Category Archives: Pennázó

Pennázó

Héraklész

Mikor alszom, a kíváncsi Hüdra egyik
fejét a gardróbból kidugja– a szája olyan
habos! Mire lehunyt szememről lenyalja
a héjat, a takaró igazi mocsárrá válik,
kacsint rám lidérces szemével. Egyik
kezemmel nyilamhoz nyúlok, másikkal
simítom eres nyakát, de jaj! A sértett

Hüdra leráz, karmos lábát emelve kilép
a szobába, és tombol! Hét feje csattog
a plafonon, leveri a csillárt, leszakad
a poszter melle a falról, farkán egyet
lendít, a szekrény behorpad, befújja
kénnel az egész szobát, ordítanék:
kushadj, csak én vagyok, nincs levegő–
majd kiveri a szoba ajtaját, és kiront

a napfényes utcára a tébolyult, kacagó
Hüdra, a sufniból a sarlót felkapom
és rohanok utána, az utcán bámulnak
az emberek, de ő hátranyújtja egy-egy
fejét, hogy kergessem tovább, nyesem,
vágom feleslegesen, ingem elszakad,
de megmarad a vágy, és már csak a vért
és az ondót ismerem, mint egy igazi hérosz.

Pennázó

Ásókapanagyharang

amíg meghalunk vagy kicsit talán tovább
vállamon te és még a három úgy ballagok
szemem sóba von de hisz nem baj ez ha szél fúj
s ha nyom marad majd utánam és mély akár
ezért hogyha néha úgy mintha fájna tudd
munka rejti mert létezés igaz várom is hiszen
nem kevés amíg meghalunk vagy kicsit talán
tovább jöjj velem fölém és alám

Pennázó

Patchwork

A szó bemegy a szobába

Tea, tollhegy, kalamáris. Belemártottam a tollszárat a tintába és lecsöppentettem a hófehér itatósra egy pacát. Olyan alakja van, mint egy mackónak, aki téli álmát alussza. Hazafelé a közértben veszek teafüvet és gyümölcs-granulátumot. Micsoda illat-keverék! Szórok Neked a borítékba pár füvet a fémdobozból. Szagolgasd az erdei gyümölcsök illatatát! Ne felejts el babot csíráztatni és ecsetet vegyél, ahogy ígérted, spirálfüzetet meg én szerzek. Most földrajz óra van, amikor ezt írom, a tanár nem nagyon figyel. Este válaszolok. Reggel elmegyek melletted köszönés nélkül. Ez olyan lesz, mintha nem találkoznánk, közben egész nap egy tanteremben vagyunk. Jó játék lehet.

A textus szavatossági ideje

A bab, az ecset már ki van készítve. A teafű kiborult a matek füzetre, szétszóródott az íróasztalon. A tollhegy kiszakította a borítékot. Van tintám, piros, zöld és fekete. A lila tinta kiszáradt, mert a húgom nyitva hagyta az üvegcsét. Jó dolog írni, ha nem kötelez rá a tanár. A tűpárnáról jutott eszembe sok fontos dolog. Van egy ezüsttálka a kredencen és abban fekszik a tű-vánkos, ahogy nagyanyám mondja, mindenki belédöfi a tűket. Szerintem jól esik neki. Ez egy mazochista tűpárna. Megvarrtam a kesztyűdet, beleképzeltem a kezedet és megfogtam. Meleg. A szubsztancia: élő gondolatként világol. A lényeg-esszencia méze. Ezer virágszirom hamva: egy csepp idő. Óriási töménység és megannyi bölcsesség. A panasz vers akart lenni még reggel. Akkor elgondolkodtam azon, milyen szavatossági ideje lesz ennek az egész levelezgetésnek, veled, Ivett.

