Category Archives: CikkCakk

CikkCakk

Potterológia

Potterológia? – gondolatok Cseh Dániel, „Harry a kereszten” – bibliai motívumok és irodalmi párhuzamok a Harry Potter-kötetekben című tanulmányáról

Jelen recenzió tárgya, Cseh Dániel tanulmánya, az Amúgy 2010 téli lapszámában jelent meg.1 Célom kettős. Egyrészt szeretném tüzetes elemzés alá venni a tanulmányt, rámutatva annak hibáira és erényeire, amely úgy vélem nem csak a szerző, hanem a témával későbbiekben foglalkozni kívánóknak, tágabban minden frissen debütáló tanulmányírónak hasznára válhat. Másrészt reményeim szerint recenziómat más kritikák követik majd, megalapozva az Amúgyban véleményem szerint eddig kevésbé preferált kritikai irányultságot. Az Amúgy profilja alapvetően az, hogy a fiatal, kibontakozó tehetségek fóruma legyen, akik számára épp annyira fontosak (talán még fontosabbak is) műveikről kapott visszajelzések, mint azok publikálásának lehetősége. Ennek a DEIK-en belül eddig (és a továbbiakban is) a műhelymunkák szolgálatattak keretet. A műhelymunkák mindig jó alkalmat adnak arra, hogy „szárnypróbálgatók” egymást segítve, lelkesítve, egymás műveit megvitatva, pályájuk jelenlegi állapotáról is képet alkothassanak. Az általam javasolt kritikai vonal az Amúgyban nem felváltani, hanem kiegészíteni kívánja ezt, hiszen újabban egyre több olyan művet is közlünk számainkban, amelyek nem hangzanak el a műhelymunkákon. Biztos vagyok benne, hogy ezen művek szerzői is szeretnének visszajelzéseket kapni, hiszen fejlődésük motorja ez lehetne. A művek, amelyekre fentebb hivatkoztam, alapvetően szépirodalmi jellegűek, de nem feledkezhetünk el azokról sem, akik tanulmányt, esszét, könyvismertetőt, recenziót szeretnének a folyóiratban közzétenni. Az Amúgy alapításakor rájuk is gondoltunk, és nem kétséges, hogy saját elemi érdekünk is, hogy minél jobb és színesebb munkákkal tölthessük fel a CikkCakk rovatot. Ezért kell megteremtenünk a lehetőséget, hogy azAmúgyban publikálók ezen alkotásairól is szülessenek értékelések. E szándék húzódik meg jelen recenzió hátterében, de nem mellékesen szeretném megfogalmazni gondolataimat és észrevételeimet a dolgozatom tárgyul szolgáló tanulmányról, amelyet hibáival és erényeivel együtt is figyelemre méltó munkának tartok.

