Category Archives: Nyelvi fordulat

Nyelvi fordulat

Charles Bukowski: Egy tróger vallomásai

Fordította: Szegedi László

Istenem, gondolta a nő, miközben meztelenül olvasta az ágyon Aldingtontól az Egy Géniusz portréját, D. H. Lawrence angol író életrajzát, hiszen ez egy imposztor! Nem D.H. Lawrence, hanem a nő férje, Henry, a pókhasával és a rendetlen hajával, és ahogy ott állt a gatyájában az ablak előtt, mint egy arab ló, és nyerített; és arról beszélt, hogy egyszer békává fog változni, és hogy venni akar egy Buddha-szobrot, és hogy meg akar öregedni és a tengerbe fulladni, és hogy szakállat akar növeszteni, és hogy úgy érzi, hogy nővé alakul.

És Henry csóró volt, csóró, értéktelen, szánalmas és undorító. És csatlakozni akart a Mahler Társasághoz. A lehelete büdös volt, az apja őrült, az anyja rákban haldoklott.

És mindezeken túl a városban kegyetlenül meleg volt, pokolian meleg.

– Van egy új ötletem mondta a férfi. Csak négy-ötezer dollár kéne hozzá. Befektetés kérdése az egész. És utazgathatnánk hozzá egy lakókocsiban.

A nő le akarta torkolni valamivel, mondjuk azzal, hogy “Nincs négy-öt ezer dollárunk”, de nem tudta kimondani. Semmit sem tudott kimondani: az ajtók és az ablakok mind be voltak csukva, a sivatag közepén voltak, ahová még a keselyűk sem szállnak, és odakint épp atomrobbantáshoz készülődtek.

A nő akár otthon is maradhatott volna Texasban, az apjával ez a férfi itt egy hülye, egy szarjankó, egy pipogya fráter, egy semmittevő. Szimfóniák és költői képek mögé rejtőzik; egy gyenge és érdektelen lélek.

Elviszel a múzeumba? – kérdezte a nő.

– Minek?

– Művészeti kiállítás van.

– Tudom.

– Na, nem akarsz Van Gogh-ot látni?

– Leszarom Van Gogh-ot. Mit kezdjek Van Gogh-al?

Az ajtók újra bezárultak, a nőnek nem jutott semmilyen válasz az eszébe.

– Nem szeretem a múzeumokat folytatta a férfi. Nem szeretem a múzeumos embereket.

A légkondi be volt kapcsolva, de a lakás kicsi volt, megállt benne a meleg.

– Sőt mondta a férfi, és levette a a pólóját, csak a gatyájában állt ott , senkit sem szeretek.

Meglepő, de a mellkasa szőrös volt.

– Sőt folytatta, és a gatyáját is ráeresztette az egyik lábfejére, Egyszer írok majd egy könyvet, az lesz a címe, hogy Egy tróger vallomásai.

A csengő a szakadó hús hangjával hasított a szobába.

– Jézusom! mondta a férfi, mintha valami nagy baj történt volna.

A nő felpattant az ágyról, nagyon sápadtan és meztelenül. Mint egy banános cukorka. Aldington és D.H. Lawrence és Taos a padlóra zuhantak.

A nő a szekrényhez pattant, és női rongyokat kezdett magára rángatni.

1.

– Hagyd a francba a ruhákat mondta a férfi.

– Nem fogod kinyitni?

– Nem! Minek nyissam?

A csengő ismét megszólalt. Hangja belengte a szobát, megtalálta őket, végighasított a bőrükön, hatalmas szemekkel püfölte őket. Aztán elhallgatott.

Aztán megint megszólalt, belihegte a szobát, visszahúzódott a folyosóra, aztán eltűnt.

– Vajon ki lehet az? kérdezte a férfi, de meg sem moccant.

– Nem tudom mondta a nő, lehajolt, és a fejére húzta a kombinét.

–Tessék! kiáltotta. Tessék és kitartotta a karjait, mint óriás csápokat. Aztán némi undorral levette magáról a kombinét.

– Miért viselik a nők ezt a szart? – kiáltott fel a férfi.

A nő úgy érezte, erre nem kell válaszolnia, kiszedte Lawrence életrajzát az ágy alól. Aztán visszabújt az ágyba a könyvvel, a férje pedig a díványra ült.

– Építettek neki egy kis síremléket – mondta a férfi.

– Kinek? – csattant fel a nő.

– Lawrence-nek.

– Ó.

– Abban a könyvben van róla egy kép.

– Igen, láttam.

– Láttál már valaha kutyatemetőt?

– Mit?

– Kutyatemetőt.

