Category Archives: Dráma

Dráma

Playback

 

(bűnügyi játék)

 

Szereplők:

FÉRFI

NYOMOZÓ

 

1

(A színen egy férfi áll, egy papírt olvas magában. Bejön egy nő.)

: Készen állsz, „Gaston”?

FÉRFI: Teljesen. (elteszi a papírt) Szerintem már nem sokat kell várni és megszólal a csengő… Furcsa, de olyan érzések kínoznak, amelyek legutóbb nem.

: Izgulsz?

FÉRFI: És félek. Félek, hogy nem sikerül, hogy itt is kudarcot vallok. A múltkor nem volt ez.

: A múltkor teljesen más volt. Akkor még szerettél.

FÉRFI: Hagyjuk ezt.

: Pedig…

FÉRFI: Hagyjuk! Most koncentráljunk a lényegre. Tökéletesen kell csinálnunk.

NŐ: Úgy fogjuk.

FÉRFI: Biztos? Lehet, hogy nem kellett volna belemenni.

: Ez is egy kihívás.

FÉRFI: Az biztos! Az életünk múlhat rajta.

NŐ: Ugyan, ez azért…

FÉRFI: Én nem a pénz miatt csinálom. Jó, azért is. De nekem nem ez a legfontosabb ebben az ügyben. Azt szeretném megtalálni, amit elvesztettem.

: Én sem a pénz miatt… hanem miattunk. Annyi mindent csináltunk végig, és ez inkább nem is szenvedély. Más. Bajtársak vagyunk.

FÉRFI: Baj az volt. Az a csalódás…

NŐ: Ne gondolj rá, drágám! Ha túl leszünk ezen és lesz több pénzünk, te is másképp látod.

FÉRFI: Az lesz az első, hogy jól berúgok!

(Megszólal a csengő)

FÉRFI: Kezdődik. Engedd be!

( Nő kimegy,visszatér egy férfivel)

NYOMOZÓ: Sir Edwin Drumer főfelügyelő vagyok a Scotland Yardtól. Én telefonáltam. Ön Daphne Cumberland?

NŐ: Igen, én vagyok. Jöjjön be, főfelügyelő. A férjem: Sir Gaston Cumberland. Gas, ez Drumer főfelügyelő-

NYOMOZÓ: Nagyon örvendek, Sir Gaston. Természetesen hallottam már önről. Fantasztikus a könyve. „A műgyűjtők bibliája” – már a címe is telitalálat. Jómagam anyagi okok miatt nem engedhettem meg magamnak, hogy birtokoljak ilyen csodás tárgyakat, de a könyvét élvezettel olvastam.

FÉRFI: Örömmel hallom, de gondolom nem azért jött, hogy erről biztosítson.

NYOMOZÓ: Jól sejti, Sir Gaston. Az eltűnésről van szó. A szobalányuk, Norma Sharpe furcsa esetéről.

NŐ: Gondoltam, hogy emiatt jött, de ez már egy régi történet és mi mindent elmondtunk már, amit tudtunk Woods őrmesternek.

NYOMOZÓ: Woods őrmester és én… külön vágányon haladunk. Őt a tények érdeklik, időpontok percre pontosan. Én az embereket szeretem megismerni előbb. Megérezni az atmoszférát és azután következtetni. Intuíció és logika, ezek az én jelszavaim.  És mindenről beszélgetni. Önnel is ezt szeretném tenni.

FÉRFI: Nem sok értelmét látom ennek, Sir Edwin.

NYOMOZÓ: Nem is baj. De higgyék el, Norma Sharpe esete olyan, amivel érdemes foglalkozni.

: Nem értem miért. Woods őrmester már vagy három hónapja lezárta az esetet.

FÉRFI: Igen, hisz nyilvánvaló, hogy Norma egyszerűen új életet kezdett, de nem történt baja. Az eltűnése után írt több képeslapot a nagynénjének és megállapították, hogy ő írta.

NYOMOZÓ: Nem állítom azt, hogy bűntényt nyomozok. Csak pár dolog felkeltette a figyelmemet, ami Ralph Woods-ét elkerülte. Erről szeretnék beszélgetni önökkel, kötetlenül. Tudják, Woodssal régen együtt dolgoztam, aztán én Londonba kerültem, ő meg ide, vidékre. Lejöttem pár hétre, pihenni egy kicsit és Woodstól hallottam ezt az egyszerűnek látszó, mégis érdekes esetet.

FÉRFI: Végül is… felkeltette az érdeklődésemet. Mi az a pár dolog, ami nem hagyja nyugodni?

NYOMOZÓ: Ez legyen egyelőre az én kis titkom, Sir Gaston.

FÉRFI: Ahogy óhajtja.

NYOMOZÓ: Akkor szeretném kényelembe helyezni magamat, és ha nem baj, jegyzetelnék is.

FÉRFI: Nem gond.

NYOMOZÓ: És lenne még egy kérésem… amit nem szeretném, ha félreértenének…

: Nem fogjuk, mondja, kedves felügyelő.

NYOMOZÓ: Négyszemközti beszélgetést szeretnék először. Azután beszélünk hármasban.

: De miért? Gyanúsít minket valamivel?

NYOMOZÓ: Nem dehogy, csupán pszichológiailag bizonyított tény, hogy több ember együtt akarva-akaratlan is befolyásolja egymást. Így viszont tisztábban ragyoghatnak a pőre tények.

FÉRFI: Melyikünkkel kezdi a beszélgetést?

NYOMOZÓ: Engedjük előre a hölgyeket, Sir Gaston.

FÉRFI: Rendben, akkor addig távozom a dolgozószobából. Ha kellek.

NYOMOZÓ: Sir Gaston, legyen a közelben, szólok, ha jöhet.

2.

(Dolgozószoba. Két szék, köztük egy asztal, kezdődik a kihallgatás.)

NYOMOZÓ: Ne legyen zavarban, Mrs. Cumberland. Tudom, a helyzet szokatlan, de nyugodjon meg. Csak beszélgetünk.

NŐ: Persze, csak beszélgetünk.

NYOMOZÓ: Mint két ismerős.

: Igen, mint két ismerős.

NYOMOZÓ: Vagy mint két barát.

: És miért érdekli önt annyira Norma Sharpe esete?

NYOMOZÓ: Előbb én kérdezek Mrs. Cumberland, de válaszolni csak önnek kötelező.

: Azt mondta, ez nem kihallgatás.

NYOMOZÓ: Nem hivatalos beszélgetés, amelyet én irányítok. Daphne… nagyon szép a neve. Azóta szeretem, mióta elmerültem a görög mitológiában. Érdekes téma. Higgye el még a műgyűjtésnél is érdekesebb.

(Mobiltelefon csörgés.)

NYOMOZÓ: Francba! Elnézést, elfelejtettem kikapcsolni ezt a vacakot! Erre rögtön elkezd itt vinnyogni. Bocsánat… (előveszi és kikapcsolja a mobiltelefont) Norma Sharpe… Meséljen róla! Mikor került alkalmazásba önöknél, milyen ember volt?

: Zárkózott ember… Ez volt róla az első benyomásom és ez meg is maradt. Igazából soha nem tudtam, mire gondol, mi jár a fejében. Korrekt volt a kapcsolatunk, de mint emberek nem kerültünk közel egymáshoz. Bár nem hinném, hogy egyáltalán foglalkoznom kellett volna a lelkivilágával.

NYOMOZÓ: A munkájával maximálisan elégedett volt?

: Semmi kifogásom nem volt ellene. Tökéletes szobalány volt, eddig messze a legjobb. Pedig egy szobalány munkája nem is hinné, milyen nehéz. Mindenre oda kell figyelni… Egy szobalány nem lehet fáradt, és ezt sokan ki is használják, ha az ember nem elég karakán, és olyan feladatot is rábíznak, ami nem is az övé lenne. Piszokság. És még le is nézik, emberszámba sem veszik, mintha holmi gép lenne. De itt minálunk nem ez volt a helyzet.

NYOMOZÓ: És mennyire érdeklődött utána?

: Leellenőriztem, persze. 31 éves volt, amikor idekerült. A szüleit korán elveszítette, a nagynénje nevelte. Már 15 évesen házaknál szolgált, mindenhol csak dicsérték. Egyszóval semmi különös.

NYOMOZÓ: Közvetítőn került magukhoz, vagy ajánlották?

: Közvetítőirodán keresztül. Az előző helyéről azért kellett eljönnie,ha jól tudom,mert a munkaadói elszegényedtek és nem tudták volna fizetni a bérét.

NYOMOZÓ: Férfiak? Woods szerint volt valakije.

: Nem tudom. Én nem kérdeztem meg, nem voltunk olyan viszonyban. Mondom, zárkózott volt – bár én semmit nem tettem azért, hogy ne legyen az… A férfiak pedig sosem érdekeltek különösebben. Elég nekem egy férfival törődnöm, azzal is nehéz.