Dolgozatom elején szeretném röviden ismertetni Cseh Dániel tanulmányát. A dolgozat elsősorban a Harry Potter-kötetek bibliai motívumait és lehetséges architextusait vizsgálja. A szerző a téma kérdéseit három nagyobb gondolati egységbe rendezve fejti ki. Az első fejezet in medias res kezdetében azonban azzal szembesülünk, hogy a cím alapján éppen csak kialakult elvárási horizontunk azonnal felülíródik. A Gyermeki konzervativizmus felnőtt liberalizmussal? című fejezet a konzervativizmus és liberalizmus felosztásában vizsgálja a Harry Potter-kötetek szereplőit, a szöveguniverzum fő helyszínéül szolgáló varázslóiskolát, a Roxfortot, valamint a változatos elemekből sajátosan megkomponált világ társadalmát. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a fejezet első bekezdéseiben az írói intenciók problémájába is rövid bevezetést kapunk, az olvasó már itt arra kezd el gyanakodni, hogy talán mást, (remélhetőleg többet és nem kevesebbet) fog kapni, mint amiért „kézbe vette” a tanulmányt. A fenti kérdéseket (lejjebb még lesz róluk szó) a szerző nem részletezi bővebben, láthatóan ezek csak afféle vázlatok, töredékek, gondolatmorzsák, amelyek viszont érzésem szerint adott körülmények között keveset adnak a választott témához, ellenben szétfeszítik a tanulmány kereteit. Kétségtelen azonban, hogy vannak közöttük, ha nem is minden további nélkül elfogadható, de továbbgondolásra érdemes következtetések. A második fejezetben (A Harry Potter-univerzum ötletbázisai címet viseli) immár a főcímben megjelölt téma körvonalazódik. A tanulmány írója a Harry Potter-regények kapcsán C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien méltán híres, és a téma szempontjából mindenképpen figyelmet érdemlő fantasy-regényeit, a Narnia krónikáit és A Gyűrűk Urát vonja be az elemzésbe, főként a motivikus egyezések és a bibliai párhuzamok szempontjából. Úgy vélem ez a tanulmány legjobban megírt és a leginkább eredményekkel kecsegetető része, ám mint ahogy már azt az előző fejezetről is megjegyeztem, itt is csak vázlatokat kapunk, érdekesnek tűnő, több figyelmet érdemlő lehetőségek felvetését, részletes kifejtésük azonban elmarad. Az utolsó fejezetben („Szeressétek egymást, amint én szerettelek” – a rowlingi krisztianizáció) a szerző láthatóan arra törekedett, hogy az előző fejezet gondolataira alapozva, azt továbbépítve, egy egységes koncepcióba rendezze azokat, ezáltal a regények egy lehetséges olvasási módjára is felhívja a figyelmet. Úgy vélem azonban, hogy a dolgozat egyes helyein keletkező logikai ellentétek megkérdőjelezik a dolgozatban végig vezetett gondolatok ilyesfajta végkicsengését. A Zárszó összefoglalása jól tükrözi a dolgozatban megjelenő kérdések sokrétűségét, de egyben a kaotikusságát is.

