Category Archives: Pennázó

Pennázó

Egy elképzelt történet kezdete

A templom mögötti árnyék önkívületében gömbölyded békák bugyognak a földből. A tornác alatt egy marék bogár a délután. Kertünk alól tiszta szőrű állat – sétál fel az éjszaka, apró levelek árnyékai: hangyák rohannak fel lábain. Tekintetével kergeti az aranyló fényeket a fák, vagy kémények hegyére. A szerszámok nehéz fejükkel láthatatlan drót kerítésnek dőlnek. Fekete kontúrjaik lefolytak a fákról, végleg összefolyva. Mire kiléptem az ajtón, egy égbolt madár volt a horizont, pislogó szemekkel tele. Lomhán testesül az éjszaka, zsíros hajába ragadva állóképek a gondolatok, amiket csak gyerekek éreznek, paplan alól.

Pennázó

A sivatag vadászai

A kezdet magánya melegedik a végzet fényénél.

Egy angyal a sivatag szélén egy döglött ló fölött guggol. A halott állat nyitott szemeit fekete legyek dongják. Az angyal izmos, nagydarab férfi. Fehér szárnyait egészen összemocskolta már a vér, ahogy a tetemben turkál. Hatalmas a seb lovon, szinte már ajtó.

Nagy nehezen megtalálja az állat szívét és kiemeli: fából készült madáretető. Ahogy a kezében forgatja, apró madarak röppennek elő a házikóból, és messzire szállnak az égen.

– Várjatok meg! – kurjant utánuk. – Elfáradtam. A vér elnehezíti szárnyaimat, csak lépésben tudok haladni.

De a madárraj már messze jár.

Reszket a csend a sivatag szélén. Árkokban fiatal fiúk várják a madarak érkezését. A kezükben puska, tekintetük az égre irányítva. Amikor aztán megjelennek az égen a madarak, kezdetét veszi a vadászat. Éles dörrenések rázzák a világot.

– Mennyi, mennyi nászajándék! – ujjonganak a fiúk, amikor zsákba gyűjtik a sok-sok tetemet. Majd tábort ütnek, és el is fogyasztanak néhány zsákmányállatot a táncoló tűz mellett ülve.

Hosszú hónapok óta tart a vadászat. Hogy izgulhatnak már értük az otthoniak. A fiúk lefekvéshez készülődnek, vacognak az éjszakától. A fejük alá tett magazinokból aprócska meztelen nők másznak elő, és hozzájuk bújnak, hogy felmelegítsék őket. Mellbimbójukat vacogó ajkaik közé dugják. Csókot lehelnek homlokukra, felfedezik testüket. Így vészelik át a magányos fiúk a hosszú éjszakát, hogy aztán reggel végre elinduljanak haza.

A koponyacsontok összenéznek. Az emlékek érintkezésénél keletkező résekbe törött tükörszilánkok fészkelik be magukat. A fiúk álmukban ajtókat látnak, de hiába is próbálnak bejutni rajtuk, meggyulladnak a kilincsek. A felcsapó lángok leperzselik kezükről az aprócska szőrszálakat.

Felvirrad a nap. A horizont vonalán egyensúlyozó fény kimossa a testekből a sóhajtásokat.

Egy szomjan halt angyal fekszik a sivatagban. A döglött ló hátára ülve halt meg, úgy fest, mint aki az évszázadokon keresztül próbált utazni.

A sivatag szélén férfiakat alkot egy fiatal boszorkány. Megformálja a homokot, és felsorakoznak a homokemberek.

– Majd elfelejtettem a heréiteket – így kuncog a boszorkány.

Ekkor két hatalmas kősziklát köt a nyakukba, majd útjukra engedi az immár kész embereket. Azok pedig menetelnek a sivatagban, de a szikláik lépésről lépésre egyre nehezebbek, meg kell állniuk pihenni, ha folytatni akarják az utat. A sivatag tündérei pedig így kacagnak a férfiakon: – Ti csak a heréitekre tudtok gondolni, mi? Folyton csak a tökeitekre!

A fiúk pedig hazafelé tartanak. Maguk után húzzák a madarakkal teli zsákot. Hosszú vércsíkot hagynak maguk után.

– A sivatagban boszorkányok és tündérek laknak – mondta az anyjuk, amikor útnak indította őket. – Madár képében keringenek a pusztaság fölött. Vigyázzatok, nehogy boszorkányt lőjjetek, mert átkot hoz a fejetekre!

A sivatag boszorkányai. Akik meggyújtják a kilincseket, akik kilopják a szemekből a lelket. Akik kavicsba zárják a tekintetet, akik kitapintják a fiatal álmokat. Akik beköltöznek a lovakba, és belülről összegubancolják a beleket.

Most egy ilyen boszorkány kerülgeti a fiúk menetét vijjogó keselyű képében.

– Micsoda nászajándék lesz ebből! – kiált az egyikük, azzal máris vállhoz rántja a puskáját, és még mielőtt a többiek megállíthatnák, útjára indítja a golyót. A madár a homokba csapódik.

– Te hülye! – sikolt a többi. – Ez boszorkány, nem tündér! Ez boszorkány!

A földre hullt madár fiatal, fekete hajú asszonnyá változik, és a fiúkhoz lép. Azok reszketve néznek rá.

