretek: 400.000, és végül sorsígéretek: 500.000. Mi az a sorsígéret, és miért ilyen drága?

FŐNÖK: Mert elég körülményes. Teszel egy ígéretet, és azzal mindenképp megváltoztatod valaki sorsát. Ha betartod, akkor is, de ha nem, akkor is!

SEGÉD: Komoly. És mi a teendő vele?

FŐNÖK: Ezt te még nem csinálhatod! De nem árt, ha tudod, hogy itt általában nincs kész megoldás. A sorsígéretekre pedig van, hogy egyáltalán nincs megoldás. Sajnos. Pedig mi vagyunk a legjobbak!

SEGÉD: Ez nem jó hír!

FŐNÖK: A legjobb lenne talán ezekben az esetben azt mondani az ügyfélnek, hogy tegyen, ahogy a szíve diktálja, vagy ilyen, szóval morális alapon, és tartsa magát a döntéséhez. Ez viszont nem a mi üzleti politikánk, hanem az egyházaké.

SEGÉD: Tehát „én vagyok az út, az igazság, és az élet?”

FŐNÖK: Ezek se rossz szlogenek.  Szóval mi nagyon óvatosak vagyunk ilyenkor, de valahogy mégis legomboljuk az ügyfelet.

SEGÉD: Mégpedig fél millióra! Volt bent egy fickó, aki most hagyta ott a feleségét. Van egy gyerek is, akinek megígérte, hogy nem hagyja el, de most el kéne költözzön. Azt hitte, mi valami szociális intézmény vagyunk, és majd segítünk kapcsolatot tartani.

FŐNÖK: Mondd meg neki, hogy ha most elmegy, lehet, hogy soha többé nem látja majd a fiát. De tőlem azt csinál, amit akar.

SEGÉD: Mert amit a gyereknek mondott, az olyan, mint a folyóba dobott agyagkő?

FŐNÖK: (elgondolkodva) Ha nagyon költői akarsz lenni, ezt is mondhatod.

SEGÉD: Áll még az ajánlat a célprémiummal kapcsolatban? Hogy a legnagyobb üzletem felét megkapom?

FŐNÖK: De csak egy hónapban egyszer!

SEGÉD: (halkan) Az kétszáz ötvenezer!

FŐNÖK: Úgyhogy hajrá! De ilyen sorsígéretet gyanús ügyek esetén szólnod kell nekem! (Visszamegy az irodába.)

SEGÉD: Úgy lesz. (telefont ragad, tárcsáz, és halkan beszél) Halló, a Szépígéret Bt.-ből kereslek. Be tudnál jönni gyorsan, azt hiszem találtam valamit… majd személyesen elmondom, helló!

(belép VÁSÁRLÓ 1)

VÁSÁRLÓ 1:  Pardon. Hol van a kollégája, akivel reggel beszéltem.

SEGÉD: Jó napot. Nem ér rá. De én is tudok segíteni.

VÁSÁRLÓ 1:  Reggel voltam itt. És hát van egy kis gond. Szeretném visszakapni a cipőt. Tudja fizettem is, cigit is vennem kellett, és még a cipő áráról is lemondani, érti.

SEGÉD: De ön aláírt egy szerződést.

VÁSÁRLÓ 1:  Itt van. Nincs benne, hogy nem vihetem el a cipőt, csak hogy valamit a dobozban kell hagyni, ami az ígérethez köt. Na, kivesszük a cipőt, és beletesszük ezt a zoknit.

SEGÉD: Pfuj, de ez büdös!

VÁSÁRLÓ 1:  Ebben futottam.

SEGÉD: És egyszer sem mosta ki? Tényleg hozzáköti! De nem tehetem, nem korrekt. Lezajlott tranzakció.

VÁSÁRLÓ 1:  Akkor elmondom mindenkinek, hogy maguk csalók.

SEGÉD: És akkor kiderül, hogy maga is mekkora marha volt.

VÁSÁRLÓ 1:  Kitalálok valamit!!!

SEGÉD: Na, jó, oldjuk meg. Legyen, mondjuk, egy fogadás? Mit gondol? Tegyen egy ígéretet, de olyat, amit 5 percen belül biztos valóra tud váltani! Akkor magáé a cipő!

VÁSÁRLÓ 1:  5 perc? Simán. Mi legyen az. Mondjuk, ígérem, hogy kimegyek dohányozni.

SEGÉD: Ebben semmi ígéret nincs, ezt bármikor megteheti e nélkül is.

VÁSÁRLÓ 1:  Ez igaz. Akkor…. Ígérem, hogy az első embernek, aki bejön az ajtón, elmondom, hogy ez a legjobb hely

SEGÉD: Nem tudhatja, hogy valaki biztos bejön-e. Ez csak kockáztatás, nem ígéret.

VÁSÁRLÓ 1:  Tényleg. Francba!  Valami mást… Oké, (közelebb lép a segédhez) ígérem (átvált flörtölős hangnembe) hogy 5 percen belül boldoggá teszlek orálisan. (megsimítja a segéd arcát) Te bizniszcápa!

(Segéd elképed. Sápadt arccal szögletes kimért mozdulatokkal leveti a lábán lévő VÁSÁRLÓ 1 cipőjét, és bele teszi a dobozba, majd odaadja)

VÁSÁRLÓ 1:  Kösz szívecske. (elindul kifelé, majd visszafordul) azért legalább egy csók nem lehetne mégis?

SEGÉD: Na, tűnés!!!

VÁSÁRLÓ 1:  Pá (távozik).

FŐNÖK:(kijön) Hát veled mi történt?

SEGÉD: Ez most egy kicsit sok volt! Ülj le, kérlek.

FŐNÖK: Mi van? (leül)

SEGÉD: Csak figyelj. A sorsígéret esetén azt mondtad, legjobb, ha beváltódik az ígéret. Bárhogy is lesz, következménye lesz. Nos, találkoztam valakivel ma, akinek azt hiszem, köze van hozzád. Mindjárt itt lesz?

FŐNÖK: Figyelmeztetlek, ha a nyakamra hozod valamelyik volt nejemet, annak rossz vége lesz!

 (Belép a fiú)

FIÚ: Helló, itt vagyok. Mi van?

SEGÉD:          Főnök, figyelj csak! Nézd meg jól ezt a srácot. Nem emlékeztet téged senkire? Akivel agyagköveket dobáltatok a parton tízen évvel ezelőtt!

FIÚ: (közelebb lép a főnökhöz) Apa?

FŐNÖK: Máté? Te vagy az. (nézik egymást egy rövid ideig, majd leül) Úristen. (néz maga elé. Majd ismét feláll) Ez hogyan lehetséges?

FIÚ: Anyával elköltöztünk. Tudod, nagyon dühös volt rád.

FŐNÖK: Elmenetem messzire. Menekültem. Aztán mikor visszajöttem, itt telepedtem le. Évek óta egy városban élünk. Én, én nem is tudom, mit mondjak. Annyira sajnálom, hogy így alakult. Becsaptalak. Megértem, hogy gyűlölsz. Anyáddal dühösek voltunk egymásra, de téged nem kellett volna…

FIÚ: Dühös voltam rád, de már mindegy. Elmúlt, felnőttem, csak kíváncsi voltam az apámra. Nem arra, amelyik elhagyott, hanem amelyik még akkor velem volt. Szerettem volna látni, hogy én is olyan leszek-e egyszer.

FŐNÖK: Milyen? Olyan, aki elhagyja a fiát?

FIÚ: Igen, aki ekkora fájdalmat tud okozni az ígéreteivel.

FŐNÖK: Ez nem öröklődés, ez döntés kérdése. Neked nem kell soha így döntened!

FIÚ: Köszönöm… Apa. Megyek is.

FŐNÖK: Ne menj! Ne így! Tudom, hogy nem tudom az elmúlt időt bepótolni, de szeretnék veled találkozni még. Felhívlak!

FIÚ: Te tényleg azzal foglalkozol, hogy az emberek be nem tartott ígéreteiért pénzt fogadsz el, hogy megnyugodjon a lelkiismeretük?

FŐNŐK: Hát, végül is, igen, bár azért bonyolultabb…

FIÚ: Egy hiéna vagy! És a saját be nem tartott ígéretedért magadnak fizettél?

FŐNÖK: Végig gyötört a lelkiismeret. Én nem tudok fizetni érte.

SEGÉD: Khmm, pardon! Én tudnék rá megoldást.

FŐNÖK: Sejtem már.

SEGÉD: Hát ugye mondhatjuk, hogy ez egy sorsígéret megoldás volt?

FŐNÖK: Végül is mondhatjuk!

SEGÉD: Akkor lógsz nekem 250 ezerrel! Az 50 % jutalék a legmagasabb ügyletért. Nem ez az? De gondolj a lelkiismeretre.

FŐNÖK: Egyszer még viszed valamire, az biztos!

 (Dezső és Adonika lép be kézen fogva az irodába)

DEZSŐ: Jó napot!

SEGÉD: Maguk meg mit keresnek itt? Pláne együtt?

ADONIKA: Csak szólni akartunk, hogy szeretjük egymást.

DEZSŐ: Olyan boldog vagyok. Maguk becsaptak, de mégis meg szeretném köszönni.

FŐNÖK: Mi van? Én ezt nem értem.

ADONIKA: Elkezdtünk beszélgetni erről az egészről, hogy mekkora hülyék voltunk. Teljesen rágörcsöltem erre a házasság dologra.

DEZSŐ: Pedig nekem mindig is tetszett Adonika. De ez a követelőzés teljesen megőrjített.

ADONIKA: Most ezzel a hülye szerződéssel esélyt kaptunk, hogy újrakezdjük. Elfelejtünk minden rosszat. Lényeg, hogy nem kell összeházasodni!

SEGÉD: Pedig a házasságok az égben köttetnek.

FŐNÖK: Ja, ahonnan a villámok is jönnek, és a mi ügyfeleink.

DEZSŐ: Maguk átverik az embereket! Mi nem jövünk többet!

FŐNÖK: Megígéri?

ADONIKA: Nem ígéri meg! Magának semmit! Még azt se ígéri meg, hogy nem ígéri meg!

FIÚ:    De ha nem ígéri meg, hogy nem ígéri meg, akkor végül is megígéri.

FŐNÖK: Fiam! Te honnan tudsz ilyeneket?

FIÚ:    A filozófia szakról, ahová járok. Ez szillogizmus.

SEGÉD: Na de ha nem ígéri meg, hogy nem ígéri meg, akkor azt ígéri meg, hogy megígéri vagy már meg is ígérte?

DEZSŐ: Fel fogom magukat jelenteni!

SEGÉD: Ugyan kedves Dezső! És mi van a kis csüngő hasú vietnámi kocával?

ADONIKA: Miféle kocával?

DEZSŐ: Menjünk innen azonnal! Maguk szemetek! (karon fogja Adonikát, és dühödt arccal távoznak)

FIÚ: Hát igen. Mert sajnos van dolog, ami a be nem váltott ígéretnél is zavaróbb. Ha egy kényes pillanatban nem tudunk jó kifogást találni. Elég, ha a saját hazugságaidra gondolsz!

FŐNÖK: Fiam, te egy zseni vagy! Ideje kínálatot bővítenünk.

FIÚ: Sőt, a legjobb, ha olyat tudunk hazudni, amit mi magunk is elhiszünk!

