Category Archives: Vers

Vers

Tudat bűn

A jégmezőn az anyák frenetikusan vannak
elrendezve. Sorban nyögnek gennyt,
ha nálad akár egy is, mint égett hús szaga,
füstkarikát táncol.
Ez a perfekció gyújt szént szemidegen.
Ez a szenvedély borít földdel most,
de majd, ha elér a Nap.
Változnak, jönnek, távoznak.
Az idő mocskos töméseit
fúrni már nem lehet,
csak puha nyelv simítja őket
oda nem illő nyál helyett vérével.
Bohóc és macska vigyorán át ível.
Nem. Rajta keresztül megy át a valóság.
A hányadékban fellelhető piócák
végigcsúszdáznak az elhagyott tereken,
torokon, és még mindig érzem lenyomatukat.
Mohóság lenne ezt hinni vagy értelmezni,
de az igazság a kezemben gyerek gégedarab.
Megmásíthatatlan női hangok az éjszakban.

Vers

Psziché

Azt hiszem őrültté lettél.
Megtébolyult szemedről
a Viktoriánus kori
koponyalékelés jut tudatomra,
mégis eltér a módszer hajlamától
könnyed könnyed langyos cirkulációja.
Vegyes kínnal felborzolt idegen,
idegen társ vagyok melletted,
de érzem, úgy ötven év múlva,
ha apró kezeid nem én fogom,
de sárga ház szoros zakója,
talán felismered, talán nem, hogy
vágyódásom kebled üres mivolta
és fejbőröd alatti kanyargós
csatornarendszere iránt
nem volt ugyanaz,
mégis mindent jelentett nekem.
De most csak találgatsz jó esetben,
amiért bolondnak tartalak,
pedig itt mindenki ilyen egy kicsit,
szóval ne érezd magad elhagyottnak.
Lesz még egyszer reményed,
késsel karcolt vérveszteséged.
De addig, míg lényed az ördöggel,
vagyis G. kisasszony szerint velem táplálkozik,
nem fogom szexuális komplexed
az erkölcs előnyére fordítani.
Elmebeteg vagy ha velem,
ha nélkülem, akkor is.

Vers

Gyerekdal

A szekrényből, vagy az ágy alól te sose jöjj elő, te sose mássz,
ha jó vagyok egyébként, honnan is érsz elém,
te fura árny, te vasorrú, te zombilény.
Nem akarom, ha bebújok a fal mögé, hogy idenézz,
becsukom szemem és ne érj el, ahogy elfutok újra,
ha vér szaga s ha babahús bevadítana, vén banya.
S te se zavarj, mikor eljön az éjszakám, kihuny a fény,
– mikor úgyse vigyázna rám, aki ha itt van is óvni, de nem figyel–
ne vicsorogj takarómra te hullafej.
Ma a paplanból ki se látszhatok, ha dideregve ér e csuda állapot,
hiszem a nagy mesét, ha jön a félelem, hogy aki sért aki bánt,
az a jó nekem.

Vers

Testbe be

Mindenkor meztelen testen hallgatózunk,
tüdősusogást, ahogy egyre szaporább
léptekkel közeledik valami
megnevezhetetlen dobbanás,
a második
bordád alatt húzódik,
de az első sem én vagyok,
ahogy lassan, párhuzamosan
kopogtatsz hideg ujjakkal
csigolyáim mentén,
hátha beengedlek
egy melegebb vérkörbe
folyik majd mindaz,
ami tegnap még salak volt.

Vers

Hullás

Kék és fekete
szagok lengnek,
japánkertet rajzolnak
lassacskán a foltok.
Gondolj valami másra,
képzelj erdőt,
fákat, leveleket,
vadvirágot, ahogy illik.
Ne lélegezz olyan szaporán,
válassz ki egy pontot a falon,
koncentrálj.
Csak nézed a tenyerem,
megpróbálod kiolvasni
a menekülési útvonalat,
de önmagába tér itt vissza
minden egyes folyamat.
A tegnap ablakán
dörömbölnek ma is,
ropog az üveg,
de te csak fuss előre
– persze csak gondolatban.
Nem hibáztatlak érte,
ha szebbnek képzeled,
mint egy hipózott kád,
olyan ez a változás,
feküdj bele,
engedd el magad,
lebegj a térben,
ahogy átölel a langyos folyadék
tartósítva néhány eszmét
az útókor lágy szájízének.
Most érzel egy enyhe szúrást,
lelassulnak a képek,
nehezedik a levegő,
elfogynak az illatok,
vákuumként szippant
a nihil magába.
Végül mind kihűlünk.
Márványasztalon.