Category Archives: Jókai Mór 2014

Jókai Mór 2014

Az ár

(matzkour.blogol.hu)

Matzkó úr morgásai – 2013. március 26. 22:30

Soha nem írtam naplót vagy feljegyzéseket, és most regisztráltam erre a blogoldalra. Fiatal koromban próbálkoztam versekkel. Mint mindenki más, arról írtam, hogy akarom elkapni a szerelem madarát, amely mindig a fejemre csinál és gúnyosan a képembe csiripel, illetve milyen szomorú a magány.

Mai szemmel szánalmas az egész. Most új problémám van, de azzal már tisztában vagyok, hogy verset nem tudok írni. Marad a blog.

Nehéz erről beszélnem, ezekről az érzésekről, amelyek lelkem talán egy sötét kis zugából áradnak, onnan, ahová valamiféle mérges gázokat termelő, folytonosan szörcsögő kis ingovány fészkelte be magát. Érzem, ahogy mocsarasodom, egyre nagyobb és nagyobb területeket hódít meg magának, és ez aggodalommal tölt el. Éreztem, hogy valamiféle lény is él ott, nem túl szimpatikus, de talán még háziasítható, mielőtt elevenen felfal éhes szájával mindent, ami szép. Nem tudom, hogy néz ki, de érzem a jelenlétét. Egy biztos csak, a szeme zöld.

Nehéz erről beszélnem, ezért írom le ide a blogomba, afféle lelki lecsapolásként.

Ismerős itt úgy sem fogja elolvasni, vagy ha igen, nem fog ráismerni, ki lappang a bithalmazok mögött, hiszen jól álcázom az érzéseimet. Ezt megtanultam.

Minden valószínűség szerint idegen netszörfőzők fognak ráakadni, akik unalmukban vagy a kukkoló lelkesedésétől olvassák el a beírásaimat. És talán magukra ismernek, vagy elismerően csettintenek: – Ez igen, ezt jól megfogalmazta ez a faszi! Pár hónnappal ezelőttig volt egy életem, amit tökéletesnek éreztem. Elértem mindent az életben, amit szerettem volna. Saját vállalkozásomat irányítottam, amely elég jól jövedelmezett. Elsősorban a trendekkel lépést tartó ajándéktárgyakat gyártottunk, minden divatos dolog megihletett minket, legyen az pokémon, Hello Kitty, vagy Árpádsáv. Mi készítettünk először SP fotójával ellátott párnát, és reklámszlogenünk (Legyen SP-d, azaz Saját Párnád) véleményem szerint elég ütős lett. Aztán jött egy súlyos infarktus, amitől kényszerpihenőre kellett vonulnom. Az irányítást Mártára bíztam, aki évek óta a jobb kezem és még örültem is, hogy kis családomnak több figyelmet szentelhetek.

Szonja a feleségem, azonban most, hogy egész nap vele lehettem, nagyon megváltozott, alig volt itthon, önkénteskedett az egyik szociális otthonban, és a vállalkozásban segített Mártának, aki a legjobb barátnője. Gyakran nem is jött haza, mert különböző projektek tervezésén agyaltak.

Legalábbis ezt mondta.

Eközben velem egyre kevesebbet foglalkozott, és gyakran megrándult egy különösen aktív arcizma, ha átöleltem, és ettől furcsa fintorba torzult az arca.

Hónapok óta nem szexeltünk, mert közölte velem, hogy nem hajlandó veszélyeztetni az egészségemet, és csak ne izgassam magam semmi ilyesmivel.

Szót fogadtam, de a láp a lelkemben akkor kezdett el nőni. Nem vitatkoztunk, én sem csináltam jelenetet, csak éltünk egymás mellett. Mikor hívták, félrevonult, az emailjének jelszavát megváltoztatta… mintha titkolna valamit. Indulás előtt a szokásosnál is lelkesebben készülődött és csinosabb volt. Aztán a jelentéktelen apróságok kezdtek összeállni, egy nagy Gyanúvá, amely kifacsarja a szívem, mint egy citromot. Ő több mint húsz évvel fiatalabb nálam és nem egy csúnya nő. Én meg egy beteg, öregedő trotyli vagyok.

