Category Archives: Pennázó

Pennázó

Vámpír a kanapén

István a sikeres bestseller író kikapcsolta a televízióját és a semmibe meredt. Még egy darabig elvillództak színes mikrofények a tekintete előtt, de körülötte mélységes csend honolt. Fáradt volt, az agysejtjei már összevissza botladoztak, és egyre inkább fázni is kezdett. Csak akkor, úgy húsz perc elteltével döntötte el, hogy bezárja az ablakot, amikor az ablak előtti kanapén szendergő vámpírnak is vacogni kezdett a foga a hidegtől.
Talán az is közrejátszott, hogy a piros – fekete kockás takaró lecsúszott róla, ezért felemelte és betakarta a vérszipolyt.
– Szép álmokat Béla! – mondta halkan.
Ő fáradtsága ellenére sem tudott elaludni.
Béla nem volt egy feltűnő jelenség és közel sem hasonlított azokhoz a vérszívó toposzokhoz, akiket a nagyközönség ismer. Nem Drakula és nem Edward, de szerencsére nem is Nosferatu.
Bárki nézte volna inkább postai alkalmazottnak, vagy egy vérszegény Dr. Mágenheim klónnak mint vámpírnak. Alacsony, vékony, kopaszkás középkorú férfi kissé túlméretezett fogakkal.
Van már öt éve is annak, hogy István megírta azt az ifjúsági humoros horror regényt, amelyben a vérplazmabarát élőholt szerepelt és egy nap, amikor hazajött egyszerűen itt találta amint az ágyon ülve lóbálta a lábát.
Nem sokat beszélt, legtöbbször csak nézett, de a tekintetével nagyon sok mindent el tudott mondani. Két kiló fűszeres vér hetente, ez volt minden, amit igényelt. Nem nagy dolog. Gyakran lekucorodott István mellé, miközben az gépelte valamelyik regényét vagy tévét nézett. A horrorfilmeket nem szerette, ilyenkor nyüsszögve bebújt a kanapé alá, a romantikus filmek után pedig néha valami gyanús csillogást látott a szemében. Sokáig nem szerette a nevét, szívesebben lett volna Vernon, Algernon, sőt Dumitru mint Béla, egészen addig, míg meg nem nézték együtt a Lugosi Bélás Drakula filmet és attól kezdve megértette, kicsoda is a névadója és örömmel töltötte el, hogy viselheti ezt a nevet. Néha elküldte Bélát a közeli hipermarketbe bevásárolni. A fehér edzőcipőbe és melegítőbe öltözött hemofil abszolút nem keltett feltűnést, és nagyon ügyesen intézte a vásárlást, csak a zöldségpult közelébe nem volt hajlandó menni, a fokhagymák miatt. Béla nagyon szeretett meseregényeket olvasni és a Backstreet Boys zenéjét hallgatni. Szerencsére, István hamar rászoktatta a fülhallgató használatára.
István nem lepődött meg, annak idején, amikor testet öltött, nem ő volt az első textuális élőlénye, aki egyszer csak úgy beállított. Igazából semmin sem tudott már meglepődni, mióta is?
Amikor húsz év házasság után a felesége bejelentette, hogy elköltözik, mert már nem érez iránta semmit, igen az volt az utolsó. Gondolkodni akar – mondta és aztán összeköltözött azzal a fociedzővel. A lányát is alig látja azóta, két hete beszélt vele telefonon. Mi újság kislányom kérdezte, és a szokott válasz érkezett: semmi. Meg sem lepődött.
Miután egyedül maradt, akkor jelenet meg az első teremtménye. Zsombor, a zombi, aki leesett állal nézelődött a komfortos lakásában. Elég nehéz körülményekhez volt szokva. Elküldte, mert nagyon hullott a bőre és Istvánt egy idő után nagyon zavarta, hogy minden tele van lehullott bőrcafatokkal a lakásban. Amikor a reggeli kávéjából is bőrcafatkákat kellett kihalásznia, az volt az utolsó foszlány a pohárban.
Nem tudta mitől függ, hogy melyik lény, mikor állít be a kis motyójával, valamelyik történetéből, de az megnyugtatta, hogy a legmordabb is, ha megkéri, hogy menjen el, akkor elmegy. Volt olyan is, aki maga választotta a távozást, mint Vanda a hatfejű, rózsaszín, folyton lufit fújó sárkány, aki Csukás Istvánhoz költözött, mert szerelmes lett Süsübe vagy Edgár az óriási szuperintelligens beszélő csiga, akinek nem háza, hanem műholdakkal felszerelt vára volt és állást kapott a kormánytól. Elmosolyodott, mikor eszébe jutott, hogy a kishitű csigát ő beszélte rá, a jelentkezésre és ő gépelte be az önéletrajzát is.
Némelyik elég fura lény volt, de hát ilyennek találta ki és írta meg őket, szóval nem okozott megjelenésük neki különösebb traumát.