NYOMOZÓ: Azért a férfiak nem egy különleges állatfaj.

: Nem, persze. Nem úgy értettem.

NYOMOZÓ: Woods szerint volt valami ügye az inasukkal Close-zal.

: Close? Az a széltoló? Lehet. Mondom, engem nem érdekelnek mások szerelmi ügyei.

NYOMOZÓ: Hogyhogy nincsen személyzetük most?

: Megvagyunk nélkülük. Sok bajt és költséget megspórolunk. Egyébként van egy alkalmazottunk: egy Mrs. Frick nevű mogorva öregasszony. Norma eltűnése után vettük fel, kétnaponta jön takarítani meg bevásárolni.

NYOMOZÓ És Close? Miért ment el?

: Nem tudom. Egyszerűen szó nélkül lelépett, egy partit kellett miatta lemondanunk.  Gaston bezzeg örült ennek, ő ugyanis utálja a társas összejöveteleket. Szóval aztán Norma is elment. Azt mondta, új életet akar kezdeni.

NYOMOZÓ: Ez melyik nap volt?

: Július 30-án. Odajött hozzám és határozottan, de mégis szelíden, bocsánatkérően közölte, hogy másnap elmegy. Hiába kérdeztem semmi konkrét magyarázatot nem adott. Másnap reggel összecsomagolt, elbúcsúzott és elment. Ő legalább becsületes volt. Remélem boldog az új élete. Nem értem, mit akar, felügyelő. Ennek lassan három hónapja.

NYOMOZÓ: Sajnálatos, hogy a nagynénjétől nem búcsúzott el. Mint tudja, ő jelentette be a az eltűnését augusztus 7-én.

: Lehet, neheztelt valamiért rá. Nem tudom. De azóta írt neki képeslapot.

NYOMOZÓ: Nem is egyet, És mindet máshol adta föl.

: Én drukkolok Normának. Másfél évig volt itt, még 1934 decemberében alkalmaztuk, emlékszem pont karácsony előtt. Nagy segítség volt,nem úgy mint az elődje, akire szinte semmiben nem lehetett számítani, annyira hebehurgya volt.

NYOMOZÓ: És Close?

: Harry Close csak fél éve volt nálunk. Gaston kedvelte, azért maradhatott. Nagy kártyás volt, folyton adósságai voltak, és az utolsó időkben lopott is. Szerintem egy gazember volt. De vonzó gazember.

NYOMOZÓ: Utánanéztünk Close-nak, és az a furcsa, hogy nincs múltja. Két évig tudtuk visszakövetni a nyomát. Egy idős nőnél bérlet szobát. Neki azt mondta, addig Amerikában élt.

: Nem hinném, de szerintem semmi gyanús nincs ebben. Sok ember csak hányódik a világban. Close pedig gyenge jellem volt – de nem gonosz. Még akkor is ezt mondom, ha távozásakor magával vitt pár arany gyertyatartót.

NYOMOZÓ: És mikor ment el?

: Nem tudom pontosan… tavasszal valamikor, talán Norma is az ő példáját követte.

NYOMOZÓ: De Close nem búcsúzott el.

: Tőlem biztosan nem, és a férjemtől sem szerintem.

NYOMOZÓ: Vajon ő most hol lehet?

: Ki tudja… Talán visszament Amerikába. Az a fajta kalandor volt, aki a jég hátán is megél.

NYOMOZÓ: Mrs. Cumberland, beszélne magáról?

: Magamról? Persze, természetesen. 36 éves vagyok. Én vagyok a híres cornbanki Somerstoni család utolsó élő tagja,. Apám Lord Grangel volt, talán hallott már róla? Jó nevelést kaptam,Mrs.Warren leányiskolájába jártam az Athénébe. Fiatalon zenész szerettem volna lenni… Még ma is hárfázok, ha valami bánt.

NYOMOZÓ: És ilyen gyakran megesik?

: Nem annyira. Szóval elvégeztem az iskolát. Aztán megismertem Gastont. 20 éves voltam, mikor összeházasodtunk. Szüleim erősen ellenezték a házasságunkat, mert jobb partit szerettek volna a fiuk számára, de végül mi győztünk. Sajnos gyerekünk nem lehet, de a boldogságunk így is tökéletes.

NYOMOZÓ: Tökéletes?

: Amennyire lehet.

NYOMOZÓ: Értem. Vannak közeli rokonaik?

: Nincsenek. Csak mi vagyunk egymásnak. Én is, Gaston is egyedüli gyerek vagyok.

NYOMOZÓ: Ne haragudjon a tapintatlan kérdésért,de ki örököl? Hiszen a villa és a műkincsek is szerintem jelentős értéket képviselhetnek.

NŐ: Gaston és én is jótékony célokra ajánlottuk fel a végrendeletünkben az örökségünket, így senki se várhatja a halálunkat.

NYOMOZÓ: Egyetlen rokonuk sincs? Úgy értesültem a férjének van egy unokatestvére Peter Dice.

: Á,igen Peter…A férjem egyetlen unokatestvére. De őt kitagadta a család. Ausztráliában él. Nem látjuk őt szerencsére. Amit tudok róla, nagyon hitvány ember. Lehet, hogy már nem is él.

NYOMOZÓ végül is mi az őszinte véleménye Norma eltűnéséről?

NŐ: Őszíntén? Elment valami férfivel. A nagynénje meg gondolom afféle viktoriánus gondolkozású idős hölgy, és nem mert ezek után a szeme elé kerülni. Egyszerű, mindennapi ügy.

NYOMOZÓ: Jót beszélgettünk, Mrs. Cumberland, de most a férjével szeretnék pár szót váltani. Legyen szíves, küldje be.

: Mit tudott meg Sir Edwin? Mi a célja?

NYOMOZÓ: Az legyen az én titkom. De valamit elárulok Mrs. Cumberland. Szerintem Norma Sharpe halott.

3.

(Sir Gaston beviharzik, leveti magát a székre)

FÉRFI: Mit jelentsen ez, Sir Edwin? Maga szerint tényleg halott Norma Sharpe? Mit nem hallok!

NYOMOZÓ: Szerintem igen, de ez az én elméletem, ami majd bizonyításra kerül.

FÉRFI: De bebizonyított tény, hogy él! Az ő keze írásával íródtak a képeslapok! Ralph Woods megmondta!

NYOMOZÓ: Az is lehet, hogy tévedek. Beszélgessünk, Sir Gaston.

FÉRFI: Beszélgethetünk, de nem értem…

NYOMOZÓ: Nem is kell még értenie. Az elmúlt fél évben úgy értesültem elég visszavonult életet él. A faluba se jár le.

FÉRFI: Sose voltam egy társasági ember. A faluba pedig azelőtt se jártam le.

NYOMOZÓ: Ez igaz. A nagyszerű könyvei ellenére is kerülte a sajtónyilvánosságot és a fogadásokat. Méltányolom a szerénységét.

FÉRFI: Ez nem szerénység. Jobban érzem így magam. Kettecskén Daphneval. Mindig is elutasítottam a felsőbb osztályok életmódjának egyes elemeit. Azt, hogy csak klubokba, fogadásokra, partikra jön-megy az ember és semmi hasznosat nem tesz. Érti, Sir Edwin?!

NYOMOZÓ: Értem.

FÉRFI: Tenni akartam valamit, ami másoknak is jó, mint mondjuk az, hogy maga leleplezi a gengsztereket meg a bűnözőket. Akkor rátaláltam a műgyűjtésre, mint szenvedélyre, amelyet édesapám is űzött, de szerényebb színvonalon. Nekem ez lett az életem. Úgy éreztem ezt a csodát másokkal is meg kell osztanom és akkor kezdtem a műgyűjtésről írni.

NYOMOZÓ: Bár Woodstól úgy értesültem, hogy a műgyűjteményét is elzárja az érdeklődők elől, pedig régebben nem volt szokása.

FÉRFI: Öregszik az ember, Idővel nyűg az ember nyakén, amit nem élvez. És nem élveztem, hogy sok olyan ember is eljött, aki látott,de nem értett. Felfordult tőlük a gyomrom.

NYOMOZÓ: Norma Sharpe-ról mi a véleménye?

FÉRFI: Jól látta el a feladatát, de Daphne biztos többet tud róla mondani. Én abban az időben a legújabb könyvemen dolgoztam, teljesen elmerültem a kutatómunkában.

NYOMOZÓ: És ön szerint… mi történt?

FÉRFI: Miss Sharpe összejött egy férfival, aztán elment vele. Ennyi. Rátalált az igazira és nem engedte.

NYOMOZÓ: Close lehetett az a bizonyos férfi?

FÉRFI: Close? Ugyan, ő már sokkal hamarabb elment. Még télen.

NYOMOZÓ: Őt kedvelte?

FÉRFI: Kedveltem, igen. Szórakoztató ember volt – de bízni nem bíztam benne sosem. Egy kártyaparti és némi whisky jó kikapcsolódás néha számomra. És Close ebben segített.