A következőkben a tanulmány azon elemeire koncentrálok, amelyeket kifogásolok, vitathatónak vagy átgondolásra érdemesnek tartok. Fentebb már jeleztem, hogy a tanulmány többszöri elolvasása után egy logikai ellentétet véltem felfedezni. Az első fejezet az írói intenciók problematikájával indít. Ahogy a szerző írja: „az, hogy egy szerző milyen jellemű embert választ főszereplőnek, hogyan mutatja be a hatalom birtokosait és elszenvedőit, árulkodik a világnézetéről, értékrendjéről”.2 A megállapítás ellen alapvetően nincs kifogásom, bár én az „árulkodik” helyett úgy fogalmaznék, hogy árulkodhat a szerző nézeteiről. Nem érzem viszont, hogy ez a megközelítés hozzátesz bármit is a Harry Potter-regények olvasatához, vagy akár a választott részkérdéshez. Bármennyire vitathatatlan is, hogy Rowling zsenialitásának (amely, mint ahogy a tanulmány tesz is rá utalást, rengeteg irodalmi toposz és architextus működtetésével, tudatos kombinációjából teremti meg saját szöveguniverzumát, és ezt önmagában is nevezhetjük a művészin túlmenően zseniálisnak) érdeme a Harry Potter-sorozat egyedülálló arculata és az ebből következő óriási sikere, úgy gondolom, hogy a regények önmagukban is megállják helyüket, s elemzésükhöz, ha nem is feltétlen elhanyagolandó, de szükségtelen ismernünk, vagy akár csak kutatnunk a szerzőnő írói intencióit. „A gép forog, az alkotó pihen…” Az intenció-kutatás az irodalomtudomány legmegbízhatatlanabb ága – csak hogy parafrazáljam témánk tárgyát. S akárcsak a regényekben, a való életben is minimum „látónak” vagy legalább is „legilimentornak” kellene lennie az irodalmárnak, hogy valamelyest betekinthessen a kulisszák mögé, az írói tudatba. Bizton merem ezt állítani, hiszen maga a tanulmány igazol. Úgy tűnik ugyanis, hogy a szerző maga is tisztában van a szerzői intenció estlegességével, viszonylagosságával, hiszen hiába állnak rendelkezésre az írónő nyilatkozatai, a vele készített interjúk, a mögöttük álló szándékról csak sejtéseink lehetnek, ahogy erre a tanulmány a következő helyen helyesen rá is mutat: „az utolsó kötet kiadása után közölte, hogy Dumbledore homoszexuális nemi identitású, de ennek nincs szerepe a műben, hisz az igazgató karaktere »aszexuális« […] ezt értelmezhetjük egyszerű fricska-/gegként, a meleg jogokért harcoló gesztusként, és egyfajta árnyalt elemzésként is”. Ez a rész azért is elhagyható az elemzésből, mert mint a szerző kétszer is hangsúlyozza, az írói intenciók gyakran mindenféle tudatosságot nélkülöznek. Ha viszont nem állapíthatjuk meg teljes bizonyossággal, hogy a szerző mikor tudatos, és mikor nem az, érdekesnek vélt feltételezéseink csakis meddő vitákba bonyolíthatnak bennünket, anélkül, hogy ténylegesen hozzájárulnának vizsgálódásunkhoz. E probléma felvetése a „bevezetésben” azért sem túlságosan előnyös, mert a sokszor tényleg helyesnek tűnő és fontos következtetéseket teszi viszonylagossá. Amikor a szerző azt írja, hogy „az írónő liberális/demokrata szócsövei: Hermione és Dumbledore”, a „szócsövei” kifejezésről arra következtet az olvasó, hogy itt ténylegesen arról lehet szó, hogy az írónő tudatosan próbál meg bizonyos általa preferált eszméket (valljuk be, hogy maga a megállapítás, hogy az írók saját értékrendjüket közvetítik műveikben: igaz) hangozatni a regényekben. Ám a pár sorral feljebb még éppen arra hívták fel a figyelmét, hogy a regények minden további nélkül tartalmazhatnak olyan részeket, amelyek mindenféle tudatosság, szándék nélkül kerültek oda. Az érzékeny olvasó erre egyből felteszi magának a kérdést: akkor most hogy is van ez, tényleg lehet ezen részeket egyfajta írói „programként” olvasni? Éppen emiatt nem tud érvényesülni a „rowlingi krisztianizáció” (egyébként kissé erősnek érzem ezt a terminust) feltevése sem. Mert hiába jelenti ki a tanulmányban a szerző (úgy vélem helyesen), hogy „a művek során végigvonuló erkölcsi viszonyrendszer egyértelműen tanító szándékú”, ha a szándék mögött meghúzódó program feltételezését, az írói intuíció viszonylagossága megakadályozza. Jobb tehát, ha az írói szándékot nem firtatjuk, hanem azon kérdésekre keresünk válaszokat, amelyeket a szöveg vizsgálatával nyerhetünk. Ezért szerencsésebb az is, ha a szerzői életrajzot az elemzés perifériáján tartjuk, vagy egészében elvetjük, és meghagyjuk az életrajzírók és irodalomtörténészek egy későbbi nemzedéke számára. Az elemzés fókuszában, ahogy néhány helyet leszámítva jelen tanulmányban is így van, a szövegnek kell állnia.

Tartalmilag számomra ez volt a tanulmány legkifogásolhatóbb eleme, ezért most áttérnék arra a kérdésre, hogy hogyan válhatna összetettebbé, kiforrottabbá az elemzés. Nem kizárólag az adott tanulmányhoz kapcsolódóan teszem meg észrevételeimet, hanem a téma kutatását illetőleg több lehetséges irányvonalat is felvetek, amelyek máig kidolgozatlanok vagy csak részben tárgyaltak, és vizsgálatuk sok érdekes eredményt tartogathat, amelyek hozzájárulhatnak a Harry Potter-kötetek átfogóbb, részletekre jobban kiterjedő értelmezéséhez.

