Category Archives: Slam

Slam

Nem tartani sehová

Hallgat, mint a sír.
Ha sír, hallgat, mert különben megbicsaklik a hangja.
Nagyon nem akar csak lenni, mert:
ha csak vagyok, az nem elég, ha csak vagyok, az meg felbosszant
.
Bicsaklik: tehát végtére is kétszeresen csak mégis,
pedig figyel a csakra, hogy mindig tiszta legyen:
például a cs-ón-akból kitisztítja az ónt, és akkor csak lesz,
és el is süllyed vele természetesen.
De ha már ott a víz alatt Adele-esen „Rolling in the deep”,
akkor a deles buszon ugyanezt folytatja,
kíséri kis hering parti, én meg csak ilyen parti hering vagyok,
vagyis hogy partra vetődött, vetemedett szürke rutintahal.
akard-hal, reményhal meg utoljára, de végső soron szombatonhal, mert vasárnap a zárva tartás miatt most már maximum szardella. De nyugi, a kezem píszt ráng, már úgy határozatlanul.
Mert, tudniillik, én nem vagyok valami karakán,
se Karak, én inkább Vuk vagyok, hogy hipp-hopp, jövök
és csak úgy önmegszólításokba fogok.

Hát buta vagyok én, Karak? Az kit érdekel?
Nem nagyon értem az embereket,
meg úgy az emberek se nagyon értenek engem,
a’sszem ez nem egy bonyolult képlet.
Ahol legtöbbször hagytuk egymást, az fakép lett, vagy épp fasírt.
Régen, akit faképnél hagytak, azt ott hagyták a fakapuban.
Én meg csak kapufákat rúgok fapofával, míg más pofája inkább po-erdő,
bár nem tudom, mi az a po – már úgy azon kívül, hogy egy teletubby vagy egy folyó, de most nem a teletubbyra gondolok,
mert a po én vagyok. A poén vagyok. A po elcseszett élete vagyok.

Apu Debrecenből Budapestre menő, 40 perces késéssel érkező intercityjének legutolsó számozatlan pótkocsiján egy otthagyott félig megevett privátos párizsis zsemle vagyok, igen. Köszönöm kérdésed, prímán vagyok, nem vagyok deprimált.
Vagyis de, csak ez privát,
és most depriorizáltam az ismételt priorizálásig a folyamatban lévő halált,
szóval mondom, minden annyira fasza most!

Mert ha nem érem el a villamost,
hát jön egy következő 5 perc múlva, és nem lesz rajta senki.
És a heringparti nem folyik tovább, nem úszunk az árral laza, célnélküli úszonnyal, akkor egy kicsit minden megáll, a villamos csenget egy picit, s még szendereg a robogás a dobolás, a csoszogás, a rohanás, a csobogás, a zokogás, a lomolás, a dohogás, az élet kicsit le-letesztel, a sarkalatos pontokon megcsiszol egy kis önre-flexszel,
Nem jópofizva, nem kímélve,
ez nem mélabú, csak call me mélybe.

Én nem alszom, esküszöm, csak nem bírom ébren, mert nem tudok mit mondani, punchline-t iszom, hogy szót prédikáljak. Figyelj:
Elmondom az összes szót, amit ismerek, aztán azt is, amit nem merek. Csak előbb kérlek, hallgasd meg, hadd mondjam el magamnak a napi mantrám:
Lásd, ideáig eljutottál az élet nevű videójátékban és még egyszer sem haltál meg! Ez Mario! Ez már jó! Ugord át a szakadékokat és csak azt vedd fel, amitől nőni fogsz! Ha ellenségeket látsz, jó irányba haladsz, erről jobb, ha tudsz. Csak tanuld a kombókat: így lesz a game könnyűszerrel idill, egy-egy nagyobb akadály fölött már elhaladsz könnyűszerrel, azt se hallod, azt mondja, m-m-monsterkill.

Ez az egész slam, mint bármi, sehová nem vezet. Csak utazgatok a szavak közt, mert utazni élvezet, és hogy a látszatát keltsem, hogy tartok valahová, és hogy nekem, nekem valahová tart az életem, pedig az életem leginkább betart nekem.
De hát tudod, a boldogság maga az út, nem pedig ahova érkezel, és ha ez így van, szerintem a boldogság egy olyan út, aminek már a legelején is pontosan tudod, hogy pisilned kell, de próbálod magadban tudatosítani, hogy ez az érzés csak azért van, mert tudod, hogy az utazás alatt nem lesz lehetőséged rá, de igazából nem is kell.

