Category Archives: Weöres Sándor 2013

Weöres Sándor 2013

A macska tizedik élete

A hatalmas piperkőc fekete kandúr, aki Earl Grey-ként mutatkozott be, láthatóan jól érezte magát nálam. Amikor a fürdőszoba ablakán keresztül megérkezett, a „tejesen jó reggelt” üdvözlési formulát használta. Értettem a célzást és töltöttem is neki egy nagy bögre kettőnyolcas, félzsírosat, amit örömmel és a nyelvével lefetyelt el. Utána egy gyors mosdással rendbe hozta a bundáját, egy flakonból fújt magára egy kis szőrfényt, majd a fotelben elnyúlva ráérősen tekert magának egy kis macskamentás cigarettát, amelyet szívogatva lustán mesélni kezdett.

– Mi, macskák régóta kapcsolatban vagyunk az irodalommal, már Janus Pannoniustól kezdve. Azon a bizonyos dunántúli mandulafán sok felida élezte a karmait vagy trónolt a koronájában. Legalábbis így mesélte nagyapám, akinek meg a nagyapja mesélte, annak pedig a nagyapja és így tovább. Sajnos, akkoriban a macskák sorsa nagyon mostoha volt. Bizonyára tudod, hogy a macskaemancipáció előtt még elvárták fajunktól, hogy fogjunk patkányt, egereket és más hasonlóan undorító, beste lényeket, akik mindenféle fertőzést terjesztettek. Nyersen, szőröstől-bőröstől voltunk kénytelenek enni. Pfej. Egyik ősömnek Arany János örökítette meg sorsát egy versében.  Ő az ellenkező véglet volt, gazdája egy bölcs tudós, még szolgát is felfogadott mellé, aztán épp ez a szolga ette el szegény elől a kaját, úgyhogy éhen halt. Ilyen ez.

Szépapám egyik testvére pedig nagy utazó volt. Többek között eljutott Londonba is. Bátor dolog, mit ne mondjak. Nem is értem, hogy bírta ki az átkelést a csatornán. – megborzongott. Mindenesetre pont találkozott Kiplinggel, aki azon kevesek közé tartozott, mint te is, aki beszéli a nyelvünket és nem pislog értetlenül, ha meghallja azt, hogy „maumaumau” vagy „nyáu” A mi Kilencéltű köreinkben az ilyen embereket az iránta való tiszteletből hívjuk „kiplingvicistának”

Végre elszívta a macskamentás cigijét. Kinyitottam az ablakot, hogy kiszellőzzön egy kicsit a lakás. A cigi után Earl Grey bekapott pár macskagyökeres Tic-Tacot. Megkínált. Nem is volt rossz.

– Hol is tartottam? No, igen, Kipling. Hosszú heteket beszélgetett az ősömmel és ennek lett az eredménye a Magányosan sétáló macska. Sok fajtársam vitatatja a filozófiáját, van, aki felháborodik rajta, de abban mind egyetérthetünk, hogy fontos mű, mégha sztereotípiák is uralják. Azt bizonyára sejted, hogy T. S. Eliot is kiplingvicista volt, nem hiába köszönhet neki a világ annyi gyönyörű költeményt és leírta azt, amit mind sejtettünk, ember és macska nem is különbözik annyira.

Kihúzta magát, megpödörte a bajszát és kicsit Latinovitsosan szavalni kezdett. Csak úgy dőlt belőle a tejszag.

“Tudnod kell, a macska olyan, akár magad vagy jómagam, vagy mint a többi emberek: ahány, annyiféle lehet, Egyik derék, másik galád, ez okosabb, az ostobább. Van, aki rossz, van, aki jó, de mind versbe foglalható.”

Féloldalasan mosolygott, mint akinek a lelke valahol máshol jár.

– Engem is megverseltek, de nem Eliot, mert én bevallom mindig is idegenkedtem a hosszú utazásoktól, idegen vidékektől. Így aztán sose találkoztam sem Eliottal, sem Hraballal, sem Hemingwayjel.

– És ki foglalt versbe?