– Mi van vele?

– Mindig tele van virágokkal. Mindegyik kutya sírján van virág, mindig frissek, mindegyik egy-egy szép kis vázában. Elsírja magát tőlük az ember.

A nő megtalálta, hogy hol hagyta abba a könyvet, mint aki egy kis békés pontra lel a tó közepén: a hónapok kínkeserves múlásával Lorenzo egyre jobban érezte a tragikus veszteséget…

– Bárcsak tanultam volna balettezni mondta a férfi. Annyira nehéz bármit megtenni, de csak mert hervadt a lelkem. Nagyon hajlékony vagyok, tudnék ugrálni trambulinon, vagy min. Vagy lehetnék legalább béka. Meglátod, egyszer majd békává változok.

A nő tava felborzolódott:

– Hát a franc egye meg, akkor tanulj balettezni! Járj esténként órákra! Fogyjál le! Pörögjél! Legyél béka!

– Mi? Munka után? kérdezte a férfi szerencsétlenül.

– Istenem – nyöszörögte a nő. Csak várod a sült galambot?

Felkelt, a fürdőszobába ment, és becsukta az ajtót.

Ez sosem fogja megérteni, gondolta a férfi a kanapén, sosem fogja megérteni, hogy csak viccelek. Túl komolyan veszi magát. Bármit mondok, abban mindig valami igazság vagy tragikus fontosság vagy jelentőség kell legyen. Engem ez már nem érdekel!

Észrevett az asztalon egy összefirkált papírcetlit. A nő írása volt. Felvette:

2.

A férjem egy költő, Sartre-val és Lorca-val egy lapon emlegetik, ír az őrületről, Nietzsche-ről és Lawrence-ről, de mit írt rólam?

“elolvassa a vicceket kiviszi a szemetet kis sapkákat csinál nyolcra misére megy”

Én is költő és művész vagyok, néhány okos kritikus szerint meg főleg, de a férjem csak ennyit írt

rólam:

“elolvassa a vicceket…”

A férfi hallotta, hogy a nő odabenn lehúzza a vécét, és már jön is ki.

– Szeretnék bohóc lenni egy cirkuszban fogadta a nőt. A nő visszabújt az ágyba a könyvvel.

– Te nem szeretnél olyan festett arcú tragikus bohóc lenni? kérdezte tőle a férfi. A nő nem válaszolt. A férfi felkapta a lóverseny szórólapját:

POWER 114 B.g.4, a Kozmikus Bombától Pomayya, Pompeji

Breeder, Brookmeade Versenyistálló. 1956 12 2 4 1 $12,950

Július 18 – Január 11/16 1:45 1/5 láb 3 122 2 1/2 3 2h GuerinE’Alw 86

– Jövő vasárnap Calientebe megyek mondta a férfi.

– Jó, áthívom Charlotte-ot. Allen biztos elhozza majd kocsival.

– Szerinted tényleg megkettyintette az a pap, amikor a filmet forgatták? A nő lapozott egyet.

– Válaszolj már, cseszd meg! kiáltotta végül mérgesen a férfi.

– Mire?

– Szerinted tényleg egy ribanc, vagy csak úgy kitalálja ezeket? Szerinted mind kurvák vagyunk? Minek kínlódunk, minek olvassuk ezeket a könyveket? Minek írjuk a verseket, amit úgyis visszaküldenek, és minek dolgozunk apróért egy rohadt egérlyukban, ha úgyse kell a pénz?

A nő lerakta a könyvet, és hátrafordult a férfihoz.

– Hát kérdezte halkan , fel akarod adni?

– Mit adjak fel? Nincs is semmink! Vagy Beethoven Ötödik szimfóniájára gondolsz? Händel Vízizenéjére? Vagy talán a lelkünkre?

– Ne veszekedjünk. Kérlek. Nem akarok veszekedni.

– Hát tudni akarom, hogy mire készülsz!

A csengő a végítélet harsonájaként szólalt meg ismét. Csitt! mondta a férfi. Csitt! Maradj csöndben!

3.

A csengő megint megszólalt, mintha azt mondaná, hogy tudom, hogy ott vagytok, tudom, hogy ott vagytok.

– Tudják, hogy itt vagyunk suttogta a nő.

– Ez lesz az mondta a férfi.

– Micsoda?

– Mindegy. Csak maradj csendben. Hátha elmegy.

– Ugye milyen jó, hogy ilyen sok barátunk van? ment bele a nő a játékba.

– Nem. Nekünk nincsenek barátaink. Mondom, hogy ez valami más lesz! A csengő szenvtelen hangja megint megszólalt.

