Category Archives: VegyesVágott

VegyesVágott

Amúgy cut-up

Naturista negyedikesek a kávéházban

formalin izzadtságtócsák körülöttem
felszáradt könnyeimtől már rég elzárkóztam
a vasárnapi mondanivalóm (azzal kapcsolatban, hogy
szombaton még minden fájt) törött órának tűnik:
egy kávéház üvegszekérényben születtem (szombaton)
a fullasztó kávéház nem kávézójában
(kilyukadtam ott, ahol hozzám vágták a dobókockákat)
az édes békeidők margarindarabkáin csúszkáltam
közben jöttek akik látni jöttek: csak a szemük közelített a koponya
messzi hátul maradt mögöttük
(ezen a ponton a halál méregfogai piramisba törtek)

iróniám nem szerelemmag
a vödrök fürdővizébe mártogatott bárszékeken pedig nem fog soha a tűz
elviselhetetlenül fekszem egy kávéház üvegszekrényében
tevekaraván hozza nekem a defibrillátort
a kék tintává száradt sivatag felől
(hasznos dolog azzal gyújtani a gyufát, ha jönnek a szerelmes negyedikesek,
a szerelmes negyedikesek ide a kávéházba)

érdekes, hogy mi ebben zugíró
a döglött nimfa hátkaparásra még használható
valahol rendőrfőnök emésztődik
valahol a fiúknak már kihűlt a fürdővize
madarak – a polgár tóth tamás
a bárszékkel
renovált asztalok a vízimádó tűz fényében
szépművészetet írni a könnyeimmel barátaim
megehetnél mert melegítek belülről
és megfulladhatnál meglepetésként

mégiscsak merész sóher dolog ez a legyező

táncolsz tévét tóthok tűnnek
érzem a hideget
sok kávézóban jobb idő van, mint ebben
ha az ember majd elernyed
naturistáknak öltöznek majd a negyedikesek
pergő homok leszek szép fehér könyökükön

 

Céhrabságom kaptárnaplója

megkedveltem a cellámat
kancsóba folyatom az anyatejét
tegnap szeretkeztem is a dühömmel, aztán megöltem
betűim egykor kaptárban laktak – remélem, hogy már nem méhek
bárcsak hűvösre találnék
megmásznám érte a kilimandzsárót vagy csak
bekapcsolnám érte a klímát
a házasság azoknak való akik
végigaludva is megnyernek egy veszekedést
egy repkedő légy gyűjtögeti a betűmorzsákat
a szívem egy aránytalan vírus
a feleségem art
az utolsó fiatalember vagyok aki megjósolja egy pina
olvadását
(a forraló székek egyértelmű veszélyt jelentenek,
persze akad, aki a mellkasában hordja szeméremajkait)

elhatároztam hát, hogy elkékülök
és csonthidegre fázom
itt a mérsékeltöv vaginájában
cellapiramisom törvényszolgájaként
lovagolom meg a rólam szóló híreket
és a teáscsészéket
olykor versenyzek az el nem dobott dobókockával
olykor kirakom a feleségem
hogy aztán megfojtsam

a döntő pillanatban rájövök:
a cella-ajtó alatt betolt élet
egy sikerfilm diribdarabjai
azt hiszed
kitanultad magad belőlem

(Slam)óra

kutyuljuk izomból
megharap a champions fétis
neotonnal és szamócával gagyog
folyton csendet ürít hólyagjából a lélektan
(hallgatni a hiányt,
olyan mint a zsebembe varrt lyuk)
kisstílűségem éppen mára rommá vált
üvegesre forrázzuk
összekavarjuk
kétszázhúsz okon megrökönyödünk
balsikereim megspékelnek
csúszás közben eszményi ez a kuss
köretnek egy zugíró álma
amibe belecsempészték szemem
(odakozmálnak cellám diribdarabkái)
reggelre
megesznek méltóságteljesen
alapanyagként szüleim vagyunk
és minden nap esztétikus

Ellángolok

Kilépek a fejbőrömből. Követem magamat. Futok oldalra, amikor lábam sincs. Felkavarom a homokot. Megfogom az utcalámpák fényét. Az arcomon valaki ül. Tompán ordítok. Az ablak megszárad. Földhöz vágom az arcizmaimat. Zihálok, egészen kiszáradt már a szám. A homokban ülsz. Futnál, ha lenne nálam járda. De nincs. Felgyullad a szél. Összetörik a hajad.

Száradva távolról nézlek. Nézlek. Megtáncoltatnak. Valaki forog. valaki kinyitja a combját. Ütök. A szád. Tűz fényében. Körbefordul a tűz. A karomban tartalak. valaki üt valakit. Nevetsz tőle. Ütök. Megtörlöm a korlátot. A homokban ordítok. Pislogsz. Rálökök a könnyeimet a hasadra. Kúszom. A homályt képeslappal feloldani. Lejegyezném a a tarkóm sötétben.

Elgurul az üveg. Nevetsz ajtót, tüzet, pornót. Üti, üti valaki levegővételeimet. Hasamra kúszol, megzabálsz. A szél besurran fejbőrömön. Ez a hely egy ordító szájüreg.

Polgár Tamás: A tóth negyedikesek

Aki meg szeretne ragadni a csontokon azután
hogy nincs mit fordítani a maradékok halmán,
ha nincs repedés csak
majdnem, hát köszönöm,
húsból van elég,
elveszteni végre az arcomat a nevek szokásos
köszönetében
be nem megy
semmi, pedig
jól esne, ha most sütne a hideg,
jóéjszakát, tükörszobák vagytok
tökéletesen simák,
a szájpadlásom ilyen egy majdnem nap után
nyelvemen lógnak az arcok
annyi legyőzött gyümölcs
mint a füst
jöttök ki a szájon,
tükör,
itt mindenki tükör