Slam

Független

Függök. Hajnalban az utcák zajától, és függök… Függök a belőle sejlő magánytól… Is.
Függök a csípős levegőtől a hidak alatt, és függök a pisaszagtól; hidak alatt.
Függök néhány fényképtől és filmtől, függök az életem filmjétől, az életem filme tőlem függ…
Igaz, ez attól függ, hogy hogyan nézzük.
Függök, mint medve a méztől, újgazdag kölyök a kokaintól, mint kislány a fiútól, én vagyok mindig, aki függ mindenkitől, függ, maga mellé akasztja az összes könnyét és imádkozik Jézushoz, hogy tegyen csodát, de ha lehet valami félédeset.
Függ, és függök a csendtől meg a sötéttől, a tintától, meg a bomló hús szagától, ami ismét testet kíván bennem ölteni, vadul tép, és megakad a szememben az a pillantás a semmibe, amiből egy új élet köp a lábam elé, és szalad el, tudva, hogy esélyem sincs igazán elkapnom. Kiabál a fülembe, de a nyelvét sem vághatom ki, kicsúszik a kezem közül, csak üvölt, és az önbizalmam utolsó visszhangjait pusztítja el decibeleivel.
Én vagyok az aki függ tőled, tőletek, tőlünk, csak tőlük nem… Tőlük csak függök. Befolyásolj, aztán kicsit manipulállak, módosítom a tudatodat, alkohol vagyok, fű, vagy ami kell, keményebb is lehetek, ha jól megfizetsz. Egy csík csak négy őszinteség, de két bélyeget is adhatok, az csak egy bizalom, de hidd el, jó cucc.
Becsületes tag, felelősségteljes családapa:
– Eskü, tesó, a család éhezik, nincs olcsón valami tablettád? Vagy egy cigid?
– De van, egy tisztelet lesz – Nem tudta kifizetni.
Majd leszokom. De…
Függhetnék ám mástól is, függenék, lassan nem lesz elég a minden, kell a nagyon-nagyon, meg a hű de… Nem tudok betelni semmivel.
A semmi nekem túl sok.
Inkább leteszek mindent egy nap, és olyan művész leszek, mint másodmagam. Elvont elvonási tüneteim habzó szájába olajjal festett fogammal szétszaggatom majd az alkoholizmus vásznát, kék habbal köpködöm utána tele, majd világoszöld vonzalommal hugyozom le a legaljasabb felét, és kész is van.
Ebay; négy millió.
Mától függjetek tőlem, ennyi pénzből könnyedén meg lehet halni. Egy fecskendő, egy vékony fémcső, pezsgő anyag, ocsmány kemikáliákkal;
Költői vénámba szavak lökődnek, de nem vagyok jól, félek a tűtől, idegen testből, idegen szavak, foszlanak, üldözik egymást, összekapaszkodnak, összekapnak egy igekötőn vagy egy névelőn, a véna falának csapódnak, és felszakítják azt, kiengedve az összes bent felejtett gondolatot, amely majd szöveggé állva költőknek olvastatik fel.

