Category Archives: József Attila 2012

József Attila 2012

A boszorkány élettársa

Élt egyszer egy erdő közepén egy szegény ember, annak egy felesége, három gyermeke, volt családi háza, kertje, garázsa, dzsipje és egy kis fehér komondora. Egy nap, amikor letelt a munkaideje, beült a dzsipjébe és elhajtott. Míg ment, régi heavy metál slágereket hallgatott. Egyszer megállt tankolni, bement a shopba, hogy kifizesse.

– Helló – köszönt a szegény ember.

– Jó estét kívánok – köszönt a szőke, dúskeblű pénztáros. – Kettes kút?

– Igen, köszi.

– Más egyebet?

– Csak egy mosolyt – mondta a szegény ember és átnyújtotta a pénzt.

A pénztáros lány szótlanul átvette, mosolygott és egy csókolommal elköszönt. Messze, egészen a főút végén neon felirat hirdette: EZÜSTERDŐ.

Az Ezüsterdő, ahová a szegény ember betért, egy nonstop kocsma volt, tele öreg, züllött csavargóval. Egy sört és egy feles Várdát kért a lenőtt hajú, fáradt pultos lánytól, aki a kidobóval járt. Aztán cigit az egyik bőrdzsekis fickótól. Ahogy ott pöfékelnek, beszélgetnek, egyszer csak azt kérdezi a bőrdzsekis:

– Ne varrjam ki a karod?

Nagyot szívott a szegény ember a cigiből és nemet mondott.

Leült a motorosok közé. Ittak három éjjel, három nap, sírtak, vigadtak, sok pénzt vertek a zenegépbe. Mikor a harmadik estére alkonyult, kiment a szegény ember a kocsma elé. Látja, hogy az égen már ott van a telihold, és valami leereszkedik onnan a földre. Odament, hogy megnézze, mi lehet az.

– Gyere haza, édes gazdám – szólt a komondor.

– Nem megyek én – mondta a szegény ember.

– Márpedig én addig haza nem megyek, míg a karodon haza nem viszel.

A szegény ember visszament az Ezüsterdőbe, és a kutyát rátetováltatta a karjára. Olyan tintás volt, hogy semmi fájdalmat nem érzett. Aztán a dzsipjét elverte kártyán, babettára cserélte. Elvitte egy próbaútra.

Ment a szegény ember hetedhét országon át, elért a rézerdőhöz. A rézerdő szélén rézkút, a rézkút mellett rézházikó. A rézházikó rézszobakonyha, abban lakott a vasorrú bába kamasz fiával.

Bekopogott a szegény ember, szállást kért éjszakára.

– Adok én szállást szívesen, ha begyújtasz a kemencémbe – mondta a boszorkány. – De égnie kell három éjjel, három nap, különben jaj lesz neked!

A szegény ember hosszasan csiholta a gyenge tüzet, de végül csak belobbant és már nem reszketett a keze.

Másnap reggel a boszorkány kávéval ébresztette a szegény embert. Délelőtt elintézte a ház körüli teendőket, délben várta az ebéd, délután együtt tévéztek, iszogattak, kártyáztak, este bebújtak a dunna alá. Mikor a második estére alkonyult, elunta a szegény ember a tévét, kikapcsolta. Ahogy a képernyőben meglátja meztelen tükörképét, egyszer csak megelevenedik a tetoválás a karján.

– Gyere haza, édes gazdám!

– Nem megyek én, édes kutyám, még itt kell maradnom egy éjszakát.

Harmadnap, ahogy felkel, kimegy a fészerbe tűzifát vágni. De látja ám, hogy egy darab fa, annyi sincs benne. Jön a boszorkány nagy dérrel-dúrral:

– Emlékezz, hogyha kialszik a tűz, elevenen felfallak!

Mit lehetett mit tenni, a szegény ember tűzre dobta a babettáját. És azóta, ha a kutya megszólal, a tévét mindig felhangosítják.

József Attila 2012

Parallel

x, y  – Mese 1

Egy mesebeli kockán valahol a térben él
egy férfi- és egy nővonal, valahogy megpihen és révbe ér
a tett, egy testnek két élén,
valami parallelopipedon félén.

y, x – Mese 2

Párhuzamos életek, életrajzok
egy, már nem teljesen sík, papíron.
Ha két egyenes összefut, akkor vagy kitérnek,
vagy hajlandóak görbülni, engedni a gravitáció vonzásának.

x/y – Paradoxon 1

Hogyan lehet ferde az (egyik?) egyenes?
Így a párhuzamos nem „rendes”,
hiszen „találkozik a párhuzam, ha a végtelenbe kiér.”

y/x – Paradoxon 2

Ezt látja az Egyik, de inkább kitér
a megmért irányból,
ó, miért oly nagyképű, hogy fittyet hány a matematikára?

xy – Válasz 1

Olyan csodás a parallel, ha kötött,
ha a Másik horizontjára költözött.

yx – Válasz 2

És együtt futnak nagy svunggal,
és egyesülnek az abszolútummal.