FŐNÖK: Ez óriási! Olcsó hazugságok, drága ígéretek! Megvan az új reklámszlogen!

SEGÉD: Akkor ideje menő angolos nevet választani: Pretty Promise Human Consulting Limited.

FŐNÖK és SEGÉD egyszerre: Pretty Promise Human Consulting Limited. Őszintén segítünk! Ígérjük!

Vége

Dráma

Akkor most ide állok maguk elé

SZÍN: tetszőleges üres tér, valahol a nézők között, előtt, mögött

Szereplők:

Fiú
Anya
nézők

Első jelenet

 

FIÚ: (nézőkhöz) Ha most nagyon meg fognak lepődni azon, amit én itt mondani fogok, akkor mi nem egy országban élünk. Semmi baj nem lenne ezzel sem, mert én már nem igen tudom, hogy pontosan én hol… Meg maguk is hol… Hol is? Nem baj, ha nem tegeződünk rögtön? Nekem most el kell döntenem, hogy vagyok-e annyira tökös, hogy csak úgy belekezdjek, csak úgy megkérdezzem… Én, hát én megkérdezem. Nem tudják véletlenül, hogy mitől van az, hogy ha kapunk egy levelet, rajta van az, tudják, persze… hogy ne tudnának ilyesmikről… Szóval, hogy rajta van az, hogy HIVATAL, hogy ettől elkezd a gyomorban lenni valami, nem is tudom mi, valami rángás? Nem rögtön tudatosul, hogy ez idegből van-e, vagy csak reflex-szerű ismétlődések sora, ahogy kialakul ez a monoton összehúzódás… Na, meg egy ponton túl ott van ez a derengés is.. Ismerik? Ez a derengés, hogy kinyitom, remeg az ujjam, de hát én nem akarom, hogy remegjen, ezért inkább tépem a borítékot, ettől nyilván kurvára beleszakítok abba a papírba… Abba a papírba, amiről már dereng, hogy nem fogok érteni belőle semmit. De konkrétan semmit. Számok, nevek, hatályok, rendeletek, cikkelyek, határozatok, jogok (maga elé)… Jogok… Jog. Kinek a joga? De mihez van? Vagy mihez nincs? Mi? Hogy nekem? Nekem van? (csend) Nem is volt? Ja, nem, nem értem, meg tudná ismételni? Hogy mitől függ? (felnevet) Függ-elék. Van rá mód. Aha, értem. Nos hát, hölgyeim és uraim, ezek vannak. Maguk értettek ebből egy szót is? Nem? (mosolyog) Nem értem én sem. Akkor én fellebbezek. Igen, fellebbezek, ezt a szót is ugyanannyira nem ismerem, mint a többit, de valamikor a végén ezt szokták mondani. Az én hazámban ennek komoly szakirodalma van ám. Igen, igen, a hivatali sztoriknak. Bizony. Kosztolányi… emlékeznek? (kisfiús hangon idézi)… Hol van, kérem az illetékosztály?” (dörmögve válaszol) „Harmadik emelet, 578.” Csak egy kulcsot kérj édesapádtól, és máris beléd borul az egész nyomor. Vagy ott van Örkény… -(női hangon) Mit jelent az, hogy „kombinált”?  (dörmögve) – Ha pénzt dobnak bele, a szerkezet azt énekli: „Hazádnak rendületlenül!” (felkacag) Rémlik? Na meg ott van Tóth Ádám…

Ja, ja, nem, ő nincs. (nevet)

 

Második jelenet

 

ANYA (a nézők közül): Mi az, hogy nincs?

FIÚ: Nincs. A van ellentéte.

ANYA: Mi van?

FIÚ: Az van, hogy nincs.

ANYA: Nekem erre nincs időm.

FIÚ: Anya, figyelj, most jött meg a végzés… Ezt akartam… Ezt próbáltam elmondani…

ANYA: Te meg mi a fenéről beszélsz?

FIÚ: Arról, hogy itt van, feketén-fehéren, kurvára nem világosan, de mindegy, nem értem, szerintem az van ide írva, hogy nem vagyok.

ANYA: Nem vagy?

FIÚ: Nem.

ANYA: Mi nem vagy?

FIÚ: Nem vagyok ember.

ANYA: De hát én szültelek!

FIÚ: Nem számít, azt én hiába mondom nekik be az ablakba…

ANYA: De hát neked vannak álmaid!

FIÚ: Anyu te most viccelsz? Ezzel nem állíthatok oda.

ANYA: Te jó vagy, és ügyes és okos, kedves, segítesz másokon, mindig mindenkihez van egy jó szavad, mondjuk, műveled ezt a szart, minek nevezed, irodalomnak? Szépirodalomnak, mi? A rohadt életbe… mi az, hogy szép? Mi ebben a szép? Meg mi az, hogy irodalom?  (hisztérikusan) Én mindig mondtam, hogy ne! Nem megmondtam? Hát nem mondtam neked eleget? NEM?! (hosszú csend) Akkor minek nyilvánítottak?

FIÚ: (halkan) Még fellebbezhetek…

ANYA: És mégis mennyit írnak? Mennyiért lehetnél az?

FIÚ: (csend) Fél milla.

ANYA Úristen. (csend) És akkor jogosult lennél rá?

FIÚ: Nem biztos.

ANYA: Miből fogjuk azt kifizetni?

FIÚ Nem fogjuk, hanem fogom. Neked ehhez az egészhez semmi közöd. Hitelt veszek fel.

ANYA: Na, azt már nem kisfiam.

FIÚ: De.

ANYA: Nem.

FIÚ: (ordít) De!

ANYA: (ordít) Nem!

FIÚ: Akkor mégis mi a kurva életből legyek? Áruld már el nekem anyuci!

ANYA: Várj már kisfiam, azt megindokolták pontosan, hogy miért nem számítasz annak?

FIÚ: Azt írják, hogy jogosulatlanul voltam eddig is az… És, hogy…

ANYA: Engem nem érdekel a többi, ezt megoldjuk valahogy. Itt és most. Mi, együtt. (a nézőkre néz) Van ellenvetésük? Megvétózzák? Nem? Igen? Nemigen? (hisztérikusan nevet) Ha ennyi ember van itt, akkor csak elférhet itt még egy?!

Senkit sem zavar majd, megígérem. Most össze-vissza beszél, mert megilletődött egy kicsit ettől a csekktől, de hát ezt elnézik neki, igaz? Apró kis szépséghiba. Említésre sem érdemes. Itt olyan, hogy milla, az nem is pénz. Itt a vezetésben mindenkinek van annyi, ha arról van szó. Hogy az én fiam nem ember? Lehet. De akik…

FIÚ: Anyu, légy szíves és hallgass.

ANYA: Rendben fiam, hallgatok. Piszkosul nem akarok hallgatni, de most akkor hallgatok. Remélem, örülsz.

 

Harmadik jelenet

 

FIÚ: (nézőkhöz) Tudják, olyan nehéz ezt felfogni. Maguk most látnak engem, hallják a hangomat, nézik az arcom minden rezdülését, mintha színész lennék, mintha el tudnám magukkal hitetni, hogy ez a srác, aki most itt áll, ez ténylegesen és megfellebbezhetetlenül én vagyok. Csakhogy valójában ez nem igaz. Mondjuk, biztosan ezzel a másikkal sincsenek nagyobb bajok. Kicsit ilyen meg olyan, kicsit néha még olyanabb is, de alapvetően nem egy senki, hanem igenis, hogy valaki. (Az egyik nézőhöz figyelmesen) Maga? Maga például ki? (akármit mond, bólogat, helyesel. Ha nem mond semmit, akkor is egy kis szünet után, akár összekacsintva) Értem. Nahát. Világos.

Szóval ebben a pillanatban, amiben én most létezem, ebben nem csinálok mást, csak fekszem az ágyamban, a laptop itt van az ölemben, paradicsomos halszag van a szobámban, mert azt zabáltam hajnalban, mikor részegen hazaértem, és kurvára nem találtam semmi mást a kamrában, csak ezek a konzervek voltak, kukoricát is nyitottam fel mellé, undorító volt így együtt az egész, és én éppen most arról próbálom meggyőzni magam, hogy ez az egész jó. Hogy az életem mégsem teljesen reménytelen, hogy ha most azt írja ez a rendelet, hogy ha fizetek, akkor megmaradhatok, és az jó. Mert tudják, én valahogy ezt ki fogom fizetni, és akkor már miért ne írhatnék a fennmaradó időmben egy rövid egyfelvonásost azoknak a jóravaló embereknek, akik maguk, vagyis ti vagytok, mert, hogy ti ott, messze tőlem, biztosan azok vagytok. Elkezdhetünk tegeződni, ugye? Köszi.

Szóval Ti most találkoztok velem. Sziasztok! Egy másik srác hangján szólok. Bár tudnám, hogy kién is! Szia neked is idegen! (A felolvasó saját maga felé integetve visszaköszön: Helló!)… És azt

hallgatjátok, amit az anyám ordított az előbb, persze igen csak cenzúrázott verzióban, mert hát akármilyen egy színház, meg akármilyen egy szép irodalom…mindent mégse lehet. De hogy kibaszottul nem lehet, az mégis csak kurva világos manapság. (halkan) Miért nem lehet mondani mindent csak úgy, ahogy van? Csak úgy, ahogy van. Csak úgy, ahogy vagyok. Nem tudom. Csak azt, hogy én még valahogy össze akarom magam szedni. És nem máshol, hanem itt. Itt előttetek.

 

Negyedik jelenet

 

ANYA: Hogy vagy, kisfiam?

FIÚ: Nehezen.

ANYA: Mitől lennél könnyebben?

FIÚ Édesanya, szerinted is haszontalan vagyok?

ANYA: Igen, kisfiam.

FIÚ: Aham. Az jó.

ANYA: Mi ebben a jó?

(hosszú csend)

 

Ötödik jelenet

 

FIÚ: Na jó, ez elég tragikus, de (dúdol) nem adom fel, míg egy darabban látsz. Ez meg nem vicces. Mindegy. A lényeg az, hogy én most itt ülök egy szobában, de nem tudom, hogy hol leszek, amikor ti most ezt hallgatjátok ettől a fiútól, aki most szintén én vagyok. De ha van valami, amit most jónak érzek, az az, ha valahogy megmutatom, nem tudnak ezek a jogszabályírók semmit. De semmit. Volna is egy ötletem rá, ha nem tartanám giccsesnek, de tök mindegy, hogy annak tartom-e vagy sem, az ujjaim épp gépelnek, megállíthatatlanok, az ötlet a fejemben valósággá fog válni, itt ebben a pillanatban még csak a klaviatúra neszezését hallom, de majd ott, abban a pillanatban, remélem, hogy megtörténik valami emberi. (nevet, félre a közönségnek) Ennek a szövegírónak rettenetes a humora. Borzalom.

Tehát az a tervem, hogy megkérem ezt a fiút, álljon oda maguk elé, vagyis elétek, és ha úgy érzitek, hogy nem is annyira lehetetlen ügy, hogy egyszer valakivé váljon, öleljétek meg. Én pedig most talán egy utcán sétálok, és azt érzem, a világ minden tájáról felém küldenek egy mosolyt, és én visszamosolyoghatok – Free hug nemtől, kortól, szexuális érdeklődéstől, bőrszíntől, vallási hovatartozástól függetlenül. Köszönöm.

 

(a felolvasó kitárt karral fogadja az öleléseket.)