NYOMOZÓ: Sir Gaston, ön beszélt Norma Sharpe-pal azon a reggelen, amikor elment?

FÉRFI: Nem. Mondom, ritkán beszéltem vele, köszöntem és ennyi.

NYOMOZÓ: Mathilda Sharpe, a szobalányuk nagynénje felkereste önöket augusztus 11.- én. Jól mondom?

FÉRFI: Igen itt volt. Az érdekelte, mit mondott Norma, amikor elment.

NYOMOZÓ: És miért ön mondta el? Miért nem a felesége? Miss Sharpe szerint ugyanis az ön nejével nem tudott beszélni.

FÉRFI: Nem volt idehaza, de szerencsére elmondta nekem is, mit mondott Norma, úgyhogy betéve tudtam.

NYOMOZÓ: És hol volt Mrs. Cumberland? Miss Sharpe-nak az volt a benyomása, hogy itthon van, csak nem akarja fogadni.

FÉRFI: Jó, nyert. Az az igazság, hogy Daphne itthon volt, de annyira kiborította az eset, hogy teljesen kimerült. Akkor még nem tudtuk, hogy Norma jól van, és semmi kedve nem volt egy pletykára éhes idős nővel beszélni.

NYOMOZÓ: Close mesélt a múltjáról?

FÉRFI: A múltjáról… izé, erről mit is mondott?

NYOMOZÓ: Nem fontos, biztos nem mondott semmit.

FÉRFI: Tényleg nem. Tudja, azért szörnyű, hogy a mai világban mennyire nincs becsülete a művészetnek. Mennyire nem érdekli a többséget az opera vagy a színészet… Sok a színész és könnyen örökre tönkretehetik a pályáját… egy apróság…

NYOMOZÓ: Gondolom a műgyűjtés és a művészettörténelem sem a széles néptömegek érdeklődésére számít.

FÉRFI: Igen, így van. Nagy fájdalom, ha a műgyűjteményem varázsát nem értékelik. Benne van minden szépség, öröm és bánat. Hiszen olvasta, érti a könyvemet, Sir Edwin.

NYOMOZÓ: Nem könnyű a világ, Sir Gaston, egy rendőrnek sem… Bármilyen botlás elég, hogy elvegyék az életet jelentő munkáját. De én nem botlok! Peter Dice-szal tartja a kapcsolatot?

FÉRFI: Honnan hallott Peterről?

NYOMOZÓ: Woods ismeri az összes helyi pletykákat.

FÉRFI: Akkor nincs szüksége énrám.

NYOMOZÓ: Woods pletykái nem frissek.

FÉRFI: A válaszom a kérdésére egyébként nem. A szüleim kitagadták, aminek jó oka volt. Az az ember verte a saját anyját és folyton adósságot csinált. Jómagam sosem láttam. Azt se tudom, hogy néz ki.

NYOMOZÓ: Ebben Sir Gaston. Jómagam láttam róla egy fényképet. Sötét hajú, szakállas férfi. A Cumberlandek jellegzetes vonásai rajta is felfedezhetők, s bár ön Sir Gaston szőke és simára borotvált, mégis azt kell mondanom, hasonlít önre.

FÉRFI: Annál inkább különbözünk jellemünkben. És ez ami igazán számít,a jellem. Az az ember becstelen, mindig is az volt.

NYOMOZÓ: Úgy értesültem, hogy ön végrendeletében jótékony célokra hagyja a vagyonát.

FÉRFI: Igen, ez így van. Nem az én ötletem volt, hiszen remélem még sokáig élek, de apám nem sokkal eltávozta előtt javasolta nekünk is, nehogy Peter egy fillér hasznot is kapjon a Cumberland család örökségéből. Hiszen fiatalok vagyunk, de bármi megeshet.

NYOMOZÓ: Igen előrelátó lépés.

FÉRFI: az

NYOMOZÓ: Szerintem hívjuk be a feleségét.

FÉRFI: Drágám! Gyere be!

(Bejön)

NYOMOZÓ: Ideje, hogy felfedjem kártyáim egy részét, hölgyem és uram. Norma Sharpe halott, és sajnos ez nemcsak az én véleményem, hanem szomorú tény. Meggyilkolták. A holttestét ma reggel fogtuk ki a folyóból. Gyilkosa pedig, gyanúm szerint Peter Dice, akit maguk Close néven ismernek!

(Daphne felsikolt)

4.

NYOMOZÓ: Nyugodjanak meg és hallgassanak végig. Norma Sharpe holttestét reggel találták meg. Legalább egy hónapja halott. Leszúrták. Az iratai vele voltak és így könnyű volt azonosítani. Azt, hogy Dice és Close azonos, azt már egy ideje tudtam, mert Close „múltnélkülisége” mindig is gyanús volt. Azt, hogy tényleg ő ölte meg Normát, nem tudom bizonyítani, de érzem! Pletykák szerint Close-nak volt viszonya vele, szóval lassan összeáll a kép. Apropó, kép! Említettem önnek Sir Gaston, hogy láttam egy képet az ön unokatestvéréről. Nos, ez a kép a bűnügyi nyilvántartóban volt. Az egész ügy azzal kezdődött számomra,hogy egy ausztrál kollégám megkeresett és kérte segítsek megtalálni  Dicet, akit Ausztráliában súlyos bűncselekményekkel gyanúsítanak és a nyomok Anglia ezen vidékére vezettek,ahol valószínűleg álnéven él. Beleillett a dolgok logikájába, hogy rokonai élnek erre. Leutaztam és konzultáltam Woods őrmesterrel és ekkor értesültem Miss Sharpe eltűnéséről. Úgy éreztem összefügg az eset, de vártam. Próbáltam rájönni Dice kinek a bőrébe bújhatott. Hamar Closera terelődött a gyanúm. Sötét hajú, bajuszos-, de hát egy szakállt le lehet borotválni és bajusszá alakítani. A múlt teljes hiánya és eltűnése meggyőzött, hogy ő az. Miss Sharpe holtteste előkerülése után, azonban nem volt mire várnom. Lépnem kellett. Könnyen lehet, hogy veszély fenyegeti magukat.

FÉRFI: Veszély?

NYOMOZÓ: Nem tudom mire készült Close és mennyire avatta be Normát,de bizonyára nem véletlen,hogy önökhöz állt be inasnak.

FÉRFI: És miért hazudott, titkolózott?

NYOMOZÓ: Hiszen mondtam, hogy ez nem hivatalos! Muszáj volt előtte megismerni az önök reagálását is, így hogy még nem ismerik Norma sorsát, és megvallom halvány gyanú önökre is esett.

FÉRFI: Miért ölnénk meg egy szobalányt?

NYOMOZÓ: Ez előttem is rejtély lett volna, hacsak Sir Gastonnak nem lett volna viszonya vele – de erre semmi jel nem utalt. Vagy az is megfordult a fejemben, hogy talán Norma, Close cinkosaként elkövetett valami, ami miatt pusztulnia kellett. Bár ez roppant valószerűtlen, ismerve az önök szelíd jellemét és társadalmi helyzetét.

FÉRFI: És a képeslap?

NYOMOZÓ: Lehet, hogy előre megíratta Close Normával, aztán később ő maga adta postára – ebben még nem látok tisztán. Valami baj van Mrs. Cumberland, hiszen ön remeg.

: Semmi, csak ez olyan szörnyű.

NYOMOZÓ: Rosszul emlékezett valamelyikőjük… Close mikor ment el? Télen vagy tavasszal?

FÉRFI: Télen. Január végén.

NŐ: Igen, tényleg.

NYOMOZÓ: Holnap reggel Woods is megjön, vagy még ma este és hivatalosan is kihallgatást tart.

FÉRFI: Gondolom, akkor ön már lassan megy.

NYOMOZÓ: Close vajon hol lehet? Persze, a rendőrség keresi…

FÉRFI: Fura elgondolni, hogy a saját unokatestvérem volt az inasom két évig. Vajon miért titkolta és miért használt álnevet?

NYOMOZÓ: Ausztráliában börtönben ült és lehetséges, hogy sötét tervet forralt, aztán jött a viszony Normával, amire a maga módján tett pontot. Még nem látok tisztán.

FÉRFI: Én magam sosem láttam, csak hallottam róla. Még képek sem voltak róla. Sir Edwin, én felmegyek és folytatom a munkámat, ha nem baj. A feleségem majd kikíséri. Viszontlátásra, Sir Edwin!

NYOMOZÓ: Jó munkát, Sir Gaston! Habár van még néhány homályos pont…

FÉRFI: Ossza meg Daphneval! (Kimegy)

NYOMOZÓ: Akkor búcsúzom, Mrs. Cumberland.

: Jó.

NYOMOZÓ: Vagy akar valamit mondani?

: Sir Edwin… Ez egy rémálom, én…

NYOMOZÓ: Akar valamit mondani?

: Én… én… nem tudom.

