Category Archives: Pennázó

Pennázó

Emberek?

1.

Kinyílt az ajtó, és két férfi lépett a bárba. Leültek az egyik asztalhoz, majd az itallap rövid tanulmányozása után egyikük rendelt a pultnál; aztán vártak, közben beszélgettek.
– Láttad a tegnapi meccset? – kérdezte az egyik.
– Az nem tegnapelőtt volt?– kérdezett vissza a másik.
– De, de, igazad van – bólogatott az első. – Láttad?
– A felénél elaludtam – vallotta be szégyenlősen a másik. – Nem volt túl izgalmas.
– Ha csak az első felét láttad, akkor nem is csodálom – legyintett a társa. – A második részében volt a lényeg. Olyan játék volt, amit kár kihagyni.
– Majd megnézem az ismétlést – vont vállat a partnere.
– Hát azt jól teszed! Nem is mondom el, mi történt, majd megnézed!
– Ezt pedig te teszed jól. Nem szeretem, ha lelövik a poént. És láttad a versenyt?
– Melyiket?
– Az úszóversenyt. Tegnap volt.
– Igen. Te jó ég, az az úszó! Beugrott, és meghalt. Vajon mi baja lehetett?
– Jó kérdés. Még vizsgálják.
– De a mai autóversenyt biztosan láttad.
– Mi az hogy! Ki nem hagytam volna! Az a motorhiba…
– Már azt hittem, lezuhan!
– Én is!
– És azt láttad, amikor…– Javában tárgyalták az eseményeket, az időközben felszolgált italokhoz sem nyúltak még hozzá.
– Mindenesetre nem volt semmi.
– Nem bizony.
– Holnap találkozunk? Ugyanekkor?
– Nekem megfelel.
– Akkorra megnézem a meccset, és kitárgyaljuk.
– Remek – azzal felhajtotta az italt. Elégedetten nyalta szája szélét, de egyszer csak megmerevedett. Szeme kiguvadt, valahonnan sercegő hang hallatszott, mint egy elektromos kisülés. Aztán megrázkódott, és miközben szájából füst szivárgott, leesett a székéről.
– Kimúlt – gondolta magában a másik. – Pedig nagyon szomjas volt, azt mondta, finom az ital. Hát, tévedett. Tévedni emberi dolog. Még jó, hogy én mást iszom – azzal ő is felhajtotta az italát. – A szomjúság is emberi dolog – folytatta gondolatmenetét –, és én szomjas voltam. Tehát embernek kell lennem. Ugye? De akkor ő… – Nem tudta befejezni, mert ekkor megmerevedett, és egy rövid remegést követően ő is a földön landolt; szájából füst szivárgott, és sercegő hang hallatszott.

2.

Kinyílt az ajtó, és egy nő lépett be rajta. Rögtön leült egy asztalhoz, majd várt. Rövidesen egy férfi lépett be, és leült a nő asztalához. Rendeltek egy–egy italt, aztán beszélgettek. A bárban a szokásos módon sok vendég volt, de nem volt túlzsúfolt. Mindenki evett, ivott vagy beszélgetett, és noha folyamatos volt a duruzsolás, nem volt hangzavar.
– Nézted az úszóversenyt? – kérdezte a férfi.
– Igen – felelte a nő. – Borzalmas volt. Beugrott, és úgy maradt.
– Én is csak néztem – bólogatott a másik. – Egy ideig nem tudtam, mi történt. Aztán kiparancsolták a többieket a vízből.
– Fel nem tudom fogni. Beteg volt?
– Még vizsgálják. Azt láttad, mi történt aztán?
– Még olyat! Beugrott az úszómester is, és ő is ott maradt. Tudod, mit gyanítok? A mesternek valami mesterséges szerve lehetett.
– És az úszó?
– Nem tudom.
– Mielőtt eljöttem, belenéztem a hírekbe.
– És mit mondtak?
– Az edző azért halt meg, mert áramütés érte.
– És az úszó?
– Kíváncsi vagyok, kitalálod-e.
– Az edzőt áramütés érte. Akkor nyilván a vízben volt az áram. Az úszók közül csak egy halt meg, tehát neki kellett az áramot a vízbe vinnie. De hogyan?
– Ha egy jól szigetelt testet, melyben vezetékek vannak, a vízbe dobsz, sértetlen marad.
– Kivéve, ha a szigetelés sérült.
– Pontosan.
– Hát ez remek! – háborgott a nő. – Így legyen biztonságban az ember! Mi lett volna, ha még többen meghalnak? Ha engem kérdezel, szerintem elkapkodták ezt a dolgot.
– Meglehet – hagyta rá a férfi. – De beszéljünk valami másról! Mit csinálunk holnap?
– Nem is tudom –felelte a másik. – Talán elmehetnénk úszni – mindketten jót nevettek, majd megitták az italokat, és kimentek.