Slam

Leltár

Egy darab textilpelenka.
Textil volt, hogy mondhassa anyukád, „kimostalak a sz. utyokból. Az első, amibe csináltál valamit, lelkesen és őszintén követve az „Engedd el” tanait és elengedted, te kis záróizompacsirta. Minek is őrizgetni?
Fogd meg, gyűrd össze, dobd el!
Majd lesz jobb, a gyerekednek már yolo Libero, egyenesen Libériából, ami egy liberálisan liberotikus társadalom.
Egy darab könyv: A kisvakond nadrágja, az első könyv, amit szótagolva, de elolvastál, nagyapád vette, a Kossuth-díjas diósgyőri olvasztár. Sokáig csak vakond akartál lenni, a föld alatt egész nap csak gilisztákat enni. De hát könyvet ki olvas manapság? A digitális társadalomban a szabadság, ne ejts hát érte könyvcseppet.
Fogd meg, gyűrd össze, dobd el!
Majd elolvassa e-boookon a fiad, ha ettől a rusnya állattól meg nem riad.
Egy darab szerelmes levél. Az első, amit kaptál „hejes fijú vagy” mindkettő pontos jével a végén a szeretlek meg két csúnya tével, azt sem tudod már, hogy hívták, a levél szélét az egerek megrágták.
Fogd meg, gyűrd össze, dobd el!
Nosztalgiával a lelked ne rontsd el.
Egy darab vers, íródott, amikor még ha megkérdezték, te mi akarsz lenni, válaszod: költő, az emberekért tenni. Egy gimis lányhoz íródott, kié volt szíved és akiről nem tudtad, hogy megvolt mindenkinek. Ez a vers nyálas, tiszta a múltad szégyenpiszka.
Fogd meg, gyűrd össze, dobd el!
A vers akkor jó, ha elvont lila és a közönség csak bámul: mia…?
Egy doboznyi harcikártya, évekig gyűjtötted, hogy játssz vele, mágiával volt a fejed tele, így telt a fantáziavilág, de már megváltozott az életszabály, a játék gyereknek való és te komoly felnőtt vagy, helló!
Fogd meg, gyűrd össze, dobd el!
Legfeljebb majd megveszed húszezerért PC-n.
Egy darab bölcsész diploma, másnaposan szívta agyad a tudást, miközben bámultad csoporttársnőd, a nagy dudást. Tanultál, olvastál, filológusokat anyáztál, majd két kiló koffein után levizsgáztál, és nem láttál a pipától, amikor megkérdezték, mit csinál egy humántudományi diskurátor.
Fogd meg, gyűrd össze, dobd el!
Fogd meg, gyűrd össze, dobd el!
Egy rakatnyi párkapcsolat. Éjjeli pillangók a gyomorban, a boldogság ciánkék madara a bokorban.
Szárnyra kapnak és husshuss, nem marad csak a hashtag szexlepkepete és kékmadárfos, te pedig boldog akarsz lenni és ezért minél kevesebbet tenni.
Fogd meg, gyűrd össze, dobd el!
Azért jó élet a szingli, mert jobban tudsz önmagadnak hazudni.
Egy mindent átható hit. Istenben, neutrális családban, borban, törökbúzában. Eszméletben, eszméletlenben, másban, önmagadban, hinni abban, hogy nem jó hinni semmiben és az életed ennyiben marad és az ember sosem szabad.
Fogd meg, gyűrd össze, dobd el!
Majd lesz másik, Hit csokis vagy vaníliás.
Egy adag te.
Majd megmondják milyen vagy, ha süt, ha fúj, ha fagy. Megmondják milyen légy, imidzset, stílust, milyet végy. Lehetsz persze önmagad és ott találod magad egymagad.
Fogd meg, gyűrd össze, dobd el!
Inkább te, mint más megtegye.
És pár évtizednyi élet. Csalódásokkal, reményekkel teli, kinek csoki, kinek méreg.
Csak a tied, és hogy mit ér? Add össze, kezdődhet a beárazás, aztán hagyd, hogy mások leszállítsák az áradat és hagyd, hogy elragadjon az áradat.
Fogd meg, gyűrd össze, dobd el!
Majd lesz…
Nem lesz.

Slam

Halott pénz

Habár az emberek a legokosabb lények,
Mostanság úgy tűnik, mégiscsak a lényeg
a pénz.
Hát elnézést, ha kedvet szegek
Néhány kósza szedett-vedett
gondolattal,
de
gond van azzal,
ha fejvesztve követünk egy
képzelt hierarchiát.
Papírok meg érmék,
S mégis más érték
függ tőlük.
Ez az igazság elcsépelten:
Mind sorsra pecsételten
hordozzuk, amennyi jutott.
Pénztől függ az ország,
meg a határ is
és ez így kimondva méginkább fatális.
Viszont a profit
nem is a profit
éri feltétlenül.
Te azért profitállj ki magadért!
Azt hittem, a tudást lehet kamatoztatni.
Annak az átadása
lehetne az elismerés
ásatása.
Ha megbecsült a tehetség,
s én hegy vagyok, te hegység,
akkor miért az a fontosabb,
amelyben aranybányára leltek?
Ja, erre mondják, hogy
„Nem minden arany, ami fénylik.”
Van haszon és van kár,
de elég hülye bankár,
aki a protekció melegágyába befektetne.
Kétségbeesetten próbáljuk
megvásárolni a boldogságot,
de az eredmény nem túl hiteles.
Lehet e tett lehetett lehetetlen.
Neked pénzből súlyra egy
mázsa sok,
de másnak még örömet okoznak a földön talált
százasok.
Nekem az sem tűnik normálisnak,
hogy, ha valakit a
vég rendbe tett,
akkor rögtön az első a
végrendelet.
Ez bűzlik.
Van valami a levegőben,
ha az élő pazarlás,
de a
Halott Pénz…
Én személy szerint azt is furcsállom,
hogy, bár a szerelem vak tag,
egyesek kitapintják, hogy ki mennyire vastag.