– Egyszer be akartam kerülni az olimpiai úszócsapatba tért el a férfi a témától.

– Percről percre nevetségesebb kijelentéseket teszel, Henry.

– Leszállnál rólam? És amúgy emelte fel a férfi a hangját ki az?

Senki sem válaszolt.

Henry szeme elkerekedett, és mintha transzban lenne, megfeledkezett meztelenségéről, és kinyitotta az ajtót. Állt ott egy darabig, bámult maga elé, és a nőnek nyilvánvaló volt, hogy odakinn nincs senki, aki e ruhátlanságtól zavarba jönne, vagy csak bármi megjegyzést tenne.

Aztán a férfi bezárta az ajtót. Az arcán különös kifejezéssel, kitágult pupillákkal nyelt egy nagyot, úgy nézett a nő szemébe. Mi lehet ez, talán büszkeség?

– Úgy döntöttem jelentette be , hogy végülis nem alakulok át nővé.

– Hát ez nagymértékben segíteni fog majd a kettőnk közti dolgokon, Henry.

– És még a Van Gogh-ra is elviszlek. Vagyis… Elvihetsz te engem!

– Már mindegy, drágám. Nem érdekel.

– Nem mondta. Vigyél csak el!

A férfi bemasírozott a fürdőszobába, és becsukta az ajtót.

– Nem is érdekel kiáltotta be a nő , hogy ki volt az?

– Kicsoda?

– Hogy ki csengetett be? Kétszer?

– Leszarom mondta a férfi. Tudom, ki volt az.

– Na akkor ki volt az?

– Ha!

– Mi?

– Mondom, ha! Nem mondom meg!

– Henry, nem is tudod, ki volt az, éppúgy nem tudod, mint én. Megint csak hülyéskedsz.

– Ha megígéred, hogy elviszel a Van Gogh-ra, megmondom, ki volt.

– Jól van ment bele a nő , megígérem.

– Oké, én voltam!

– Te csengettél be?

– Igen nevetett a férfi hülyén , én kerestem saját magamat! Mind a kétszer!

– Jó érzés így hülyéskedni, ugye, Henry?

A nő hallotta bentről a vízcsobogást, és tudta, hogy a férfi borotválkozáshoz készül.

4.

– Megborotválkozol, Henry?

– Úgy döntöttem, mégsem növesztek szakállat – kiáltott ki a férfi.

A nő már megint unta a férfit, úgyhogy csak kinyitotta valahol a könyvet, és olvasni kezdett:

– Nem akarsz már többé?

– Szakítani akarok veled te is szabad leszel, és én is.

– És mi van az eltelt hónapokkal?

– Nem tudom. Nem mondtam olyat, amit ne gondoltam volna komolyan.

– Akkor most miért vagy olyan más?

– Nem vagyok… Ugyanaz vagyok… Csak tudom, hogy ez így nem jó.

Bezárta a könyvet, és Henryre gondolt. A férfiak kisfiúk. Nem szabad komolyan venni őket. Nem bírják a sérüléseket. Ezt minden nő tudja.

Henry az életet ezzel a hülyéskedéssel próbálta úgy-ahogy végigcsinálni. A szerencsétlen vicceivel.

A nő felkelt, és mintha álmában sétálna, a fürdőszobaajtóhoz ment, kinyitotta, és benézett.

A mosdókagyló szélén egy félig habos borotvapamacs és egy vizes tálka állt. De a víz a kagylóban hideg volt, és az alján, a dugó mellett egy összegyűrt kesztyű nagyságú, kövér, zöld béka bámult rá.

Nyelvi fordulat

Mark Twain: A télapó levele

Fordította: Adorján Imola

Szent Miklós Palotája
A Holdon
Karácson reggelen

Drága Susie Clemens!