3.

Kinyílt az ajtó, és ketten léptek a bárba, mely a szokásos módon tele volt vendégekkel. Egyikük rendelt, majd leült a társa mellé. Hallgattak, amíg ki nem vitték az italokat. Aztán úgy tettek, mint a többi vendég: beszélgettek.
– Képzeld, egy ismerősömet baleset érte.
– Mi történt vele?
– Tudod, vegyszerekkel dolgozik, és véletlenül leöntötte magát valami savval. Most először fordult vele elő. A sav elkezdte marni, ő meg azt hitte, vízzel kell lemosni, és alaposan le is mosta. És mi történt?
– Na mi?
– A keze, mert arra folyt rá a sav, elkezdett szikrákat hányni, és aztán használhatatlan lett.
– Kész balesetveszély! Nem beszélve arról, hogy másokat is megsebesíthet vele!
– Igyunk arra, hogy ez ne történjen meg!
– Igyunk! – és felhajtották az italaikat; egyikük elégedetten nyalta a szája szélét, a másik viszont fintorgott. Aztán nagyot nyögve lefordult a székről.
– Mi baja van a barátjának? – kérdezte a csapos.
– Nem tudom. Pedig nincs jobb, mint a gépolaj – miközben a csapos a telefonhoz rohant, ő mozdulatlan társát nézte.

4.

Kinyílt az ajtó, és két férfi lépett a bárba, mely a szokásos módon tele volt vendégekkel és a beszélgetés zajával. Egyikük, egy pocakos, öltönyös férfi, leült egy asztalhoz, míg a másik, egy fehér inges, kék nyakkendős, rendelt; aztán ő is leült. Kettejük közül nyilvánvalóan a pocakos volt magasabban a ranglétrán, az inges-nyakkendős a beosztottja lehetett. Az italok felszolgálása után beszélgetni kezdtek. Vissza kell hívnunk őket – az öltönyös kezdte.
– Igen, uram. – A soványabb egy jegyzetfüzetbe körmölt.
– Pár dolgot meg kell változtatnunk. Kissé elragadtattuk magunkat, és elsiklottunk pár dolog felett.
– Igen, uram. Az úgy jó lesz, hogy „elsiklottunk pár fontos dolog mellett”?
– Nem. Pár apró dolog. Apró, nem fontos. Fontos dolgok felett nem siklunk el.
– Igen, uram, rögtön átírom.
– És nem valami mellett elsiklunk, hanem valami felett.
– Értem, uram.
– Elmenni szoktunk valami mellett. Például elsiklottam egy dolog felett, és elmentem egy dolog mellett, tehát nem vettem észre.
– Ha egy ház mellett elmegyek, akkor azt nem veszem észre?
– De, csak nem tulajdonít neki jelentőséget. Elmehet úgy valami mellett, hogy észreveszi.
– Tehát elmentek pár dolog mellett, mert nem tulajdonítottak neki jelentőséget? Vagyis elsiklani és elmenni valami felett, illetve mellett, az nem ugyanaz?
– Ebben a jelentésben ugyanaz. Elsiklottam egy fontos dolog felett, elmentem egy hiba mellett. Miért?
– Mert nem tulajdonított neki jelentőséget?
– Nem. Mert nem vettem észre.
– Értem.
– Elmentem egy ház mellett, majd egy bolt mellett. Miért?
– Mert nem tulajdonított nekik jelentőséget.
– Pontosan. A jelentéseket kell párosítani.
– Értem. Tehát elsiklottam a bolt felett, elmentem, elhaladtam mellette, mert nem vettem észre. Elmentem, elhaladtam a ház mellett, mert nem volt jelentősége számomra.
– Így van.
– Köszönöm, uram.
– Magában is meg kell változtatnunk pár dolgot.
– De miért, uram?
– Nyugodjon meg, csak apró változtatások lesznek. Finomítások.
– Finomítás? Tehát meg fognak enni?
– Nem. Csak jobbá tesszük. Jó így is, de még jobb lesz. Apró változtatásokat kell végrehajtanunk, hogy elkerüljük a baleseteket, és… – Azzal magyarázni kezdett; mire végzett, a bár szinte teljesen kiürült.

Pennázó

Valóságsav

(Pillanatképek egy televíziós műsorból, valamikor a közeli jövőben azoknak, akik nem néznek ilyet, meg azoknak, akik de.)