Sokan megfordultak nála, de általában nem maradtak sokáig. Kivéve Bélát és Keresztelő Szent Jánost. Zajt hallott az ajtó felől, pedig már majdnem elálmosodott. Valami bepréselte magát a macskaajtón. Keresztelő Szent János megérkezett szokásos éjjeli területjelölő körútjáról (innen kapta a nevét is) és elégedetten felugrott az ágyra és összegömbölyödött a lábánál. Jókora vadmacska nagyságú állat volt, de szelíd, mint a tej, amelyből előszeretettel ellefetyelt olykor napi két litert. A macskának dús zöld szőre volt és két bumfordi feje. A bal oldali fejével szokott rágni, harapni, fújni, morogni, a jobb oldali fejét pedig dorombolásra, tejivásra, mosakodásra és dörgölőzésre használja. Nyávogni mind a kettővel szokott és általában egyszerre igen erőteljesen, ami kétségkívül az ellen szól, hogy ez a fajta általánosan elterjedjen a háztartásokban. István megvakargatta Keresztelő Szent János jobb fejét és azon töprengett miért nem tud írni már hónapok óta semmit. A hangos dorombolás megzavarta Bélát és a másik oldalára fordult. Aztán pihent tovább mintha semmi nem történt volna. Odakint lassan egyre világosabb árnyak váltották fel a sötétséget.
Miért nem jut eszembe semmi? Töprengett István, és hirtelen belehasított a gondolat lehet, hogy lehet már nem is él? Hisz a semmi maga a halál. Élőhalottabb mint Béla. És talán ha van egy teremtő mindenható akarat, annak a szemében is ő is csak egy vámpír a kanapén.
Keresztelő Szent János purrogása erőteljesebb simogatásra ösztönözte, és a puha szőrre koncentrálva, ahogy a hajnal fénypászmái birtokukba kerítették a lakást, kezdett benne körvonalazódni egy gondolat és ez kezdte megnyugtatni.
Igen, ez a macska lehet, hogy nagy, zöld és kétfejű, de szüksége van az érintésére, a törődésre. És addig…
Ez nem semmi.
Egy ötlet magvacska hullott gondolatának táptalajába, amely remélhetőleg később még jobban kicsírázik. Holnap megfogja írni. Ezután megnyugodva, megadta magát az alvásnak.
Kicsivel később, már úgy kilenc után, Béla szomjasan ébredt és kiment a konyhába egy kis vérnarancsléért.
István ágya mellett megcsörrent a telefon.

Pennázó

Szerelem

„Nem vagy enyém, míg magadé vagy: még nem szeretsz”

1.
Mert minden vers ugyanúgy kezdődik
s te énekelsz bennük ha néha káronkodsz is
ne csodálkozz elég legyen az hogy én így akarom
hol is kezdjem mert te tudom egyből a lényegre térnél
mert hát ugye beszélgetünk olykor a munkáról meg az esti filmről
néha még az időjárásról is csak hogy ne tűnjön úgy a testiségről szól minden köztünk másoknak persze mert mi tudjuk hogy csak erről s nem másról.