Az összes leveledet megkaptam, és persze el is olvastam, amit te és a kishúgod nekem írtatok az édesanyátok és a felügyelőitek segítségével; sőt, mi több azokra is vetettem egy pillantást, amit ti, kicsi emberek írtatok nekem, habár nem használtok minden betűt a felnőttek ABC-jéből. Viszont használtok olyan karaktereket, amiket minden gyerek használ ezen a Földön és a többi pislákoló csillagon is, és mivel az én munkám egyetlen tárgya ti, gyerekek vagytok, így úgy vélem, egyszerűen megértitek, miért is tudom olyan könnyedén elolvasni a ti kis csorbult, de fantasztikus betűiteket mindenféle gond nélkül. Több problémám akadt azokkal az írásokkal, amiket az anyukátoknak és a felügyelőknek diktáltatok le, hiszen ti is tudjátok, külföldi vagyok, és nem olvasom valami jól az angolt. Ahogy azt majd ti magatok is észre fogjátok venni, nem vétettem semmilyen hibát a kiszállításnál, ami a ti listátok kívánságait illeti. Éjfélkor bemásztam a kéményeteken, és egyedül lepakoltam az összes ajándékot, még puszit is adtam mindkettőtöknek, mert jó gyerekek vagytok, jólneveltek, illedelmesek és a legszófogadóbb kicsi emberek, akiket valaha is láttam. Azokkal a levelekkel azonban, amiket a felnőtteknek diktáltatok, akadt egy kis problémám, nem tudtam minden szót pontosan elolvasni. Na meg nem sikerült minden kérést teljesíteni sem, mert bizonyos dolgokból sajnos kifogytunk, és nem volt belőlük több raktáron sem. A konyhabútorom utolsó darabjai így is egy nagyon szegény kislányhoz kerültek egy nagyon hideg országba az egyik északi csillagra. Az anyukátok biztosan meg tudja mutatni nektek ezt a csillagot, és akkor ezt mondjátok majd:
„Kicsi Hópihécske!” (Mert ez a neve a kislánynak) „Nagyon örülök, hogy te kaptad meg a bútort, hiszen neked jóval nagyobb szükséged van rá, mint nekem.„ Viszont ezt le is kell írnotok, és elküldeni neki, mert, ha csak mondjátok, akkor bizony nem hallja meg.

Volt egy, vagy talán két szó is az anyukátok levelében, amit nem biztos, hogy jól értelmeztem. Valahogy úgy sikerült kisilabizálnom, mintha azt írná „Egy bőrönd tele babaruhákkal”… Jól olvastam? Holnap reggel 9 órakor ott leszek a konyhátok ablakánál, hogy megérdeklődjem ezt tőletek. De jól vigyázzatok! Nem találkozhatok és beszélhetek senkivel, csak veletek! Amikor Csengetek a konyhai ajtón, kössétek be George szemét, és küldjétek ki ajtót nyitni. Ezután rögtön menjen vissza az ebédlőbe vagy a teakonyhába, és folytassa a dolgát. Mondjátok el neki, hogy csakis lábujjhegyen sétálhat, és nem szabad egy szót sem szólnia, máskülönben meg kell halnia. Aztán fel kell mennetek a felügyelőitek szobájába, és beleszólni a telefonkagylóba, ami a konyhaajtóhoz vezet. Bele fogok suttogni a telefonba, nektek pedig a következőt kell majd mondanotok: „Üdvözlünk Télapó!” Majd én meg fogom kérdezni, hogy valóban egy bőrönd volt-e az amit rendeltetek, vagy csupán félreértés volt-e az egész. Ha azt mondjátok, hogy igen, tényleg egy bőrön volt a kívánságotok, akkor azt is megkérdezem, hogy mégis milyen színűt szeretnétek. Az anyukátok biztosan segít nektek találni egy szép színt. Ezek után egyenként meg kell neveznetek minden egyes dolgot, amit szeretnétek a bőröndben látni. Aztán, amikor én azt mondom, hogy: „A viszont látásra, és boldog karácsonyt Susie Clemens!” Akkor te azt válaszolod: „Viszlát drága öreg Télapó, köszönünk szépen mindent! És kérlek mondd meg Kicsi Hópihécskének, hogy minden este felnézünk a csillagra, ahol lakik, és reméljük, egyszer Ő is lenéz ránk! És reméljük azt is, hogy valaki odafent is szereti őt.” Ezután le kell menned a könyvtárba, és be kell záratnod az összes nyitott ajtót Gerorgeal, majd egy darabig mindenkinek csendben kell maradnia. Aztán én visszamegyek a Holdra, összeszedem azokat a dolgokat, amiket kívántatok, majd visszarepülök hozzátok, majd bemászok a kéményen. De azon, amelyik a kandallóba vezet a hallban, mert ugyebár egy ilyen méretes dolgot, mint egy bőrönd, mégsem tudok bejuttatni a felügyelői lakrész kéményén keresztül.