Dráma

A leves

(Egy kopott konyhaasztalnál hárman ebédelnek csendben. Az apa középen, az anya balról a lányuk pedig jobbról ül, mindenki előtt egy tányér leves és egy kanál.  Az anya szemmel láthatóan ideges evés közben és folyton az apát figyeli. Az apa szó nélkül ugyan, de időnként elégedetlen nyögésekkel eszi a levest. Minden kanál leves lenyelése után egyre tovább forgatja a szájában a falatot, mielőtt visszafojtott grimasszal végre sikerül lenyelnie. A lány eközben olyan kicsire húzza össze magát, amilyen kicsire csak tudja, és csak lopva pillant fel néha a szüleire. )

LÁNY: Finom.

APA: (mint akit pofonütöttek, lassan a lánya felé fordítja a fejét és nyögve lenyeli a falatot)

ANYA: Persze, hogy finom. Nincs ennek semmi baja. Nem is értem apádnak miért nem tetszik. Állandóan baja van. Ha nem lenne mit ennünk, akkor az lenne a baj. Tele van vitaminnal. Nincs benne ecet, de olyan, mintha lenne. Így is savanykás egy kicsit. Nincs ennek semmi baja.

APA: (folytatja az evést) Csak… ne beszélj.

LÁNY: Csak azt mondtam, hogy finom.

APA: Nem te.

ANYA: (elkerekedik a szeme, majd tüntetőleg leteszi a kanalat és nem eszik) Sose jó, amit csinálok. Apád mindig csak kritizál. „Nem elég savanyú.” Miért nem vettél ecetet?

APA: Ne…

LÁNY: De nem is mondta, hogy savanyú.

APA: beszélj.

LÁNY: De hát csak azt mondtam, hogy nem te mondtad, hogy savanyú, hanem anya mondta, hogy savanyú, pedig azt mondta, hogy te mondtad, pedig nem. (ezen kicsit mindenki elgondolkodik)

APA: Nem te, hanem anyád ne beszéljen. Meg te is fogd be a szád és egyél!

ANYA: (kérdőn ránéz az apára)

APA: (az anyának) Meg te is egyél.

ANYA: (sértődötten ugyan, de nekilát a levesnek és nagyokat hümmögve mutatja, hogy milyen finom a leves) Nincs más, úgy, hogy ami az asztalon van, abból kell jóllakni. Nagyon finom. Kenyeret se hoztál, ugye?

LÁNY: Kenyeret leveshez?

ANYA: Jaj, ugyan már kislányom. De persze, miért is hoztál volna kenyeret? Ha nem mondom, akkor hoztál volna? Hm? Legalább rághatnánk valami száraz kórót mellé, de nem. Semmit se hozott apád, hiába mondtam neki.

LÁNY: Anya, hagyd már.

APA: (keservesen felsóhajt és a bal kezével a homlokát masszírozza)

LÁNY: Egyél inkább, jó?

APA: Finom ez a leves így is.

ANYA: Tegnap is finom volt, meg tegnapelőtt is, meg már egy hete finom. Kicsit fás benne ez-az, de legalább savanyú.

APA: Jó ez így.

LÁNY: Fás? Az milyen? (turkál a tányérjában a kanalával)

APA: Nincs annak semmi baja.

ANYA: Az olyan kislányom, hogy már öreg, tudod? Öreg benne minden. Nem friss. Megette már a fene ezt az egészet mielőtt az asztalra tettem volna.

APA: Egyél már asszony!

LÁNY: Anya, egyél!

APA: Minek kell folyton beszélni?

LÁNY: De hát csak azt mondtam, hogy…

ANYA: Nem neked mondta, kislányom, hanem nekem. Apád nem beszélget veled, csak zabál, meg alszik. Velem se beszélget, látod. Minek is beszélgetne? Csak veszekedni tud, meg dühöngeni. Úgy eszi a levesem mintha szart főztem volna.

APA: No!

LÁNY: Szart?

APA: Na, itt van.

ANYA: Hogy az a…

APA: No!

LÁNY: Tudom mi az a szar.

APA: Eszünk, lányom.

ANYA: Eszünk, kislányom. Ilyenkor nem szabad kimondani, hogy szar, mert akkor kiderül, hogy mit eszünk.

APA: No, már!

LÁNY: A szar fás?

APA: Ugyan, lányom!

ANYA: Igen, lányom, a szar fás is, meg savanyú is és pont ilyen híg fos, mint ez a leves.

APA: Ugyan már!

LÁNY: Híg fos?

APA: Asszony! Fogd már be a szád, az Isten áldjon meg!

ANYA: Jaj, mintha te nem beszélnél így.

APA: Eszünk, az Isten áldjon meg!

LÁNY: Az Isten áldjon meg!

APA: Na.

ANYA: Ne add a hülyét, lányom.

APA: Hát, nézd már!

LÁNY: Apa, én hülye vagyok?

APA: Dehogy vagy hülye kicsim.

ANYA: (kínjában nevet) Ez a lány hülyét csinál belőled és észre se veszed.

APA: Miért csinálna belőlem hülyét?

LÁNY: Apa, te hülye vagy? (anya nevet)

APA: Hallgassatok már végre! Miért kell állandóan végigpofázni a rohadt ebédet? Kussoljatok már! Csönd legyen!

LÁNY: Csak azt kérdeztem, hogy hülye vagy-e.

APA: (lecsapja a kezében lévő kanalat a tányér mellé, utána pedig a másik kezével akkorát csap az asztalra nyitott tenyérrel, hogy mindenki elhallgat)

ANYA: Na, erről beszéltem. (győztesen hátradől a székben és keresztbe fonja a karját maga előtt) Válaszolj a lányodnak, azt kérdezte, hogy hülye vagy-e.

LÁNY: Anya!

ANYA: Ne félj lányom, amíg itt vagyok, nem fog bántani. Csak merjen akár egy ujjal is hozzád érni. Háboroghat itt, meg finnyáskodhat, de nem fog bántani, nyugodt lehetsz.

APA: Nem bántalak kicsim.

ANYA: Na, ugye megmondtam? Nem megmondtam? Megmondtam.

APA: (ránéz az anyára közben mindkét keze ökölbe szorul, majd enged a szorításból, a kanálélt nyúl, de idegességében leejti a földre, erre csak becsukja a szemét és próbál megnyugodni)

LÁNY: Majd én felveszem! (és már indul is)

APA: Ne!

ANYA: Istenem… (forgatja a szemét, majd szégyenében a tenyerébe temeti az arcát)

APA: Nem kell, majd én felveszem kicsim.

LÁNY: De felveszem. Itt van. Megmossam? Megmosom, jó? (és már megy is ki a konyhába)

APA: Hagyd!

ANYA: (magának) Mit vétettem? Mit követtem el, hogy ilyen lett a férjem? Amikor hozzámentem még rendes ember volt. Volt munkája, törődött velem, romantikus volt, pedig akkor se volt pénze tengerre vinni. Aztán szültem neki egy gyönyörű kislányt, aki bearanyozta a napjainkat pedig…

LÁNY: Vigyek be almát?

ANYA: Ne szólj közbe! Hol tartottam? Ja, igen. Apád csak ült naphosszat, bámult maga elé és…

LÁNY: Apa, vigyek be almát?

ANYA: Ne, az vasárnapra van. Most hol tartottam?

APA: Csak szeretném megenni ezt a… levest. Csendben.

LÁNY: (bekiabál a konyhából) Szar? Azt akartad mondani, hogy ezt a szar levest?

APA: Nem azt akartam mondani. Nem lehetne, hogy békén hagyjatok egy kicsit? Csak öt percre. Csak öt rohadt percet kérek, hogy meghalljam a gondolataimat.

ANYA: Apádnak gondolatai vannak lányom.

LÁNY: (bejön kezében a kanállal és egy almával) Apa gondolkodik. Hagyjuk gondolkodni apát! Apa, nem vagy hülye. Tessék apa, hoztam neked almát.

APA: Köszönöm kicsim! (elveszi a kanalat és ügyetlenül megveregeti a lány feje búbját)

ANYA: Vidd vissza azt az almát, nem hallottad?

LÁNY: De hát csak apának hoztam, hogy ne legyen ideges.

APA: Nem kell kicsim. Majd vasárnap megesszük. Az már csak három nap.

ANYA: Négy.

APA: Mi van?

ANYA: Négy nap.

LÁNY: Szagolgatni szabad? (szagolgatja az almát)

APA: Már hogy lenne négy?

ANYA: Úgy, hogy négy nap múlva lesz vasárnap.

APA: Mi van?

LÁNY: Finomabb az illata, mint a levesé. Olyan… gyümölcsös.

APA: Mit mondtál?

LÁNY: Hogy olyan…

ANYA: Négy nap.

LÁNY: …gyümölcsös.

APA: Ma milyen nap van?

LÁNY: Szerda!

APA: Szerda. Az még három nap.

ANYA: Nem, mert csütörtök, péntek, szombat, vasárnap. Az négy nap.

LÁNY: Négy nap!:

APA: Már hogy lenne négy nap? Vasárnap már vasárnap van. csütörtök, péntek, szombat. Az három.

LÁNY: Három!

APA: Igen kicsim, három.

ANYA: Négy.

APA: (becsukja a szemét és sóhajt egyet)

LÁNY: (félénken) Né… négy! Vagy három.

APA: Te hülyének nézel? Szerinted hülye vagyok?

LÁNY: Nem vagy hülye apa! (kínos csendben nézik egymást a szülők, a lány egyikről a másikra néz) Nem hozzám beszéltél, ugye? (beleszagol az almába, majd lassan kinyújtja a nyelvét és óvatosan megnyalja)

ANYA: Vidd vissza az almát a konyhába!

APA: Edd meg kicsim!

LÁNY: Mit?

APA: Az almát.

ANYA: (megköszörüli a torkát és helyezkedik a székben)

LÁNY: Az… az almát? (elbűvölten nézi az almát) Megehetem?

APA: Meg.

LÁNY: Anya…

APA: Anyádnak ehhez semmi köze.

ANYA: Vasárnap lesz alma. Addig leves van.

APA: Most van alma.

LÁNY: Alma van.

APA: Az.

ANYA: Kislányom, vidd vissza szépen azt az almát a konyhába, jó?

APA: Harapj bele!

LÁNY: Anya…

APA: Anya majd szerez másik almát, ugye anya?

ANYA: Szerez? Én szerezzek almát? Mintha csak a fán teremne.

LÁNY: A fán terem.

ANYA: Mármint nem úgy. Honnan szereznék almát? Lopjak?

APA: Anya majd szerez almát kicsim.

LÁNY: Megehetem? (szagolgatja az almát)

ANYA: Kislányom. Apád csak azért mondja, hogy edd meg az almát, hogy engem bosszantson.

APA: Anyát bosszantja, ha eszel kicsim.

LÁNY: Anya… (teljesen zavarban van és már a sírás kerülgeti)

APA: Egyed meg szépen azt az almát, kicsim!

ANYA: Kislányom, gyere csak ide csillagom.

APA: Ne menj oda!

LÁNY: Kértek belőle? Mindhármunknak jut. Apa, elosztod?

ANYA: Gyere ide kislányom, majd én elosztom.

APA: Az egész a tiéd kicsim. Edd meg mind!

