Category Archives: CéhKaptár

CéhKaptár

Zenés pöri (slam)

Könnyen elkészíthető, hamar megvan,
Nem kell hozzá szakértelem, se lélektan.
Az is kotyvaszthatja, aki nem fizikus,
Íze mindig finom, ha nincs benne ricinus.

Főzésünk elején kell nekünk egy lábos,
Mivel most kezdődik, legyen, mondjuk Ákos.
Mehet bele az olaj, de lehet zsír is,
Jól jön ilyenkor a Pa-dö-dő fétis.

Erre jön a hagyma, mit sírva szeletelünk,
Vagyis Justin Timberlake-től a Cry me a riverünk.
Üvegesre pároljuk közepes lángon,
Nehogy véletlenül odakozmáljon.

Eddig megvagyunk, hát jöhet a husi,
Michael Jackson albuma, az Anthology.
Ha már kifehéredett, jöhet rá a fűszer,
Red Hot Chili Peppers egy kis Spice Girlsszel.

Jól összekavarjuk, kutyuljuk izomból,
Johnny Gold slágere: A mellizmon túl.
Felöntjük egy liter vízzel, felvesszük a lángot,
Kétszázhúsz felett Neotonnal forrázzuk.

Közben sózzuk, borsozzuk, ki, hogyan szereti,
Tiszta Lenny Kravitz: Belive in me.
Ha megpuhult a sertés, vagy csirke (tök mindegy),
Kész vagyunk, Queen: We are the champions megy.

Itt van előttünk ez az istencsászár étek,
Kefírrel és Szamócával elrontani V-tech.
De „bátrabbaknak” ajánlom pici whiskyvel,
Köretnek pedig egy MEGÁTKOZLAK KIFLIVEL!!!

CéhKaptár

Egy látens csoki

Egy szelet csokoládéra vágyom,
egy szerelem ízűre, de ne
legyen az a jófajta
szerelemmel töltött,
inkább legyen csak az a gagyi,
egy vacak szerelem ízű:

az olcsó csillogóscsokipapír
egyébként vidám ifjúpárja
undorodva nézi azt,
amit közösen elfednek –
tudják mi az a látszat,
küzdenek, hogy olyanok legyenek.

Valami
édes-mézes
csurgós-cseppes
töltelék és
csokipapír.
(Talán ilyen
a szerelem,
ami mindent
s engem kibír.)

Talán szebb az
ha tescósra
vágyom.
Ó,
egy finom
tescósszerelemcsokoládé!

Tejes kakaómassza teste
csak sóher módja a
rusztikus szerelemmag
teljes befedésének,
és a zsíros állagú olvadék is
küzd a szájban
a nyelvvel és az
eltűnni nem akaró, édes
margarindarabkákkal.

CéhKaptár

Asmodeus ügyfelei

Szent András havában történt. Olyan nap volt, mint a többi. Halványlila öltönyt viseltem, sötét bordó inggel és fekete nyakkendővel. Az időjárás az évszakhoz képest egész kedvező volt: száraz idő, ragyogó napsütéssel. Az utcán sétálva újra rácsodálkoztam az emberekre, akik vak legyekként zümmögtek tova a céljuk vagy céltalanságuk végpontja felé.

Betértem a kedvenc báromba, kértem egy mentalikőrös forró csokoládét majd leültem a kedvenc sarkomba, ahol rendszerint üldögélek, olvasok és merengek az élet dolgain vagy csak a semmin, a semmibe. A törzsasztalom körül két szék, a bejárat felé néző az én helyem, a másikra pedig az ülhet, aki engem keres azért, hogy választ kapjon.

Nem gyakran érkeznek érdeklődők, ami teljesen érthető, hisz nem könnyű rám találni. Nem vagyok benne a Kisokosban, sem a telefonkönyvben, sőt még Facebookon sem regisztráltam.

Na jó, van azért egy weboldalam.