Az emberek valószínűleg csevegni fognak, egészen addig, míg meg nem hallják a nappaliban a lépteimet. Amikor ez megtörténik, csendben kell maradnia mindenkinek, egészen addig, míg vissza nem mászok a kéménybe. Talán egyáltalán nem fogjátok hallani a lépteimet, ezért azt hiszem jobb is lenne, ha már most lemennétek és az ebédlő ajtaján keresztül leskelődnétek. Ha véletlenül némi havat hagynék a padlón, akkor meg kell mondanotok Georgenak, hogy seperje bele a kandallóba, mert nekem aztán tényleg nincs semmi időm ilyesmire! Sőt, George nem használhat seprűt, csak felmosórongyot. Különben meg kell halnia. Figyeljetek Georgra, ne hagyjátok a vesztébe rohanni! Ha a csizmám hagyna némi foltot a márványpadlón, azt viszont ne takarítsátok fel. Kell valami, ami örök emléke lesz a látogatásomnak. És bármikor megmutatjátok ezt valakinek, vagy akár csak beszéltek róla, mindig jusson erről a kis nyomról eszetekbe, hogy mennyire jó kislányok vagytok. Mert, ha esetleg rosszak lennétek bármikor is, és valaki rámutat a jó öreg Télapó csizmájának nyomára a márványon, mégis mit mondanátok kicsi szíveim, hmm?

Viszlát tehát arra a pár percre, amíg meg nem érkezek a konyhai csengőhöz

A ti szerető Télapótok
(Akit az emberek gyakran csak úgy hívnak, hogy „Az ember a Holdról”)

Nyelvi fordulat

Pier Paolo Pasolini: Calderón (részlet)