2.
Ha megcsókolnál nem tiltakoznék de nem csókolnálak vissza.
ha nem csókolsz vissza nem csókollak meg.
visszacsókolok.
megcsókollak.
van ebben értelem? nincs tudom
pedig néha még most is így gondolkozom rólunk
ilyen egyszerűen lehetne bonyolult meg persze közhelyes
mert mi az hogy megakarlak csókolni?
tiltakozol
legalább vágnál pofán
vagy ütnélek meg én hogy kikényszerítsem
azt ami jár jog szerint annak aki veled ugyebár.

3.
Fáj?
nem vészes.
élvezed?
igen.
én sem.
úgy várlak mint gyermek télen a havazást
hogy a friss hóba majd én feküdjek bele először
hóangyal helyett homlokodra rajzolom a magam jelét.

4.
Egy barnában a bárban
egy vörösben kabátban
egy szőkében téged látlak a hulló falevélben
s hiába kérsz hogy ne legyek szentimentális
de ha én kérdezem a méret-e a lényeg azt mondod ne legyek centimentális
pedig mondom unom már a szóvicceidet
hogy a szerelem sötét
verem
otthon magányomban mert már két hete hogy megjött a menszeszed
aztán meg kiújult a szád felett a herpeszed
faszista disznó mondod én meg azt nem törődsz velem.

5.
mit csinálsz?
semmit.
már megint írsz? Rólam?
nem.
szánalmas vagy.
kurva vagy.
nem különbözünk.
de igen. én a testem adom el, te az érzéseidet!
nem válaszolok, de tudom, hogy nincs igaza
ezért nem fizet senki.

6.
Mostanában olyan fura íze van a szádnak
s ahogy a szavakat rágod
valami mást látok a szemedben
amitől megijedek mert ismeretlen a csillogás
s hogy máshol nedvesedsz mint ahol kellene.

7.
A zuhany alatt állok
rád gondolok és rá (mellesleg a legjobb barátom)
forró víz spriccel a mellkasomra
végig folyik a combjaim közt le egész a bokámig
kezemben tartasz eltűnök egy végtelen csatornaszemben
s már nem zavar hogy másnak vered ki.

8.
Tudom hogy várod hogy kimondjam azt a szót
amit hall ezer fül olvas ezer szem
mert tele van velük minden
nekem meg a tököm
hogy itt ülök magamban
ahelyett hogy veled a lényegre térnénk végre
de hogy ne csalódj többé már bennem
megteszem.

9.
SZERETLEK
mert akkor sincs más
se szó se tett mely jobban kifejezné
miért hagyom tűröm mitöbb akarom hogy megalázz
s mért alázom meg magam minden verssel
melyben te szeretsz s téged kell szeretni.

Pennázó

Tizenöt limerik

Lányok

Volt egy lány, mániája Japán
Mindig japán szó fakadt az ajakán.
Doudesuka? – kérdezte.
Senki sem értette.
De nem búsult, s ma hazája Japán.

Volt egyszer egy lány, igen olvasott,
Néha a zongora tetején olvasott.
Ha látták őt fent ülve
A könyvébe merülve
Gondolták: „na ettől meg is halhatok.”

Mirelit

Volt egy agg szűz, ki igen őrült volt
Nem értette ezt az őrült kort.
Kérdezte: Mi ez itt?
Felelték: Mirelit.
S meglepődött ezen a szűz, ki őrült volt.

Endre, a laza

Volt egy fickó, ki sosem élt lazán
Mégsem látott túl a maga igazán
Győzködték őt egyre:
Ne légy bolond Endre!
De nem figyelt oda az érvekre igazán.

Variációk egy angol nő történetére

Buta egy liba az az angol nő,
ki minden hónapban egy centit nő
nyúlik csak egyre
hasonlít egy hegyre
“Jó lenne megmászni” – gondolja Ernő.

Buta egy liba az az angol nő,
ki minden hónapban egy centit nő
nyúlik csak egyre
hasonlít egy hegyre
A fejét eltakarja néhanap egy felhő.