Higgye el, vannak más, ezeknél kifinomultabb módszerek is, ha kapcsolatba akarnak lépni velem, amelyeket most nem részleteznék.

Bőrdzsekis, borostás, sasorrú fiatal férfi lépett be, még az ajtóban felmérte a terepet, majd tekintete megállapodott rajtam. Igen, ő lesz az.  Kért egy sört, majd odacsörtetett az asztalomhoz, és szó nélkül leült.

–  Szép napot. Ugye, ön Dr. Csillag Engelbert?

Közöltem, vele, hogy helyes a sejtése. (Bár ez természetesen nem a valódi, hanem a „művésznevem”.)

Hamar a tárgyra tért.

–  Tudni akarom, hogyan halok meg és mikor.

– Ezt az információt, csak ritkán szoktam megadni. Minden más, jövőjével kapcsolatos információt megadok, de ehhez az ismerethez nagyon nagy lelkierő kell. Igazából még senkinek nem adtam meg, azért is, mert az emberek, akik eljutnak hozzám, furcsa módon ezt nem is akarják tudni.

– Lelkierő? Higgye el, az van nekem. Nézze, igazából fogadtam egy ismerősömmel, akivel vitatkoztam ezen a kérdésen. Az én véleményem az, hogy mi vagyunk az urai az életünknek, nem lehetséges, hogy meg van írva valahol. A sorsomat én irányítom – az asztalra csapott – a döntés mindig az én kezemben van! Mindig! Hónapok óta gondolkoztunk rajta, hogyan lehetne eldönteni ezt a kérdést, aztán egy ismerősöm hallott önről és a szolgáltatásairól. Aztán a honlapján láttuk, egyszerre csak egy embert fogad, és foglaltunk időpontot önnél, félóra különbséggel. A pénzt is átutaltuk, szóval doki, nézzen a jövőbe. No, nem mintha hinnék az ilyen abrakadabrákban

Utasító hangja kicsit rosszulesett.

– Nem vagyok jós – jegyeztem meg, csak tudom kezelni a Könyvet.

Elővettem a táskából Könyvet vagy, ahogy én nevezem: Darwint. Megsimogattam érdes, bolyhos fedőlapját, mire nyikorogva feltárult. Kitettem az asztalra. Ügyfelem csalódottan belelapozott.

– De hiszen ez üres!

– Ne kapkodjon! Tegye a szívkezét a lapra. A balját. A rövidített vagy a részletes verziót választja?

–  A rövidet! És csak a vége érdekel.

Darwin zümmögni kezdett és feltűnt a lapon egy díszes iniciálé, amelyet további sorok követtek. Ügyfelem élete.

Végighúztam a mutatóujjam Darwin gerincén, aki tudomást vevően vinnyogott egy halkat.

Ügyfelem kezébe adtam a könyvet.

Hangosan olvasni kezdett:

– Halála: Kilencvenhét éves korában éri a halál szerettei körében, oka végelgyengülés lesz viszont.

Dühösen visszadobta a könyvet, pedig más elégedett lett volna. Fehér villámok cikáztak a pupillájából felém.

– Ne higgye, hogy egy szót is elhiszek. Nem lehet megírva előre a sorsunk.

Mielőtt még bármit szólhattam volna, elrobogott. Darwin még nyitva volt, kissé remegett. Ügyfelem sorsa még ott volt, szép élet, bárki más örült volna neki. Csóválni kezdtem a fejem. Darwinban először láttam vesszőhibát. Egy közel ezer éves könyvnél előfordul, még ha jó bőrben is van. Ezután megtettem, amit ügyfelem figyelmetlensége miatt elfelejtett: lapoztam.

Úgy félóra múlva, egy őszülő, de még fiatal, bajuszos férfit pillantottam meg, aki félszegen téblábolt az asztalok között.

A másik.

Rámosolyogtam.

– Jó napot, izé… – kezdte nagyot nyelve.