Fordította: Lakó Zsigmond 

XII. EPEISZODION
ROSAURA
Úristen, hol vagyok?
AGOSTINA
Az ágyadon: hol szeretnél lenni?
ROSAURA
Ez az én ágyam?
AGOSTINA
A te ágyad, nem ismered fel?
ROSAURA
Nem, még soha nem láttam ezelőtt…
AGOSTINA
Ne tréfálkozz, Rosaura, így
korán reggel.
ROSAURA
És te ki vagy?
AGOSTINA
De… Rosaura… Agostina vagyok, a nővéred, Agostina!
ROSAURA
A nővérem!!!
AGOSTINA
Mégis mi ütött beléd?
ROSAURA
Segítség, segítség! Az Isten szerelmére, segítsen valaki,
mi ütött belém, vigyetek el innen,
vigyetek el…
AGOSTINA
Mégis miket beszélsz, Rosaura,
hová akarsz menni, és miért akarsz elmenni?
ROSAURA
Segítség, segítség! Még soha nem láttalak téged. Ki vagy?
Menj innen, menj el, még soha sem láttalak,
félek tőled, kísértet vagy, még sohasem láttam
ezeket a szemeket, ezt a szájat, ezt a hajat,
ezt az arcot, ami rám mered… Menj el,
ne ölelj meg, ne érj hozzám… Segítség, segítség!
AGOSTINA
Megijesztesz, Rosaura… Mondd,
mi történt veled ma éjjel?
ROSAURA
Ma éjjel? Istenem!! De hát tegnap nem voltam itt,
még soha nem jártam erre, nem ismerős semmi,
ami itt van. Ááááááááááááááááá!
AGOSTINA
Tegnap este itt voltál, ebben a házban, velem,
a férjeddel, a gyerekeiddel…
ROSAURA
A férjem? A gyerekeim?
Sohasem láttam őket, nem ismerem őket!
AGOSTINA
Rosaura, sírva kérlek,
ébredj fel, ébredj!
ROSAURA
Ébredjek fel? De ha EZ egy álom!
AGOSTINA
Ne csukd be a szemed, épp most…
Ne hagyd el magad úgy, mintha halott lennél a lepedőn…
Ne válj süketté és némává…
Ez egy ugyanolyan nap, mint a többi, Rosaura,
már felébredtél, mint mindig,
reggel nyolckor;
senki sem adott neked altatót,
senki nem dugott étert az orrod alá!
Nyisd ki a szemed, beszélj…
Mi ez az alvás-sztrájk
ellenem, ártatlan nővéred ellen,
a másod ellen, aki nem szeret sem kevéssé, sem túlságosan!
Térj magadhoz, Rosaura, ez
se nem álom, se nem ájulás,
csupán butácska kis mesterkedés, csak hogy ne kelljen megszólalnod…
ROSAURA
Áááááá! Mi történt?
AGOSTINA
Felébredtél, majd rögtön visszaaludtál…
És… a rövid ébrenlét alatt
azt mondtad, hogy nem ismersz fel semmit.
ROSAURA
Ezt mondtam?
AGOSTINA
Igen, és ráadásul még meg is ijesztettél.
ROSAURA
Jaj Istenem, mégis mi lelt?
És miket mondtam még?
AGOSTINA
Nem akartál beszélni.
ROSAURA
Nem ismertem fel a világot és nem akartam beszélni!
AGOSTINA
Talán megint csak a szokásos álmaid egyike volt…
Mint az álom a sólyomról, mely Spanyolország fölött repül,
a nyári nap perzselte nagy mezők
sárga és aranyszín táblái felett,
melyeket hosszú barna utak csíkoznak,
egyik faluból futva a másikba, s mindegyik (ahogy mondod)
vulva formájú, templomokkal és alkirályi palotákkal;
s miután soká szállt Néma Anyánk
száraz napok égette hátán,
rád veti magát, s csőrével darabokra töri
a szádban a kis korall-fogaid…
Vagy a másik álom, melyben egy barna kismacska
nyávog meredten a tengerre,
melynek mélyén lehorgonyoztál. Majd elsétál
egy viskóktól övezett temető falai mellett.
ROSAURA
Nem, most nem ezek az álmok voltak:
más volt, valami új, de nem emlékszem rá.
AGOSTINA
Emlékezz!
ROSAURA
Nem tudok!
Hol vannak a gyerekek?
AGOSTINA
Az iskolában: villamos-sztrájk van
(Spanyolország mozgolódik), ezért a nagypapa ment értük.
ROSAURA
Carmen tolla összegyűrődött…
AGOSTINA
He?
ROSAURA
És Carlos köpenyének kitört a hegye.
AGOSTINA
Nem értem miről beszélsz.
ROSAURA
És biztos vagyok benne, hogy apám
nem törődött vele, hogy ragyogtak-e a lábfejek;
az övéihez van szokva, melyeknek kitaposott sarkai,
és kacagó talpai vannak, a vén zsugori! És biztosan
nem ellenőrizte, hogy Carmencita kicserélte-e a szemeit.
AGOSTINA
Mégis miket beszélsz?!
ROSAURA
Ej, tudom én, hogy mit akarok mondani.
Hozz nekem, kérlek, két felforralt lepedőt,
ha már így talpon vagy. És vigyázz, nehogy összekoszold a tojásokat,
a mosottakat. És hozz nekem egy keserű párnát is,
meg egy kávét, de puhát ám.
AGOSTINA
Rosaura!!
ROSAURA
Miért kell így üvölteni? Hányszor
hoztam neked reggelit, mikor te lustálkodtál?
És ügyelj, hogy a kenyér szépen megpiruljon.
AGOSTINA
Rosaura!
ROSAURA
Hát jó, megcsinálom magamnak, ha még ennyi szívességet sem kérhetek tőled.
A nap már magasan jár, szép esténk lesz.
Jobb lesz felkelni. Jaj, micsoda lustaság!
Legalább a szőnyegeket húzd el kicsit, kérlek,