NYOMOZÓ: Mondja, Daphne! Mondja! Bízzon bennem!

: Csak… Close biztos, hogy Dice?

NYOMOZÓ: Igen, teljesen biztos, de nem biztos, hogy ő a gyilkos.

: De hiszen akkor, hiszen akkor…

NYOMOZÓ: Hallgatom.

: Tudom, hol van Close.

NYOMOZÓ: Hol?

: A pincében. Nem télen ment el, nem tavasszal. Július 30-án megölte Normát, azután öngyilkos lett. És mi elástuk. (Daphne sír)

5.

NYOMOZÓ: Nyugodjon meg, Mrs. Cumberland. Szerintem üljön le. (Kimegy és egy pohár brandyvel tér vissza) Igya meg!

NŐ: Köszönöm.

NYOMOZÓ: Nagyon súlyos dolgokat mond, Mrs. Cumberland. Kérem szóljon, Sir Gastonnak, hogy tisztázzuk ezt a helyzetet.

NŐ: Jó, szólok neki.

(A nyomozó nézelődik a szobában, az asztalfiókban is kotorászik. Hangok hallatszanak és közelednek, épp Sir Gaston magyaráz)

FÉRFI: És mikor Close múltjáról kérdezett, elfelejtettem! Ekkorát hibázni!

: Csss!

(Sir Edwin szigorúan néz Sir Gastonra)

NYOMOZÓ: Üljenek le. Bizonyára a felesége elmondta, hogy fellebbentette a fátylat a titkukról, hogy Close halott és holtteste a pincéjükben van elásva. Szeretnék némi magyarázatot ezzel kapcsolatban, Sir Gaston.

FÉRFI: Azon az estén én bukkantam rá Close holttestére. Felakasztotta magát a borospincében. Volt nála egy búcsúlevél, amelyben bevallotta, hogy viszonya volt Normával, összevesztek és a vita hevében leszúrta, aztán a bűntény súlya alatt öngyilkos lett. Semmi utalás nem volt arra, hogy kicsoda ő valójában, és hogy mit csinált a holttesttel.

NYOMOZÓ: Sir Gaston, miért ásta el a holttestet?

FÉRFI: Magam sem tudom… Féltem, hogy belekerül ez a mocskos ügy az újságokba, összefüggésbe kerül a nevemmel, és tudja, milyen visszahúzódó ember vagyok, Sir Edwin – nagyon megviselt volna. Jöttek volna a riporterek,a szájtátiak serege,mint a sáskák.. Úgy éreztem, ha elásom Close holttestét, akkor meg nem történtté teszem az egészet. Ezt leginkább egy pszichológus tudná megmagyarázni, de akkor csak erre tudtam gondolni. Miután megtettem pedig már nem lehetett visszacsinálni.

NYOMOZÓ: Sir Gaston én a pályafutásom során annyi hihetetlen, logikátlan tettel találkoztam,amit csak bonyolult lelki összetevőkkel lehet megmagyarázni,hogy tökéletesen megértem, amit mond.Norma holttestét ezek szerint Close rejtette el?

FÉRFI: Gondolom, mielőtt öngyilkos lett a folyóba dobta. Tudom Sir Edwin, most nagyon rosszul néz ki, hogy mindezt elhallgattam, és mondtunk hazugságokat, de mindezt csak azért, hogy megvédjem a családom nevét, becsületét, és a kis békés életünket.

NYOMOZÓ: Ez nem fog sikerülni, Sir Gaston. Holnap felvesszük a jegyzőkönyvet, és minden állításukat ellenőrizzük. Nem mintha nem hinnék önnek.

: Sir Edwin, későre jár. Nincs kedve itt tölteni az éjszakát?

NYOMOZÓ: Tényleg, Mrs Cumberland, miért döntött úgy, hogy elárulja a titkukat?

: Nehéz ezt elmagyaráznom, Sir Edwin. Elsősorban lélektani okai vannak… Ez a teher, már nagyon nyomasztott, és amikor ráadásul kiderült, hogy Close valójában Peter, akkor nem bírtam tovább és kibuggyant belőlem az igazság.

Nem kellemes tudni, hogy egy holttest van az ember pincéjében,mégha egy ilyen sötét gazember is az illető-

FÉRFI: Talán jobb is így, máris sokkal szabadabbnak érzem magam… Tudom, nagyon ostobán viselkedtem, de most megfizetem az árát. Nem lehetne valahogy megoldani, hogy ez az egész szánalmas ügy, ne kerüljön a széles nyilvánosság elé? Biztos, van rá mód. Sir Edwin, nagyon elgondolkozott…

NYOMOZÓ: Talán furcsának tűnhet, de az elméletén gondolkozom.

FÉRFI: A mimen?

NYOMOZÓ: Tudja, a műgyűjtés elméletén, amit a remek könyvében kifejtett. A párhuzamokat, amelyeket húzott, briliánsnak találom.

FÉRFI: Igazán hízelgő.

NYOMOZÓ: Hogy Einstein relativitáselméletét is felhasználta az elméletének bizonyítására, Sir Gaston, merész és meggyőző. Fantasztikus könyv „A műgyűjtők bibliája” most is itt van nálam.

FÉRFI: Remélem, újabb könyvem is lenyűgözi Sir Edwin, bár ebben sokkal kevésbé vagyok merész és formabontó, bár szerintem vannak benne úttörő gondolatok.

NYOMOZÓ: Hallom, spanyol nyelvre lefordította az a zseniális műgyűjtő. Hogy is hívják? Vasquez.

FÉRFI: Igen, Vasquez. Tudja, Sir Edwin, félek, hogy most, hogy kipattan ez az ostoba ügy a hírnevem is csorbát szenved. Tudna akkor közben járni,hogy ez ne történjen meg?

NYOMOZÓ: Megértem az aggodalmát Sir Gaston. Chaplin is sok nézőt vesztett egy időre, amikor nyilvánosságra került egy pedofil kapcsolata.

NŐ: Sir Edwin, kér teát vagy kávét? Pont az érkezése előtt vacsoráztunk, de ha éhes, akkor hozok szendvicset.

NYOMOZÓ: Teát kérek. (Fel-alá járkál.) Látom, hogy most, hogy nincs személyzet maga intézi a bevásárlást.

NŐ: Miért? Á, megtalálta a bevásárlólistám. Nem, mondtam már, hogy Mrs. Frick intézi. Csak holnap reggel jön és összeírtam neki a dolgokat.

(NYOMOZÓ nézegeti a beváráló listát, N kimegy)

FÉRFI: Azért is kínos ez az ügy Sir Edwin, mert most megint elkezdődik egy nyomozás, és mi szerettünk volna elutazni hosszabb időre. Lehetséges ez?

NYOMOZÓ: Nem látom okát, miért ne lenne lehetséges. Úgy értesültem, Sir Gaston, hogy árulja a házat.

FÉRFI: Nem tudom, kitől hallotta… De a hír igaz. Ez a ház nagyon elhagyatott és túl nagy kettőnknek. Ezt a házat arra szánták, hogy gyerekek játékának zsivaja és apró lábak futkorászásának zaja töltse be. E z nem fog megtörténni, amíg mi itt élünk. Ráadásul minket is arra emlékeztet, hogy soha nem lehet gyermekünk.

NYOMOZÓ: nem gondoltak örökbefogadásra?

FÉRFI: Felmerült bennem, de úgy éreztem ezzel bemocskolnám a Cumberland ház vérvonalát, ha egy akárki gyerekét, egy kakukkfiókát pottyantanék bele.

Amikor még két éve apám élt, már akkor is felmerült bennem, de ő ezt nagyon ellenezte. Aztán most kell a pénz is.

NYOMOZÓ: Sir Gaston, ne vegye sértésnek, de ön több szempontból elég különc. Logikátlan dolgokat tesz.

FÉRFI: A nagy emberek sajátja.

NYOMOZÓ: Mutassa a tenyerét, Sir Gaston. Tanulmányoztam a tenyérjóslást hobbiból és meg tudom mondani, mi vár önre.

FÉRFI: Én nem hiszek ebben.

NYOMOZÓ: Ne kéresse magát, Sir Gaston, adja ide! A jobb kezét.

(FÉRFI odatartja, NYOMOZÓ elmélyülten tanulmányozza.)

NYOMOZÓ: Hm, igen hosszú merkúr-ujja, szaturnusz domb kissé lapos, viszont a szerelem vonal… Siker, igen, de vár önre egy kudarc. Egy kudarc, ami megváltoztatja az életét… Lehet, mégsem kellene eladnia a kúriáját.

NŐ: (bejön, teákkal) Citrom, cukor, tejszín a tálcán, szolgálja ki magát, Sir Edwin ízlés szerint.

NYOMOZÓ: Nagyon ügyesen szervíroz, Mrs. Cumberland, magában egy szobalány veszett el!

FÉRFI: Drágám, én felviszem a szobámba, muszáj folyatnom a könyvemet.