Levél-elbeszélés

Mit gondol a nyelv? Min gondolkodik a nyelv? Vajon most, per pillanat, mi lehet a véleménye a nyelvnek arról, amit csinál? A történelem végéről ő már tudja, hogy nincs?  Még ha beszélünk is, akkor sincs akkora súlya a szavainknak, mintha leírnánk. Ez is csak féligazság. Fizika és kémia. A fele elírás, szétgondolás. Apa meg anya megint veszekedtek. Apa megint el akart rohanni itthonról, azt mondta, hogy egyetlen sarukötőt sem, se fonalszálat nem visz el innen, de elmegy ebből az országból. Anya szerint Ábrahám mondta ezt a két szót, a sarukötőt meg a fonalszálat, amikor Szodoma királya hálálkodott neki és ő sem vitt el ezekből. Apa nyakkendőben és fehér ingben elment itthonról éjfélkor, de reggel már ott találtam az ágyban anya mellett. Vártam egy kicsit a fürdőszobában, hátha kijön valaki, hogy informáljon a cselekmény szellemi hátteréről. Mostam a fogam az új fogrémmel, ami három csíkból tevődik össze. Generáció, degeneráció és a regeneráció. Fej, tor és potroh. Mire ezek az eszembe jutottak, kijött anya és tájékozatott. „Apa intelligenciája megint fölzabálta az egzisztenciáját.” Halleluja! Majd mentem iskolába. Jöttek a becsomagolt kövek, a gallyak, ahogy roppannak a talpam alatt, a paneleket emelgető daru látványa, igen, eleinte megragadó, fecsegő valóság, azután szűnni nem akaró unalom. Minek keltem fel? Minek jöttem ki a szobámból ma? Maradnom kellett volna a paplan alatt. Megtehettem volna. De annyi jó van ebben, hogy megindult a lelkemből egy levél-elbeszélés. Talán már nem ürügy, nem csak szöveg a gondolkodás, hanem selyemsál. Amit te vettél. Péter.

Az intuíció-méhlepény & a hó

Nem más a gondolkodás, mint szöveg? Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság. Írja a Példabeszédek könyve. Majd Platóntól egészen Jean-Luc Marionig, a nem-látást a látás túlcsordulásaként, szaturált látásként értelmezi Losoncz Márk, a Vakító gépezetek című könyvében. S ahogy a hatalom és a látás metaforája összefonódik (Diderot, Sartre, Deleuze írásaiban), az sokat mond a Magyarországon élni akaró individuumnak manapság. Végül, ahogy a vakság a szemiotikai gépezetek metaforájaként (a marxi „vakító áru”, a pénzfétis alakjában) megjelenik. Azt Darida Veronika nagyon szépen lefesti a gépezetek kritikájában. Ha a szívével lát az ember. Ha a nagy olvasmányok által megalkotódott (megátalkodott) hálón szűri át a híreket, nem marad más, mint egy romkocsma. Láttál már zárójeleket szeretkezni? Én igen. & )Széttört zárójelekként úsztak a múlt magzatvizében.( Ezt itt üresen kell hagyni. Először szövegel az ember. Beleszövi a szövegelésbe a fel-felbukkanó gondolatfoszlányokat.) Majd rájön, hogy improvizál, mi közben jó dolgokat talált ki. Pedig nem is tervezte, hogy gondolkodik. És mégis ment.) Másként volt perverz.

Pennázó

A kulissza

Mint egy langyos plazmató. Olyan volt az este. Koccintottunk a koreográfussal és a televízióban folyt a próba: Encián klapanciák virtuóza. Komponált páncélzat borította a szellemi légteret. Inspirálttá váltak hirtelen a grafikus némberek. Mint egy felforgató szövegmozzanat, a plafont borító regényrészletbe belegravíroztak egy szeráf sziluettet. Olyannak tűnt, mint egy mondatokból összegyúrt szobor. Henry James erőltetett mosolyát egy banán kompenzálta. Ívek és öblök egymásba bújását dekódolta belőle a filmíró. Kiálló tűnődések, éjszakák. Mondta. Forró kanyon és szurdokok. Egy árnyék, amiből kibújik egy szó. Voltaképp az agy belsejét látjuk. Kiterítve, hogy láthatóvá váljon minden mögöttes szándéka az kötélverőnőnek.  Gumbrecht pikáns intellektualitását dicséri az első jelenetben. Aposztrofálja a redőket. És valóban, az ő szavaiból is árad egyfajta áporodott átszellemültség. Vagy annak a földi mása. Akkor meghasadt a stúdió teteje és beömlik az égből a sósság. Felébredtem. Ahogy néztük a koreográfussal a főpróbát, elszunyókáltunk. De rögtön egyeztettünk, ugyanazt gondoltuk. Mégis olyan volt ez, mintha az ujjainkkal próbáltuk volna rendbe szedni a finom szövésű, törékeny pókhálót. A konfiguráció összedőlt. S az improvizáció rontotta el a gyomrunk.

Pennázó

Illetve abban se

Szentendre, tizennégy november hét, péntek. E és O írta Az utolsó londoni nőt. A le akart feküdni mindenkivel, bármilyen hihetetlen, még velem is.

Szilárd november hetedikén született, mint apám és Camus. Hamvas Béla november hetedikén halt meg. Szilárd február tizenkilencedikén lett öngyilkos.

Utódaim szorongása szorongat engem is. Azt mondják, ez, amit csinálok, nem művészet, csak amolyan átesztétizált izé. Képesnek érzem magam az emberölésre.

H tehetséges prózaíró és katona. Véghez vittem immár nagyhirü munkámot. N azzal vádolja S-t, hogy fuvolázik ebéd után. Az ember irgalmában nem hiszek.

