Category Archives: Fekete István 2014

Fekete István 2014

Vérkandúr a vérzivatarban

avagy a nyúlon túl

a DEIK TEÁTRUM műsora a lapszámbemutatón

 

 

Szereplők:

Vadkan – Marczin I. Bence

Vadnyúl – Balogh Zsófia

Vadcica – Adorján Imola

Vérkandúr – Somogyi Tibor

Rendezte: Marczin I. Bence

Írták: Fekete István, Somogyi Tibor

Zene: Wolf Péter, John Cage

Technikus: Róth Emese

( A sötét teremben megszólal a Vuk főcímdala. Vérkandúr elkülönülve ül, a sötétben dúdolja a Vuk taktusait. Zseblámpát gyújt. Folyatatja a dúdolást, majd a közönséget vizsgálgatja egy jó néhány másodpercig majd felolvas)

Vérkandúr: „Ha majd az Időben eljön az a korszak, amikor az ember minden barlangot szétrobbantott, amit valami célra fel nem használhatott, és minden öreg fát már régen kivágatott, akkor már késő lesz siránkozni a megbillent természeti egyensúlyon, amelyet helyreállítani sem atombombával, sem mindentudó elektronikus gépekkel nem lehet.” „Vannak dolgok, de minden félelmetes között a legfélelmetesebb az ember”

Vadkan: (behozza Nyuszit, elkergeti Vérkandúrt, majd mint egy politikus egy tömeggyűlésen. Közben Nyuszi szépítkezik: vörös rúzzsal kikeni és rendbe teszi magát, majd előszedi a papírjait és felteszi szemüvegét)

–Hallották a Vukot? Hogy felvitte a dolgát, de megkérdezték vajon, hogy hozzájárul-e, mindehhez? Vagy a Vuk 2-höz? Persze, csak egy vadállat, akit szabadon lehet animálgatni, mert az állatoknak nincsenek jogai! Nem tudom, mit szólnának, ha a kecskeméti rajzfilmstúdióban megjelenne pár vadállat és lemészárolna mindenkit! Mert arra van médiatörvény, hogy az embereket nem lehet csak úgy ábrázolni, a Vukban is a simabőrű, csak deréktól lefelé látszik, bezzeg mi… Animálás? Rókavadászat hobbiból? Puskadurranás? Vadhúús? Medvecsapda? Tarvágás? Vadgazdálkodás? Szarvasra mentek és nem csak nyaralni a családdal?

Civilizáció, humán erő meg forrás? Na hiszen.

Más idők jönnek.

A vadkanok már a fővárosban vannak. Agyarország összefog. Minden előkészítve. Szájba agyar! Vadak legyünk és szabadok!

Homosza pihensz!

Új idők jönnek.

Míg issza a simabőrű a sörét, szétviszi a fejét a sörét. A pőre bőre lesz a házunk éke, trófeánk lesz bamba feje, húsa mehet a füstre…

A többi meg csak szaladgáljon, szaporodjon, úgyis eljön majd számukra is a Nagy Kilövés.

Nehogy már Zrínyi öklelje fel a vadkant!

Patatársak! Szőrtestvérek! Az Erdei Front győzni fog!

(Vadkan behoz egy széket)

Nyuszifül. most te szólsz!

Vadnyúl: (a székbe ülve, mint egy titkárnő felolvassa a jegyzeteit vagy a szórólapot, közben Vadkan cukkolja a tömeget, hangosan éljenez a megadott helyeken és osztogatja a szórólapokat)

Programunkból: Gyógyszer és kozmetikumkísérletek végzése embereken (Vadkan: Éljen!) – kizárólag a tudomány és a nyúlszépségipar érdekében.

Emberkert létrehozása (Vadkan: Éljen!) – etetésük tilos, hiszen nem bírják a répában található karotint.

(Vadcica besomfordál az ajtón)

A Nagy Muszmussz ünnepére kisemberek ajándékozása (Vadkan: Éljen!) – rózsaszín szalaggal átkötve, utána megunva tetszés szerint utcára dobható vagy megfőzhető.

Az emberpaprikás népszerűsítése (Vadkan: Éljen!) – egészséges és tápanyagban gazdag, főleg ha húsemberből készül.