NYOMOZÓ: Sir Gaston… szeretném, ha még maradna. ÉS beszélgetnénk. Mrs. Cumberland pedig közben hárfázna nekünk. Igazából tudják, én hárfával szeretem a teát.

FÉRFI: Miről akar beszélgetni?

NYOMOZÓ: Az igazságról.

NŐ: Sir Edwin, én már igazán kijöttem a gyakorlatból és a hárfámat is rég használtam, szóval nem tudok eleget tenni a kérésének.

NYOMOZÓ: Nem tesz semmit. Az igazságot emlegettem. (Elővesz valamit.) Nálam van az egyik képeslap, amelyet Norma Sharpe küldött a nagynénjének, jöjjenek csak, nézzék! Az írás jellegzetes girlandos vonalvezetése, árkádos nagybetűk, és ez a kis görbület… Tény, hogy Norma Sharpe írta. De ha Close hirtelen felindulásból ölte meg, hogyan lehetséges, hogy meg tudta íratni vele. Másrészt van rá egyéb magyarázat.

: És micsoda?

NYOMOZÓ: Az, hogy Norma magától írta.

FÉRFI: És Close megtalálta és felhasználta?

NYOMOZÓ: Nem, a szöveg kizárja. Másrészt Close nem adhatta föl, hisz elásva feküdt a pincében! Mi lehet a megoldás? Nos, szerintem Norma Sharpe nemcsak maga írta a képeslapokat, de maga is adta föl!

FÉRFI: Maga megbolondult! A halála után?

NYOMOZÓ: Norma holtteste elég csúnyán nézett ki, szinte felismerhetetlenül. Az iratai szerencsére ott voltak vele egy vízhatlan tokban és a nagynénje is azonosította – de bárki más is lehetett volna, aki hasonló korú és termetű.

FÉRFI: Ennek nincs értelme.

NYOMOZÓ: Az elméletem megmagyaráz jó pár dolgot. Például, hogy Mrs. Cumberland miért nem akar hárfázni, miért érzi úgy át a szobalányok helyzetét – és miért nem akart találkozni a nagynénjével. Nem igaz Miss. Sharpe?

NŐ: Ez hülyeség, ez…

NYOMOZÓ: A bevásárló listán szereplő írás és a képeslap hátulján lévő írás azonos. Ez pedig csak azt jelentheti, hogy a holttest Daphne Cumberlandé. Maga pedig átvette a szerepét!

FÉRFI: Nézze, Sir Edwin. Most akkor tényleg az igazat mondom. Ez volt az igazi oka, hogy Close-t elástam, mert Close-nak a feleségemmel volt viszonya és őt ölte meg! Nem élhettem volna ezzel a szégyennel. Most,hogy már tudom hogy Peter volt valójában Close, egészen nyilvánvaló mi volt az aljas kis terve.

NYOMOZÓ: Micsoda?

FÉRFI: Idejött, álnéven beállt hozzám inasnak,a bizalmamba férkőzött és mivel a végrendelet miatt az örökségre nem tehette a kezét,bosszúszomját másképp élte ki: elcsábította a feleségem. Jó időbe telt, mire megbizonyosodtam a liezonról. Amikor megtudtam, szörnyű volt. Szerencsére Norma, aki mindig is közel állt hozzám…

NYOMOZÓ: Szóval viszonyuk volt…

FÉRFI: Norma megvigasztalt és tartotta bennem a lelket. Sokat töprengtem,mit tegyek,de aztán amikor bekövetkezett az a szörnyűség akkor vállalta a szerepcserét, és hajlandó volt eljátszani Daphne szerepét. – Hárfázni sajnos nem tanítottam meg. Szerencsétlen ügy. Ezért is akarom eladni a házat és örökre elköltözni a környékről.

NYOMOZÓ: Másképp is lehetett volna. Sir Gaston ez egy nagyon jó indíték önnek gyilkosságra

FÉRFI: Micsoda? Én nem öltem meg senkit.

NYOMOZÓ: Felszarvazott férjekkel megesik és valahol én is megértem az indulataikat. Ha engem meg megcsalna a feleségem, én is igen zokon venném.

FÉRFI: Én nem vettem zokon. Már rég nem szerettem Daphnét, csak a megaláztatás fájt és a botránytól rettegtem. Hát nem érti? Nem lehet a nevem sárba rántani. Másrészt én már Normát szerettem. Nem öltem meg senkit. Ez az igazság.

NYOMOZÓ: Ez? Ez az igazság? Tudja mi az igazság, Sir Gaston? Hogy az elméletét nem Einstein relativitáselméletével hozta párhuzamba, hanem Newton tömegvonzás-elméletével. Hogy Vasquez nem létezik, mert Gomeznek hívják, és hogy a tenyere nem sok minden t árult el, az anyajegy a csuklójánál viszont annál többet.

FÉRFI Mégpedig?

NYOMOZÓ: Maga nem Sir Gaston Cumberland, hanem Peter Dice. Ön börtönben ült külföldön és ott van egy megjegyzés a lapján. Különös ismertetőjele: anyajegy a jobb csuklóján. Másrészt egy szakállat teljesen is le lehet borotválni, ahogy egy sötét hajat is be lehet festeni szőkére. Ahogy ön tette.

Most pedig elő az igazsággal! Elő, mert kezd fogyni a türelmem.

6.

: Tényleg az lesz a legjobb, ha tényleg a kendőzetlen igazságot mondjuk.

NYOMOZÓ: Halljuk!

: Én vagyok Norma Sharpe, de nem öltem meg senkit és Peter sem!

FÉRFI: Pontosan így van. Sok minden ellenünk szól de mindezek ellenére ártatlanok vagyunk.

: Úgy volt, ahogy mondtuk, csak a szereplők voltak mások. Sir Gaston leszúrta egy vita hevében a feleségét, nem éltek már jól, sokat vitatkoztak az utóbbi időben, mert nem lehetett gyerekük és ezért Gaston az asszonyt hibáztatta.

FÉRFI: Gondolja el, milyen megrázó volt. Lementem a pincébe borért és ott találtam Sir Gaston Cumberlandet felakasztva… A lábánál hevert. Vessen meg érte, de elolvastam. Leírta benne a gyilkosságot, és hogy a holttestet a közei folyóba dobta.

NYOMOZÓ: És akkor mit tett?

FÉRFI: Megtanácskoztam Normával, akivel már jó ideje viszonyom volt, és döntöttünk: elrejtjük Sir Gaston holttestét, Daphne úgysem kerül elő hamar, és felvesszük a személyiségüket. Én mivel rokona voltam sir Gastonnak, hasonlítottam rá, Norma nem hasonlított Daphnéra, de az alkatuk megegyezett. Cumberlandéknek nem voltak rokonai, barátai, eléggé visszavonult életet éltek, mi pedig kevésbé kerestük a feltűnést. Az volt a tervünk, hogy eladjuk a kúriát, aztán a pénzzel új életet kezdünk. A műtárgyakat is kezdtem eladogatni.

: Tudom, ez elítélendő Sir Edwin, de próbáljon minket megérteni. Egész életemben csak a kemény munka kevés pénzért és sok lenézésért. És tudni, hogy mindig ez lesz, sosem lesz jobb, gürcölni egész életemben. Aztán jött z a lehetőség…

NYOMOZÓ: Így most már világos számomra minden. Sosem tartottam emészthetőnek, miért ásták volna el Close-t, de így tudván, hogy fordítva történt a dolog, világos és tiszta. Egy kérdés, Mr Dice, vagy Mr. Close, ahogy tetszik.

FÉRFI: Hívhat továbbra is Sir Gastonnak. (nevet)

NYOMOZÓ: Akár Quennek is! (nevet) De félre a tréfát, szándékosan jött ide inasnak, ugye?

FÉRFI: Igen. Tudnia kell, hogy egy szörnyű igazságtalanság miatt tagadott ki a családból Sir Gaston apja Arnold. Gyűlölte a szüleimet, mert apámat az ő apja mindig is jobban szerette és rangon alul nősült. Ezért nemcsak ő tagadott ki végrendeletében,hanem Gastont és Daphnét is rávette,hogy tagadjanak ki .Teljesen hamis képet festett rólam. Bár csomó hazugságot mondtam magamról, börtöne is egy fiatalkori ballépés miatt kerültem.

NYOMOZÓ: Autólopás.

FÉRFI: Igen, tudja a rossz társaság. Meg akartam mutatni nekik és magamnak, hogy meg merem tenni. Hogy befogadjanak maguk közé, hiszen erre vágytam. Tartozni valahová, valakikhez Mindig fájt, hogy kitaszított a családom. Gyermekkoromban többször is itt vakációztam és mindig is nosztalgiával gondoltam vissza rá. Aztán a priuszom miatt gyakran engem vettek elő-ártatlanul. Főleg egy Virgil Quimsby nevű nyomozó volt, aki ádázul üldözött. Viszonyom volt a húgával, lehet azért.