– Melyikőtök lőtt le? – szegezi nekik a kérdést, de a fiúk nem szólnak egy szót sem. – Megkímélem a többieket, nekem csak az a fiú kell, aki lelőtt. De ha nem adjátok ki, mindőtökkel végzek.

A fiú, aki útjára indította a golyót erre előlép: – Én voltam.

Több se kell a boszorkánynak, hatalmas keselyűvé változik ismét, és felkapja a fiút, hogy aztán a sivatag közepére repítse. Ott visszaváltozik nővé, és hosszan szeretkezik a fiúval. A fiú aztán mély álomba zuhan a szeretkezés után, és amikor felébred, angyalszárnyakat fedez fel a hátán. Próbálgatja a szárnyait, de repülni nem tud, csak csüngenek a hátáról ezek a hatalmas tollas koloncok, megnehezítve a járást. Így bolyong aztán a sivatagban, járva őrült köreit, melyek egyre csak szűkülnek. Kínozza a szomjúság.

A többi fiú eközben hazaérkezik. Szerelmes lányok várják őket a folyóban állva, készen az esküvői ceremóniára. A fiúk ledobálják a ruháikat, és a folyóba állnak, ahol átnyújtják kedveseiknek a lelőtt madarakat. A madarak sebeiből még egy-egy csepp vér kicsöppen, halk csöppenéssel a folyóba hullva..

Eközben a sivatagban valahol egy angyallá változott fiú fekszik a napon. A lélek lassan kiszáll cserepes ajkai közül, fölötte egy keringő keselyű csak erre vár, hogy röptében kaphassa el a felröppenő életet. A fiú szemeit fekete legyek dongják. Kedvesére gondol, aki most egyedül áll a folyóban, hiába is vár vőlegényére, hiába is vár nászajándékra. Csak áll ott, térdig a folyóban az örökkévalóságig. Lábujjai görcsösen kaparják a folyó több millió éves kavicsait.

A nyakba akasztott kövek végül a mélységbe rántják a világban vándorlókat. A madáretetőkből egyszer elfogy az élelem, a szárnyakat pedig elnehezíti a vér.

A kezdet magánya végül megmelegszik a végzet fényénél.

– Bárcsak tudnék repülni – hagyja el az utolsó kívánság a fiú száját. A kívánsággal együtt a lélek aprócska verébként kiröppen fogai közül. A keselyű pedig utána veti magát.

Pennázó

Slágeróra

Valaki régen
egy vastag könyvben
mindezt megírta már.

Valaki másutt
magára vásott
és aztán vén szamár.

Valaki szól neked, hogy igazán
letörölhetnéd végre már a port
a könyvespolcról amin csakugyan
több régesrégi könyv honol.

Valaki mondta már ezt valahol
valakinek, aki ma más.
A régi könyvet ha föllapozod,
kiszól egy ócska vallomás.

Valaki fogja meg a kezemet,
oly viharos a nagyvilág!
Valaki tarthatná a fejemet,
rezeg a mosdótál.

Pennázó

Kutyavalóság

a hiúság macskakövébe
belevájtam karmom
és most csapkod retteg
és csöpög a helye és
ér csattan mindenhol
pumpáló kéj lohol

hirtelen egy kutya
megragadja kezem
foszló fáslit köt rá
együtt érez velem
ezért béke borít
fent örül az öreg
álomkóros nyállal
végig nyalt az öleb

Pennázó

délutáni dal

Ma kilyukadt a délután
a napi feladat és rutin
közé  mint kosz került
és maradt háromtól hatig,
akár egy pont eléd parkoló,
kocsi: nem mozdult.
Könyvet nyitottam,
nézzük milyen a betű,
csak úgy kedvtelésből,
de semmit sem tudott olyant,
ezért visszatettem
és végül ettem, egyedül.
És csak barmolódott
az egyen forma kenyér
és kenődött rá a másik
még ehető képű anyag akár
ínszakadásra a gyógykenőcs.

Pennázó

Na,

kösz a kaját,
nem esett jól,
most mondjam azt, hogy
ízlett, már nem növök nagyra,
már minden ebéd pusztán csak
újabb nem-halál;
az ízek annak valók, aki
fintorogni is mer –
régóta megjátszom, hogy élvezem;
dehogy vagy csúnya,
én minden nő szemét leragasztom
az ágyban,
ott már lelkek és tükrök
nem érdekelnek;
ha a tegnap
száradt csíkjait a fürdőszobairól
lekaparod, húzz kesztyűt,
nehogy körmöd alá
szoruljon valami emlék;
halál közben
majd lepereg,
mint öreg festék a falról,
nekem meg fogalmam se lesz,
hol tartod a seprűt

Pennázó

Bujócska

Téged nézlek, látsz-e. Kirakatokban szoktam bábúnak és tükörképnek álcázni magam.
Csak annak örülök, hogy a tudat nem tud kiszökni, különben nagyon szorongós vagyok.
Itt most előbb felsorolom az utcák neveit, aztán elindulok a fősoron bekötött szemmel
ellenőrizni magam. Elszámolok egy betűt, és meg is lepődök azon, hogy működik így is
minden, hogy jól tudom érezni magam.