Besavazó só

A jajvörös- hupilila és libafos színű szembántó díszletek közt megjelenik a ritmikusan villogó lépcsőn a sawmen. A zenekar tust húz. Aztán egy fürdőkádat. Ováció. Némely holdhatásra érzékeny hölgynézőben elindul az ovuláció. Elegáns öltöny, nyakkendő és a jól ismert Fűrész maszk az arcán, hogy ne lehessen azonosítani, most ki vezeti a műsort. Bárki lehet. Balu vagy Lilázs Stohl vagy Stahl Fűrész vagy Fűr Elíz… Végül is nem tök mindegy?
A stúdió közepén három hanyag, hányásszínű műbőrfotel. Egyelőre üres.
A sawmen zavarban van. Egyrészt ez elő adás, másrészt a Fűrész maszk, fű része a szemére csúszott. Megigazítja és keresi a savakat. A producer idegesen figyel. Ennek mi kén e? Az odakészített Colában megtalálja. Nem kén, hanem szén de így legalább nem lesz elkéneztetve és sófosása sem lesz.
– Kedves nézőink – ereszti ki a hangját a műsorvezető, úgy hogy a kinti biztonsági őrök is alig tudják visszahozni – Itt a Savó Világ hetedik besavazó sója a mai kategóriánk pedig az idegenek! Vendégeink: Predike, Éli és Ítí.
A zene felcsendül. Bejönnek a vendégek és helyet foglalnak a foteleken. Egyikük alacsony termete miatt, kissé nehézkesen kecmereg fel a fotelba.
– Mindannyian nagyon messziről érkeztek, hogy beköltözhessenek a Savó világ villájába, de mind itt vannak, hogy megnyerhessék a játékot. Közben savazzanak! Küldjenek smst, azaz sok maró savat, hogy a kedvencük juthasson a villába.
– Ja, és még az a hülye Schwarzenegger is feltartott. – igazítja meg sisakját Predike az egyik villalakó- jelölt– Csoda, hogy nem késtem el.
– Nekem mindenhová, bérletem van, – savazza Éli– én vagyok az örök nyolcadik utas.
A besavazó só a szokott módon folytatódik tovább, ezt nem részletezem, úgyis mindenki megnézi a tévében. Először a bemutatkozó kisfilmeket nézték meg, mindegyik elég merész.
Éli azt ecsetelte, mennyire szeret gyomorsavban fürdőzni, és kitörni a hasfalon keresztül, ezután sajnos kizárták a játékból, mert xenológusok megállapították Éliről, hogy ilyen életforma valójában nem létezik. Predike meg különleges tulajdonságaival vágott fel. Szerencsére a felvágott nézőket, hamar össze tudták varrni, a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően. Íti savanyú arccal világított hozzá az ujjaival. Ő egyébként elég csendes volt, de mivel ő volt a leghelyesebb a három jelölt közül (ki is gyúrta magát az utóbbi időben) ő juthatott be a villába, ahol a már bent lévő villalakók Szopika a kékharisnya, Feri a böszme, Tercsa a nyugger, Ronáldó a raj, Büdike a hómlesz, Géza a szomszédból és a többiek mind kitörő örömmel várták. (Szerencsére, a biztonsági őrök visszatoloncolták őket.)