Elvesztettem zsebkendőmet,
Szidott anyám érte.
Annak, aki visszaadja,
Csekket adok érte.

Ez kész!…pénz.
Én nem tudok sokat
a számolásról,
de nem az a fontos a végső
számadáskor,
hogy mennyid van,
hanem, ha nem
lenne, mennyit érnél te magad?
Szóval csak hidd el velem:
A pénz nem nagy szám,
és az adósod vagyok!

Slam


nő a fa
nő a búza
nő a pókháló a sarokban,
meg a porcica.
nő a késztetés, hogy takarítsak.
nő a kislány és lesz belőle nő,
okos, szép, kedves, szerethető.
nő a fiú és lesz belőle férfi,
a mocskos konkurencia, pofon kéne vágni.
nő az elöregedés,
pedig a magyar lányok a legszebbek.
srácok impotensek vagytok vagy csak dugni nem szerettek?
nő a fűzfapoéták száma.
költőszerű alakok a közkultúrába,
verseket olvasnak a kocsmákba.
poetry, poetry,
a fűzfaköltőkkel be lehetne gyújtani.
ja, nehogy. az nekem is égés lenne.
nő az elfogadás,
hisz nem vágod pofon a pávákat,
akiknél nem az ész,
hanem a textilbe fektetett pénz az érték
rózsaszín felső a h and m-ből,
piros nadrág a zarából,
nem beszélve az 5 ezres alsógatyáról.
nő a duckface-ek száma,
és sajnos a puskagolyó ára.
nő, hogy eleged van a világból, de kurvára,
hogy szabadságod tiporják sárba,
hogy hiába küzdesz, az eredmény nulla,
mert jön az individualizáció, infláció, reklamáció, protekció
amit csinálsz nem jó,
„holnap már ne gyere be dolgozni.”
Hát köszi.
És ezek után, ha nő az áfa,
nő a különböző adók száma,
felkopik az állad.
államállapot: mélyszegénység
nő a fasizmus,
az antiszemitizmus,
a fanatizmus,
amíg nem jön egy igazi fanatikus,
és boom!
nő a magányállomány,
hogy egyedül vagy a tömegben,
hiába keresel viszonzó mosolyt,
mindenhol csak betonra bámuló bárgyú bárányok.
nő a sötétség,
a szeretetéhség,
az öngyilkosságra való készség.
nő a pszichiáterek száma,
mert beteg a szociál,
senki sem kommunikál,
csak facebookon a dráma,
online terápia.
nő a virtuális valóság,
mert nektek az igazi már nem jó,
csak WoW, LOL, COD, BF,
mert a yolo, az you onlie live online.
nő a nemzeti monopólium,
nemzeti színház, nemzeti sport, nemzeti dohánybolt.
és még azt mondják a szervezett bűnözés nem kifizetődő.
nő az egyetemi ponthatár,
mert ahhoz, hogy orvos legyél 400 felett, ezt értem,
de, hogy tanár elég a 260,
ne csodálkozzunk, hogy hülyül a társadalmunk.
nő az elnyomás,
ha hagyod, hogy előre megírt gondolatok az agyad elnyomják.
az agymosási rendszer funkcionál,
már új kerettantervvel,
a gyermek fél év alatt megtanul olvasni,
utána nesze dosztojevszkij,
ha 8 évesen nem tudod értelmezni, az ciki.
nő a kivándorlók száma,
mindenki megy amerre lát,
idegen földön keres hazát.
a szíved is csak külföldön melengeti,
mikor támad a honvágy,
mert rég ízleltél erős pistát, meg jó magyar pálinkát
a hazaszeretet.
nő a szabadság.
bővül a listája a whiskeyseknek,
az albert fisheknek,
a hasfelmetsző jackeknek,
de, ha vádat emelsz,
el téged ítélnek.
nő benned az utálat,
ha meglátod a tükörben önmagadat.
önbizalomhiány, a gyönyörű természetes helyett,
az „egynek elmegy” plasztika.
magadat pusztítod,
pedig nem benned van a hiba,
csak a társadalom torz,
mert az a szép,
ha olyan sovány vagy, hogy beesel egy kanálisfedőn.
de nyugi, a szilikon fent tart.
nő az igény arra, hogy kimondják a világ szar,
csak nem tudom, akkor miért csak én állok itt,
és te nem vagy itt mellettem.