– Már vártam önt. A barátja nem rég ment el.

Új kliensem arcáról lehullt a zavar.

– Igen, találkoztam vele és mesélte, hogy a Könyv szerint hosszú, boldog élete lesz. Úgy örülök, hogy az én véleményem igazolódott be. Az életünk meg van írva, és ha ismerem és tudom mikor mi vár rám, akkor felkészülhetek rá és minden félelemtől és bizonytalanságtól megszabadulok. Ez maga a boldogság számomra, még akkor is, ha már nincs sok időm hátra. De tudni akarom, hogy úgy készüljek.

– Nem szívesen mutatom meg, de ha felkészültnek érzi magát hozzá, semmi akadálya – mondtam.

Előkészítettem Darwint és ismét szűztiszta lapjait a bajuszos felé fordítottam.

Miután ráhelyezte kérésemre a bal kezét, odaadtam neki a könyvet. Arcáról fokozatosan fagyott le a mosoly, ahogy olvasta. Lapozott és lapozott és lapozott…

– Nem értem – mondta – talán segítene értelmezni.

Életének lapjain nem folyamatos sorok, hanem bonyolult, nehezen áttekinthető ábrák voltak.

– Nos, ez egy folyamatábra – közöltem – amely azt igyekszik megmutatni, az életében milyen halálokok és időpontok lehetségesek a döntéseitől függően. Hadd gratuláljak, úgy látom eddig 13 várható halálát kerülte el tudtán kívül. Hmm, viszont várható még jó pár száz.

Ezután elmagyaráztam neki, hogy nem viheti el, nem rajzolhatja le és  nem fotózhatja le a lapokat.

Teljesen összetört.

– Akkor elveszítettem a fogadást. Nincs előre megírva az életünk. Minden a döntésünktől függ. Retteghetek tovább, hiszen bármi történhet, bármikor.

Egészen megsajnáltam, ahogy meggörnyedve elsétált.

Mikor másnap egy férfi öngyilkosságáról olvastam az újságban (kiugrott a hetedikről) eszembe jutottak életéről Darwin utolsó sorai.

„Halála: Kilencvenhét éves korában éri halál szerettei körében, oka végelgyengülés lesz, viszont ha ezeket a sorokat elolvassa, öngyilkos lesz, csakhogy bebizonyítsa a maga ura a sorsának.”

Ezt a két esetet azért mesélem el önnek, hogy tisztában legyen a mellékhatásokkal és a kockázatokkal.

– De most akkor előre meg van írva, a sorsunk vagy nem? – kérdezi Ön.

Nos, erre csak azt mondhatom, embere válogatja. Kinek így, kinek úgy. Ha már azt akarja, hogy mondjak valamit.

Hogy megnéztem-e Darwinban a saját sorsom? Nem. Nem lenne értelme. Mondtam én önnek, hogy élek? Miért gondolja, hogy aki nem él, az okvetlenül halott? Túlságosan leegyszerűsítik a dolgokat maguk emberek.

De térjünk a tárgyra. Biztos, hogy akarja tudni a halálának módját és idejét? Nem akarja inkább, csak azt megtudni, hogy kicsoda élete szerelme és hogy hívják? Vagy, hogy sikerül-e a következő állásinterjúja? Ki lopkodja a postaládájából a reggeli lapot? Hová tűnt a kedvenc zoknija? Tőlem mindenre választ kaphat.