LÁNY: Anya elosztja és akkor mindenkinek jut. (odamegy az anyjához és odanyújtja neki az almát)

ANYA: Ezt apádnak köszönheted. (kikapja a lány kezéből az almát, feláll, elfordul, és mohón falni kezdi)

APA: Én megmondtam.

LÁNY: Anya, ne! (sírni kezd)

APA: Gyere ide kicsim!

ANYA: (teli szájjal és sírva) Tessék! Ez kellett? Most már nincs alma. Ez kellett?

APA: Megetted a lányod elől az almát? Milyen anya vagy te?

LÁNY: Apa… (odabújik az apjához és sír)

APA: Itt vagyok kicsim.

ANYA: Ezt akartad? Ezt? Itt van. (a csumát is megeszi)

APA: Úgy is van. Ne hagyj egy falatot se!

LÁNY: (nézi ahogy az anyja tele szájjal rág és az orrán szuszogva nyeli az almát) Anya, azt mondtad, hogy mindenkinek jut.

ANYA: Mhm… Igen. (kisimítja az arcából a haját) Jut mindenkinek. Leves. Az jut mindenkinek. (a többiek szótlanul nézik, amint leül az asztal mellé, a kezébe veszi a kanalat és még mindig rág, majd amikor lenyeli az utolsó falat almát is, nekilát a levesnek) Nagyon finom ez a leves. Tele van vitaminnal.

APA: Menj kicsim! Ülj szépen a helyedre!

LÁNY: De apa…

APA: Menj!

LÁNY: (szomorúan a helyre ül, kézbe veszi a kanalat és az anyját nézi)

APA: Egyél kicsim!

ANYA: Egyél csak, más úgysincs.

LÁNY: Nem vagyok éhes.

APA: Dehogy nem, egyél csak!

LÁNY: (az anyjának) Dögölj meg!

APA: No!

LÁNY: Dögöljetek meg mindketten!

ANYA: No!

LÁNY: Utállak benneteket!

APA: Kislányom!

ANYA: Tiszta apja.

LÁNY: Rohadjatok meg mind!

APA: Nohát!

ANYA: Le se tagadhatod, hogy a te lányod.

APA: Te etted meg a vasárnapi almát. (a lányának) Anyád ette meg az almát, velem mi bajod?

LÁNY: Utállak benneteket! Dögöljetek meg mindketten!

APA: (az asztalra csap) Csend legyen! Hogy beszélsz?

ANYA: (az asztalra csap és utánozza az apát) Csend legyen! Hogy beszélsz?

APA: Elég volt! Mindenki fogja be a száját!

LÁNY: Apa gondolkodik.

APA: Igen! Gondolkodna, ha…

ANYA: (utánozva) Gondolkodna, ha?

APA: Kuss legyen!

LÁNY: (utánozva) Kuss legyen!

APA: Mindenki fejezze be!

: (kopogtatnak az ajtón, erre mindenki elhallgat)

LÁNY: Ki kopog?

ANYA: Én senkit se várok.

APA: Biztos?

LÁNY: Beengedjem, anya?

APA: Ne!

ANYA: Majd apád intézkedik, elvégre ő a férfi, nem igaz?

: (kopogás)

APA: Megyek már! (elindul az ajtó felé) Pakoljatok ki mindent a konyhába!

LÁNY: Vendégünk lesz!

: (az anya és a lány összeszedik a tányérokat és kiviszik a konyhába)

ANYA: Gyere ide lányom, apád most megmutatja nekünk, hogy milyen bátor. Kinyitja az ajtót.

: (kopogás)

APA: Ki az?

FÉRFI: (kinyílik az ajtó kémlelőnyílása) Tedd a kezed az asztalra!

APA: Mit akar?

FÉRFI: Azt mondtam, hogy tedd a kezed az asztalra!

APA: Tessék?

LÁNY: (kintről) Apa…

APA: Kicsim, ne gyere most ide!

FÉRFI: Hogy játszod ki mindig az ápolót? Hihetetlen.

APA: Mit akar itt?

FÉRFI: Ha jól viselkedsz és leülsz szépen az asztalhoz, akkor nem kapsz megint verést.

APA: Igen. Jó.

ANYA: (kintről) Ne engedd be!

APA: Jöjjön be!

FÉRFI: Tedd a kezed az asztalra és nézz lefelé!

APA: Igen.

LÁNY: (kintről) Anya, én félek.

FÉRFI: Az ebéded. (egy műanyagtányér levest tesz az asztalra)

APA: Mi ez?

FÉRFI: Leves.

APA: Megint?

FÉRFI: Ja. Megint.

: (az apa felugrik és megtámadja az őrt, aki a gumibottal agyba főbe veri)

FÉRFI: Rohadék! (köp egyet)

ANYA: (kintről gúnyosan) Jól megmutattad neki. Ez igen! Ez az én férjem.

LÁNY: (kintről sírva) Apa!

APA: Maradj ott kicsim!

ANYA: (kintről) Maradj itt kicsim!

FÉRFI: (ráönti a tányér levest az apára) Te akartad. Legközelebb eltöröm valamid. (kimegy)

LÁNY: (kintről) Apa…

APA: Hallgass kicsim!

ANYA: (kintről) Hallgass lányom, apád most gondolkodik.

Fordítás

Eugenia Leigh: Angyalok, aznap reggel sorsára hagytam apámat

                                                mindenhol testet öltöttek,
de nem úgy, mint tömeg vagy sokaság. Hanem porfelhőként
keringenek. Akár a lángok,

                                         fojtogatják otthonát, vagy napsugarak,
amelyek alámerülnek a háztetőről, az ereibe. Csapdosnak
a lángok, a napsugarak. Mint a jóságos lények

             isteni szárnyaikkal. És anyám hangja 
zaklatottá tesz: Ha futnod kell, hát fuss.
De ha megbánod, ne engem hibáztass majd.

Fordítás Fordítás

Neil Gaiman: Amandának

(méltatás, Christopher Fry után szabadon)

Felsorolom hölgyem bájait – bár számtalan van neki…

Először: mosolya, akár a felhőkön áttörő napsugár egy középkori festményen.
Másodszor: úgy mozog, mint a higany és a párducok, s mozdulatlanul is tud állni.
Harmadszor: szeme színén nincs két ember, ki egyetért, én mégis fel tudom idézni, ha lehunyom a szemem.
Negyedszer: nevet a vicceimen, közömbösen énekel a járdán, és pénzt ad az utcai zenészeknek hitbéli jóságból.
Ötödször: úgy baszik, mint a vadmacskák mennydörgés közepette.
Hatodszor: csókjai finomak.
Hetedszer: követném őt, sétálnék mellette, vagy előtte, bárhová is akarjon menni, és mellette lennék, sétálnánk félelem nélkül.
Nyolcadszor: álmodok róla és megnyugszom.
Kilencedszer: nincs hozzá fogható, legalábbis nem ismerek olyat – pedig elég sok embert ismerek –, egyáltalán senki.
És végezetül: visítozik, mikor azt mondom „papírkosár”, és reggelenként, mikor szemöldök nélkül felébred, mindig tökéletesen meglepettnek látszik.

Fordítás

Rosmarina

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy király és egy királyné, akiknek egy gyermekük sem született. A királyné egy szép napon lement a kertbe, és amikor meglátott egy rozmaringot, ami sok szép hajtást növesztett, így szólt búslakodva a férjéhez:

– Nézd! Itt van ez a rozmaring, sok szép utódja lesz, nekem viszont nem született fiam.

Néhány nap múlva egyszer csak áldott állapotba került. De ekkor még túl korai volt örülni! Aztán eltelt kilenc hónap, és egy rozmaringnak adott életet. Rendszeresen tejjel itatta, és egy asztalon gondozta egy vázában. Egyik nap meglátogatta az egyik unokaöccse, a spanyol uralkodó fia, aki mikor meglátta a növényt, ezt kérdezte a királynétől:

– Néném! Hogy került ide ez a rozmaring?

A nagynénje elmesélt neki mindent töviről hegyire:

– Terhes lettem, és ezt a növényt hoztam a világra. Naponta négyszer locsolom tejjel.

Erre a fiú ezt gondolta magában:

– Megszerzem magamnak ezt a rozmaringot…

Előkészített egy nagy vázát a hajóján, szerzett egy kecskét, hogy táplálni tudja a növényt, fogta a rozmaringot és hazaindult. Naponta négy alkalommal locsolta. Amint visszaérkezett, elültette a virágot a kertjében. Sípon játszott, így szórakoztatta magát. Egyik nap, miközben zenélt, egyszer csak egy gyönyörű lány termett előtte.

– Hogy kerülsz te ide? – kérdezte a ficsúr meglepetten.

– A rozmaringban élek. – válaszolta a leányzó.

Látnotok kellett volna a királyfit! Soha többé nem hagyta el a palotát. Miután elintézte a birodalom ügyeit, lement a kertbe, elkezdett játszani a sípon, mire megjelent a lány, és naphosszat csak beszélgettek. A hercegnek egy nap, már uralkodóként hadba kellett vonulnia, ezért így szólt a leányhoz:

– Hallgass ide, csak akkor jelenj meg újra, ha hazatértem a háborúból, és háromszor belefújtam a sípomba!

Hívatta a kertészt, és megparancsolta neki, hogy naponta négyszer öntözze meg a növényt tejjel, ha a virág kiszárad, lefejezi a szolgát. A szobájában hagyta a sípot, és elindult.

De volt ám a királyfinak még három nővére, akik majd meghaltak a kíváncsiságtól, és egymástól kérdezgették:

– Vajon mit csinál folyton a fivérünk azzal a síppal?

A legnagyobb nővér fogta a hangszert, és belefújt. Így tett a második és a harmadik is. Utoljára ott termett a lány.

– Szóval ezért nem hagyta el a testvérünk a palotát! Ezért zárkózott be a kertbe!

Magukkal vitték a Rosmarinát, és elkezdték ütni-vágni. Aztán szegényke visszament a növényhez, és eltűnt. Jött a kertész, meglátta a kiszáradt rozmaringot, és halálra rémült.

– Ó! Mit tegyek most? Ha visszatér az uralkodó, nekem végem! – kiáltott fel.

Hitveséhez fordult:

– Neveld tovább te a virágot, nekem el kell menekülnöm.

Ezután gyorsan kereket oldott. Addig bandukolt a városon kívül, mire az éjszaka egy erdőben érte. Meglátott egy fát, felmászott rá, hogy nehogy valami veszélyes fenevad éjszaka megölje. Éjfél felé arra járt a boszorkány és a varázsló, le is telepedtek a fa alá. Beszélgetni kezdtek:

– Mi újság? – kérdezte a boszorkány a társától.

– Mi lenne? Mit akarsz tudni? – háborodott fel a férfi.

– Nincs mit mesélned? – erősködött az öregasszony.

– De van: a király szerencsétlen kertésze nagy bajba került. – adta meg magát a másik.

– De miért? – csodálkozott a nő.

– Nem tudod, hogy az urunk elhozott a nagynénjétől egy rozmaringot, amiben egy leány volt elvarázsolva? Az uralkodó a kertjében ültette el a növényt, naponta négyszer öntözte tejjel, és amikor megfújta a sípját, megjelent a lány, de mindezt eddig is tudtad. Most, hogy a felség elment a háborúba, rábízta a virágot a kertészére, és elindult harcolni, de a sípját a szobájában hagyta. Nővérei is előkerültek, belefújtak a hangszerbe, meglátták a leányzót, és addig ütötték, amíg össze nem esett. A rozmaring elhervadt, ezért a kertész félelmében elmenekült. – mesélt el mindent a varázsló.