Kiválasztás

Most nézzünk bele, az egyik kiválasztásba. Mindez nemcsak a villalakók veséiben zajlik, hanem a tv– képernyők előtt is, amikor ráteszik a villalakók a jelüket arra a társukra, akiket utálnak vagy közömbös nekik vagy szeretnek, esetleg csak úgy, mert valahová tenni kell, mert hülyén néz ki esztétikailag, ha nem teszik sehová. Persze, mindezt indokolniuk is kell. Ki az, aki túl savanyú figura és rossz benne a sav bázishatás, azaz kit lúgjanak ki a nézők savazati alapján?
Néhányan már kikerültek innen, emiatt egyre feszültebb a hangulat, este már tisztálkodásra is mindenki a konfliktust használja. Sok a csúnya veszekedés, nem korlátozza őket az etikat. Igaz, nincs is bent ilyen macska.
Behozzák a táblát a nevekkel és arcokkal. A szokásos folyamatok zajlanak. Végül a sawmen, aki kissé morcos, mert fáj a gyomra és savlekötőt kell szednie, táblához szólítja Büdikét.
Büdike a guberáló, aki elhanyagolt külseje ellenére nő lenne, elgondolkozva nyalogatja egy szem fogát, azaz egy szemfogát, amely tényleg az egy szem foga viszont a szájában van, nem pedig a szemében.
– Az én kiválasztottam egy olyan ember, akivel nem kerültem elég közel, mert a többiek mind megközelítenek már hatvanöt centire, ő pedig még mindig tartja a 92 centis kezdeti távolságot., nincs vele bajom, szerencsére, mert akkor nem szavaznék rá, hogy kivigye azt, ami az enyém, de valakit választani kellett és ő távol áll tőlem. Remélem, ezután közelebb kerülünk egymáshoz, úgy hogy kihagy néhány nap tisztálkodást még ha zuhanyni is fog a népszerűsége, mert én nem bírom már az undorító szappanszagát.
A sawmen szigorú: – Egy nevet kérek!
– Kádár János.
– Úgy értem a bentiek közül!
– Jaaa… hát, Szopika. – és Büdike határozottan odarakja ragadós kezével a jelet Szopika neve mellé, amely helyen rögtön legyek kezdenek dongani.
Szopika következik, aki Kékharisnya kategóriában jutott be, és beceneve onnan ered, hogy szoprán operaénekesként foglalkoztatják egy kultúrbárban. Nagyon művelt lány, ezért is ebben a kategóriában indult, végig olvasta a Háború és Béke című regényt, de azt ötször. Tervezi, hogy még elolvassa, mert nem értett meg bizonyos összefüggéseket.
– Az, akire én a jelemet rakom azt én nagyon szeretem, mert aranyos és jó hosszúak az ujjai és épp azért rakom rá, mert szeretem, mert már nem az igazi itt neki a lelke és szüksége van egy kis feltöltődésre és itt bent nincsenek konnektorok. Telefonálni is szeretne haza, és hát telefonfülke sincs. Akire én a jelem rakom Ítí.
Már jön is a kis földönkívűli, tényleg depisnek hat. Kezével telefont formál és úgy mondja:
– Telefooon hazaaa. – nem sokat szól, csak rárakja a jelét Ferire.
A sawmen indoklást kér. Íti csak néz. Telefooooon hazaaaaaaaaaa. nyöszörgi szerencsétlen extra terrestrial.
Szopika magyarázza meg, azért rakta Íti Ferire mert neki van telefonja és nem adta neki oda.
Feri dühösen védekezik. – Lóf. szt, ufó! Ezt elkúrtad. Ez csak egy játéktelefon, hogy bent is fontosnak érezhessem magam.
Feri gyorsan a zsebébe nyúl, előkapja a mobiltelefont és rögtön hangos és képzeletbeli diskurzusba bonyolódik egy uniós fejessel.
Ronáldó következik. Laza mozdulatok közben hasra esik, mert alig lát a napszemüvegben.
Feltápászkodik és tolja a frankót. – A buksza akire rácuccolom a jelet, az egy kriptaszövény, nyominger nyanya, mer nem reszpektálom, ha átejtenek és ő lenyúlta a rágómat.
–Minek vittem volna, nem is tudnám mire használni, összeragadt volna tőle a műfogsorom!­– védekezik Tercsa.
– Csittenet van Orbitorló!– oltja le Ronáldó a nénit, mint bányász a sisaklámpát. – Szóval a jelöltem Tercsa .
Feri Ítire rakja a jelet, a telefonos balhé miatt. Tercsa is mert megsajnálta, Géza mert nagyon megkedvelte , így aztán Íti lett a kiválasztott Döntő.
Elérkezett a döntő napja!
Már csak hárman vannak, akik elvihetik a fődíjat. Szopika, Ronáldó és Géza akiről eddig nem nagyon írtam, de hát róla nincs is mit.
Kié a Savó villa? A Savudi 200-as gépkocsi? És a pénz? A játék végén ki nevet?
Ha azt szeretné, hogy Szopika nyerje meg akkor a Szopika nevet,
Ha azt szeretné, hogy Ronáldó akkor a Ronáldó nevet
Ha azt szeretné, hogy Géza akkor a Géza nevet küldje a 90/325-3931 es telefonra a következő lapszámig! Akkor egy összefoglalót kaphatnak a döntőről!
Mondjátok ki a döntő sót!

Folyt. köv?