– Weöres Sándor, kilenc mély bók a nevének! Még hathetes kiscicaként kerültem hozzá, és nemsokára megírta a Macska című versét. Hosszú éveken keresztül hullajtottam neki szőröm, melegítettem lábát, hasítottam fel bútorai oldalát és doromboltam éjeken át. Aztán 15 éves koromban beteg lettem. Ez sorsfordító volt számomra.

Vajon most mennyi idős lehet? – futott át az agyamon. Igazából kortalannak tetszett. Nem stimmelt az egész.

–  És miután meggyógyultál, hogy folytatódott kapcsolatotok?

–  Nem gyógyultam meg. Egy hét múlva elpusztultam. Ez volt az első halálom és elhiheted, eléggé megrázott.

Teljesen nyugodt maradtam. Hiszen ha el tudtam fogadni, hogy értem, amit ez a macska mond, akkor azon se akadok fent, ha kiderül róla, hogy egy kísértet vagy zombi.

– Biztos, te is tudod, hogy a macskáknak kilenc élete van. Áldás vagy átok, mindez nézőpont kérdése.  Ez azonban nem mindegyikünkre igaz. Ahogy változnak az idők, úgy vagyunk mi Kilencéltűk egyre kevesebben. Mindenesetre a Kilencéltűek kicsit másképp élnek. Én a következő nyolc életemben igyekeztem minél több mindenben elmélyedni. Foglalkoztam festészettel – bár nem voltam olyan sikeres, mint Van Gogh macskája –, voltam pikulás egy macskazenekarban és segítettem egy történésznek kutatni a boszorkányperek idején történő macskaüldözéseket, segítettem a Macskafogó című rajzfilm forgatókönyvének megírásában, bebizonyítva, hogy nekünk, macskáknak is van humorunk. Voltak persze, kudarcok is.

Fekete Istvánt például sehogy sem tudtam rávenni, hogy a vidra, gólya, bagoly, róka és kutya után írjon végre egy macskáról is állatregényt. Akármibe csöppentem is Weöres Sándort sose felejtettem el, mindig visszatértem hozzá, pár hónapra-évre. A macska indulót például az ihlette, hogy a zenész élményeimről meséltem. A holdbéli csónakos alapötlete is az enyém… Volt sok Egyéletű macskája is, de engem kedvelt a legjobban. „Vérrel fűtött kis termofor” – nevetett mindig, magas, furcsa hangján, amikor az ölébe, hasára feküdtem. Aztán megállt ereiben a szilvalé és ő csónakba szállt… Vagy inkább ladikba? Én itt maradtam. Azóta tudom milyen magányosan sétáló macskának lenni. Ez az utolsó életem, nemsokára már az elíziumi mezők füvét rágom.

Megint elhallgatott, szomorúan lógatta busa fejét.

– Tudod, mi vigasztal? Pár éve felkért egy szobrász, hogy üljek modellt egy szoborhoz – mondta – Sándort ábrázolja, amint engem simogat egy padon. A szombathelyi Ady téren állították fel, ott van most is, és remélem még sokáig, nagyon sokáig lesz is. Ott majd bármikor újra találkozhatok veled is meg az olvasókkal is.

Sokáig nem tudtam mit mondani.

– Még egy kis tejet? – kérdeztem, hogy megtörjem a nehéz csendet. Earl Grey bólintott és tekerni kezdett egy újabb macskamentás cigarettát, talán hogy füstje elűzze a szomorúság áporodott szagát, amely ránk tapadt, mint lehullott macskaszőr a fotelhuzatra.

Weöres Sándor 2013

Gesztenyefa

Rímre libben
gesztenye falevele
gesztenyefa levele
cikázva.
Hull a földre,
tétova belekap a
fél foga belemar a
világba.
Holtan az éjből
vágyat ereszt,
testet játszik
s félni kezd.
Rímre libben
gesztenyefa levele
gesztenye falevele
vigyázva.

Weöres Sándor 2013

Tátongó és Morcongó

Felszín alatt megbúvó,
Él pihe-puha Tátongó.
Áll fel a sokadik székre
Festi a falakat kékre.

Kék fal alatt megbúvó,
Él mihe-moha Morcongó.
Aggasztja fala szépsége,
Kék lesz a mese végére.

Felszín alatt megbúvó,
Morcos a puha Tátongó.
Kék fala zöld. Estére
Majd visszafesti kékre.