NYOMOZÓ: Quimsby volt az az ausztrál kollégám, aki a segítségemet kérte.

FÉRFI: Sejtettem! Az ő rosszindulata,a hazug vádaskodások és a múltam elől,ngliába jöttem, és bevallom, lefizettem a Cumberland-ház inasát, hogy mondjon föl, aztán jelentkeztem az állásra. Szerencsém volt, felvettek. Gaston nem sejtett semmit és meg is kedveltük egymást. Esküszöm az élő Istenre, nem is anyám sírjára, hogy semmii rosszat nem terveztem ellene.

NYOMOZÓ: Biztos?

FÉRFI: Értelme se lett volna, hiszen a végrendelet értelmében,semmi hasznom nem lett volna.

NYOMOZÓ: és a bosszú?

FÉRFI: Nem vagyok bosszúálló típus. Arról nem is beszélve, hogy minek vártam volna a bosszúval fél évet? Gastonra igazából nem is haragudtam. Az öreg Arnold volt felelős mindenért, de a vén zsugori már a családi kriptában pihen vagy bűnhődik, az ég ítélete szerint. Jó cimborák lettünk Gastonnal,

Norma pedig nemsokára segített az ágyamat melegíteni. És újraéltem a gyerekkori nyarakat ebben a csodálatos házban.

NYOMOZÓ: volt viszonya Mrs.Cumberlanddel?

FÉRFI: Micsoda? Dehogy! Eszembe sem jutott viszonyt kezdenem Daphneval, azzal a szörnyű jégcsap nővel. Az, amit önnek, csak egy hirtelen jött blöff volt. Sok év után jól éreztem magamat. Aztán jött ez a tragédia és engedtem a csábításnak. Tudom bűn, de érthető, bocsánatos bűn.

NŐ: Ez a igaz történetünk, Sir Edwin. Mi lesz most velünk.

NYOMOZÓ: Lefolytatjuk az ilyenkor szokásos eljárást, de az elmondottak alapján semmilyen komolyabb bűncselekményt nem követtek el.

FÉRFI: De nem utazhatunk el. Ugye?

NYOMOZÓ: az eljárás ideje alatt nem.

FÉRFI: Az évekig eltarthat! És addig?

: Peter, lehoznád a pulóverem, kissé hűvös van.

FÉRFI: Persze. (Kimegy.)

NŐ: Arra gondolok – néha szeszélyes és fura gondolataim vannak –, hogy ez egy nem hivatalos eljárás még. Tehát ez egy nem hivatalos nyomozás, akkor önnek sem kell hivatalosan viselkednie.

NYOMOZÓ: Tusoljam el az ügyet?

: Nem, dehogy. Csak hallgasson, amíg nincsen oka rá, hogy beszéljen. Bármit megtennék érte, bármit.

NYOMOZÓ: Ne alázza meg magát, Miss. Sharpe.

: Norma, hívjon Normának…

NYOMOZÓ: Tudta, hogy Close azonos Peter Dice-szal?

: Igen, persze.

NYOMOZÓ: Ne hazudjon, amikor elmondtam magának ön felsikoltott, elsápadt és szinte elájult. Megesküdnék rá, hogy Dice elfelejtette közölni magával azt az apróságot, hogy kicsoda ő valójában, és amikor ezt elmondtam, akkora zavarodottságot idézett elő magában, hogy majdnem mindent bevallott, de észbekapott és csak „Close” elásását ismerte be.

: És ha így van? Ne legyen már annyira hivatalos…………Edwin.

NYOMOZÓ: Szeretném, ha nem ülne az ölembe Miss Sharpe.

(kínos csönd)

FÉRFI: Itt van a pulóvered.

NYOMOZÓ: Nem élek vissza a vendégszeretetükkel, hívok egy taxit. Hol találom a telefont?

FÉRFI: Az előtérben.

NŐ: Edwin, ugye megfontolja a javaslatomat?

(NYOMOZÓ nem válaszol, kimegy)

7.

FÉRFI: Meg tudtad dolgozni?

: Még kell hozzá egy kevés.

FÉRFI: Kevés… Ne kelljen. Te se vagy már a régi, szivi.

: Ne szivizzél!

FÉRFI: Miért? Csak nem haragszol?

NŐ: Valamit még forgat a fejében. Látszik rajta. Azon lovagolt, hogy tudtam-e ki vagy valójában.

FÉRFI: Remélem tudtad, mit kell mondani.

: Persze, de nem hitte el.

FÉRFI: Túl gyanakvó.

: Miért nem mondtad el? Miért nem mondtad el, hogy te vagy Peter?

FÉRFI: Ne kezdd!

: Nem bíztál bennem, ez rosszul esik.

FÉRFI: Féltem, hogy elszólod magad.

: De utána… Miért nem? Kezdem már érteni. Te csak kihasználtál. Lested az alkalmat, hogy az unokatestvéreden bosszút állj, és tied legyen mindene, velem pedig elhitetted, hogy csak miattam teszed.

FÉRFI: Fogd be!

: Lehet, hogy idő kérdése, hogy mikor állítasz félre engem is, mikor ölsz meg, ahogy őket megölted.

FÉRFI: Ne játszd magad! Elég hidegvérűen halálra szurkáltad Mrs. Cumberlandet, míg én megfojtottam Sir Gastont a borospincében.

: Te is tudod, hogy így állapodtunk meg, ez volt a terv. Az én feladatom a gazdasszony, tiéd a gazda, s így mindketten egyformán bűnösek vagyunk, vétkesek.

FÉRFI: Minden ment volna simán, ha nem szólod el magad a pincében elásott hulláról.

: Az csak azért volt, mert hazudtál magadról, és rájöttem, lehet, hogy felhasználsz.

FÉRFI: Még nincs veszve semmi. Nem tudja, hogy megöltük őket. Ragaszkodnunk kell a sztorihoz. Nincs bizonyítéka.

: De már telefonált taxiért.

FÉRFI: Megoldjuk. Jut eszembe, kicsit sokáig telefonál.

(NYOMOZÓ belép, kezében pisztoly.)

NYOMOZÓ: Fel a kezekkel, mindent hallottam, amit kellett, és nem taxiért telefonáltam, hanem a kollégáimért, akik úton vannak.

FÉRFI: Úgyse merne lőni.

NYOMOZÓ: Fel a kezekkel, maga is Norma! Semmi trükk! Befelé abba a szobába! Kicsi az ablak, nem szöknek meg, ne is reménykedjen, és ne öljék meg egymást!

(Belöki őket és rájuk zárja az ajtót, miközben mindvégig pisztolyt szegez rájuk.)

8.

NYOMOZÓ: Igen, ravasz gyilkosok voltak a Cumberland házaspár gyilkosai. Szerencsére a nyomozó még ravaszabb volt. Mégis mindig igyekeztek a maguk javára fordítani a szót. A véletlen is közrejátszott. Peter már a gyilkosság utáni héten hirdette a házat, de fél évig nem volt rá vevő.

Ő pedig a végrendelet miatt, csak így juthatott pénzhez. Ha sikerült volna eladnia a házat, akkor teljesül a terve. Vagy ha őszinte a szeretőjével, vagy ha… Azután már akadt bizonyíték elég. Nem mintha szükség lett volna rá. Egymást vádolták, és a nőnek hittek is valamelyest. A férfi kötelet kapott természetesen, 1936-ban már volt halálbüntetés! Norma 10 évet, de elvitte egy tüdőgyulladás a börtönben. Drumer felügyelő kitüntették és utána még hosszú, sikeres életet élt.

Quen, Lily jók voltatok, gyertek már be.

 (A férfi és a nő bejön.)

NYOMOZÓ: Természetesen nem egy az egyben így zajlott a nyomozás, de a visszajátszás akkor is sikeres volt.

F: Nem volt gáz Max, amikor elfelejtettem mit mondott Peter Close múltjáról? Bevallom, kiestem a szerepemből.

NYOMOZÓ: Nem Quentin, inkább az volt kicsit vakvágány, mikor a saját sorsod-belevitted, az én hibám még rosszabb volt, hogy nem kapcsoltam ki azt az átok mobilt, de nem baj, az a lényeg, hogy én élveztem a visszajátszást.  Azok után, hogy korrupció vádjával negyven évesen nyugdíjba küldtek és derékba törték a karrierem azok a politikai mamelukok..

FÉRFI: Tudjuk, nagyon jól milyen nehéz volt. Már említetted néhányszor…

NYOMOZÓ: De így hogy újranyomozhatom segítségetekkel a régi legendás eseteket, úgy érzem, újra élek. Köszönöm nektek. A pénz a számlátokon lesz holnap.

NŐ: Max, ugye tudod, hogy nem csak a pénzért csináljuk: két munkanélküli, de hivatását szerető színész számára öröm, ha játszhat.

FÉRFI: Tessék, itt a „szerep”. (Odaadja a papírt.)