Pennázó

LiBiCoCa

A gyerekek a játszótéren játszanak. Hol is játszanának máshol, ha el akarják kerülni a gépeket, felnőtteket, és a felnőtteknek szóló média tartalmakat? Bezzeg az én időmben még gyereknek lenni is könnyebb volt.
Nekem nem kellett az óvodában megkérdeznem, hogy mitől pompázik a szivárvány minden színében a CD lemezek egyik oldala. A mai fiatalok pedig hiába kérdezik, mert csak iskolás koruk végén mondja majd el nekik valaki fizikaórán, de addigra elfelejtik a kérdéseiket.
Egyik kedvenc játékuk a libikóka. Kétszemélyes, egyikük fenn van, a másik lenn. Aztán cserélnek, és átbillennek. Majd ismét. Körfolyamatként mehet, amíg meg nem unják. Teljesen szimmetrikus, annyira, hogy meg sem lehet fordítani. Vagyis meg lehet, de mi értelme volna? Időben visszafelé lejátszva pont úgy néz ki, mint előre felé; balról pont úgy néz ki, mint jobbról. Esetleg lehetne játszani fejjel lefelé, denevér módjára lecsüngeni egy billegő ágról, de alighanem betiltanák, lévén, hogy rendkívül balesetveszélyes volna.
A labdajátékok már érdekesebbek, mert kevésbé szimmetrikusak. Ellentmondásosak is: a labda a maga békességében teljesen szimmetrikus. Végtelen sok szimmetria-tengelye van, minden szögből ugyanúgy néz ki. Megfelelő szabályok közé helyezve azonban képes megbontani a rendet. A labdajátékokat ugyanis sokan játsszák, labda viszont általában csak egy van. Egyféleképpen lehetne szimmetrikusan játszani vele: ha mindenki körbe üli, és nézi. Izgalmas, ugye?
A helyzet az, hogy ideje nagy részében a labda van valakinél, s általában csak egyvalakinél. Ezzel nagyban elrontja a természet nyugalmát. Miért csak neki van? Nem szimmetrikusabb lenne-e a dolog, ha inkább senkinél nem lenne labda? De.
Ezért aztán mindenki igyekszik megszabadulni tőle, hogy a szimmetriát helyreállítsa, senkinél nem marad sokáig. Dobálgatják, passzolgatják, futunk utána, vagy éppen előle. Mily csodás balett kerekedik, csupa szín és forma! Egy lépéssel közelebb vagyunk a teljes káoszhoz, de attól azért még elég messze.
Ráadásul a szimmetriát a labda puszta jelenléte is tovább rontja. Saját gravitációs mezejével szüntelenül azon igyekszik, hogy a hordozóját magába szippantsa. Megfelelő lélekjelenléttel azonban ez elkerülhető. Ettől drasztikusabb hatása is van: a pattogtatással elektromosan feltöltődött labda szikrákkal és kisülésekkel igyekszik eltenni láb alól a hordozóját, annak érdekében, hogy a szimmetriát helyreállítsa. Nem is csoda, hogy minden játékos át akarja passzolni valaki másnak.
A labda tehát két alapvető kölcsönhatáshoz is folyamodik. A gonosz felnőttek azonban a természet másik felét elrejtik a gyerekek elől, és betiltják galád módon azokat a játékokat, amelyek radioaktívak, illetve nem készítenek termonukleáris fúziós pöttyöslabdát sem.
Sérült szimmetriája miatt a labdajátékokat meg lehetne fordítani. Tegyük fel, hogy labdarúgásban minden játékosnak lenne egy saját labdája, kivéve egynek. A szabályok is megfordulnának, a profikat nem azért fizetnék, hogy megszabaduljanak a labdától, hanem azért, hogy a végén szerezzenek egyet.
Persze a labdák cserégetése komolyabb problémákat vetne fel egy kidobó játék esetén. Főleg, ha a labdátlannak egyszerre többen is küldenének. Ez a szituáció már kellően kaotikus is lenne, volna egy-két játékos két vagy három labdával, a többségnek maradna egy, viszont nem elhanyagolható arányban megjelennének a labdátlanok is. Ezt már csak a termodinamika szakértői tudnák teljes beleéléssel játszani.
Másfajta fordítást is lehet végezni rajta: ha ki-dobó helyett be-gyűjtőt játszunk. Ilyenkor a játékosunknak rá kéne beszélnie egy labdást arra, hogy megszánja őt, és cseréljenek, de ez a szimmetriaelvek miatt sorozatos elutasításba torkollna, hisz senki nem akarná átvenni a szerepét.
Két tükrözéssel sikerült játszhatatlanná tenni a játékot. Ki gondolta volna?
A labdajátékoknak van viszont értelmes megfordítottja, az pedig a fogócska. Amikor a fogó elkiáltja magát, mindenkinek találnia kell egy “házat”, ahol nem kaphatják el. Ha mindenkinek lenne menedéke, akkor bizony unalmas volna az élet, ki se mozdulnának otthonról egész nap, de ha egyel kevesebb ház van, mint kergetett hazafi, akkor a megszokott mozgalmassággal sérül a szimmetria.
A fogócska azonban nem játszható örökké, ahogy telik az idő, előbb-utóbb elkapják a leglassabb játékost is, ő pedig már nem tud elkapni senkit. A fogócska tehát hosszútávon még unalmasabb, mintha mindenki csak benn ülne a házban.
A körhinta megfordítása megint érdekes következményekkel járhat. A tárcsán forgó gyerekek dönthetnek úgy, hogy a tárcsát megállítják, és helyette a Földet kezdik el forgatni maguk alatt a másik irányba. Nézőpont kérdése.
A legbizarrabb játék az ugróiskola. Ezt nem lehet értelmesen tükrözni. Hogy is nézne ki az, hogy bárhová szabad ugrani, csak pont a soron következő mezőbe nem? Túl könnyű lenne.
Sok múlik tehát a szabályokon. Jó játékszerrel is lehet rosszul játszani, és viszont. Kivéve a libikókával, amely az összes játék között a legszimmetrikusabb, nem fordítható meg, hogy megváltozzon a lényege, és az első komoly emberi vagy eszközbeli permanens strukturális átalakulásig körfolyamatként játszható akármeddig. Tökéletes játék! Tökéletes szabályokkal! Szerencsések azok a fiatalok, akiknek még van lehetőségük szimmetrikusan játszani.