A levágott emberlábak hasznosítása, szerencsehozó képességük folytán. (Vadkan: Éljen!)

A Playnyúl emberkék elterjesztése a szórakoztatóiparban (Vadkan: Éljen!) – szexi nyulak emberi jellemzőket öltenek magukra.

(Vadcica szólni akar és fel akar menni a színpadra, Vadkan egyiket sem engedi)

Valódi emberbőrkabátok gyártás (Vadkan: Éljen!) – igazán megnyugtatóan simul majd a szőrős testekre.

Tökéletes emberketrecek kikísérletezése (Vadkan: Éljen!) – nincs esély szökésre a tapsifületleneknek.

Embernyulasítés és génnyuszipulálás (Vadkan: Éljen!) – fantáziadús kísérletek az ugróképtelenekkel.

És ne felejtsük el, háziemberre nem lövünk! (Vadcica kikerüli Vadkant, Vadnyúl észreveszi) Igen, Vadcica mit akarsz mondani?

Vadcica:

Legyen helye az embervédelemnek is! (a vadak gúnyos bekiáltanak: Whiskas-cicu!)

Legyenek embermenhelyek (pincsicskamacska!)

Hiszen ők is olyanok, mint mi, csupán csupaszok! Hallgassatok meg! Láttam egy álmot és…

Vadnyúl, Vadkan: Áruló! Emberbérenc! Bérdoromboló! Le vele!

(belefojtják a szót, elűzik, menekül és elvegyül az emberek között)

Vadnyúl: Az Erdei Front első intézkedései: (Közben Vadkan begombolja az ingét, felrakja a szemüvegét, átpolitusodik)

Vezetőnk a mindenkori erdőmester, jelenleg Vadkan.

Államforma: Agyar erdőmesterség

Az őszi hónapokat átkereszteljük szeptvad, novvad és decvadra.

A jövendő hős állatok terén felavatjuk olyan legendás állatok szobrát, mint Minotaurusz vagy Bambi

Háziemberadó kivetése.

Spontán ragadozások szabadsága kóbor emberekre.

Vadkan: Leszámolva hát a közénk beférkőzött letejelt alattomos ellenséggel, aki mancsával beletenyerelt az életünkbe, hogy saját csapdájába ejtsen minket, de mi – főleg én – átláttunk galádságán, mert éreztük rajta gazdáinak pállott humanoid bűzét.

Most munkára fel, mindenkinek az Erdei Frontban a helye medvétől a cickányig, aktivistáink kíméletlenül megkezdik a felelősségre vonást és az embertelenítést. Legyen a jelszavunk az emberizmus ellen, maga a célunk: embertelenség.  (Vadnyúllal együtt skandál) EMBERTELENSÉG, EMBERTELENSÉG, EMBERTELENSÉG.

Égni fognak a városok, melyekre utána befásítás vár, égni fognak a házak és majd az ember is ég!

Az állatok tragédiája után bekövetkezik az ember tragédiája

(Vadkan mintha a nézők felé hajítaná a széket, de csak a színpad elé dobja)

Patára és csináljuk a patáliát!

Vadkan és Vadnyúl (először beszólogat, majd fokozatosan csak suttog a nézők fülébe)

– Kitennéd az agyaramat a faladra? Leterítenéd a bőrömet?

– Mikor ettél csirkét?

– Megkötötted a kutyádat?

– Vágtál ketté gilisztát?

– Szereted a nyúlhúst?

– Sírtál a Bambin?

– Néztél már animalpornót?

– Utálod a békákat?

– Vágtál már ki eukaliptuszfát?

 

Vérkandúr: (egy magas asztalon ülve beszél)

„Nincs megnyert vagy elvesztett háború, csak “Háború” van! Pusztító, öldöklő, embertelen! A háborúk nem oldottak meg semmiféle problémát, de mindig elvetették a magját a következőnek. A háborúkat alig néhány ember robbantja ki, de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg. Az egyszerű emberek ölik egymást halomra, ők hullanak idegen föld meszesgödrébe, s az ő otthonaik pusztulnak el. Ők az eszközök, és ők az áldozatok.”