Míg dönt, hozok magamnak még egy mentalikőrös forró csokoládét…

CéhKaptár

Delirium tremens

fütyüld az arcomba
hogy nélkülem talált meg
a transzcendencia
és felfeslik újra most
egy rétegnyi nárcizmus
és misztifikálok
de te már kitanultad
magad belőlem
a bölcsesség már veled
és csonthidegre fázom
hogy mohón
elzárod előlem
amiért harcba szálltunk
a gyümölcsért félve
megkaptad de már
nem vágnád félbe

CéhKaptár

Rabságom naplója

Mielőtt

 

Karácsony éjjel, amikor éppen elkövettem, a zsandárok vagy a csendőrök, a Stille Nacht-őrök rajtam kaptak, s egyből bekaszniztak, fogoly lettem – perdix perdix – a hátsó ülésen fészkelődtem, mellettem ült John Lennon, illegális golyófogásért ítélték el később, meg Freddy Mercury, őt is azért marasztalták el de jure, csak másképp. Engem kisstílűségért csuktak be, ahogyan én a szemem, amikor hallgattam a bíró vasérces hangját, az én hétköznapi fülemnek túlságosan megmunkáltan csengett, nem úgy, mint a gyerekkori barack, hanem borzasztóan méltóságteljesen.

Nem mondták meg, hogy mennyi időre tesznek hűvösre, kicsit emiatt mocorgott is bennem az ideges mogorvaság. – Cool it, man, cool it down – szólt dühömet látva egy jegesmedve pólós törvényszolga. Valószínűleg a Greenland Polar Bears vízilabdacsapatának szurkolt. A bíró azt hirdette fennen, hogy ha már nem leszek ily animális, akkor szabadulhatok.

Egy olyan cellába kerültem, amelyet négy fal határolt, ami önmagában nem oly különös, de volt a tetején egy kerek lyuk vékony, az illata alapján szürkemarha hólyagjából készült hártyával lefedve. A plafoni résen átfértem volna, de nem értem el, túl magasan lyuklott.

Elhatároztam, hogy feljutok addig. Minden nap félretettem a fogdmegek által az ajtó alatt betolt étel kétötödét, a folyadéknak pedig az egynegyedét. A stannumtányérokban púposodó, enyhén megkeményedő sárgaborsófőzelék és a citromos vízzel teli kancsók alapanyagként való használatával megkezdtem az építkezést a hártyával bevont lyukhoz. Az étel- és italnemű képezte az alapot, erre pakoltam rá következő szintként a motozás ellenére zsebemben maradt kelta közepes pajzsokat és a három zsebszámológépet. Estére már négy emelet állt, megspékelve az eddigieket üres Stollwerck bonbonos dobozokkal, Szent Valentin mereven ránk maradt hímvesszőjével és egy kürttel.

Nyugovóra tértem, s reggelre, legnagyobb megrökönyödésemre, mely tényleg akkora rökönyödés volt, mint amit Apolló érezhetett Daphné kocsányos tölggyé válásakor (a mérsékelt égöv alatt csak így mesélik), szóval legnagyobb megrökönyödésemre a tegnapi építményem mára rommá vált. Diribdarabjai clitoris alakban hevertek előttem, belőlem azonban hiányzott a dévajság, így nem jöttem rá, hogy mi a probléma. Megpróbáltam ismét felépíteni, de amit raktam estére, reggelre leomlott, amit raktam reggelre, estére leomlott, azaz a műszakváltás hiányát sem jelölhettem meg sorozatos balsikereim okaként.

A szüleim segítettek ki a bajból. Küldtek nekem egy csomag süteményt, amibe belecsempészték Kőműves Kellemesnét. Kőműves Kellemesnével egész éjjel szeretkeztem, aztán megöltem és feldaraboltam.

Miután

 

Hétfő

Kőműves Kellemesné készakarva megsúgta nekem, hogyan jutok el a nyílásig. – Széles seggen áll jól a francia bugyi, s annak csíkján a masni tűje. Bólintottam. E meglett nő, aki megvolt jelentette építményem princípiumát.

Összeraktam a földszintet a sárgaborsóval púposan telt ónedényekből, a Made In Promiseland feliratú, citromos vizes kancsókból, boltozatnak a frissen kapott, már húsától megfosztott, leszopott csülökcsontokat használtam. Megszórtam az egészet a szüleimtől kapott süti maradék morzsáival, majd beillesztettem a kulcselemeket. Kőműves Kellemesné vagináját, száját és ánuszát. Miután a Trinitas is a helyére került, az egészet körbefontam a feláldozott nő tisztesen megőszült hajával.