NYOMOZÓ: A következőleg Mary Jordan halála ügyében történt nyomozást rekonstruáljuk. Lily, férfit kell majd játszanod.

NŐ: Legalább kihívás lesz!

NYOMOZÓ: Az egész élet egy nagy kihívás, barátaim.

– VÉGE –

Dráma

A hangyások

(játék egy felvonásban)

SZEREPLŐK:

PIROS

KÉK

FEKETE 1

FEKETE 2

Kietlen táj. Szürke felhők takarják az eget, a messzeséget köd borítja. Balra és jobbra egy-egy kisebb földkupac. Egy PIROS pizsamás férfi a jobb oldali kupac tetején gubbaszt, és hangyákat színez. Megfog egyet, a kezében lévő ecsettel kipingálja, majd visszateszi a földre. Felcsippent egy újat, színez. A bal oldali kupac mögül előmászik egy KÉK pizsamás férfi.

KÉK – Jó reggelt, elnök úr.

PIROS – Ó, elnök úr, jó reggelt!

PIROS fest tovább. KÉK vakarózik, körülnéz a kupacán, majd a PIROS kupacát vizsgálja. Újra a sajátját. Megfog egy hangyát, felemeli, nézegeti.

KÉK – Elnök úr, elnézést, hogy megzavarom.

PIROS – Igen?

KÉK – Az egyik hangyája…

PIROS – Tessék?

KÉK – Az egyik hangyája…

PIROS – Pardon?

KÉK – Piros. Ez a hangya piros. És ha piros, akkor minden bizonnyal az ön hangyái közül vándorolt át ide.

PIROS – Igazán sajnálom.

KÉK – És itt van még egy! Ez is… Engedje meg, hogy szóvá tegyem: egyre több piros hangya áramlik át öntől. (szétmorzsolja az ujjával az egyiket, majd a másikat is, megízleli) A piros hangyák íze keserű. A kék hangyák sósak. (elindul, körülnéz a kupac környékén) Ezek itt, ezek vajon kihez tartoznak?

PIROS (felnéz, félreteszi az ecsetet, odamegy) – Szürke.

KÉK – Bizony, szürke.

PIROS – Sok még a szürke.

KÉK – Túl sok.

Járkálnak, nézelődnek a két kupac körülötti területen.

PIROS – Ha nem csalódom, elnök úr, azt azért megállapíthatjuk, hogy az én körzetemben több a piros, míg az ön körzetében jóval több a kék hangya. Még akkor is, ha némi keveredés valóban fennáll, és túl sok még a szürke mindkét körzetben.

KÉK – Igen, elnök úr, ezt készséggel elismerem. Engem éppen a szürke hangyák nyugtalanítanak roppantul. Nem lehet eldönteni róluk, hová tartoznak. Szinte megőrjít a tudat, hogy csak úgy össze-vissza mászkálnak egyik kupacból a másikba. És erre bátorítják a többieket is, akiket már kiszíneztünk, akiket fáradságos munkával kékké vagy pirossá tettünk.

Nézelődnek tovább, néha egy-egy ellentétes színű hangyát szétmorzsolnak.

PIROS – Tudja, furcsállom, hogy éppen ön teszi szóvá az ön területén élősködő piros hangyákat. Itt egy teljes kék kolónia.

KÉK (odamegy, nézi, vizsgálgatja) – Hogy kerültek ezek ide? Röstellem, elnök úr. Azonnal gondoskodom az elszállításukról. (gyűjtögetni kezdi a kékeket) Gyertek csak, gyere te is. Hazamegyünk szépen a saját fészkünkbe.

Közben PIROS visszamegy a kupaca tetejére, elővesz egy kiflivéget, azt rágcsálja. KÉK átviszi a hangyáit a másik oldalra. PIROS morzsákat szór a hangyáknak. KÉK figyeli, majd kotorászni kezd a vackában. Előhúz a földből egy hosszúkás, befóliázott csomagot. Nézegeti, majd elkezdi kibontani. PIROS figyeli. KÉK óvatosan, nagy gonddal dolgozik. A csomagból egy emberi lábszár kerül elő.

PIROS (felnyög) – Elnök úr!

KÉK – Elnök úr?

PIROS – Mégis, mire véljem ezt?!

KÉK – Ezt hogy érti, elnök úr?

PIROS – Mire véljem ezt a végtagot?

KÉK – Hogyhogy mire vélje?

PIROS – Honnan van ez a végtag?

KÉK – Találtam.

PIROS – Találta… És csak úgy elrejtette? Talált egy teljes végtagot és elrejtette?

KÉK – Igen elrejtettem, kérem.

PIROS – És most… elővette!

KÉK – Elővettem.

PIROS – A végtagot! Micsoda ötlet!

KÉK – Igen, elővettem ezt a lábszárat.

PIROS – És kinek a lábszára ez, ha szabad kérdeznem?

KÉK – A titkáré.

PIROS – A titkáré? Úgy érti, hogy…?

KÉK – Úgy.

PIROS – Tehát a titkár lábszára…

KÉK – Az övé.

KÉK finom mozdulatokkal kiteszi a lábszárat a homokba, leül és figyel.

PIROS (figyeli maga körül a hangyákat) – Elnök úr, ezek után ne csodálkozzon, ha az én hangyáim átvándorolnak önhöz.

KÉK – Ha az ön hangyái átlépik a határt, azonnal eltaposom őket.

PIROS – Igazán?!

KÉK – Igazán!

PIROS – Nem tartom igazságosnak, hogy ön egy egész lábszárat zabáltat a hangyáival, míg nekem be kell érnem ezzel a kiflicsücsökkel.

KÉK – Hátrább a csáprágókkal! Emlékszem, amikor nekem még kiflim sem volt. Egy morzsám sem. Éheztünk. És ön mit csinált? Megtagadta tőlem a segítséget. Azt mondta, hogy mindenkinek a maga hangyáiról kell gondoskodnia. Kapartam a földet napokig, és semmi. Véresre kapartam az ujjaimat. A hangyáim pusztultak, egymást falták föl. Ön azt mondta, imádkozzak. Imádkozzak az egyetlen istenhez! Persze ön a saját istenére gondolt, mert önt az istene megajándékozta a kiflivel, míg engem az én istenem semmivel sem ajándékozott meg! És ön ezt tudta, mégis azt mondta, hogy az egyetlen istenhez imádkozzak, ön cinikus volt ekkor, elnök úr, éreztette a hatalmát, hogy engem megalázhat, hogy az én istenem semmirekellő, nem igazi isten, mert hagyja elpusztulni a híveit. És a hangyácskáimmal együtt mi mégis imádkoztunk hozzá, a saját istenünkhöz imádkoztunk, nem hajoltunk meg az ön istene előtt, nem estünk az irigység bűnébe, nem kívántuk meg sem az ön javait, sem az ön istenét. Mi bizonyítottuk a hitünket, elnök úr! És az istenünk megajándékozott bennünket! A mi istenünk hatalmasabb, mert lábszárat adott nekünk, nem csak kiflit, elnök úr!

PIROS – Adjon belőle!

KÉK – Szó sem lehet róla.

PIROS – Meg akarja tartani az egészet?

KÉK – Meg bizony.

PIROS – Az egész lábat?

KÉK – Az egészet!

PIROS – Ez hihetetlen! Itt élünk egymás mellett, és semmit sem ad?

KÉK – Nem én.

PIROS – Legalább egy lábujjat!

KÉK – Semmit!

PIROS – Mit kér cserébe?

KÉK – Semmit.

PIROS – Adok gyufát!

KÉK – Gyufát?

PIROS – Igen, adok a gyufából.

KÉK – Jó. Mennyi gyufát ad?

PIROS – Egy lábujjért kettőt.

KÉK – Adok egy lábujjat az összesért.

PIROS – Nem.

KÉK – Nincs üzlet.

PIROS – Egy lábujj, fele-fele.

KÉK – És nálam a skatulya.

PIROS – Két lábujj, fele-fele, és önnél a skatulya.

KÉK – Egy lábujj, fele-fele, és nálam a skatulya.

PIROS – Két lábujj, fele-fele, és a skatulya fele.

KÉK – Egy lábujj, fele-fele, és a skatulya fele.

PIROS – A nagylábujj.

KÉK – Kislábujj.

PIROS – A kislábujj és a nagylábujj fele, fele-fele és a skatulya fele.

KÉK – Rendben.

PIROS – Rendben.

KÉK a buckája mögé megy, elővesz egy kis fűrészt, PIROS a buckája mögé megy, előveszi a gyufát. KÉK visszamegy a lábszárhoz, nekiáll levágni a kislábujjat. PIROS számolgatja a gyufákat. KÉK fűrészel, PIROS számol. Elkészülnek.

KÉK – Megvan, elnök úr?

PIROS – Kész vagyok, elnök úr.

Középre mennek, cserélnek.