Pennázó

XY Szilárdné esete

Afféle színtelen januári délután volt, amire az időjárás-jelentés előre megmondta, „meleg front”, és a hó, melyet az úttestről a járdára toltak, valóban olvadozott, és az aszfalton szétterülve ismét megfagyott. Az ég is latyakszínű volt, fénytelen, s bár még világos, a közvilágítást már felkapcsolták. Kirakatok futófényei verődtek vissza a pirosnál veszteglő autókról és buszokról, melyek türelmesen szuszogtak, s kivilágított utastereikkel guruló ékszerdobozoknak tűntek, telis-tele hazafelé igyekvő bizsukkal. Elmúlt fél öt, és már sötétedett.

XY Szilárdné csak gyalogosan közlekedett; retikülje a bal vállán csüngött súlyosan, jól kitömve iratokkal, kacatokkal; jobbjában vászonszatyrot szorongatott, mibe néha véletlenül belerúgott, s ekkor a szatyor ide-oda forgott a térde körül. Mégsem törődött ezzel, lekötötte, hogy figyelje a csúszós utat maga előtt, és hogy sietségében ellenőrizze, hazaér-e időben. Ha átér a zebrán, öt perc, és otthon van. De a zebrát lekéste; inkább vár, minthogy a lefagyott járdán a nyakát szegje.

A számláló kilencven másodperctől számolt vissza, addig a zebrán keresztül-kasul hajtottak a járművek. Hetvenkét másodperc volt még hátra, mikor a zebrán megállt egy fekete autó, majd hátsó ajtaján kiszállt valaki, és XY Szilárdnét betuszkolta a hátsó ülésre. Az asszony rugalmatlan és öntudatlan volt; a sípoló zöldet már csak a leejtett vászonszatyor várta meg.

***

XY Szilárdné egy különös szobában tért magához, melynek egyik falán egy ablakméretű tükör volt: meglátta magát benne, zilált haját, vérző orrát és kicsattant ajkait. A látványtól eszébe jutott a fájdalom és a félelem; próbálta összeszedni gondolatait, felidézni, mi történt, de az agyában mindent szétfeszített a lüktető kétségbeesés. A szoba egyik sarkában felfedezett egy ajtót, de nem állhatott fel, hogy megnézze, kijuthat-e: tagjai a székhez voltak bilincselve. Félelmében összeszűkült a torka, és mindennél jobban bízott e székben és a bilincsekben, hogy náluk rosszabb nem következik.

Hirtelen kinyílt az ajtó. Egy magas, feltűrt ingujjú férfi lépett be erélyesen, nyakkendője ki volt oldva. Becsapta maga mögött az ajtót, amitől a plafonról lógó egyszerű villanykörte elkezdett himbálózni: XY Szilárdné fejének árnyait megtáncoltatta a falakon és az asztalon. A férfi kezében egy vaskos dosszié volt, melyet nagy csattanással ejtett az asztalra; XY Szilárdné összerezzent.

A férfi leült az asztalhoz, elővette cigarettáját és rágyújtott. A dossziét maga elé fordította, majd a cigarettát a fogai közé harapva, kíméletlen érthetetlenséggel olvasta fel a címet: “XY Szilárdné”. Felnyitotta a mappát, és lapozgatott benne.

“Harminckilenc éves, százhatvanhét centi, hatvankét kiló”, mondta a férfi, szájából ömlött a füst, majd kivette a cigarettát, és az asztal lapjához ragasztott hamutálba verdeste a hamut. Lapozgatott, és folytatta tovább lassan, kínozva, néha az asszony arcába fújva a füstöt.