Kedd

Ahogy tegnap is, ma is penetráltam a piramidális építményem alsó szintjébe zárt pinát, de csak kondommal, nehogy elkapjam a gonorrheát, a candida albicanst, a human papilloma vírust, std., std. Eztán ez mindennapi rutinná vált, kellő kezdetté, napnyitóvá.

Felépítettem a második szintet. Alapját kaptárok képezték, de kötelező kuriózumként Kőműves Kelemenné két keble is karos széria tartozék lett. Nem bírtam megállni, hogy ne bilabializáljam csecsének bimbóit, amikből még most is folyt a meleg, édes álmot hozó tej.

Szerda

Valaki meghágalmazhatta Kőműves K.-nét! Én voltam. Utána csapoltam egy korsó anyatejet, s neki fogtam a börtönbeli vidám duplózásnak. R (nem akarok semmiféle jogi kalamajkába keveredni, mert akkor ismét hallgathatom a bíró mélyen pengő érchangját).

A mai malteradag Kőműves Kellemesné két kacsóját kötötte bele a matériába. Alájuk bújtam, s gyengéden megsimogattak, de lehet, hogy ez csak az én képzelgésem, amit az a drogporció okozott, melyet a cellámba néha társaságkutatón besomfordáló, patkány farkú macskával szívtunk el. Elképesztően módosultunk. Ma slow vagyok – cincogtam tagoltan Ratcatnek.

Csütörtök

Ma K.K.-né száját választottam, péniszemmel fogai zománcát fürdettem s vice versa. Igazából le akartam sikálni hímtagomról az építkezés során rárakódott mészkő- és hamuréteget, valamint a ködlő kőbányai párát.

Építményem negyedik szintjét egy bulvárújság példányaival ragasztottam körbe, s harsány rikkancsként olvastam fel a rólam szóló hírt, mely pár évvel ezelőtt beírt engem a világtörténelem kissé tömött, zsúfolt Hall of Fame-jébe:

„Breaking News!

Egy mátészalkai fiatalember megjósolta Nyírmeggyes gasztronómiai központtá válását. Az alig huszonéves fiúnak álmában megjelent egy iksz a Fedezze fel Ön is Kelet-Magyarországot! prospektuson, s egy természetfeletti hang azt dörögte: E jelben főzni fogsz!

B. József közölte álmát a nyírmeggyesi és környékbeli tőkés körökkel, akik hitelt adva a fiú prognózisának a vendéglátóiparba fektették keserves munkával összeharácsolt forintjaikat, alapot teremtve ezzel olyan kulináris különlegességek születése számára, mint a Szabolcsi Csillagnak nevezett meggyes rácsos vagy a liba torkán akadt, főtt meggymag.”

Péntek

Reggeli torna K.K.-né szeméremajkaival, draught milk, két bájkéz, újságolvasás day by day.

A Nő szemének építménybe való interiorizálása. Hogy jobban lássalak.

Szombat

A szombati szint szakralitását a szépművészet szerezte. A piramis ezen kőrétegét napsugárba mártott ecsetemmel tettem varázslatossá: körképszerűen rápingáltam Boticelli Venus születése című alkotását. Úgy éreztem, a kép nimfája engem öltöztet fel a bíborköpennyel.

Bizony, bizony, egy bizonyos szint fölött már nem árt az art.

Vasárnap

Az utolsó dobókockák is a helyükre kerültek. Cellapiramisomon fellépcsőzve könnyedén kívülre lyukadtam. Elégedetten nézegettem körbe, a szomszédok könyökükre támaszkodva integettek.

Hát, itt vagyok.

Köszönöm, K.-né.