Attól félek, a feleségem megcsal egy férfival.

Ha ez így van, nos, akkor nincs értelme semminek. A mocsaram lakója most gondolom röhög.

(matzkour.blogol.hu)

Elindultam egy úton – 2013. május 2. 19:57

Hazafelé jövet olyan langymeleg igazi tavaszi időt éreztem, hogy szinte kedvet kaptam beleharapni. Hosszú idő óta először nem éreztem magam nyomottnak, a korom, a külsőm, az egészségem, a munkám és főleg a házasságom miatt.

Talán megtaláltam a megoldást.

Felkerestem egy magánnyomozót. Az Apróinfóban láttam a hirdetését. Nem olyan volt, mint amilyenre számítottam, nálam fiatalabb, vékony férfi elegáns öltönyben, egy kis szuterénirodában. Semmi cigi, vagy film noiros hangulat. Elmondtam a problémámat, ő pedig nyugtatgatott. Talán nem is csal meg. Azért vonul félre, amikor telefonál, mert nem akarja zavarni a pihenésem és a többi dolog is értelmezhető teljesen ártalmatlanul. És eközben persze, elvállalta, hogy követi a feleségemet. Apróra kikérdezett, van e gyanúsítottam, megemlítettem Pétert, aki gyerekkori barátja, az a fajta hű kutyatípus, és ugye, a lassú víz partot moshat, attól tartok. Megemlítettem még Rezsőt, aki folyton kétértelmű célzásokat és poénokat tesz, és akivel együtt szokott bowlingozni, valamint Antalt, az őszülő halántékú dokit a szociális otthonból.

Adtam neki egy képet, az azonosításhoz. Fizettem és vártam az eredményt. A feleségem továbbra is nagyon furcsa volt, de mégis, a detektív adatai arra utalnak, hogy semmi alapja nincs a gyanúmnak. Kicsit most kezd gyötörni a lelkifurdalás, hogy meggyanúsítottam magamban az én hűséges feleségemet.

(matzkour.blogol.hu)

Nyári örömeim – 2013. június 29. 23:17

Rég írtam már a blogba, talán azért is, mert a gyógyulás útjára léptem. A féltékenységem helyébe visszatért a reménykedés. Kihúztam magam a mocsárból, a hajamnál fogva.

Még egy hét megfigyelést kifizettem a magándetektívnek, de közben próbáltam újra közel kerülni az asszonyhoz. Éreztem én is hiányzok neki. Megváltozott a hangulata, feszült lett, ideges. Ráadásul elhagyta a kedvenc gyémántgyűrűjét is. Akkor úgy éreztem eljött az én időm: vettem neki egy sokkal szebbet és drágábbat, egy kosár vörös rózsa kíséretében – és ekkor csoda történt. Megtört a jég, sírva fakadt és azt mondta, hogy szeret. Hatalmasat beszélgettünk. Hebegve, de elmondtam neki, hogy a hallgatag álca mögött mekkora féltékenység tombolt bennem, és hogy nyomozóval is figyeltettem. És az angyal megbocsátott, hiszen végre látta, milyen fontos vagyok neki, ha nem is mutatom.. Ennek már három hete, és nagyon boldog vagyok. Jövő héten újra munkába is állok. Sokat ágytornázunk és beszélgetünk és üzenem mindenkinek, ne legyen féltékeny, hanem bízzon a párjában, és ne hanyagolja el.

(Máig utolsó bejegyzés)

( Kézzel írt, nehezen olvasható feljegyzések egy kockás füzetben)

Már megint egy féltékeny férj. Annyira tipikus volt minden. A jómódú, korán öregedő és beteg férj, aki a munkája miatt eddig nem sokat törődött a feleségével, tudta, hogy otthon várja munka után és annyira természetesnek vette a jelenlétét, mint a kanapéét a nappaliban. De a kanapénak is kitörik a lába egyszer, ha nem megfelelően gondoskodnak róla, szétfoszlik a huzata, ha nem törődnek vele. Azt hitte, mindig csak felnéz rá és csodálja és meleg vacsorával és testtel várja.

