Category Archives: Pennázó

Pennázó

Ünnepundor

Világító páncélok
az apró terek
nehézlovas a hó,
a tetőn fehér patája
dobog
csak hinti
a meleg bőrre
olvadékony, átlátszó mérgét
szanaszét
ahol csak éri embernyomokat
tüntet el
teríti, teríti puha bundáját
a sárra
a nehézlovas, a hó
a Karácsonyfaló

Eladó a szeretet
Piros mikulás sapkával
fején
árulja bőrét.

Pennázó

Okosfiú

Amikor az óvodában megkérdezték, mi leszek ha
nagy leszek, azt mondtam, feltaláló, és hogy
okosfiúnak hívnak, apukám pedig büszke volt
rám. Azt képzeltem, akkor majd feltalálok egy gépet,
amitől óriásra növök, és mindenki szeretni fog, akit
én szeretek. Aztán rájöttem, halhatatlanná is kell
válnom, és akkor nem tudnak bántani, akiket
bántottam, és az enyémek lesznek mindannyian, és
szeretni fognak, ha majd újra összemegyek.

Pennázó

december

csillámporos
gomb
hanyagolható ciráda
keménytestű januárok
bohém februárok
szövetén
megvásárolható rajongás
pezsgőbontás
kínos mosoly
vörös selyemben
nyújtózó létezés
óramű-pontossággal parkol be
a lármás pitvarokba a január
végre felszusszanhatunk
ha másnaposságot kidörzsöltük a bőrből
elkezdődhet a nyugtató rutin
csizmatalp alatt ropogó
idő
fogason lógó
nyári csók
melegíti még a bőröd
hogy a várakozásban
csontodra ne fagyjon
a lelkesedés

Pennázó

átlényegülés

eddig a csalódásaim és fájdalmaim
halmán üldögéltem és sajnáltam magam
gyűlöltem a világot az embereket istent
aztán megváltozott egy csapásra minden
betörtél az életembe felfordítottad nem is
kifordítottad az életem az énem s
innentől kezdve mintha fonákjaként
hordanám a bőröm az érzéseimet
azóta szeretek leginkább a konyhában
lenni mert a legtöbb időt persze az
ágyat leszámítva ott töltöd szeretem
az életlen kést amellyel krumplit pucolsz
szeretem a törött tányért amelyen a
vacsit tálalod szeretem a sót amely
megédesíti még a nyelvemet is
minden egyes baromságot szeretek amihez
hozzányúlsz mert onnantól kezdve
egy misztikus báj varázs lengi körül
a tárgyakat teljesen átlényegülnek
s miattad én is kivetkőzöm önmagamból
pedig nem is vagy élő szellem vagy
a lakás előző lakója itt maradtál
nem léptél tovább és úgy élünk mint
egy szerelmes pár

Pennázó

Hulladék

Hullik az eső,
hullnak a fogak.
Törnek sárga csontjaink,
hullanak már a vakvidéki
deákok ablakából
kinőtt televíziók
is.
Télen hullnak havak,
őszre leesett az avar.
Mindenek végezetén, az
egekből potyognak majd
fejünkre szétnőtt
világunk terményei,
miből csak azt szagoljuk,
mit hervadozó
kóróként ültettünk
szűzen fekete földbe.
Hogy aztán hanyagságunk
ott gyökeret üljön,
mint korhadt fából
sarjadzó penész
a rengetegben.
Eső hull majd arra is,
hó nyugtatja szemeink:
vénségünkben megalkuvó
fogatlanul hallható,
hogy süketség szorítja
füleinkben szavakat:
védjed Földanyádat,
míg kettőt lépsz
és csontjaidban
egyben vagy.