A tanulmány szerzője az első fejezetben három fő szempont alapján elemezte a regények szövegvilágát: karakterek, helyszín, társadalomkép. A karaktereket vizsgálva a főszereplőkre koncentrált. A szerző karaktertipológiája alapján az átlagos képességű, de nagyra hivatott főhős, a kissé együgyű, de hűséges barát „klasszikus-fegyverhordozó karaktere” és a „bölcs öreg” szintén klasszikusnak számító toposza rajzolódik ki. A fenti megállapításokat nem vitatom, ám szerintem jobban ki kellett volna domborítani azon tulajdonságokat, amelyekre részben kapunk utalást a dolgozat más helyein, hogy a karakterek személyisége igen összetett, a kötetről kötetre folyamatosan változik, formálódik, s halmozottan igaz ez a regények gyermekszereplőire. A regényfolyamon végighaladva megrajzolható a karakterek jellemének fejlődésvonala, amelynek végére érve a fő- és mellékszereplők sem ugyanazok, mint akiket a szöveguniverzumba belépő olvasó megismerhetett az elején. Ennek hogyanja és miértje többek között a pszichológiai szempontú olvasat lehetőségét is felkínálja. A történet helyszínének vizsgálata, bár kétségtelen, hogy nagyrészt a cselekmény ott játszódik, túl kell, hogy mutasson a Roxfort falain. A regényben kirajzolódó mágikus tér felépítése tele van mitológiai utalásokkal, így érdemes lenne megvizsgálni, hogy milyen eljárásokkal, milyen elemek felhasználásával teremti meg a könyv saját világát, egy sajátosan működő önmitológiaként. A társadalom vizsgálatánál ki lehet emelni bizonyos társadalomkritikai attitűdöket, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy alapjában véve mégis csak egy fiktív világról beszélünk, ahogy az a művekből is kiderül, saját szabályai alapján működő univerzumról, amely a róla kialakított képünket is befolyásolja. Alapjában véve a politikai nézőpont bevonását nem tartom jónak, mert sem a személyes tapasztalat, sem a tanulmány elolvasása nem győzött meg arról, hogy a Harry Potter-kötetek a gyermek- és ifjúsági irodalom (bár kétségtelen, hogy részleteiben túlmutatnak azon) témaköre helyett, akárcsak érintőlegesen is, a politikai pamflet irodalomhoz tartoznának. Egyébként ezt az olvasatot a tanulmány végére maga a szerző is elveti: „a konzervatív-liberális tengely műre való erőltetése helyett azonban termékenyebb azt az álláspontot megfogalmazni, miszerint a keresztény értékrend egyes társadalmi megvalósulásai mentén alakította ki Rowling a HP eszmei arculatát”. A szövegelőzmények és az architextusok vizsgálata szempontjából fantasy mellett elsősorban a gyermek- és ifjúsági, főként angol, regényeket, school story-kat emelném be az olvasatba. De a fentebb említetett karakterfejlődés okán, a fejlődésregény architextusként való olvasata is szóba jöhet. A bibliai parafrázisok és motívumok vizsgálatát indokoltnak tartom, viszont úgy vélem, akkor lehet igazán használható megállapításokra jutni általuk, ha azon elemeket emeljük ki, amelyek közvetlenül, és nem közvetve, a fentebb említett szövegelőzmények alapján, hanem feltételezhetően tudatosabb koncepció részeként kerültek bele a műbe. Végezetül még egy olvasati módra hívnám fel a figyelmet, amelyet kézenfekvősége okán talán elsőként kellett volna említenem. A xenológia, a saját-idegen viszonyának vizsgálata szintén lényeges kérdésekre adhat választ, hiszen valamiféleképpen a varázsvilág és a hétköznapi világ között távolságból következő idegenség majdhogynem olyan nagy, mint az emberek és a „marslakók” közötti idegenség. De ez nemcsak a két világ, hanem a világokon belül is megfigyelhető, a generációk, a különböző helyzetű varázsló csoportok, és a mágikus lények között. Érdekes és tanulságos következtetéseket vonhatna le az a kutató, aki a konfliktushelyzetek, és azokra adott reakciók, kezelési kísérletek szempontjából elemezné (részben születtek is már ilyen munkák főként pszichológusok tollából) a köteteket. Hiszen, ahogy azt a tanulmány írója is megállapítja, a Harry Potter-regények „erkölcsi és ideológiai mondanivalója két szóval foglalható össze: szeretet, tolerancia”. De ez csak látszólag ennyire nyilvánvaló.

