Category Archives: Vers

Vers

Kaméleon

Kapaszkodásom lassan kihűl.
Csupán azt lesem, mi körbeszáll.
Ragad a nyelvem, mi másra?
– hogy véget érjen a röpködés, célja ennyi.
Bár laktat, és leköt: ne vegyem észre,
mi takar? S a meleg talán kellemes,
de megéri-e belenőni, ha
rám szűkül újra és bezár?

Fullaszt,
amíg megfeszül bennem
az eleven s befed egy holt burok,
kivakarom magam újra.
A régi vedlésbe szorulok lassan,
üres vagyok. Belül, az üvegembe zárva
nézek ide-oda, a látvány különböző,
mégse más: hisz mi közelembe kerül, úgy marad –
egyedül én lehetek csak a változás.

Vers

Rétegek

Egyszer elmész, már tudom,
hogy mikor, azt nem, csak azt tudom,
hogy a fiók kihúzva marad,
a termosztát a közepére csavarva,
a cukor a pult szélére olvadva
a kávé kifolyva, a zuhanyzóban
a fürdésed emlékei, a cseppfolyóssá
vált aznapod is ott marad,
mikor elmész, és az érintésed
marad itt, a hiánnyá szilárdult jelenlét
a bőr rétegeibe ágyazódva.

Vers

Pixelek

Már megint újranézem azt a videó
rólad, figyelem, ahogy a kijelző a
térbe vetíti a tested, és egy forgácsot
belőled, egészen addig, míg egy személytelen
bőrmasszává nem válsz. De közben minden egyes
alkalommal értéktelenebb leszel.
Mintha a pixelekbe mentett
újrahasznosíthatóságod
egymás után törölné ki a rólad szóló mintákat
bennem. Képekké tömörített mozgókép,
aminek tudni akarlak. De csak ennyit hagytál
magad után, egy sim-kártyára mentett
vágyakozást, amit bárhogy próbálok,
nem tudok leformázni.

Vers

Színpad

Lánggombóc elemeire hull,
a szikrázó gömbök pedig
táncolva szaladnak az égre,
nagyobb fényt szórnak,
mint világba öltözött otthonok,
ölükbe veszik a földet,
és díszítik,
ünnepre készül.
Lenn ezernyi apró tükör
néz ámulva
egy megkoszorúzott éjszakát,
kívánságuk zenél,
bárcsak,
aztán vége. Csodálkoznak,
ilyen rövid is lehet élet.

Vers

Szükség

Éjszakába írjuk át sorainkat,
s áthúzzuk kedvenc történetünket
egy másikba, elmosódnak a határok,
már nem védi korlátainkat
se útlevél, se hagyomány
egymás sorsát érezzük magunkénak
és elhisszük, hogy belénk a koffeinnel
tehetség is borul.

Ma rájövünk, hogy csak egy csepp jutott,
mint parkettának a vasárnapi húslevesből,
és egyszerre belénk ivódik a rabság,
hiába titkoljuk,
a lassú szívverés meggondolttá tesz
minden kiejtett hangot.