Nevem: X

Volt egy öregember, kinek neve Ulrich
Mindig rettegett, hogy neve kitudódik
Titkolta és szenvedett
Míg egyszer elege lett,
S megtudta a nép, hogy a neve Ulrich.

Állati négyes

Volt egyszer egy görény, az erdőben lakott
Elkerülték messze a többi állatok.
„Fúj de nagyon büdös
ez a szag nem üdvös”
Mondták róla sokan, mit ki nem állhatott.

Ismertem egy macskát, volt egy púp a fején
Mi számított neki: az egér és az erény.
Ha megfogott egy egeret,
papolt neki eleget,
min gondolkodhatott a gyomrában, szegény.

Élt egyszer egy strucc, okoskodott egyre
Más strucc véleménye sosem érdekelte.
Fejét, mit mindig a homokba dugott,
Nem láttad soha, mert folyton duzzogott.
Talán nem is strucc volt, hanem egy liba.

Kevesen ismerték szomszédomat, Bandit,
Ki igen utálta, s nem állta a randit.
Nem nősült meg soha,
Bár társa volt egy bolha
Ki igen csípte szomszédomat, Bandit.

Műfaji furcsaságok
(Zoárdnak szeretettel)

Csodálatos ember volt Lim Erik,
Versei a magasba emelik.
Nem volt túl népszerű,
Sem pedig épeszű,
Kedvenc műfaja: limerick.

Csodálatos ember volt Elemér,
Tegnap elküldték elemér’.
Nem volt túl népszerű,
Sem pedig épeszű,
Kedvenc műfaja: Elemér.

Csodálatos ember volt Dil Emma,
Ő volt az élő dilemma.
Nem volt túl népszerű,
Sem pedig épeszű,
Kedvenc műfaja: dilemma.

Pennázó

Rövidre sikerült látogatás

Kórházi kórterem: Samuel ágyban fekszik. Az ablakon túl már alkonyodik, s a beteget édes szendergésbe nyomja a félhomály. Doran látogatóba érkezik.

Doran: Jó estét, kedves barátom!

Samuel: (lassan kinyitja a szemét) Á… jó estét neked is! (árulkodó mosollyal) Hát téged is látni errefelé?

Doran: Gondoltam beugrom, ha már úgyis erre jártam.

Samuel: Ez igazán kedves tőled.

Doran: Hogy vagy?

Samuel: Nem is tudom, mit válaszolhatnék erre az ostoba kérdésre. (kis szüntet tart, de valójában nem gondolkodik válaszán) Vagyok.

Doran: Ezt örömmel hallom és látom. Az orvosok mit mondanak?

Samuel: Hogy nagyon kevés a fizetés, nincsen elég eszköz, és amúgyis omladozik az egészségügy.

Doran: Valóban. (mosolyog) És rólad mit mondanak?

Samuel: (ironikusan) Hogy egy házsártos, kibírhatatlan alak vagyok.

Doran: És az állapotodról?

Samuel: Egyértelműen javíthatatlan. (Doran pontosan érti, mit akar mondani ezzel)

Doran: Értem. (egy pillanatra elcsendesedik, mintha a hallottakat mérlegelné) Mennyi időd van hátra?

Samuel: Nagyjából két, két és fél hét.

Doran: (hangosan felnevet) Akkor már nem nagyon előzhetlek meg.

Samuel: (széles mosolyra húzódik a szája) De még mennyire, hogy nem. Előbb találtam meg az abszolút tökéletes kifogást. De szép játszma volt, gratulálok. (erőtlenül felemeli kezét és Doran felé nyújtja)

Doran: Ugyan. Én gratulálok neked! (kezet fognak, majd Doran közelebb húzza az ágy mellett álló széket és leül) Egyébként… a család hogy fogadta a hírt?

Samuel: Semmi különös. Kisírták magukat az ágyamnál. Aztán otthon. Szóval a szokásos. Azt sajnálom csak, hogy Fanni azóta több időt tölt el a templomban, mint itt velem. (legyint) Persze ezt előre tudhattam. A keresztények nem tudják elviselni a halálnak még csak a gondolatát sem.