 

Pócsmegyer, tizennégy november nyolc, szombat. F nagyon csúnyán káromkodott. Akit idézőjelbe rakok, nem léteznek azok. Mert káromkodni szépen is lehet.

Molnár Piroska háromszor is. F Pé filmjét nézi az emben. A művészet teljesen értelmetlen. Benedek Miklós a tükörben káromkodik.

Ha megfelelően művelt lennék hermeneutikailag, akkor okosan bebizonyítanám, hogy a Godot és a Szabadesés, be tudnám fejezni ezt a mondatot.

A valóság olyan, mint a test, beteg, léteznek elhibázott mondatok. Ha Szilárdra gondolok, azt gondolom, minek, nincs értelme, nem hívtam fel apám.

Cé az ábécé végére áll. A másik irányból jöttek. Nem tudtam ezt. Lehetett kapni olyan kicsike csokit, amin rajta volt a név kezdőbetűje is.

F egész nap pakolta az effet. Közben a vasárnapra gondolt, arra, hogy holnap vasárnap. El felhívta. Megállapították, hogy a gyerekek nem alszanak, a nők hamarabb öregszenek, a férfiak korábban halnak, és F keresztfia összeverekedett Bé keresztfiával, megállapodtak, hogy majd még keresik egymást. Pont.

Nem egy, de nem is három. Tehetségtelen prózaíró vagyok. Kizárólag az improvizációban hiszek. Illetve abban se, de valamit csinálnom kell nekem is. Papíron. Ezt majd idézni fogom egy levélben, amit Há fog olvasni Dében.

Kezdetben volt a semmi, és a semmi fekete volt, bizonytalan. Esik a fény.

 

Pócsmegyer, tizennégy november kilenc, vasárnap. G és F barátok voltanak. F egy alkalommal fogott négy ebihalat, amit aztán eladott G-nek egy lejért, darabja huszonöt bani.

G eredeti neve Z volt, amit C-nek kell ejteni. Sokáig tanulmányozta a buddhások testi és lelki vándorlásait, a reinkarnációban mégse hitt. Nagyszerű író volt igazán.

Nem is olyan rossz ez a mondat. Mindenen ott ül a látszat. Ez a kedvenc idézetem. Talán az az többese indokolatlan. A nyugalom és a türelem a legfontosabb, csak ez a három.

 

Pócsmegyer, tizennégy november tizenöt, szombat. F első levele B-hez, részletek. Említetted egyszer, hogy szerinted mindössze kétféle szöveg létezik. Az egyiket szentimentálisnak nevezted, játékosnak a másikat. Nóta benne: lehet játék a szentimentalizmus is.

Gyűlölöm én az időt, pentameterben a nőt.

Első római. Második latin. Harmadik római. Negyedik latin. Lehetne ez egy vers. Népszámlálás. Lehetne ez egy cím.

G könyvét említetted példa gyanánt az elsőre, de nem a W-t.

Numeri. Már csak a számokban hiszek. Tizenegy lányom eltemet.

 

Pócsmegyer, tizennégy november tizenhat, vasárnap. G jobban ír, mint J. Igaz, J-től alig is olvastam valamit.

Nálunk nem volt olyan, hogy kötelező olvasmány. Kállai hetedik végén azt mondta, olvassunk el öt könyvet, köztük A kőszívű ember fiait meg a Csongor és Tündét. Ezeket el is olvastam, a másik háromnak a címére sem emlékszem. Imre László később azt mondta, A kőszívű ember fiai egy olyan cím, hogy az ember azt hiszi, valami népmesével van dolga.

Nem lehet így írni. Lócika folyton sír.

Szánalmas dolog ez a grafománia. Megvárom, míg mindenki elalszik, aztán kiosonok a vécére leírni ezt a mondatot.

 

Szentendre, tizennégy november tizenhét, hétfő. A testvére volt S-nek, akit J később P-nek nevezett.

Alig várom, hogy kedd legyen. Kedden B F második levelét fogja olvasni.

Néha azt gondolom, tudok, de gyakoribb a bizonytalanság mint állapot.

Egész nap várom a pillanatot, amikor leülhetek békében írni, aztán mondataim semmitmondóságától megrettenek.

Ismerd meg önmagad, olvasta Szókratész a jósda feliratát. Minek, kérdezte Szókratész, ám az isten hallgatott.

Sokan azt hiszik, napló az, ami a tér és az idő nevével kezdődik. Kezdetben teremtette isten az eget és a földet. Forgasd talán a Bibliát. Ez a Paulus egyetlen valamire való mondata. Kezdetemben a vég. Nem tudom, mi a tehetség, de az biztos, hogy híjával vagyok.