– Nem tudunk segíteni a dolgon? – kérdezte a boszorkány.

– De igen, viszont nem akarom elárulni, mert itt minden fának füle van. – titokzatoskodott a társa.

– Ne csináld már! Ki hallana itt meg? – erősködött az asszony.

– Akkor ide hallgass: fel kell forralni az én véremet és a te hájadnak a zsírját. Miután felforrt, be kell kenni vele a rozmaringot, a lány kilép a növényből, és hazamegy a kertészhez. – árulta el a titkot a férfi.

– Á! – kiáltott fel a kertész – Istenem, segíts rajtam!

Amikor a boszorka és a vénember álomba szenderült, ő lemászott a fáról, fogott egy botot, és megölte vele őket; összegyűjtötte a férfi vérét és a nő háját, és a főzettel bekente a növényt. Ezután megjelent előtte Rosmarina, a virág pedig elhervadt. Karjaiba vette a gyenge leányt, elvitte az otthonába, és ágyba rakta. Főzött levest, és adott neki gyógyszereket. Mire egy kicsit felerősödött, a király is visszatért. Lement a kertbe és belefújt a sípba. De a növény el volt száradva. A szegény kertész meg sem mert mukkanni, mert Rosmarina még egy kicsit beteg volt.

– Vezess Rosmarinához, vagy lefejezlek! – mennydörgött az úr.

– Felség! Gyere el hozzám, és mutatok neked valamit! – kérlelte a férfi.

– De mit csinálnék én a te házadban, gazember? Add vissza Rosmarinát! – üvöltött a király.

– Fenség, jöjj velem, utána azt csinálsz velem, amit csak akarsz! – kardoskodott a szolga.

Az uralkodó végül beadta a derekát, elment vele. Mikor meglátta szerelmét, könnyes szemmel kérdezte:

– Mi történt?

– A nővéreid megsebeztek – felelt a leány – szegény kertész, látván a haldoklásomat bekent valami balzsammal, és újra élek.

El lehet képzelni, mekkora gyűlölet öntötte el a királyt testvérei iránt! Gondolhatjátok azt is, mennyire hálás volt a kertésznek! Neki, aki megmentette Rosmarina életét! Amikor a lányka teljesen felgyógyult, az uralkodó feleségül kérte. Megírta a nagynénjének és a nagybátyjának, hogy a rozmaringból egy szép lány lett, és egyúttal meghívta őket az esküvőre, aminek már a napját is kitűzték. A menyasszony olyan gyönyörű volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Útnak is indult a követ a nagy hírrel. El sem tudjátok képzelni mekkora örömet szereztek ezzel az úrnak! A házaspár hajóra szállt.

Érkezésüket a hajó ágyújainak dörrenése jelezte.

– Kik azok? – kérdezték a szolgáktól.

– Az uralkodó és hitvese. – válaszolták azok.

A király és felesége, mikor meglátták a lányukat, a nyakába borultak. A leány is felismerte szüleit. Megtartották a menyegzőt és hatalmas lagzit csaptak.

Boldogan éltek, amíg meg nem halltak!

Fordítás

Silvana De Mari: Az aranyszemű macska (részlet)

December 26.
István napja, 8:30

Reggel fél kilenc. Csengettek. Valaki állt az ajtónál és ennek a valakinek nagyon türelmetlen embernek kellett lennie, mert néhány másodperccel később a csengő újabb berregő hangot hallatott, megszakítva az ünnep reggeli csendjét. Leila összerezzent, és egy pillanatra még a szíve is megállt. Természetesen azt kérdezte, hogy ki a fene lehet az, aki fél kilenckor az ajtónál nyomja a csengőt, ahol soha semmilyen pokolfajzat nem szokott csengetni; hiszen ők nem ismernek egyetlen istenverte szerzetet sem, épp ezért semmilyen félkegyelmű nem szokta őket keresni. Az egyetlen kivétel a postás, aki a jól megszokott formában bedobja a mosógép részleteiről vagy a be nem fizetett lakbérről a fizetési felszólításokat, de István napja ünnep, amikor is nagyon helyesen nincs posta.

Igazából Leila ezt nem kérdezte. Valójában fantáziája szárnyra kapott – ami mindannyiunkban ott lakozik, még akkor is, ha már nem vagyunk gyerekek többé, de Leila még kislány volt – s megálmodta a választ: nem lehet, hogy ez az utolsó (első) karácsonyi ajándékom? Egy apa. Egy kedves fickó, akkor is, ha csak egy jöttment alak, nem lenne más kívánsága az egész világon, csupán, hogy azt a férfit az anyukája férjének, ő pedig apunak szólíthassa.

Az józan ész – amely mindannyiunknál ott fontoskodik, még gyerekkorunkban is – azt súgta, hogy ne játsszon buta gondolatokkal: az ajtó túloldalán valószínűleg a koszovói fiúk bandájának egyik tagja lesz, aki házról-házra jár zsebkendőt vagy öngyújtót eladni, vagy a szokásos párosával járó öltönyös alakok jöttek reklámozni valami újfajta vallást.

De a képzelő ereje nem adta fel, és fülig érő, sugárzó mosollyal nyitott ajtót. Az ajtó túloldalán egy magas, köpcös, kócos hajú és szemüveges pasas állt, s bár a kabátja és zakója alapján nem úgy tűnt, mint aki bármilyen vallást akarna az emberre rátukmálni, mégis hangjából érződött a hideg düh mikor közölte, azért jött, hogy visszakapja a kutyáját, Favolát.

Próza

Csak egy kis időt kell kibírni

Nagy Sándor az ötvenes évek elején született, átlagos kisvárosi nagycsaládban. Szüleit nem érdekelte a nagypolitika, csak élni próbáltak napról-napra. Sanyika már az óvodában többre vágyott ennél, nem hiába létra volt a jele. Szeretett volna minél magasabbra mászni, onnan lenézelődni. Boldog akart lenni. A mászóka tetején is mindig kereknek érezte a világot.  De kicsi volt. Alig várta, hogy iskolás legyen, ahol nyolc éven keresztül minden tanulás közben, minden feleléskor vagy dolgozatíráskor arra gondolt: „Csak ezt a kis időt kell kibírni és minden jobb lesz, ha középiskolás leszek”. Addig elkisdobolta az időt és úttörésben kivette a részét, mintadiák és mintamókus volt, de nem volt számra az igazi.

Valóban hamar elrepült ez a nyolc év, aztán jött a szakközép, de még itt se találta meg igazából önmagát, de eltelt az a kis idő érettségiig. Főleg, hogy úgy érezte harmadikos korában, hogy megtalálta az igazit, de az igazi nem akarta, hogy megtalálja. Az érettségi könnyebb volt, mint számított rá és Sanyi úgy érezte, ő tényleg sokra hivatott.

Építész szeretett volna lenni, de egyetemről szó sem lehetett, pedig csak egy kis időt kellett volna kibírni diplomáig, de a felvételi nehéz volt, a családja pedig mindenképpen a munkára ösztökélte. Pár hét alatt rájött, hogy szülővárosa már nem több neki, mint a mászóka az oviban. Felutazott Budapestre munkát keresni.

Egy gyárban kezdett dolgozni, majd mellékállást is vállalt. Mikor holtfáradtan elnyúlt a munkásszállói ágyán, elalvás előtt csak arra gondolt „Csak ezt a kis időt kell kibírni”

Megismerkedett egy lánnyal a gyár titkárságán. Ő is igazi volt. Nagyon szerette. Az összes pénzét ráköltötte és házasságot tervezett. A lány azonban inkább a vezérigazgató szeretője lett.

Másik állást vállalt. Belépett a pártba. Talán itt megtalálja az útját. A párt élén vagy az ország élén. Csak azt a kis időt…

Megismert egy pártmunkás elvált asszonyt. Nem tetszett neki, de úgy érezte gyerekeinek anyja lehet. Aztán csak egy kis idő és megszereti.

Így teltek a nyolcvanas évek. Két gyereke született, épített egy saját házat és hazaköltözött. A helyi pártszervezet megbecsült tagja lett Nagy elvtárs, és a helyi üzemben is vezetővé választották. Lassan beért a várakozás

A rendszerváltás után azonban felbolydult minden. A pártszervezet feloszlott, az üzem bezárt, így hát vállalkozásba fogott. Új hitek, új remények. Csak azt a kis időt kell kibírni, míg a gyerekek felnőnek, közben minden megváltozott. A vállalkozás és mellette némi olajszőkítés és újra fellendítette életét.

Közben beleszeretett egy végzős gimnazista lányba, aki egyetemre készült. Építésznek készült. Őt is támogatta.

Csak egy kis időt kell kibírni és minden jó lesz. Az ezredfordulóra eltemette rákban elhunyt feleségét, a gyerekei és kirepültek, szeretője is építész lett és feleségül vette.

Aztán jött a munkanélküliség, szívroham, a rokkantság, a hosszas válóperi huzavona és az új otthona a Viola kocsma.

Csak egy kis időt kellett kibírni nyugdíjig és akkor pihenhet Nagy bácsi – mondták neki a kocsmában. Nyugdíjasan egy kis szuterénben lakott, alig evett, havonta fürdött és csak a tévét nézte. Hónapszám nem kereste senki. Erőt vett magán, elvégzett egy internetes tanfolyamot, regisztrált Facebookra is, hogy láthassa végre a gyerekeit, de azok vissza se jelölték.

Aztán meghalt valamikor.

Talán az volt az utolsó gondolata, hogy már csak egy kis idő és eljön a feltámadás vagy a reinkarnálódás.

Próza

Flash Two Thousand Fifty

„Hiszen nem célból ír az ember, hanem okból.”
(Nemes Nagy Ágnes)

– Ma reggel szörnyű tripem volt, Doktor Úr. A piacról hajtottam éppen haza, az autó ablakán perzselve sütött be a nap, mikor egyszerre csak, mint egy álom, úgy éreztem, hogy egy szántóföldön fekvő sötétzöld görögdinnye vagyok, akit a társaival együtt éppen egy platóra dobálnak fel a tolvajok. Arra eszméltem, hogy fel is kiáltok: eresszenek!

Kész szerencsém, hogy mindez a másodperc tört része alatt esett meg velem. Kérem, hallgasson meg, hadd meséljem el!

Egyik este ülünk a fiammal az öreg ebédlőasztalnál és vacsorázunk. Talán nincs jelentősége, de emlékszem, ahogy az asztallap nyekereg, míg a kenyeret felvágom. Évtizedekkel ezelőtt is már így nyeklett-nyaklott, de sok emlék köt hozzá, hát megtartottuk. Tudja, Apám ezen fejtett rejtvényt,  írt  levelet,  olvasott,  de  itt  darálták  Anyámmal  a  diót,  mákot,  sőt  a húst  is  itt aprították a kolbászhoz.

Mondom is a gyereknek, hogy volt, mikor a Tata az asztalra csavarta a darálót, és amíg a Mami nyomta, ő tekerte a kart, meg hogy a nagy kapkodásban egyszer a gép le is nyesett egy kisebb pörkölthúsnyi darabot Anyám hüvelykujjából. De a gyerek csak bólogat teli szájjal, miközben a retkek között válogat a körözöttes kenyérhez. Gyorsan eszik, én még szinte neki se látok a vacsorának, mikor ő már szuszogva rágja az utolsó falatot. Szerencsémre, mert beszélhetnékem volt, a túrós rétesre még várni kellett, s míg a folyosón hűlt a tepsi, én egy régi, Török nevezetű ügyvédről kezdtem neki mesélni.