Sajnos, munkám során gyakran bebizonyosodik, hogy ez nem így van.

A nővel úgy kell bánni, mint egy virággal. Nem elég öntözni és néha ránézni, nem tetvesek-e a levelei, muszáj mindenféle virágföldtápláló különlegességgel is ellátni.

Ügyfelemet Barna Ambrusnak hívják, és mindenféle bóvlikat gyárt. Kövérkés, kopasz és zihál. Koránál sokkal többnek néz ki. Nehezen kezd hozzá. Elkezd magyarázni valami ködös dolgot arról, hogy a lelkét mocsárgáz mérgezi, és hogy felütötte a fejét benne valami lény. Aztán jönnek a részletek. Valószínűleg megcsalja, de igyekszem megvigasztalni. Nekem is kínos lenne, ha elsírná itt magát csórikám.

Jönnek a gyanúsítottak. Pétert kizárom. Nem hinném, hogy pont most jönne össze a dolog neki, bizonyára rég feladta már a reményt és elég neki, ha barátságmorzsákat szór elébe néha az asszony. Rezső sokkal alkalmasabb csábítónak hangzik, de olyan érzésem van, hogy neki csak a szája nagy, és a verbális csábítást gyakrabban és szívesebben űzi. Fogadni mertem volna, hogy Antal a Don Juan. Már maga az orvosi pozíció is tekintélyt és plusz vonzerőt adhatott neki, még ha csak egy kis szociális otthon orvosa is. Szonja, a feleség a fénykép szerint szép arcú, vörösesszőke harmincas nő volt. Pár óra múlva már az utcán követtem, és egy héten keresztül gyűjtöttem az adatokat.

Ez alatt az egy hét alatt semmi arra utaló jelet nem láttam, hogy szeretőt tartana. Úgy látszik, tévedtem. Lehet, hogy egyszerűen csak elhidegült férjétől.

Hacsak nem fedezi valaki a kapcsolatot. Erre a szerepre Márta tűnt alkalmasnak, hiszen nagyon sok időt töltöttek együtt. A következő héten figyelni kezdtem Márta lakását a szemben lévő lakásból, amit kibéreltem.

A hatodik napon végre történt valami… Nem voltak behúzva a függönyök rendesen és az ágyra pont rá tudtam látni. És az azon szeretkező párra. Gyorsan készítettem pár fényképet, amelyek elég jók lettek. A telefonért nyúltam, hogy felhívjam ügyfelemet, de aztán letettem erről. Inkább átmentem a szemközti lakásba. Nem akartak beengedni, de nem hagytam magam. Végül Márta kijött. A vékony, kisportolt, rövid, sötét hajú nő ellenségesen nézett rám. De elég meggyőző voltam. Közöltem vele, hogy nyomozó vagyok, és van néhány képem róla és Szonjáról, amint a leszboszi örömöknek hódolnak. Nem volt teljesen korrekt amit tettem, de még mindig ez volt a legkevesebb fájdalmat okozó út. Ha kiderül minden, Márta elveszti az állását, Szonja a férjét, az anyagi biztonságát, Barna úr pedig mindent. Az igazság néha gyilkos dolog. Közöltem velük, hogy ha a viszonynak véget vetnek, nem szólok, és a képeket is megkaphatják. Megalkudtunk.

Márta a munkába menekülhet, Szonja élheti tovább kellemes életét, a megbízóm pedig visszakapta a hitét a szerelemben.

Nem így a legjobb?

No, igen, én pedig egy gyönyörű gyémántgyűrűvel ajándékozhattam meg a kedvesemet.

Jókai Mór 2014

Fűznivaló ara

Tóth Aladár igen büszke volt nem mindennapi feleségére. Azonban mindezt joggal tehette, sőt, nyomós oka volt rá, mivel a falu összes női lakosát is kóros féltékenység fűtötte a rendkívüli hitves iránt. Tóthné csendes, higgadt asszony volt, s az a hír járta, hogy egész életében még egy szót ki nem ejtett a száján. Legalábbis eddig még nem akadt olyan ember, aki akár csak egyszer is beszélni hallotta volna.