Doran: Nem okolhatod érte. Még így is mindannyiunknak hatalmas meglepetést okozott azzal, hogy hozzád ment. Én személy szerint nem néztem volna ki belőle.

Samuel: Tudom, tudom… de nem is volt mindig ilyen…

Doran: (közbevágva) Ez is igaz.

Samuel: Amíg nem voltak igazán nagy gondjaink, addig teljesen normálisan viselkedett. Annyi mindenről lehetett beszélgetni vele. Most meg… (felsóhajt) minden nap megpróbál megtéríteni.

Doran: Kellemetlen.

Samuel: Igen, az. Mintha a halál bármin is változtatna. Mintha eddig csak azért nem hittem volna, mert fogalmam sem volt arról, hogy egyszer meghalok.

Doran: Semmit sem értett meg abból, amit mondtál neki.

Samuel: Egy keveset azért igen. Csak hát makacs, mint az öszvér. Meg gondolom, tele dumálják a fejét minden hülyeséggel. Már csak az hiányzik, hogy elkezdjen nekem sipítozni, hogy a pokolba kerülök.

Doran: Na, az szép lenne.

Samuel: Szerinted mi lesz, ha elmegyek?

Doran: Mi lenne? Sírás-rívás. Hú de még mekkora. Már előre unom.

Samuel: (halkan nevetve) Hát nem irigyellek érte. Hú… de még mennyire nem. (lassan alábbhagy a nevetése, majd fájdalmasan felszisszen, kezét a mellkasára szorítja)

Doran: Akarod, hogy segítsek neki?

Samuel: (a fájdalom enyhül, arca ellazul, majd néhány mély lélegzetvétel után megszólal) A francokat. Nem a te gondod. Én minden segítséget megadtam neki, semmi újat nem tudnál neki mondani. Kiválasztotta a saját útját, és ha vigasztalan utat választott, akkor nem a mások dolga pátyolgatni őt.

Doran: Értem. Ez esetben kénytelen vagyok tiszteletben tartani a döntését. De tudod… gyűlölni fog engem érte.
Samuel: És mióta érdekel téged, hogy mit gondolnak rólad?

Doran: Nem, nem érdekel. Csak gondoltam, mégiscsak a feleséged, és hogy esetleg ez most más.

Samuel: Ja, értem. Hát… ha még gyűlölködni is ráér, az csak jó lehet. Addig sem gyászol értelmetlenül
Bejön egy nővér. Köszön Dorannak, szemügyre veszi az infúziót is, és a beteget is.

Nővér: Hogy tetszik lenni?

Samuel: Megvagyok, köszönöm.

Nővér: A doktor úr kérdezi, szeretné-e, hogy a kórház papja benézzen önhöz.

Doran: (a két férfi cinkosan összemosolyog, majd Doran tettetett komolysággal megszólal) Szeretnéd, hogy szóljak valakinek a könyvklubból?

Samuel: (Samuel hangosan felnevet, de nevetése hamar fullasztó köhögésbe csap át, a roham fél percig tart, majd magában kuncogva megszólal) Ez jó volt… régen nevettem ilyen jót. (a nővérhez) A doktor úrnak, legyen kedves, mondja meg, hogy amennyiben konzultációra van szüksége, nyugodtan szóljon a papnak, de én nem tartok igényt a szolgálataira. (erre Doran nevet fel hangosan)

Nővér: Megmondom. (rosszallását félretéve mosolyt erőltet az arcára)

Samuel: És nővérke! Ha megkérem, volna olyan kedves, adna még be fájdalomcsillapítót?

Nővér: Nem igazán volna szabad, már így is igen nagy dózist kapott. Sajnálom. De beszélek a doktor úrral és meglátjuk, milyen egyéb lehetőséget találunk.