A föld pedig kietlen és puszta volt, és isten lelke lebegett a vizek felett.

Az a baj, hogy hajlamos vagyok célként tekinteni önmagamra, pedig csupán eszköz vagyok.

Fárasztó dolog a másolás. Legalább három könyvet kellene magamnál hordanom.

M később könyvet írt J szavairól és tetteiről. J testvére volt J-nek, akiket J a mennydörgés fiainak nevezett, jóllehet Z volt az apjuk, akinek nevét C-nek kell ejteni. C később lemondott.

M jele az oroszlán. J jele a sas. M jele az ember. Az embernek szárnyai vannak. Nem repül.

J P-re költözött, mert békében írni akart. Nyugalmam helyére nem jutnak el. Megyünk. A huszonhárom a huszonkettő és a huszonnégy közé szorul. Az ötven osztható eggyel és önmagával.

Az ötven osztható kettővel. Az ötven osztható öttel. Az ötven osztható tízzel. Az ötven osztható huszonöttel.

B halála mindnyájunké, mégis egyedül vagyunk. Csöndbe fordul a szó. Hideg van. Éjszaka van. B az áruló messiás.

Holnaptól másolni fogok. Beteszem a táskába a Bibliát, a Mary Poppinst meg B könyvét, a Nincsteleneket. Délelőtt lesz egy lyukasórám, a második. Leülök majd egy nyugodt kis zugba, és kimásolom mindhárom könyvből a kilencedik oldalt. Ez lesz F második levele B-hez. Olyan leszek, mint egy kódexmásoló szerzetes, eszköz csupán. A szavak az én isteneim. A többi béna csönd.

Pennázó

Bobó zenéi

Bobónak foga
nő. Harcra készül mint a
kis vadállatok.

Bár szelídke még.
Éjszakánként elnézi,
hogy a csillagok

fent muzsikálnak.
Persze, hogy alvás helyett!
A felnőttek ezt

nem érthetik meg.
Csak mérgelődnek, sose
alszik a gyerek!

Pedig mindössze
csak zenéket viszek át
a nappalokba –

nevetgél Bobó.
Én bírnám még tovább is,
de anya hamar

kifárad ebbe,
szegény. Ha majd nagy leszek,
nekiadom az

összes éjzenét,
amit a csillagoktól
gyűjtök. És ha fáj

a fogam, akkor
se sírok. Csak zenélek
csöndben,  és hagyom

hadd pihenjen. Ő
is aludja ki magát
végre kedvére!

Pennázó

Örökség

ősfenyő alatt gomba szaporodik a spóra egyre hull
út hova kanyarodik arra messze túl nem kerülök
egyenes új csapást keresnék ami legyen üres
egy boszorka van súgd nekem ide apa
nem leszek ma rossz csak gyere gyere haza
ősfenyő alatt út hova kanyarodik
egyre hull spóra gomba ha szaporodik

sziklaszirt köröz a héja de lecsap ugye csőre
jó falattal tele ha kicsinye tátaná övét
áldozat ami etet éhesen fiókája sohase lehet
lesz vajon rétes este ha hozol apa
nem leszek ma rossz csak gyere gyere haza
az se baj hogyha éhezem ami marad
azt eszem de félsz préda leszel-e magad

macskakő vizesen éjjel a hold belehullva
álmaim szője az ide-oda billenő kecses tompa
sugaraival altató üres lámpa hideg a vasa
lóg a láb hinta vagy nekem ugye apa
nem leszek ma rossz csak gyere gyere haza
álmokat szőve billenek ide-oda
tompa fénysugár tart hidegen a vasa

Pennázó

test megkerülve

Rogernek, a Nyúlnak

 „hagyom magam, hagyom neked”
(Kaszás Sándor)


I.

lassan búg a hűtő
érzi hogy valaki
belépett a konyhába
de nem látni sehol
a testet
először azt hittem
bebújt a hűtőben lévő felvágott
csomagolásába de azt már rég
ki kellett dobnom

II.

ott vagyok a hátad mögött
de te sosem láthatsz
mert átlátszó az én
mint egy esti
porkupac ami az ablakra
ragadt
próbálok úgy mozogni
hogy árnyékom se legyen
így ha megfordulsz
csak egy falat láthass

III.

leülsz az ágyadra
én pedig vízcseppekben
hullok a kulcscsontodra
félek hogy észreveszel
a molekulák között
és le kell feküdnöm melléd
majd azt kellene
felelnem
megbántam hogy fel akarok
száradni a bőrödön

IV.

a fürdőszobában is hallom a hangod
(nagy szemekben esik kinn)
a szellőző lyukaiba
préselted a hangszálak minden
megnyilvánulásait
mert a zajt kiszűrni nem lehet
csak konvex terekbe zárni azt