hadd jöjjön be egy kis sötét. Nem is, inkább kapcsold be
a tévét: már majdnem nyár van! A sasok
egy ideje már visszatértek a járda alá:
hallgasd, hogy rikácsolnak! De jó nekik! Mindig ugyanazok,
kislánykoromtól fogva kifaggatom őket a tengerről.
Bizony, nehéz hozzászokni.
AGOSTINA
Rosaura… hívnom kell egy orvost!
ROSAURA
Mért nevetsz? Ahelyett hogy szomorú lennél, te bolond,
ezen a meleg februári napon,
mikor én úgy beszélgetnék.
Ha Basilio most hallana! Ő, aki mindig sopánkodik,
hogy túlságosan csendes vagyok, és hogy nehezen boldogulok a dolgokkal.
Szerencsére itt van, és nem hall engem.
Még meg kell tudnom, hogy a házasságunk boldog volt-e.
A céljainknak közösnek kellene lennie, de ő mindig azzal vádol,
hogy a gyerekességem miatt nem vagyok eléggé bovarista. Ha!
Gyerünk, segíts felhúzni a tálcát az ujjamra, hogy felkeljek…
Mire vársz? Hősiesen
nekikezdek a napnak, te meg felhúzod az orrod?
AGOSTINA
Uramisten, védj meg minket!
Ez a szegény nő nem képes többé megválogatni a szavait,
egy ilyen nemes és ragyogó nyelvhez méltóan,
mely oly tisztán különbséget tesz a
„caballeros” és a „las damas” között!
XIII. EPEISZODION
BASILIO
Hogy van az én kis Rosaurám, doktor úr?
MANUEL
Ha valóban akarja, akkor meggyógyul.
BASILIO
És mennyi időbe telik még?
MANUEL
Nagyjából a következő tavaszra felépül.
BASILIO
De mégis mi történt?
MANUEL
Ej, señor! Talán inkább Buddha, mint Odin, talán
inkább Visnu, mint Buddha… Mindesetre
semmilyen radar nem jelezte őket.
Látták Varuna Istent, amint kézen fogja
a Gyermek Jézust. Az öregkor új Istene
szövetségre lépett a gyermekkor ősi Istenével!
Tény, hogy mindig minden logikus,
és semmi sem történik előjelek nélkül.
Ki láthatta volna előre,
hogy az angolszászok hozzák el az avantgárdot!
Csak úgy lehetett, hogy az Istenek véletlenszerűen nevezték meg őket:
de a campusokat illetően már vannak dokumentumok.
A polgárjogokért zajló harc időszaka
már olyan emberekhez tartozik, akiknek van múltjuk;
az SNCC-t megsárgult fotók bizonyítják:
az írók, akik újdonságként beszéltek róla,
már bekerültek a sok másik közé, akik számára a történelem
csupán puszta idill volt.
Ahogy mondtam, az iszappal, mézzel, szarral
tisztelt vén istenségeknek megvolt tehát a nagy visszatérése.
A beavatottak egyből megérezték.
BASILIO
Inkább Bábel tornyáról kellene beszélnie nekem.
MANUEL
Az exkurzus lenne.
Rosaura esete valójában csak a véletlen műve.
Ha akarja, az afáziával mindent meg lehet magyarázni. Olvasson
Jakobsont. Az számít csupán,
hogy a Burzsoázia el akarja törölni a
közelmúltját, az Egyház pedig
kémkedik és kurválkodik: önmagában ő nem volt képes erre.
Szüksége volt forradalmár bárányokra,
kiket természetesen a fiai között talált meg.
Az ősi, elfeledett istállószagtól bűzlő
Istenekkel taníttatta ki őket,
kik először magukhoz hívták,
majd visszaküldték őket a világba, hogy elpusztítsanak mindent.
Minden fajból voltak ott visszafejlődött formák. De elég
ebből a kevéssé ortodox tanulmányból.
Térjünk vissza magunkhoz. A mi páciensünk
egy félig üres váza volt, mert nem
töltötte fel a Burzsoá Jólét… nem tudott beilleszkedni.
BASILIO
Most akkor ez egy diliház,
vagy egy marxista tanulmányok Szeminárium?
MANUEL
Játszani!
Főleg ezt fogjuk elfelejteni.
BASILIO
Bocsánat, ha értetlenkedek, mint a felszarvazottak. Tehát
a Burzsoáziának, azért, hogy megszabaduljon
saját közelmúltjától (kultúra, művészet, kézművesség,
földművelés, túl az
Egyházon, gondolom), szüksége van – önmaga ellenében –
forradalmár ifjakra.
MANUEL
Igen: nagyon komoly ifjakra. Tele kötelességtudattal.
BASILIO
Csak egyszerűen sportból?
MANUEL
Igen, a Burzsoázia nagy Szelleme szórakozik.
Ő maradt az egyetlen, aki még tud szórakozni.
BASILIO
Úgy tűnik, elég sokat kockáztatván ezzel.
MANUEL
Kockáztatván az igazi forradalmat.
BASILIO
És miért, ha nem vagyok indiszkrét?
MANUEL
Történt egy forradalom
a termelés és fogyasztás módjában, uram.
Hogy hozzáidomuljon ehhez a forradalomhoz,
a nagy Szellem nem tudott többé már
csupán ellenfeleket teremteni magának; éppen hogy igazi
forradalmárokra volt szüksége.
BASILIO
Ha!
MANUEL
Az emberek azt hiszik, hogy a Hatalom egy tohonya szörny…
egy mindent bekebelező has…
BASILIO
S ha nem az, akkor mégis mi?