Samuel: (lemondóan) Köszönöm. (a nővér kimegy Samuel Doranhoz fordul) Most nézd meg ezeket a hülyéket. A fájdalmaim elején járok csak, ennél sokkal rosszabb lesz, ezek meg már most azon szaroznak, hogy nem kaphatok több fájdalomcsillapítót, mert nem szabad.

Doran: Nem tudsz velük mit csinálni… (Samuel közbevág)

Samuel: Azt nem értem csak, hogy miért nem lehet azt csinálni, hogy elaltatnak, mint egy kutyát ahelyett, hogy kivárják amíg magamtól szenvedek ki.

Doran: Orvosi etika. Valaki kitalálta, hogy ilyet nem lehet.

Samuel: Szarok az etikájukra, amikor fájdalmaim vannak.

Doran: (mosolyogva) Ironikus. Mert ők meg pont a fájdalmaidra szarnak, azért mert etikájuk van.

Samuel: (rövid csend áll be, egyértelműen azért, mert egyikük sem tudja, mit mondhatna, végül Samuel szólal meg) Említetted a könyv klubbot.

Doran: Igen.

Samuel: Elfelejtettem… mit is olvasunk e hónapban?

Doran: Ha jól emlékszem Cunningham The Hours-ét.

Samuel: (ennek hallatán izgalomba jön) Tényleg, emlékszem. Régen már olvastam a könyvet, hátborzongatóan fantasztikus. Imádom… ha megkérlek, szólsz majd Fanninak, hogy hozza be a kötetet?

Doran: Persze, hogy szólok… (Samuel közbevág)

Samuel: Mikor is lesz az összejövetel?

Doran: Hű… várj csak hadd gondoljam végig. 22-e az vasárnap, azt hiszem. Arra három nappal, tehát 25-e szerdán. (Samuel arcán látszik, hogy számolni próbál, látván ezt Doran gyorsan el is végzi a számolást) Az sajnos még három hét…

Samuel: Ó francba… hát erről is lemaradok.

Doran: Sajnálom.

Samuel: Sebaj… figyelj, mondom hogy legyen. Összeírom egy papírra mindazt, amit el szeretnék mondani a könyvről, és te majd felolvasod a többieknek, rendben?

Doran: Persze, ahogy akarod.

Samuel: És ha már úgyis ott vagy, akkor megmondhatod nekik, hogy sajnos egyéb életbevágóan fontos kötelességeim miatt nem tudok többé bejárni az összejövetelekre (mondja halvány mosollyal, azért hogy oldja Doran komoly hangulatát)

Doran: (Doran érzi ezt, és elmosolyodik) Egészen biztos vagyok benne, hogy meg fogják érteni. Bár… tudod… mi van ha pont aznap lesz a temetés?

Samuel: Ó hagyjál már, olcsó kifogás. Szólok Fanninak, hogy délelőtt temessenek. Akkor úgyis biztos kevesebben lesznek ott, meg aztán nem muszáj ám eljönnöd, annyira semmi értelme.

Doran: Azért, ha nem gond, szeretnék ott lenni.

Samuel: Ahogy akarod. (kissé elgondolkodik) De figyelj még úgy is simán belefér. Délelőtt gyors elrakjátok a maradékaimat. Biztos vagyok benne, hogy délig elég időd lesz kisírni magad. Megebédelsz és még egy filmet is simán megnézhetsz, mire indulnod kell az összejövetelre.

Doran: (mosolyogva hallgatja barátja okfejtését) Igazad van, mint mindig. (Samuel orvosa jön be, látszik rajta, hogy siet)

Orvos: Jó estét. (biccent Dorannak, majd rögtön a Samuelhez fordul) Ágica mondta, hogy fájdalmai vannak.

Samuel: Igen doktor úr. Egy ideje azon tűnődtem már, hogy tehetne-e valamit ellene.