Ez a dr. Török. Mondom. Úgy szerette a kecskéit, hogy egyenesen bent a lakásban tartotta őket. Itt a József Attilán, egy háromrészes polgári ház középső szobájában, az üvegvitrin és a bőrfotelek között. A szoba alját szalmával szórta ki, egy kisebb vályúban pedig halomban állt a zöld konyhai hulladék. Mondanom sem kell, mennyi volt a légy; ha az ember belépett, egyből megcsapta a szag. Az irodában leülni sem lehetett, tiszta gané volt a szék, a fotel. Így a kliensek többnyire állva hallgatták végig az ügyvéd tanácsait, szemben az asztallal, míg négy-öt jószág körülöttük zavartalanul lebzselt tovább. Persze olykor az is megesett, hogy el kellett verni egyiket-másikat, ha felágaskodva az ügyfelekre támadt.

De  az  öreg  a körülmények ellenére pontosan dolgozott, így hát nem is maradoztak el a már megszokott megbízásai.

Apám is őhozzá járt még a régi ház ügyében, tőle tudom ezt az egészet. Ő mesélte, hogy az egyik kecske nyakára, mint a kutyákra szokás, hogy ne rágják meg magukat, egyszer tölcsért kellett adni. Különben kiszívta a saját tejét. És nemhogy a háziaknak, de még a gidának se, egy cseppet se hagyott. Az állat persze ravasz módon, csak akkor szoptatta magát, ha nem volt a szobában más senki, így kezdetben azt is hitték, hogy csak elapadt a teje.

Emiatt viszont a kiskecskét meg kellett rá tanítani, hogy máshogyan egyen. De az ügyvéd ennek is tudta a módját. Egy cumisüvegbe tejjel kevert pirított lisztet töltött, majd az apróság mellé térdelve szopogatta a cuclit és mutatta neki: így ni, finom, kóstold csak meg kiskecske! Gyere, na!

Az igazság az, hogy a Törökről a közvetlen környezete sem tudta eldönteni, hogy megőrült-e, vagy pusztán azért él ilyen kirívó életet, hogy elkerülje a hatalom mindent vigyázó tekintetét. Néztem a fiúra, bízva benne, hátha érdekli a történelem.

Mert hát a Török ekkoriban heti rendszerességgel címzett leveleket a miniszterelnöknek, és bár a postán különös figyelemmel válogatták át a borítékokat, egy-egy üzenet azért mégiscsak célba ért. Arról meg már nem is beszélve, mikor a jogászdoktor egyszeri nyúlpaprikásának már Pesten is híre ment. Egy alkalommal ez az ember fogta a nagykést, és mind levágta a nyulait. Vagy tízet, tizenötöt. Aztán a piacon bérelt standon a pörköltet ingyen, a saját ünnepi porcelánjain osztogatta szét az embereknek. Salátával, nokedlivel, hadd egyenek.

Az eset után nem sokkal el is jött érte a fekete kocsi. Még szerencséje, hogy voltak ezek a kecskés dolgai, így a vádakat megúszta azzal, hogy mivel nyilván megőrült, felfüggesztették a praxisát. A nyugdíjazás után viszont már nem zargatta senki, bármit is talált ki. Szóval ravasz egy eset, én sose hittem, hogy elmebaj.

De rég is volt ez, még a Tata idején, más világ. Nézek a fiamra, akin kevéssé látszik, hogy felvette volna a történet fonalát. Magamban még szinte hallom is, ahogy a szememre hányja: mindig ezek a falusi történetek a diófáról meg a nyulakról. De nem sokáig bírom türtőztetni magam, miután a tányérról kiválogatok pár sötétebbre sült túrós szeletet, újra elfog a hév.

Na, még csak egy dolog, amíg lenyeled. Tudod, régen ezektől a Törökéktől vettük a túrót, ezért kezdtem ebbe az egész történetbe bele. Ennek az embernek a felesége ugyanis abból élt, hogy ő hordta be a sajtot, túrót, tejfölt a szomszéd faluból a hajnali busszal a városba. Legelőször hazament, képzelheted azt az apró asszonyt, hogy meg volt rakva, csoda, hogy össze nem esett, majd kinek-kinek kiporciózta, és házhoz vitte a megrendelt adagot. Így volt az, hogy a Törökék pontosan tudták, hogy ki, melyik nap kezd sütésbe, és hát ezt a tudást nem is átallották a hasznukra hajtani. Feltűnően gyakran megtörtént ugyanis, hogy az ügyvéd éppen aznap este tévedt át hozzánk vizitre, mikor a friss túróból készült sütemény is az asztalra került. Aztán, ha már így esett, bátran elfogadta a kóstolót. Látod, így éltek ezek, nem egyszerű eset.

Mentek ma valamerre?  Kérdezem, mikor látom, hogy a rétest is csak úgy dobálja be a szájába. Lesz valami koncert? Vagy csak úgy a városba?

Nem tudom. Csak konferencia lesz. Vágod, Fiftyzünk. Nem megyek ma sehova.

Konferencia? Legyintek. Értem én, hogy net nélkül már a mi időnkben sem lehetett élni, mégis elképzelni sem tudtam, hogy ez a gyerek mért nem jár el otthonról. Verik? Vagy fél a pinától? Mi baja? Csak ül a szobában naphosszat, a fülében drótok, az orrán szemüveg és nem is érdekli semmi kézzel fogható.  De a barátairól sem lehet egyebet elmondani, elnézem némelyiket, ahogy a hirtelen megnyúlt gerincükön szinte csak úgy lóg a nagy bambusz fejük. Múltkor mondom is a feleségemnek: nem sok idő telt el azóta, hogy mi is tizennyolc- húszévesek voltunk, és a világ se fordult olyan nagyot, de a foci? Vagy a motorozás? De még a kocsmába se. Az igaz, hogy már minálunk se volt nagy divat a nikotinsárga bajusz meg a vörösborba mártott, zsíros szakáll, de a kamaszok azért még csak összeültek itt-ott fogyasztani.

Hanem mind e helyett itt van ez a szerkezet: Flash Two Thousand Fifty. Az idei év nagy slágere.  A  Fifty tulajdonképpen nem más, mint egy internetes telefon, amely nem csak szavakat vagy képet közvetít, hanem gondolatokat is. Persze ez az egész nem olyan bonyolult, mint gyermekkorunk filmjeiben, nem kell tűket meg hot-dog sütő vasat szúrni az ember tarkójába. A cyber találkozáshoz elég csak feltenni egy fejpántot, aztán a szerkezet valami hullámok segítségével közvetlen az agyat ingerli.  De, ha a Doktor Úr nem ismerné, elmondom, ugyanis ezzel kezdődött el az én bajom.

A fiftybeszélgetéseket a résztvevők egy közösen felvetett témában kezdik el. A telefonos kapcsolat addig tart, míg az egyiküket, úgymond, elkapja a lánc, és özönleni kezdenek a gondolatai. E pillanattól fogva a többiek az ő agyának működésébe látnak bele. Hogy a tudat ezer és ezer asszociációt berántva hogyan rendezi komplex történetté az emlékfoszlányokat, hogy az elme hogyan húz kontúrokat, keres logikát, és satírozza ki az üresen maradt területeket. Az élmény mégis leginkább az, hogy a látomásokat a hallgatók is olyan elemi erővel élik át, mintha azok valóban a sajátjaik lennének. A Fifty népszerűségének oka emellett az is, hogy a működését nem befolyásolják az olyan tényezők, mint éppen a távolság vagy a személyes ismeret.

Persze eddig a napig én is csak onnan tudtam ezeket, hogy a Búzás Sanyi mesélte. Tudja, a Sanyi – nem úgy, mint én – idős korára is naprakész. Meg pláne a felesége, a Teri, aki folyton azt figyeli, hogy mikor jelenik meg már valami akció vagy újdonság a piacon.

Viszont, ahogy ezt az egészet végiggondoltam, rájöttem, hogy én is akarom. És hiába is néztem rá korábban úgy, hogy csak diákcsíny, kamaszhóbort, mint anno minálunk a vízipipa. Most mégis úrrá lett rajtam a legyűrhetetlen kíváncsiság. Hát leteszem a villát és mondom a gyereknek: ha van egy kis időd, mutasd már meg nekem ezt a programot!

Éreztem, hogy talán komolytalannak tűnök ebben a szituációban, de mégis addig alkudoztam, hogy nem maradok soká, meg hogy, csak egy tíz perc, míg végül belement.

Miután fellépcsőztünk az emeleti szobába, és a kezembe adta a fejpántomat, nagy meglepetésemre a fiókból előkerült pár tabletta is. Mi ez, te gyerek? De mondta, hogy nem kell  izgulni,  ez  nem  erősebb,  mint  egy  pohár  bor,  ennyi  kell,  ha  jót  akarok.  Én  meg gondoltam,  mi  szégyellni  valóm?  Amúgy sem csináltam az ilyesmiből sose nagy ügyet. Szóval hátradőltem a puffomon és lehunytam a szemem. A gyerek még nyomkodott párat a számítógép kezelőfelületén, majd ő is eldőlt és elkezdte a mesét, hogy mi volt aznap vele.

Délután elugrottam dinnyéért, de nem az Acsádiba, hanem itt a sarkon, a régi piac helyén. Ott most akciós. Gyalog voltam, azt hittem, leszakad a karom.

Ahogy ott fekszem és hallgatom, idővel úgy tűnik, mintha egyre öblösebb hangon szólna hozzám, mintha egyre nagyobb körívekben hullámzana a szobában a beszéd dallama, és a hangok szanaszét folynának, le a lépcsőn, végig a falakon, míg végül minden el nem csendesül. Talán el is ájultam, nem tudom.

Nem sokkal ezután, hallgatózva, kissé kábán, mint mikor az embert még éppen csak, hogy fejbe verte az óra csörgése, kinyitom a szemem. Egy üvegkirakatos üzlet előtt állok, s mikor benézek, a homályban úszó polcsorok közt látom, ahogy a fiam épp a dinnyék között válogat. Kiemel a kalodából egy szép kövéret, rácsap, mint a teli hordó, olyan hangja van.

Hátrébb lépek az ablaktól, és ahogy megfordulok, fa standokat látok, bódékat pléhlemezből, a hullámpala tetők alól kirajzó darazsakat. Ez a régi piac. S mint a zápor, peregnek a szemem előtt az emlékeim. Jobbra itt a gazdabolt, búza és petróleum szaga van. Mögötte egy kisüzletben üveget váltanak készpénzért, Kőbányai, Fanta narancs. Ekkor látom csak, hogy a húgom is elkísért. Sorban állunk, a zöldséges súlyokat rak a serpenyőbe, nem digitális, egy kiló hetven deka. Pénzt veszek ki a tárcából. Tud visszaadni? Kossuth van a százason.

Miközben fizetek, az  árus  betört  orrát  bámulom.  Ismerős.  Körülnézek, ez meg már Kecskemét. Szeptember van, s ha drága is, már csak a hosszúkás dinnye a jó. Összedobjuk, haverok, aztán megyünk a lányok elé, hogy mit hoztunk. Nincs kés, kézzel törjük ripityomra, úgy eszünk. Az illata betölti a levegőt.