MANUEL
Ő végtelenül elegáns.
BASILIO
Csupa fül vagyok.
MANUEL
Ami a fiakat illeti, számukra az öreg Istenek leckéje
természetesen idiótán fog hangzani: képzeljük csak el,
hogy mit tanulhatnak az öreg Istenektől a kisburzsoá tömegek!
Megtanulnak pusztítani, ahogyan már
Hitler is megtanulta. S mikor minden,
amit a hatalom el akart pusztítani, már elpusztult,
a fiatal fiak kimerítik a feladatukat.
Akkor a nagy újdonság az lesz, hogy nem fognak tudni többé viccelni…
BASILIO
És ami Rosaurát illeti?
MANUEL
Hagyja még játszani kicsit; az
afáziája csupán mentség, hogy ne kelljen elmesélnie az álmait.
Csupán azért tesz úgy, mintha nem tudná megkülönböztetni a dolgok neveit,
mert a dolgok nagyon rosszak voltak:
közöttük élni olyan volt, mint egy lágerben.
BASILIO
Ej, igen, nem szeretem őt eléggé…
MANUEL
Ez nem lenne olyan súlyos: inkább az a tény,
hogy Rosaura nem szereti önt; mégpedig nem szereti
önben a felnőtt kispolgárt,
kit a társadalom megbecsül, Isten pedig megáld.
BASILIO
Éppen ebből kellene őt kigyógyítania
(ha nem tévedek), és visszahozni a valóságba.
MANUEL
Ej! Mi orvosok ellene vagyunk az élet
bármiféle definiálásának: az egyetlen
dolog, amit tudunk, hogy az van életben, aki él.
BASILIO
Érdekes; nagyon liberális.
MANUEL
Mondok még valamit: vessük el, amit
az életről aktuálisan gondolunk, és tételezzük fel,
hogy jobb megadni az úgynevezett őrülteknek a saját univerzumukat,
semmint hogy próbáljuk őket visszahozni abba a világba, amely kizárta őket.
BASILIO
Ön meg akar engem botránkoztatni!
MANUEL
Nekik mindenek után volt bátorságuk,
hogy meghajoljanak az érzés előtt, mely leértékel
egy életet, mely érdemes a leértékelésre:
és képesek voltak betölteni a nagyságot.
BASILIO
Ej, kedves doktor, nem csodálkoznék,
ha ön egy kissé szerelmes lenne az én szegény Rosaurámba,
és kihasználná az állapotát, hogy megtapogassa a fenekét.
MANUEL
Persze, hogy szeretem, mert Rosaura fiának, Carlosnak
kezdenek zsenge kis mellei nőni,
a lányának, Carmencitának, pedig kis pénisze.
BASILIO
És nekem?
MANUEL
Az ön neve, hogy ’Basilio’ vagy hogy ’férj’, tabu
Rosaura nyelvi rendszerében.
BASILIO
Hozza vissza hozzám amilyen hamar csak lehet, kérem.
MANUEL
Ismétlem, leghamarabb 68 tavaszára,
legyen május… Ha valóban ennyire ragaszkodik hozzá!
BASILIO
Ragaszkodom, igen, ragaszkodom.
MANUEL
Így Rosaura megtalálta a módját,
hogy ne engedelmeskedjen, anélkül, hogy engedetlen lenne,
s vissza fog térni az engedelmességhez, anélkül, hogy engedelmes lenne.
Ő, aki sasokat hallgat a járda alatt énekelni,
ismét fecskéket fog hallani csivitelni az ablakpárkány alatt,
és a nap, mely sötétben kezdődik neki,
immár napsütéssel fog. A kávé nem lesz többé puha,
hanem keserű, az ágynemű nem lesz többé forralt,
hanem mosott: tehát a dolgok
visszanyerik helyüket és minőségüket,
minthogy mindig az Ész mondja ki az utolsó szót.
BASILIO
Oké! a feleségem visszanyeri a valóság elbeszélésének képességét!
MANUEL
Kérem, ne keverje össze burzsoá helyzetét
a valósággal. Ez durva azonosítás!
Ne keverje össze a szót a csönddel vagy az üvöltéssel, uram.
BASILIO
Maga idióta doktor, fejezze ezt be.
Tényleg úgy gondolta, hogy átverhet?
Tényleg úgy gondolta, hogy show-t csinálhat
egy együgyű előtt?
Hát akkor nagyot tévedett.
Gyógyítsa meg a feleségemet, és maradjon csöndben.
Hogy maga olyan sokat trillázhatott, az csupán azért van,
mert én megadtam az önnek ezt a lehetőséget.
Sokkal informáltabb vagyok, mint ön, mindenben,
amiről most ezt az aranyos kis leckét tartotta nekem.
Jártam már az Országaikban azoknak az ősi Isteneknek,
akiket ön most nagy összevisszaságban, dilettáns módon megnevezett.
Voltam az amerikai campusokon és a Mississippinél;
mélyrehatóan ismerem a szakszervezeti problémákat
és a pacifista radikalizmust az Egyesült Államokban.
A vaskos szociológiai bibliográfia minden könyvét
olvastam a társadalom új felépítését illetően,
és főleg a fiatalok új „életminőségével” kapcsolatban.
Kedves idióta orvosom, ne fárasszon le azzal,
hogy a keserű marxista brechti táncát járja itt nekem.
Amit ön oly hiú módón kérkedve tud,
azt én csupán mellékesen tudom.
Ön csupán unalmasan hajtogatja kispolgárságát,
míg én, sorsomat követve, megélem azt.