József Attila 2012

Virágkaróval jöttél

Vékony alakot látok, a leírások és képek alapján alacsony, még 160 centi sincsen. Feltűnően nagy a feje, homloka. Tipikus Kos fej. Néz a nagy, szomorú, sötét szemével. Bajusza védtelenül kókad az álla irányába. Mégis, mennyivel magasabb nálam, nálunk.

JA, emlékszem rád.

Eljöttél alig több mint három lassú évtizedre, Budapestre, ahol a napok gyorsan teltek, az éjszakák pedig beleharaptak fekete szuvas fogaikkal a külvárosok házaiba, mohó harapásuktól piszkosodtak arrafelé a falak. Lerakódott rájuk az éjszaka. Éjszakás lett a ház, a gyárépület, és éjszakás lett néhány ember is, akiket talán ma cigányokként ismerünk.

Virágkaróval jöttél, mert szeretted volna leszúrni, megszúrni a föld méhét, hogy kibuggyanó havi vérzésével nem törődve megtermékenyítsd az anyaföldet, hogy szüljön virágokat. Koraszülött szóvirágokat és túlhordott, édes mézelő virágot, gyógyító növényeket és burjánzó gaz alól kibukkanó, bódító gyógyvirágot.

JA, jó lett volna.

A gátak azonban nemcsak a zúgó vizeket állítják meg, hanem a tehetség folyamát is. Gátak közé születtél, és csak remélhetted, hogy kigátul a világ. Apád nemcsak szappant, merész terveket is főzött új receptúra szerint:

Végy egy marék lelkesedést, két evőkanál fanatizmust, keverd össze kevés lelkiismeretlenséggel és már tálalható is Amerika. Családtagokat mellőzzük, mert túlságosan megterhelné a gyomrot.

Te másfajta receptúra szerinti gyógymódot ízlelhettél, hogy szembesülj azzal, hogy minden, amiben hiszel ködkép, vattacukor, papírforgó, még a legbiztosabbnak hitt én-tudatod is romba dönthető. Ne szépítsük, az öcsödi beszédtől bepistultál, te hunok druszája.

JA, tollas volt a kezed.

Tollas, libatollas, de a késői gágogást a kuvik huhogása nyomta el. A kezed tollas maradt, de ez már másféle toll, és a szépség nevében gyűjtöttél alamizsnát, hogy a két nyílt szótagos tendencia atyja kitagadjon, mert csak a kezed volt tollas, de a szíved tiszta, és az élet pofonaihoz mindig odatartottad az arcod, nem te kiáltottál, te csak csendben egyre keményedő gyomorral tűrtél, a fájdalom szülte verítékcsöppekbe mártottad tolladat, hogy leírd, milyen jó dolga van Attilának.  Öt forintért kuglert vettél, az álmában csöngető villamost szépen betakartad, és sebeidet akkor még nem vakartad.

JA és a nők, akik nem tudják, mit akarnak, de azt rögtön.

Akik nem értették, hogy nagyon fáj a mellkasodban az a kis izomköteg, teregettek, terelgettek, megromlott a drága mártás, elhervadt a gyönyörű flóra, aki pedig szeretett, és elszántan szánt téged, és lázban égve rágta veled a kenyérvéget, az nem lett áhított ihleted. Mint kihajított kölyökkutya, lihegve csaholtál a szeretetért az utolsó vinnyig. Hit nélkül hittél a hitetlenségben, és köptél a tenyeredbe, mielőtt kezedbe vetted a vörös nyelű favágó szekercét, míg eszmélve nem hajítottad a fák közé, és találtad magad ismét a város peremén.

JA, az a fránya perem.

Vagy inkább határvonal. Ahol, mint az artistának kell megtartani magad, hisz ha ottmaradsz, azon a vékony kötélen, a tiéd lesz a taps, a siker és a konfetti, de ha nem vigyázol átbillensz a  határvonalon, és a szédítő mélységbe zuhansz, talán büszkén hajolsz meg az ujjongó nézők előtt, talán eltűnsz hirtelen, és nem maradnak utánad mint kifordult tejfogak.

Maradj még, a vonat megvár. Hogyan tartóztassalak? Kinyitom egy verseskönyvedet.

JA, amíg olvasunk, velünk maradsz.