Orvos: Persze, hogy tehetek. Bár nem lenne szabad, de a beteg kényelméért felvállalhatok egy kis kockázatot. (fecskendőt húz elő a zsebéből) Ettől hipp-hopp elalszik és nem fog fájni semmi sem, jó ideig. (a fecskendőt az infúziós tasakba böki és belenyomja tartalmát)

Samuel: Nagyon hálás vagyok érte doktor úr. (mosolyogni próbál, miközben kezét a mellkasára szorítja, s a fájdalomtól mosolya vicsorgássá torzul)

Orvos: (látván ezt) Nyugalom, csak néhány perc.

Samuel: Köszönöm. (a fájdalom lassan magától is enyhül) Hát Doran barátom. (feléje fordítja fejét)

Orvos: Akkor én megyek is, ha nincs más panasza.

Samuel: Nincsen. Köszönöm még egyszer! (doktor kimegy) Hol is tartottam. Ja, igen. Úgy tűnik, el kell búcsúznunk…

Doran: Igen.

Samuel: Örültem, hogy benéztél hozzám.

Doran: Én is örültem, hogy beszélhettünk és hogy láthattam, hogy egész jól vagy…

Samuel: Úgy ám. (mosolyogva rákacsint) Az éjféli expressz nemsokára indul. De jó is lesz… bár ott lehetnék már. Kérlek, add át üdvözletemet a nejednek… (Doran elmosolyodik, mindketten tudják, hogy nincs felesége) Ezt nem hagyhattam ki. Tényleg, mikor is tervezel megházasodni?

Doran: Ne kezd megint. Tudod, hogy nekem a házasság nem jelent semmit.

Samuel: Tudom. Nekem se.

Doran: Mégis feleséged van.

Samuel: Mert szeretem. A szerelem és a szeretet az fontos, de a házasság… az nem. Azt csak az ő kedvéért csináltam. Na meg hogy örökölhessen utánam, azt hiszem ez most éppen nagyon fontos.

Doran: Te egy született úriember vagy.

Samuel: Az biztos. De nem sokára egy halott úriember leszek. Akkor aztán végképp nem mondhatnak rólam semmi rosszat.

Doran: Á! Csak nem egy kihívás? Fogadni szeretnél?

Samuel: Félek késő már fogadni. Meg aztán igazad is van. Nem fogok sánta lóra tenni. Azt hiszem, kezd beütni az anyag. Egyre színesebb a szoba. Ha kifelé menet találkoznál az orvossal, mondd meg neki, hogy szeretem.

Doran: (felnevet) Megmondom… Azt hiszem, ideje elindulnom. Te hallucinálgass csak nyugodtan. (Doran feláll a székről, s megrázza Samuel erőtlenül feléje nyújtott kezét) Minden jót barátom!

Samuel: Neked is… minden jót! (szavait egyre halkabban, s egyre nagyobb időközökkel mondja ki) Találkozunk… még, ebben… biztos… vagyok…

Doran: Igen, ebben egészen biztos lehetsz. Még nem tudom pontosan mikor… de egész biztos, hogy még találkozunk.

(Az utolsó szavakat Samuel már alig hallja, s reagálni sincs ereje. Lehunyja szemét, s kezét már Dorannak kell leeresztenie mellé. Pár pillanatig még nézi barátja arcát, ahogyan a fájdalom ráncai nyugalommá simulnak, majd elfordul, s magában mosolyogva távozik.)

Pennázó

Mi leszel ha…

mi leszel ha nagy leszel,
fáradt közöny bemeszel

lennél-e hogy nagy legyél,
kerekerdőn szemfödél

aranytallért ifjú kézzel
öreg porba vet a kényszer

ezüstkörben vaskarikád
falábakon megállítád

messze nézve a sötétbe
fényablakot társz az égre

gyermekfejed emlékszik-e
öregkorod perceire?

hol a tűz majd lassan éget
saját poklod még megéred

forró katlan összes szíved
ereidben véred méreg

hűvös aggyal vársz a bárdra
egyik fejed csak levágja

föld felől a földbe záratsz
sorsodért sajogva lázadsz

betöltöd üressel űröd
szakadt inged be sem gyűröd

szívogatod gyermekvéred
öregeső mossa képed