PIROS nézegeti a levágott ujjakat. KÉK a gyufákkal bíbelődik. PIROS elhelyezi az ujjakat a kupaca tetején. Valamin töpreng. Beleszagol a levegőben, körülnéz. Visszanéz a másikra, majd a kupac mögé megy, matat. KÉK lesöpri a lábszárról a hangyákat, és elkezdi összecsomagolni a fóliába. Olykor egymásra néznek.

A köd lassan sűrűsödik, eltakarja a két pizsamás embert. Jobbról, PIROS felől motozás zajai, majd nyögdécselés. A távolban néha éles fények villannak, tompa robajlásokat hallani. A felvillanó fényben, a ködfoszlányokon át látjuk a földkupacon lehúzott nadrággal vonagló PIROS-t.

KÉK – Elnök úr! (a nyögdécselés folytatódik) Elnök úr!… Amint leszáll a köd, ön ismét… Ezt abba kell hagynia. Ez ízléstelen… Istentelen dolgot művel… (folytatódik a nyögdécselés) Miért kell nekem ezt hallgatnom? Megint végig fogja csinálni? Ezt nem bírom elviselni… „És találkozik vadmacska a vadebbel, és a kísértet társára talál, csak ott nyugszik meg az éji boszorkány és ott lel nyughelyet magának.” (PIROS nagy nyögések közepette elélvez a földben, elhallgat, csend.) Vége? Sikerült? Nem is mond semmit? Hogy milyen élmény… közösülni a földdel? Beleélvezett a bolyba? Vajon mit szólhatnak a hangyái? (nevet) Nem csoda, hogy menekülnek magától. Ezek a primitív rituálék! Igazán taszító. Azt hiszem, elnök úr, nem tűrhetem tovább magam mellett. Ön merőben idegen kultúrát képvisel, már abból láttam, ahogyan istenről beszélt, amikor éheztem. De eltűrtem. Reméltem még az elején, hogy jó hatással leszek önre, hogy ön majd asszimilálódik, hogy fel tud nőni ahhoz a kifinomultsághoz, amit képviselni próbálok. De ez reménytelen. Hangyácskáim! Vannak már tapasztalataink arról, mivel jár egy másik kultúrához tartozó hangyaboly hirtelen megjelenése. És tudjuk, milyen, amikor az érkezők már annyian vannak, hogy az őket egykor befogadó közösségnek föl kell adnia identitását, és illeszkednie kell a jövevényekhez. Fájdalmat érzek. A szolidaritás érzése és kultúránk sorsa miatti aggodalom birkózik bennem. Emlékezzetek! Mi még nem adtuk fel soha. Ha lerombolták, újjáépítettük birodalmunkat. Ha elvették, kivívtuk függetlenségünket. Ha megrabolták, mi visszaszereztük szabadságunkat. Ha veszélybe sodorták, megvédtük biztonságunkat. Hogy legyen országunk, amelyre mindig számíthatunk. És legyen hazánk, amely mindig számíthat ránk. Ebből a munkából az előttünk járó hangya-nemzedékek mindegyike kivette a részét. Csak annak a bolynak van jövője, amely ismeri a föláldozott élet értékét. Hallja, elnök úr? Érti, amit mondok? Nem érti. Maga egy disznó. Nem is ember, hanem disznó. Tisztátalan lény. Feltúrja a szent földet a falloszával. Belé fecskendezi idegen magvait. Kénytelen leszek háborút indítani ön ellen. Hallja? Vallási és polgár- és honvédő háborút indítok ön ellen. A hangyáimat harci színekbe festem, kihegyezem a fullánkjaikat, felingerlem méregmirigyeiket, és elárasztjuk az ön romlott birodalmát. Még hogy fele gyufa! Kiírtjuk! Az egészet kiírtjuk. Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket. Mi van? Nem is mond semmit? Pedig bizony nagy emberek szavait idézem, hogy felrázzam önt az élveteg kábulatból, melybe a ritmikus földgimnasztikával taszította magát. Talán elaludt? (Csend) Mi történik? Nem bírom a csendet. Elnök úr, kapaszkodjon belém szavaival. Fúrja bele a nyelvét a koponyámba. Megrémiszt a csend. A hadüzenet csöndje. A föld alatt már masíroznak a hangyakatonák, hangyaléptek visszhangoznak az agyamban, viszketek, a pizsama miatt van, elnök úr, minden a pizsama miatt van, a pizsama elveszítette a jelentőségét, nem is jelentett soha semmit, elnök úr, szeretnék megszínvakulni, a színek szimbolikája megőrjít, nem tudom eldönteni, mit jelentek, és hogy egyáltalán jelentek-e valamit. Hogyan értelmez engem az isten? Gondolt már erre, elnök úr, hogy az ön istene miféle szimbolikát lát önben? Az Úrnak meg kell nyilatkoznia! Hallasz, isten? Közelíts felém, merülj fel bennem isteni gondolat!

Csend. Csak a köd gomolyog.

A háttérben, messze villanások, robajok.

Erősödő zaj. A köd tisztulni kezd. KÉK középen áll, az ég felé néz. Vadászrepülő fülsiketítő hangját halljuk, ahogy elhúz a feje felett. A felkavarodott portól megint nem látni semmit.

KÉK (nem látjuk, csak a hangját halljuk, próbálja túlkiabálni a repülőt) – Az Úr ledönti trónjukról a hatalmasokat és felemeli a megalázottakat. Betölti javaival az éhezőket, és üres kézzel küldi el a bővelkedőket! Ez a megbocsátás földje, a kiengesztelődés földje! Az ember szent, az élő Isten képmása. Halljátok Isten szavát: Álljatok le, és gyertek hozzám! Álljatok le, és gyertek hozzám!!!

Gépfegyver ropogása egészen közelről, KÉK kitámolyog a porfüggöny mögül, mellkasán több lőtt seb. Elterül a földön. Mögötte két fekete fürdőköpenyes alak tűnik fel, kezükben puskákkal. Körülnéznek, észreveszik a földkupacokat. Mindkettőt szétrugdalják. Az egyik megtalálja a becsomagolt lábszárat. Nézegetik, elhajítják, majd eltűnnek hátul a ködben. Egy tank hajt át a háttérben, majd becsapódik egy bomba, hatalmas villanás, robbanás.

A törmelékek közül PIROS-t látjuk a földön kúszni, húzza maga után a robbanásban szétroncsolt lábait.

PIROS – Elnök úr!… Elnök úr! Itt van? Az istenem segített rajtam. Látja, túléltem! És itt vagyok, hogy mindent újraépítsek. Az ember még mindig képes a pozitív beavatkozásra. Drágáim, Hangyácskáim! Hol vagytok? Nézzétek, élek! Minden felvirágzik majd. Építkeznünk kell. Szorgalmasnak kell lennünk, elnök úr… A pizsamám… leszakadt az alja… és a kézfejem… és az egyik szemem sincs többé… de nincs baj, nincs baj. Az istenem meghagyta a könyökömet, és a hasamat, íme, csúszok hozzátok kis piros hangyáim. Itt vagyok… És itt vagytok ti is. Pirosak is, kékek is, szürkék is. Szeretlek benneteket! Mindőtöket szeretem. Ide rám! Gyerünk. Ide. Istenem…

Istenem! Azt hiszem, ízlek a hangyáimnak! Elnök úr, bárcsak láthatná! Micsoda felséges lakoma! Még hogy a titkár, meg a lábszára! Elnök úr! Megetetem az ön hangyáit is, lássa kivel van dolga. Elnök úr! Elnök úr! (Lassan sötétedik.) Az öröm és az ujjongás biztosítanak arról, hogy az üzenet, melyet ennek az éjszakának a misztériuma hordoz, valóban Istentől származik. Nincs hely kétségnek; hagyjuk csak azt a szkeptikusokra, akik, mivel szüntelenül csak az észhez irányozzák kérdéseiket, soha nem találják meg az igazságot. Nincs helye a közömbösségnek, amely annak a szívében uralkodik, aki nem képes szeretni, mivel attól fél, hogy elveszít valamit… Bűnös vagyok, bűnösnek érzem magam, biztos vagyok abban, hogy az vagyok; bűnös vagyok, akire Isten irgalommal rátekintett. Megbocsátott ember vagyok, Isten irgalommal rám tekintett, és megbocsátott nekem. Amikor látom a betegeket, az időseket, ösztönösen megsimogatom őket…

(Egyre sötétedik. PIROS két csonka kezével és a szájával próbálja meggyújtani a gyufát. Egyre erőtlenebb.) Isten nem ismeri a színeket. Minden szín feloldódik az ő fényében. Igen, a fény győzelme a sötétség felett… A fény, a világosság ezúttal is… erősebb lesz a sötétségnél… és új élet veszi kezdetét! A fellobbanó gyufa fénye… a lelkünkbe költöző világosság jelképe!

Küszködik a gyufával, közben teljesen besötétedik. Végül fellobban a gyufa fénye, de rögtön ki is alszik. Csak a szél fújását hallani, ahogy sodorja a homokos földet.