“Férjezett, két gyermek anyja. Legmagasabb iskolai végzettsége: érettségi. Könyvelő, húszéves a munkaviszonya. Jövedelme százhuszonhatezer-ötszázharmincnégy forint. Fizeti az adót, nincs hátraléka, sem bírsága, kétszoba-konyhás lakását jelzálogkölcsön terheli, a részleteket fizeti. Belföldön nyaral, nem dohányzik, nem drogfüggő, nem alkoholista; kétszer műtötték, orrmandulával és vakbélgyulladással. Nem rendelkezik autóval, minden hónapban buszbérletet vált. Lottózik, mindig ugyanazokkal a számokkal: hét, tizenhárom, negyvenkilenc, ötvenöt, nyolcvanhét. Vércsoportja nullás.”

A férfi elnyomta a cigarettát; halántékán végigcsorgott egy izzadtságcsepp. Kis ideig a szavakat kereste, majd hirtelen felpattant és a dossziét az asszony arcához csapta. “Maga szürke! Teljesen átlagos!”, üvöltötte. A mappából fényképek, nyugták, leletek, jegyzetek, tanúsítványok szóródtak a földre; XY Szilárdné szemét elöntötte a könny, s mindezeknek már csak a foltjait látta.

A férfi az asztalra csapott, majd megrángatta az asszonyt, megcibálta amúgy is kócos haját, és fenyegetően fröcsögte az arcába: “Figyeljük magát! Nem tűrjük a magafajtákat! Mit képzel, mit művel maga? Minden egyes lélegzetvétele ráfizetés! Átlagos!”, s ezzel lekevert egy hatalmas pofont az asszonynak.

XY Szilárdné feje hátrabicsaklott, szemeit elvakította a plafonról bámészkodó villanykörte; zúgó fülei forrón sajogtak. A férfi azonban megint elkapta a nő haját, és a képébe lihegve kérdezte: “Vannak mások is? Miért nem beszél? Miért nem beszél?! Én itt most megölhetem magát, nem segít vele senkinek! Maga átlagos! Ismerje be! Maga teljesen átlagos és jelentéktelen!”

De a férfi nem kapott választ. Az asszony szomorú félelemmel bámult a férfi véreres szemeibe, s halkan ennyit mondott: “Uram, a helyemben mindenki mentegetőzne.”

A férfi elengedte a nő haját, hátrébb lépett, és az asztalon fekvő cigarettás dobozból előhúzott egy szálat, majd tehetetlen idegességgel rágyújtott.

Pennázó

Meg-re formáció

Beveszem a gyógyszerem, aztán kiveszek egy könyvet.
Ráveszem magam, hogy olvassam; tetszik e kötet.
Megveszem: kifizetem, s végül átveszem.
Otthon kinyitom, a lényegét gyorsan átveszem.

Az ablakom befagy. Hideg van.
Számítógépezek, lefagy. Meleg helyzet.

A telefonáló kimért urat beméri egy rádió-vevő.
Összemérhetjük, melyikünk bújócskázik jobban,
egy alapos felmérés után a kalapos majd koppan.

Berúgok. Egy kicsit kirúgok a hámból.
Csak az ajtót rám ne rúgja valaki. Ha úgy tesz, felrúgom.

A vizsgáztatónak is behúznék egy napon.
Meghúzott. A nevemet áthúzta a lapon.
Csak tudnám, mi fog engem kihúzni a szarból?
Ha lány lennék, meghúzhatna…

Amit kiszámolsz, arról beszámolhatsz.
Ha kijön az egyenlet, akkor a tudós rájön valamire.
Összejön a Nobel-díj valahogy. Megjön hozzá nője.
Nekem is bejön a nő. Yeah.
A párocska talán összejön, kivéve, ha valami épp megjön.

Rám mondják, hogy flúgos vagyok.
Kimondom: így van.
A főnök bemondja hangosan, hadd hallják a nagyok.
Visszamondják az állásomat, jönnek a gondok.
Lemondok a végkielégítésről: felmondok.

Összepakolom a cuccaim, bepakolom szatyrokba kint, s bent.
Ha a cég titkait más kérdezi, én bizony kipakolok mindent.

Megszólhatsz érte, visszaszólok.
Rám szólhatsz, akkor beszólok.
Néha kiszól, aki beszél.

Betéphetsz abból, amit letépsz,
ha jó helyen jársz. Vagy rosszon?
Megtéphet érte egy rendőrkordon.
Ha csak egy pénztárcát fújtál meg bután,
kifújhatod magad pár sarok után.