 

Vadcica: (mindeközben búsan felmegy a színpadra és lekuporodik a fal mellé Vérkandúr a monológ közben odamegy hozzá) Van a felidáknak egy mítosza, még az ükapám nyávogta el nekem. Arról szól, hogy amikor az ember még szelídítette a macskákat, vagyis ötezer éve, a macskáknak különösen vad példányai éltek. Az emberek azonban nem adták fel, mert elbűvölték őket ezek a lények, de azok közben súlyos harapásokat ejtettek szelídítőiken. Akinek a szervezete hajlamos volt rá, az bizony ettől vérfelidává alakult. Éles hallás, sötétben látás és puha léptek képességein kívül, ha akarta teljesen átalakulhatott. Félig állat, félig ember, pontosan félúton a frontvonalak között, mint te is. Aztán ez a képesség öröklődött.  Azt beszélik, a világon nem sok vérmacska és vérkandúr létezik, de megálmodtam, hogy az egyikük te vagy, a könyv lesz a jel, és ha megtalállak, veled elhozhatjuk a békét.

 

Vadkandúr:  „A remény nem törött szárnyú madár és a valóságot megálmodni szabad. !

(Cage zenére egyszerre két páros mozgás indul el: 1. Vadnyúl és Vadkan szemüket a könyv leendő helyén tartva nagyon lassú mozgással eljutnak oda és leheverednek. 2

Vérkandúr Vadcica vállára hajtja fejét, aki megsimogatja, majd Vadcica  bal kezébe fogja Vérkandúr arcát miközben bajszot rajzol Vadkandúrnak. Játszani kezdenek a könyvvel, mint a macskák, majd felállnak. Különböző tárgyakat formálnak a könyvből: coltot, legyezőt, csákót, tükröt, hátvakarót, látcsőt. Végül Vérkandúr nem akarja odaadni a könyvet, Vadcica sértődötten elvonul, majd Vérkandúr úgy próbálja megbékíteni, hogy baljába zseblámpát nyom, jobbjába pedig a könyvet, majd felemeli a Szabadság szobrot formázó Vadcicát

A terem sötétedik, végül csak egy reflektor marad égve, megvilágítva Vadnyúl és Vadkan közötti üres teret.)

Vérkandúr: „Olyan kevesen szeretik a ködöt és olyan kevesen találkozunk benne,
de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretjük.”

(Berakja a könyvet a fénybe, körülveszik)

Vadcica: „A házak, állatok és az emberek  mind elmúlnak, de az őszi mezők egyformák maradnak, akárhogy öröklik, mérik, művelik is őket az emberek. Ebből pedig nyilvánvaló, hogy nem az emberek bírják a földet, hanem a föld szolgái az emberek. „

Vagy nézd ezt!

Vadkan: „Nem csoda, hogy annyi baj van a világon, mert az emberek gonoszságánál csak az ostobaságuk nagyobb.”

Vadnyúl: „De nem lehet igaz az, amiből könnyek születnek, és ha igaz, hát jobb hallgatni róla, és akkor talán valahogy elmúlik.

Vadcica:„Csak önmagával nem tud mit kezdeni az ember, és önmagát nem tudja meghódítani. Pedig amit keres, nem kívül van, hanem belül”

Vérkandúr: „Nem mindig az a szép, ami igaz, és végeredményben ki tudja, hogy mi az igazság.”

Ismét sötét és megszólal a Vuk zenéje.

Fekete István 2014

Én, az emlék

Reflexszerűen nyúltam a kilincsért azon bosszankodva, hogy nem töröltem meg rendesen a kezem, amikor felfogtam, mit láttam a tükörben. Riadtan merészkedtem vissza. Én voltam benne, de a gyerekkori önmagam.

Van az az óvodai kép az alsó fiókban, a motoros. Pont úgy fest, mint azon. Ugyanaz a homlok, ugyanaz az áll, ugyanaz a bizonytalan, várakozással teli mosoly. Csak a csíkos mellény hiányzik róla a giccses kis selyemrózsácskákkal. Rózsácskák… Ezt a szót ki sem lehet mondani.

Próbáltam eldönteni, hogy szép-e, de olyan befejezettnek tűnt. Mint akinél ez a kérdés már értelmét veszti, egy kész ember – viszont ijesztően szótlan. Nem értette, miért van itt. Pedig tudom, hogy titkos vágya megtudni, milyen felnőtt leszek… vagyok. Állandóan siettette az időt. Néha még le is cserélte a tükörképét rám, a képzelt rám, és úgy tett, mintha őt látogatnám. Hát, most ő látogat meg engem.