Aztán egyszer csak a Balaton, Földváron bóléval kísérletezünk. A boltban csak kommersz cseresznye van. A dinnyét kilyuggatjuk, és a félbevágott műanyag flakonok száját, mint a tölcsért dugdossuk bele, azokba meg a szeszt. Iszonyat. Úgy döntünk, a szakadékba gurítjuk. Ez most zöldség vagy gyümölcs? Fúj a szél. Hosszas vita.

Ekkor úgy érzem, egy kicsit elenged a gépezet. Látom magam körül a bútorokat, ahogy a fiam szintén megszeppenve nyitogatja a szemét. A földszintről rádió hangja szól, de nem értem, jár az agyam. Vajon, ha ő mind látta, amit én, mit gondol, mi ez az egész? Eszembe jut, hogy mindig is vágytam egy dinnyeszüretre, csak magamtól nem tettem érte, aztán nézd meg, eliramlott az élet. Szép dolog.

De csak pár pillanat a józanság, s már vissza is hengergőzöm az emlékek foszlányai közé. A László Kórházban fekszem, miközben én magam vagyok a vakbelembe szorult dinnyemag. Érzem, ahogy a féregnyúlvány gyöngéden körbeölel, én viszont hálátlanul gyulladást okozok.

Aztán már otthon vagyunk. Július 24. A kút előtti kertasztalon fekszem. Apám felemel: 14 kiló. A léket kóstolgatva mindenki elégedetten bólogat. Végül a kúthoz cipelnek. Zuhanok. Míg a vízbe érek, látom a kút gyűrűire nőtt mohát, a gyűrűk közt a belógó gyökereket, ahogy az ászkarákok félve alájuk bújnak; csigák is vannak, meztelenek. Aztán csatt, a kellemes és egészen tiszta vízbe érkezem. A kút fenekén látni öregapám egykor beejtett szerszámait: sarló, húskampók és egy letört gereblyefej. Ám a csöndes víz hirtelen felkavarodik, s a sárból csőszerű karjaival a felszín felé kap egy rozsdás vasszörnyeteg. A krampusz. S a vízbe rántja a derékig a kútba hajló, kíváncsi, hófehér ruhás kisfiút. A fiú küzd, s még mielőtt az iszapba fúlna, bugyborékolva felkiált: segíts, Anyukám!

Ahogy felriadok, látom, a fiam a vállamat rázva kelteget. Letörlöm az álamról a kifolyt nyálat, s megkérdem, kiabáltam-e. Nagy levegőt veszek. Aztakurva. Ki talál föl ilyet? Majd hosszú percek telnek el, míg pihentetem a fejem. És mondd, ti ezt minden nap csináljátok? Kérdem még fektemben, s igyekszem úrrá lenni a helyzeten. Gondolkodom, hogy valamit mégis csak mondok neki, és előbb-utóbb biztosan meg is szólalok, de szerencsémre egyszer csak egy lány arcképe villan fel a képernyőn. Őt vártad? Jó-jó, megyek már, itt sem vagyok.

Becsukom az ajtót, majd lámpát kapcsolok. Óvatosan, le a lépcsőn, meg ne botoljak. Vajon ki lehetett ez a lány? Nem volt ismerős. És akkor, várj csak, rájövök. Hát ez erre kell. Hiszen bizonyára zsigeribb dolgokról beszélnek, mint a dinnyeszezon. És akkor a Búzás Sanyi? Te jó ég. Az ilyen zsivány is szanatóriumba való. Elképzelem, ahogy az az öregember a feleségével, vagy talán valami ismeretlennel, beteg fülledtségbe merül, és ifjúságától végigjárva az emlékeit, dagonyáz. Pfuj! Magamban mormogva lépkedek tovább le a lépcsőn, vissza az ebédlő fele.

A konyhaasztalnál ülve aztán újra a gyerekre gondolok. Hogy, hát, valami sohasem változik. És nem tudom eldönteni, hogy vajon ez rendben van-e így. De örülök, hogy legalább nem kezdtem bele valami mondókába az egyoldalúságról, meg hogy az ilyesmit igazából átélni lenne jó. Mondhattam volna neki, hiszen kamasz, a végén még csak nagyobb hülyét csinálok itt magamból.

Aztán az is eszembe jut, hogy mennyire nem figyelt a történeteimre a jogászdoktorról. Meg az is, hogy tulajdonképpen mit akarok én itt, hogyha mesélni már akár szó nélkül is lehet?

Hogyha fölösleges beszélni.

Aznap este aztán sokat rágódtam ezen, rémálmaim is voltak. Először arra gondoltam, hogy csak a megrázó élmény miatt. De ahogy telt az idő, az álmaim, mint a látomások, egyre közelítettek ahhoz, amit már úgy hívunk, hogy a való. Aztán jött ez a reggeli piacos eset. Szörnyen megijedtem. Gondolhatja, hogy nem a hecc kedvéért kerestem fel Önt, így szombat délután, Doktor Úr.

*

A Doktor ezen a szombat estén hosszasan hallgatott, majd nyugtatókat írt fel, és pihenőt javasolt. Bár ő is tudta, hogy az öregnek nem sokkal ezután teljesen megbomlik majd az agya, s mindez szinte biztosan haszontalan. S ahogy megjósolta, valóban csak erősödtek a hallucinációk. Pár nap múlva a beteg el nem múló szomjúságra kezdett panaszkodni, hogy még mindig inna, pedig már majd szétreped. Később arra, hogy úgy érzi, mintha a lába trágyafészekbe eresztett volna gyökeret. A következő nap pedig egyszerűen csak eltűnt otthonról, se telefon, se semmi, és hiába kutatták végig a környék kocsmáit az otthoniak. Az öreget végül a rendőrség találta meg, ahogy egy külvárosi játszótéren nyakig a homokba takarózva süttette a kopasz fejét.

Mivel az utóbbi esetnek gyorsan híre ment, a családnak segítséghez kellett fordulnia. A megbízott orvos, mikor a kerekesszéket betolták, a különféle ismeretlen eredetű és összetételű narkotikumok veszélyeiről beszélt. Hogy ezek az újonnan elterjedt serkentőszerek, amelyeket a fiatalok a flash kalandokhoz használnak, beláthatatlan károkat okozhatnak egy eleve megterhelt, idősebb ember idegrendszerében. Bár a lehetséges mellékhatásokat még szinte sejteni sem lehet, még akár az is előfordulhat, hogy az öreg egy életre rajta marad a tripen. Végül aztán az orvos azt javasolta, költöztessék otthonba, hogy viseljék a gondját szakemberek. Ha meg bárki kérdezné, mondják, hogy közönséges agyvérzés vagy demencia.

Mikor anya és a fiúk utoljára meglátogatták, ahogy ott feküdt az ágyon, már csak egy nagyra hízott, büszke görögdinnye volt, aki boldogan lógott a hosszúra nőtt infúziócső kacsokon. S nem várt mást, csak hogy a csilingelő szépre duzzadt testét a csősz végre a földről fölvegye.

De a csősz nem jött, sem a tolvajok, sem őzek, sem semmilyen más vadállatok. Csak a Lőrinc köszönt be egyszer hozzá egy rövid, szomorú vizitre, amely után a gömbölyű koponyában mind elrohadt a sok hús és mind meddővé váltak a magok.

Próza

Kezdet

Folyamatosan kopogtatnak, tompán hallom, de a falba ütve válaszolok. Furcsa morajlások szűrődnek befelé, elegem van, feltépem az ajtót és üvöltök.

Sok idő múlva látom csak meg, hogy hova tolakodtam én be. Óriások vesznek körül, azt hiszik, hogy nem beszélem a nyelvüket. Öltöztetnek és szeretnek. Gyűlölöm őket.

Még friss, még alig megy. Elesni nem tudok, minden biztosítva van ahhoz, hogy nyugodtan lökjem magam. Felülről anyám figyeli, hogy erőlködöm a lábaimmal, alig van bennük még izom és tapasztalat. Ez az első, hogy a rágógumis aszfalton koptatom a cipőmet.

Hányásfoltok a buszmegálló előtt – gondolta anyám. Nekem színes napsugarak voltak, amik a földre szöktek bánatukban. Átgurultam rajtuk, megtapadtak a talpamon hazavittem őket, hogy otthon villogjanak.

Hatalmas épületek, kiabáló emberek alatt haladok, magam vagyok, szobatiszta.

Integetek és kiáltok. A kutya mellettem ugat, gyermeki mosolyomat próbálja viszonozni. Meghúzom a farkát, ekkor vonyít. Ez a fájdalom, már ő is tudja, hogy ne bízzon a mosolyban. A buszon utazó nő visszainteget, már nem magányos, nekem már nem idegen.

Beszélni nem tudok még, a szám be van tömve.

Próza

Felújítás

A küszöböt átlépve megszűnt a mögötte lévő nappali fényben úszó tér, helyette valami szűk, nyirkos és bosszúsággal teli helyre került.

A Szoba: minden fájdalmuknak és szenvedélyüknek a helyszíne volt. Sokszor eszébe jutottak a héják, akik egymást marták az avarban, ő is így látta magukat. Két húsevő madár voltak, mindkettő a szabadságért és magáért küzdött. Nem akart ott lenni, nem akart vele lenni, a hiánya elviselhetetlen volt, minden nap meghalt valami benne, és látta, hogy minden veszekedés F-ben is megöl valamit.

Éppen, hogy elfért az öltözőszekrény ajtaja mögött, hogy aznapi terheit levesse magáról. Egy koszos farmer és egy izzadt póló landolt az új Ikeás szennyes kosárban. Ez volt az első közös szerzeményük az új lakásba, a szennyeskosár: minden mocsok és bűn közös rejtekhelye. L sosem lelkesedett azért, hogy bármilyen közös tárgyuk legyen, mindig belegondolt abba, hogy ha itt az ideje elköszönni, sokkal nehezebb lesz beszerezni új dolgokat. A költségek nem voltak közösek, csak a használat. F sosem engedte L-nek, hogy fizessen, így a nő sokszor úgy érezte, hogy nincs semmije. Belebújt az otthoni ruhájába és rácsukta az elmúlt napra a megkopott szekrényajtót, majd kiscica ugrással az ágyra huppant. F csak nézte a nyújtózkodó L-t, majd addig nézte, amíg L arcán az öröm és lelkesedés vonalai átfolytak a kétségbeesés partjára.

Reggel nem ez a bugyi volt rajtad – mondta F üveges tekintettel, az erek a homlokán egyre kintebb türemkednek a sima bőréből. Hideg, kék szemek bámultak a lányra F megfagyott szemgödréből. Próbálta a mosolyt megtartani az arcán, hogy ne ijessze meg annyira L-t. Akkor azonban már mindegy volt. L vállán már megjelent a felvértezett ügyvéd-L, aki bármilyen áron bebizonyítja a gazdája ártatlanságát.

Seggfej. – A szituáció abszurditása megmosolyogtatta L-t, azonban hamar el is múlt a gyermeteg öröm az arcán.

Hol voltál? – F hisztérikusan neki esett L-nek, szúrós nézésével a védekezés lehetőségét elvéve a nőtől.

Szeretlek – L fegyelmezett mozdulatokkal kiment a szobából. Kikapott egy Staroprament a hűtőből és visszament a szobába.