Betörés se jó móka, vagy szíveket összetörni,
akár rád tör a szerelem, akár nem, betörnek mosni, főzni,
Megtört ember leszel, ha az élet összetör.
Ha az ihlet megtalál, valami jót találsz ki,
ami a zsűrinek betalál, utána fuss, menekülj!
A tehetségkutatók rád találnak, ebből mássz ki!
Ha megöregszel, a képen kitakarnak,
aztán áldott földdel betakarnak.
Vagy még elébb elfognak és felkötnek.

Rákezdhetsz a nótára, hátha valami jó nő veled kezd ki, s lesz mulatság, egészestés.
Vagy írás is lehet, amibe belekezdesz, abból kerekedhet pár bekezdés.

Meglépheted, hogy fellépsz,
és belépsz a színpadra,
de tartsd fejben mikor félrelépsz:
egyszer ki is kell lépned.

Összeakadhatsz akárkivel,
de a szemed is felakad,
ha a szerszám beakasztása közben ő kiakad.
Egyszer majd rád aka(szko)d(ik) valaki.

Kicsinálnak, ha reggelire nincs becsinált.
Főleg, ha valakit felcsináltak,
azt már nem lehet visszacsinálni.
9 hónap, és összecsinálhatod magad,
de én már most becsináltam.

Vagy bealszik a csaj, ha kialszik a lámpa valahol.
Átalusszátok az éjszakát, aztán reggel még visszaalszol.

Pennázó

A kerítők

1: prológus

A város emeletes házai a betonra hullajtják sárga leveleiket: szétfröccsent okker-pöttyök és csorgatott tempera. A gyárkéményekből üdvözlő szellemként kiszökkenő novemberi köd, afféle fodrozódás tejben. És ott az utcán egy hajléktalan; talán mindene megvan itt, csak egy menyasszony, csak egy menyasszony kellene még, akivel megoszthatja királyságát. Így hát egy vödör szurok fölé hajol: piszkos keze a fekete moslékba túr, majd varjakat formáz belőle, és felengedi őket az égre. A madarak kemény csőre pedig feltépi egy gomolygó felhő bárány-testét. Megered az eső, minden csepp egy városlakó arca. Tojásként törnek össze a földön.

2

A fiú széttárja most a karjait, mintha csak a várost készülne átölelni. Ujjai a szmogban áztatott levegő kérgét kaparják – körme alatt barna félhold hízik: a városlakók valaha útjára bocsátott sóhajainak teteme.
A lány most – a város másik végében – széttárja karjait. Mintha csak a világot készülne gömbölyű mellére húzni. Ujjain festéknyom: sárga, zöld, piros, kék meg fekete. Az ablakon kihajított régi gondolatok és érzések szivárvány-cseppjei: a fiú széttárja most karjait.
Az öröm az zöld. Piros, amikor szeret a lány. Kék, amikor a fiú téli éjszakákon kihűl. Teste törött váza, a lélek afféle kihullt virág. Fekete, éj-fekete, amikor mozdulatlan minden érzés. S a fiú széttárja most a karjait.

A lány saját karjainak ölelésében; a városon túl.

3

A lány most aludni készül: kinyitja kedvenc könyvét, megágyaz magának a sorok között. Párnáját egy olyan szóra fekteti, ami a leginkább jellemzi ma esti gondolatait. Egyszerűen magára húzza a legszebb mondatokat – s fiatal testének domborulatait hűséges plédként veszik fel az író gondolatai. Így alszik el.
Mindeközben a szerző álmatlanul hánykolódik odahaza a saját ágyában. A párnájában lévő golyóstollak nyomják a halántékát.

4

A hold, a hold az gombolyag: a fiú legöndöríti és sárga fény-szállakkal csavarja be az alvó város testét. Valósággal gúsba köti, hogy moccanni se bír. A sárga a hódolat színe. De kövér csigaként vánszorog a reggel. A Nap sugarai leperzselik a házakról ezt a kötelet, és a fiú is elindul haza.

5

A fiú. És a lány. Kéz a kézben sétálnak a parkban. Ám ekkor sötéten kavargó varjú-felhő bukkan fel a fák fölött. Lecsapnak: karmukat a lány ruhájába akasztva a magasba emelik, és károgva eltűnnek vele a horizont keskeny vonala alatt. Hátul a legkisebb varjú száll, csőrében menyasszonyi fátylat tart, mintha csak a béke zászlaját lengetné, majd végül ez is eltűnik.
A fiú egyedül; leül és sír. Könnyei tollakká változnak. Éj-fekete tollakká.