De mennünk kell.

Sötét volt neki a hely, nem baj, a többiek úgyis az udvaron vannak. Úgy tűnik, nem vettek észre semmit, ő meg nem szólt. Csak ne köhögne folyton!

– Elhiszem, hogy nem kapsz levegőt, de így le fogunk bukni!

Zavarban is volt a sok felnőtt láttán. Némán hallgatta a beszélgetést, amikor váratlanul megkínálták csokival. Nem értette, miért kéne a csokit szívni, hát, milyen csoki ez. Haza akart menni, láttam rajta az asztal üvegén. Aztán, mikor kikereste az emlékeimben, hol élek, az még jobban összezavarta. Már-már dühösnek tűnt a kérdéseitől, olyannyira, hogy fel sem bírta tenni őket. Csak nézett szét köröttem zaklatott arccal, rettegve. Egyszerre riadt őzike és fenséges vad.

Kéjes, füstölgő fejek dicsérték a kabátunk, a rúzsunk. „Jól áll neked” – mondták, majd hozzátettek valamit és nevettek, de a poént nem tudta kivenni. A szemüket se látni.

– Napszemüveg. Este? Miért?

Ekkor már biztosra vettem, hogy nem tűnt fel a többieknek, hogy velem van, mert kezdték a szokásos játékaikat. Felismerem ezeket a mozdulatokat. Nem akartam, hogy lássa. Biztos nem értette volna meg, ráadásul éppen eléggé szégyelltem magam előtte így is, hát elvittem onnan.

– Menjünk haza!

Utánunk dobtak pár dühös jelzőt, de a legtöbb szót nem ismerte, meg amúgy is egyre kevésbé figyelt oda. Bennem kutatott, kereste a jelenemet, de minden olyan idegennek tűnt számára – még azok a dolgok is, amik közösek voltak. A szüleinkre alig ismert rá, úgy kellett meggyőznöm. Eddigre már nemigen maradt ereje vitatkozni. Egyre halványabban látszott a kirakatokon. Minden gondolatommal csak rontottam a helyzeten. Végül támadt egy ötletem.

Nagy lendülettel becsörtettem az éjjelnappaliba, nyomoztam-nyomoztam, majd lekaptam a polcról, ami kell. Ember nem vett még Ilyen hévvel háztartási kekszet. Újult erővel rohantam az éjszakaihoz, közben magamban kiáltottam:

– Látod, emlékszem a kekszes teára! Az kell neked, egy jó forró tea!

Nem jött válasz, viszont hangos volt a csönd. Ebből tudtam, hogy nemcsak hallgat, nincs. Elhagyhattam a boltban, valahol a sorok közt. Otthon azért feltettem Otthon azért feltettem a teát főni, épp csak egy bögrényit – ha már bevásároltam hozzá. Kisvártatva, ahogy félálomban ágyaztam, égett szag csapta meg az orrom. A víz elfőtt, a fazék meg… majd a mosogatóban meggyógyul. Kis hideg vizet rá és épp elfér még itt a többi rossz szagú lábas és a csap között.

Én viszont úgy ránehezedem szegény székre, mint egy zsák só, nevetséges. Olyan jól leültem itt az asztalnál. Ahogy a hideg éjféli huzat rosszallóan átvonul a konyhámon, próbálok rájönni, pontosan miben volt más a régi betűtípus a keksz csomagolásán. Mindegy. Ezt sem most fogom megfejteni. Most muszáj… Hol tartottam? Az ablak. Nyitva van az ablak. Be kell csukni. Csukjuk be, jön a hideg! Aztán fogmosás. Fogmosás, fekvés.

Reflexszerűen nyúltam a kilincsért azon bosszankodva, hogy nem töröltem meg rendesen a kezem, amikor felfogtam, mit láttam a tükörben. Riadtan merészkedtem vissza. Nem én voltam benne, hanem valaki más. Nálam talán csak ő tűnt meglepettebbnek.

Fekete István 2014

Vegyél

Vegyél nagy levegőt,
Vegyél pulcsit, ha fázik anya,
Vegyél tiszta lepedőt
és megint egy nagy levegőt
ha mindig veled van baja.