Kurva. Te szemétláda! – csattant fel F, L-t a falnak lökte.

Két önző gyerek ült a szobában, akik folyamatosan egymásra mutogatnak. L arra gondolt, hogy a polcon heverő kést magába vagy F-be szúrja először.

Gyűlöllek.

Nem akarlak többet látni.

A közös Ikeás polcon, a közös Ikeás kés készlet. Az emeletről nem merne kiugrani, túl hiú volt hozzá. Az utolsó láthatás jogát a nyitott koporsós búcsúzás adja meg, egy széttépett arc pedig nem lehet az utolsó kép. A rokonok a mosolyt akarnak, nem egy hegekkel teli roncsot. Mennyivel egyszerűbb lenne csak úgy eltávozni, most.

Nem akarlak. – Végig simította F gyöngyöző arcát.

Nem kell az a száj.

L először a Szent-Gellért mögött lebukó Napot bámulta, majd a fókuszt közelebb hozva, hosszas percekig nézett maga elé, a hamufoltos asztallap és a kiégetett padló is érdekesebbnek tűnt, mint a saját létezése. Még állt a lábán, de már nem érezte a testét. A tudata éles volt, de a váz, ami tartotta szublimált alóla.

Hiányzol.

Újra a kezébe vette a sört, a nyitófület babrálta. Le kellett törnie onnan. A nyitófül szakszerű eltávolítása után élvezetesebben kortyolgatta a hideg nedűt, mert már nem zavarta az orrát a fémpöcök. Ha nem ivott, akkor az ujjbegyét nyomta rá a nyitófül helyére, elég nyomás után a bőr alatt bevéreztette mindegyik ujját. Részletesen megnézte mindegyik ujját, a szokásosnál pirosabbak voltak. Nem érzett fájdalmat, csak nedvességet. Megtörölte az arcát, de érezte, hogy még mocskosabb lett, mint volt. Újra és újra áthúzta a kezét a homlokán.

Menj el.

F a falnak támaszkodva ült, bal karján huszonegy darab nyílás. A vörösség imbolyogva próbált megtapadni a szakadt tapétán, a polártakarón. F egyre halványabb lett, életével a szobát festette meg, minden árnyalatban L arcára fröcskölte a gondolatait, így próbálta magát tovább örökíteni. Fehér, rózsaszín, piros, vörös színben koppantak a kések.

Próza

Szembogár

Szemem sarkából figyeltem, ahogy bőrkesztyűbe szorított kezeivel lesepri az ablakpárkányról a havat, majd egy határozott mozdulattal lehúzza a kezéről a hópehely-gubancokat.

Elégedetten pillantott a lepucolt párkányrészre, arcizmait elengedte, azok azonnal rá jellemző félmosolyba formálódtak.

Zsebéből elővett egy gyümölcsös cukorkát és mintha egy a cigi sodrásáról készült filmet mutatott volna be nekem visszafele lejátszva, pödörte, tekerte, s a legvégén két csipetnyi műanyagként feszítette ki a zacskóját.

Amióta leszokott a cigiről, azóta minden helyzetben, amikor érezte a késztetést, hogy rágyújtson, inkább megevett valami jelentéktelen apróságot, de olyan rítusként bemutatva a folyamatot, mintha a világ legfinomabb süteményének külső mázat ropogtatná, miközben a forró csokikrém végigcsúszik a nyelőcsövén.

Mert ez is együtt járt a felnőtté válásával, amint a sok hazautazásból egyszer tényleges hazamenés lett, és beköltözött a városba, már nem dohányozhatott a lakásban, így a nagy hidegek közeledtével letette a sokadik utolsó csomagot.

Az új lakásban tiszták voltak a falak, nem szürkültek bele a kátránnyal szennyezett létbe, a függöny fénylett a tisztaságtól és a gyanútlan látogató sem ülhetett rá nagy beszélgetés hevében lepottyantott hamucsomóra.

Olyan igazi felnőtteknek való lakás volt, amibe késő este illik hazaérni, magányosan vagy magány után epekedve lehuppanni a laptop elé és nagy igazságokat illusztráló képeken kacarászni vagy – aznapi hangulattól függően – belekeseredni, hogy milyen nyomorult, nem gondolkodó emberektől hangos világban élünk. Aztán illendő elindítani egy filmet, és abba belealudni, reggel nyűgösen felkelni és megfogadni, hogy ma én bizony korábban lefekszem, jövő hónaptól új állást keresek, egyszer úgyis elköltözöm innen.

Nagyon kevés helyen volt otthon, és talán egyik sem földrajzi koordinátákhoz köthető, de ez a felnőttlakás minden nap tudatta vele, hogy ők nem egymásnak vannak teremtve. Ennyire otthontalannak lenni a tömérdek személyes tárgy között, és ennyire be nem lakni egy apró lakást szinte hihetetlen teljesítmény volt.

De ő nem használta rendeltetésszerűen a lakást, gyakran otthonról dolgozott, szerette, amit csinált, még ha időnként úgy is érezte, hogy éveinek elpocsékolása abban hinni, hogy valami haszna van a munkájának.

Mégiscsak élni kellett, és utazni belőle, hogy legyen valami látszata az életnek.

Én hittem benne, hogy sokkal többre képes, mint amit megkövetel a munkaköre, de hagytam, hogy leszaladja a köreit, bármeddig is tartson, majd csak észreveszi, hogy ha sokszor tuszkol vissza magába egy érzést, akkor egy kicsit bágyadtan, dohos szagúan, de egyszer kibuggyan és helyet keres magának.

Valahogy egy kicsit erről szólt a kapcsolatunk is: úgy hittünk egymás és a világ alapvető jóságában, hogy közben félelemérzet nélkül megengedtük a másiknak a bizonytalanságot.

Majdnem félórája ácsorogtunk az állomáson, mindig korán kijöttünk, az utolsó egy óra úgyis elviselhetetlenül várakozós, a maradásban ülni nem tudók, de még indulni nem képes tehetetlensége legtöbbször apró vitákhoz vezetett.

Aztán a szokásos ne haragudj, csak szeretném, ha maradnál, te se haragudj, én is szeretnék maradni, és a tehetetlenek frusztráltságával mosolygunk, hátha beáll az arcizom magától az erőltetett pózba egy idő után.

– Mindened megvan? – fordultam feléje.

–Meg.–nézett rám azzal a ritka, önfeledt mosolyával, amikor az arcának gödröcskéi elmélyülnek, a szemei csíkszerűek lesznek, és én tudom, hogy valamiért nagyon boldog.

A vonat érkezését kezdték hadarni két nyelven, az állomás visszhangzásából kiszűrtem, hogy az övé érkezik, egy percet áll, főbb állomások nevei, képzeletbeli ujjszámolgatás után megállapítottam magamban, hogy pontosan 9 óra múlva lesz újra a belakhatatlan lakban. Feleszmélek, ránézek, arcán még mindig az a felszabadult mosoly, talán inkább már vigyor, azt az érzést kelti bennem, hogy ő nem számolgat, megint éppen nagyot gondol és szórakoztatja magát.

A képernyőn a vonat száma villogni kezd, a jármű beáll mellénk, én jobb lábamat induló pozícióba helyezem, mint a futók, akik az indulásra várnak. A mosoly egyre szélesebb, szinte vicsorítás, értetlenül bámulok, de félek kérdezni, nehogy elszakadjon ez a pillanat és véget érjen az, amit kezdek elhinni.

Az állomásfőnök még egyszer körbenéz, majd felemeli a zöld tábláját, megadja a jelzést.

Figyelem a tekintetét, olyan tiszta, mint a gyereké, aki biztos benne, hogy a világ legtermészetesebb dolgát teszi éppen.

A szeme görbületében látom, ahogy eltűnik a vonat a fák között.

Vers

Elis Hall-i akták, az inas feljegyzései, II. rész

Apró tettekben bújtatom el mindazt,
ami a közeledbe érhet, ez minden
szolgálatom, és az, hogy ezt nem tudod.

Kezeim engedelmes árnyéka fehér –
van egy részem, amit nem érintett meg
bennem a világ, és néha fény tölti el,

néha pedig mérhetetlen sötét. A valódi
szándékaim mögött elgondolkodva néz,
míg rendbe teszi azokat. Patikamérlegen

fél térdre hullt szándék az egyensúly,
kiváltságom, hogy általa tehetek;
bár ez az egyensúly nem ígér semmit,

kérdésekre válaszol bennem. Igazat beszél,
ahogy néha itt a földön a szívembe téved,
ami igaz. Várok, majd becsukom az ablakot

az eső elől, megérzem, amikor ez elered,
nyüszítve visszatér a ránk záródó este.

Vers

Csak tüske vár

Csúfolódtak veled, akiket szeretsz?
Vagy annyira nem, csak kell a figyelem,
nos, értelek – de anyádért van ez, aki,
ahogy romlasz, rád se bagózik. Te meg
tolod a cuccot, tudom én. Szívhatod,
apád is sitten, falun élsz, olcsón megkapod,
akár a légyirtót, bár unalmas itt lenn.

Majd hívnak: “Béci a kórházban lebeg.
Véreset hányt, haza vágyik.” Hát persze,
bassza meg. ” Krétával falloszt a táblára,
lányoknak hempereg s az asztalon pihen.
Itt ez nem szokás.” Csak ki ne szökj, Béci!
Így már nem mehet. Ha vertek otthon,
megérdemelten. De te kezdted, érdekes,
mikor csúfoltak, akiket úgy szeretsz.
Ágyon a takaró, friss a kiflid is. Örülj,
ha lyuk van a seggeden. Bécikém,
a kedvemért. Hát ne kurvaanyázz itt nekem!

Vers

Győztes

Gratulálunk, ön nyert. Ami itt áll, mind az öné.
Nagy kert, pazar a terasz, nappali, tágas lent a garázs:
áll pár luxuscucc majd bent. Hiszen a szekér megy.
Mit megy? Tovaszáll! Sok a haver, hadd tolják.
Ami jár, az jár. A kellékek dögösek. Kell is, mert
ugye az út lefelé vezet, de nem baj. Ön nyert!

Vers

Vákuum

Ajkadon árnyalatot kap az űr;
kékből feketébe szöknek színek.
A szavak kihűlnek, mielőtt még
megalvad a vér, és a nedv rászárad
a bőrre. Nem ígérgetünk.
Távolságot építeni és bontani
egyformán tudni kell. Elköszönünk,
mintha, és próbálunk nem hagyni
egymásnál magunkból semmit.

Vers

Böjt

Megtanulja,
hogy legyen kevésbé fontos
még önmagának is. Kerüli
a színpadiasságot, nem gyújt rá,
nem húz fekete inget sem,
csak ásványvizet iszik,
napszemüvegben jár, számolva
fújja ki a levegőt, visszafelé
méri a napokat, zsebében
elvakart sebekbe kapaszkodik,
a kiáltást későbbre tartogatja.

Vers

Kocsány

A felkaron kúszó vénák ágai
feketén csipkézik az eget.
Lassan lüktető percek alatt
alvadnak az éjszakába.

Elhullajtott darabjai után
fázva hajol a törzs, hogy
a hirtelen elszakadásban
ne álljon meztelenül;

mikor  kiejtett mondatok
a földön koppannak,
megbomlik a szó, erjed
a hangokban a tónus,

a láb gyökerezett csak
földbe, még  várja a kar
végső lendülését.