Aladár a világhírű Tóth szabó egyetlen fia, apja szeme fénye volt. Az ifjabb Tóth nemrégiben egy évig a világot járta, hogy atyja mesterségének minden csínját-bínját elsajátítva a legjobb mesterekkel mérettesse meg önmagát. Jelenlegi és kizárólagos mátkáját ugyancsak idegen földről hozta.

Mióta Aladár hazajött, egészen megváltozott, mondják. Azelőtt fittyet hányt a nőkre, s minduntalan apja műhelyében serénykedett, vagy éppen az üzletben állt őrt, a leendő vásárlóknak minden előzetes kérése ellenére mutatva be a pillanatnyi divatnak megfelelő, ízléses és kifinomult ruhadarabokat.

Mikor Tóthné megérkezett, fogadtatására és a kíváncsiságtól hajtva az egész falu Tóthék háza elé csődült. Aladár legújabb gyöngyszemét tucatnyian segítették be új otthonába, s némelyik asszony szemében a gyönyörűség könnycseppje fénylett, míg a férfiak haragosan pillantottak hol a falu legújabb lakosára, hol pedig saját feleségeikre, végül pedig egymásra, némán megegyezve abban, hogy ez így bizony nincs rendjén.

Nem kerülhette el a hívatlan vendégsereg figyelmét az sem, milyen csodálattal, csaknem megigézve bámulja, milyen áhítattal legelteti szemét Aladár otthonának újdonsült úrnőjén. Tóthné azonban nem hagyhatta csak úgy ott közönségét, s ez magának Aladárnak is büszkeségét csorbította volna, így kedvese kint maradt a tornácon, s egészen estig kint ült, míg az utolsó bámészkodó is elindult hazafelé.

Másnap, az esküvő napján, a falubeliek már hajnalban a templom körül tolongtak, sőt, az ország minden részéről idetódultak, hogy tanúi legyenek e kivételes pár nászának. A násznép csokrokkal, csomagokkal megrakodva érkezett, s a szertartás után a vendégek órákig álltak sorba, hogy végre átadhassák ajándékaikat a párnak, de sokkal inkább a rendkívüli arának. Kapott ő cipőt, ruhadíszeket, szalagokat, gyöngysorokat, kendőket, sálakat és mindent, amit egy ilyen előkelő szerzet megkívánhat magának. A falu megbecsült orvosa, mikor sorra került, remegő kézzel, szemlesütve nyújtott át egy méretes dobozt, egy asszonyi irigylést kiváltó varrókészletet, s kísérőül félszegen ennyit mondott:

Elsősegély gyanánt.

Aladár átvette a dobozt, és a többi adomány közé helyezte. Nem sokkal később az ifjú férj ölébe kapta hitvesét, s lassan végigsimította annak csipkéit, fodros ujjait, fűzőjét s drágakővel kirakott vonalait. Tóthnét, férje szabói mesterművét, a fenséges ruhát pedig, miután az nyugtázta ura csillapíthatatlan hódolatát, az egész nászsereg megtáncoltatta a hajnalig tartó lakodalom során.

Jókai Mór 2014

Elmúlt

a félelem termeli ki
belőlem a rozsdás savót.
Szétmarva állok és várom,
mikor szárad rám a
keserédes nedv,
majd megdermed mozdulatlan,
végül vöröses
nyomot hagy, de nem érzékelhetőt,
csak akkor, ha fúj rám.

Mikor erősebb, olyankor izzik,
mintha frissen ütnék belém,
ha lágy, csak képzelem,
megint ő simogat,
nem az, amit magából hagyott.

A száradt nyom húzza a bőrömet,
lekaparva pedig fáj és szúr.
Néha hallom, ahogy ki és be
veszi a levegőt – susog
ütemesen, tervezetlenül
kap újra betevőt.

Természetes ciklus, nem tudja hogyan
és merre szalad. Gondtalan
csinál mindent, kiszámíthatatlanul
tervez előre.

Mikor megint átmegy rajtam,
megborzongok, ráébredek:
a szél az, nem te vagy