Vegyél enni és
vegyél inni
mindig azt amit akarsz
vegyél jódot és kezeld le a sebet
ne felejtsd el a ragtapaszt.

Vegyél cigit meg öngyújtót
és ne tőlem kérjél már egyfolytában.
Vegyél levegőt, amíg bírsz
aztán nikotintapaszt a patikában.

Ha megvetted, ragaszd le a szádat
hadd legyen nyugtom nekem is végre.
Kiveszem a zsebedből, rágyújtok
és felfújom a füstöt az égre.

Nézem ahogy szenvedsz,
venném a bátorságot, hogy szóhoz jussak,
de nem mondok semmit,
ezzel meg is kaptam a jussomat.

Na ne fújd fel, nem kell komolyan venni
Pedig igyekezz mindent komolyan venni,
nem kell a sok szemét így is van már elég,
mondd hány embernek akarod még kiszúrni a szemét?

Olyan a szöveged, hogy epéset hányok tőle,
Az iróniámat légyszi vedd bóknak.
Minden versbe kell egy-két szóvicc,
Ne vedd úgy, hogy ezek nem komolyak.

Komolyan viccelek,
most én foglak poénra venni téged, aki
mindig minden körülmények között
Mindenkit palira vett.
Eddig.

Én nem akarok veled egy követ fújni,
Kövessenek téged mától a fészen,
akik bírnak veled egy légtérben lenni,
Én veszek egy kanyart és léptem.

Vedd úgy, hogy nem is mondtam semmit,
ne vedd a fáradtságot, hogy elolvasod,
Én vettem, mert olyan jó dolog csak lenni,
Hogy olcsó vagy, az már a te bajod.

Fekete István 2014

A cinegekirálynő

Amíg gyenge volt a hangom,
nem hallottak meg,
akik rekedtre kiabálták magukat
Bábel süket romjai között

…pedig ők is így kezdték…

Ma már bátran éneklek,
de csak azoknak,
akik a beteg kismadárban is
meghallották a cinege-királynőt.

Fekete István 2014

Kimondatlan konszenzus

Az intimitás kereteit már rég túlléptük, amikor a pad alatt a vonalzót a szoknyám alá csúsztattad.

Reggel kutyaszar ragadt a cipőd bordái közé, először a körmöddel, majd a körződdel próbáltad meg kikaparni belőle, holott tudtad, úgy se fog sikerülni. Amikor kérted odadobáltam a csillogó fecskendőket, a fehér acélt és a steril köntöst. A fecskendőket indokolatlan módon mindig kiszívásra használtad. Nem arra való.

A sétány hosszú volt, a megmerevedett álom után, már csak a páros heteket számoltuk. Hol a te vihargyújtód lángjaként, hol az én farzsebem foltjaként utazott a legitim időnk. Szerettük a napsütéses klisétengerben fürdőző Tisza partot, mert mondjuk ki, ebben a bozótban lettünk és vagyunk. Még akkor is szépnek találom, amikor te a korlátnak támaszkodva, lábadat felemelve hagyod, hogy én alattad nézzem. A korlát az évek alatt egyre több látványosságot nyújtott, meg akartad azt is ugrani. Ha felemelkedsz, darabokban hullik kifelé az áporodott barnaság, előtte biológiai folyó volt. Akartam, hogy a mederbe beleáramoljon az izzadt lé a sziklás peremről. A transzcendenssel való egybeolvadás ígérete ömlik ilyenkor a rekeszekbe. Testünk morajlása megnyugtatja az idegeket, megint páratlan vagy, ezért én leszek az első, aki megnyugodhat. A rozsdás vascsőnek támaszkodva érintkezel a tegnapi kommunális munkással, a tizennégy hónapja elhunyt kémia tanárommal. Endoterm oldódású bőröd horzsolja a kézfejemet, ilyenkor elgyengülök, te és én örökítjük meg a reggeli fél nyolcat. Ekkor már megfordultál és ugyanazt láttuk, ugyanakkor. A hátad közepén kapaszkodtam, majd egyre erősebb szorításomból holtan rohantál el.

Mindig végig asszisztáltam a sikertelen abortuszaidat.