Néhány technikai jellegű észrevétellel zárnám recenziómat. A tanulmányban jónéhány „kisebb” hiba található, amelyek sokat rontanak az összképen, és a dolgozat tartalmának megítélését. Többször céloztam rá, hogy nagyon hiányolom a bevezetőt. Úgy vélem, egy magát komolyan kezelő elemző dolgozat megköveteli, hogy az elején mindenképp felvázolják, hogy miről lesz szó, és azt hogyan tárgyalják. A szerző által használt hivatkozási technika, amely csak a kötetet és az oldalszámot jelöli, nem egyértelműsíti, hogy pontosan, mely részre is gondol. Érthető a szándék, hogy nem akarja idézetekkel telezsúfolni a dolgozatát, ám éppen az adja meg az elemzés sava-borsát. Itt jegyezném meg, hogy a címleírásoknál, lévén irodalommal foglalkozó tanulmány, célszerű az ITK által javasolt mód használata (lásd a végjegyzet címleírásait). Ez természetesen függ az adott folyóirat elvárásaitól, amely az esetek többségében mégis csak irányadó. A kötetekben használt sajátos jelentésű szavak (pl. mugli, sárvérű) használatakor mindenképp meg kell magyarázni a jelentésüket, hogy ne gátolhassák a megértést. A könyvek rövidítésének használata, bár kétségtelenül praktikus, a szerző szempontjából kényelmes, ám egy alig tíz oldalas tanulmányban nem elegáns. Ezen hibák tényleg csak aprónak tűnnek a dolgozat legnagyobb technikai hibája mellett, nevezetesen, hogy nem használ semmiféle szakirodalmat. Ez önmagában is kifogásolható, tekintve jómagam is félórás keresgélés után rátaláltam hat-hét, a témával foglalkozó könyvre. Elismerem ezek nem mindegyike feltétlenül a legszínvonalasabb munka, sok esetben feltételezhetően ugyanarra a népszerűségi-hullámra, amely a Harry Potter-könyveket és filmeket kíséri, „ülnek rá”, mint a játékgyártók, és a tini divattal foglalkozó cégek. Ennek ellenére elengedhetetlen, hogy tudomásunk legyen ezekről, ha lehet, használjuk, ha nem lehet, hajítsuk el, de legalább jelezzük a külvilág felé, hogy ismerjük őket.3

Összegezve a tanulmányról kialakult képemet, azt kell elmondanom, hogy egy figyelemre méltó, ambiciózus munka, de sok hibával. Sokat akar a tanulmány (talán túl sokat is), de tartalom egy tanulmányra sok, két tanulmányra kevés. Gyengeségei ellenére mégis szimpatikus dolgozat. Úgy vélem, még sok lehetőség rejlik a hasonló témájú munkákban. A témaválasztás időszerű. A „potterláz” lassanként lecseng, s a potterológia új útjai nyílhatnak meg azáltal, hogy nem ez folyik immár minden csatornán az ember felé. És ennek az új iránynak a gerincét, szerintem, éppen az irodalmároknak kellene szolgáltatniuk. A laikusok vitái, hogy az Isten vagy a sátán műve-e, lecsendesednek, s helyét átveheti a tényleges elemzés, amely nem jó és rossz dichotómiájára épít. Hiszen akárcsak minden műnek, vagy akárcsak ennek a tanulmánynak is, egyaránt vannak pozitívumai és negatívumai.

______________________________________

1: CSEH Dániel, “Harry a kereszten” – bibliai motívumok és irodalmi párhuzamok a Harry Potter-kötetekben, Amúgy, 2010/ téli, http://amugy.fw.hu/index.php?c=Article&id=&cid=65. (Letöltve: 2011. 02. 12.)

2: CSEH, i.m. (a további idézetekben szintén erre a tanulmányra hivatkozom)

3: A következő sorok önálló bibliográfiai esszé formájában is megjelenhetnének. Ám célom ezúttal sem az, hogy valamiféle totális tudást prezentáljak. A teljeség igénye nélkül, néhány könnyen beszerezhető (Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, a debreceni Méliusz Könyvtár állományában megtalálhatóak) műre hívnám fel a figyelmet, amelyek ismerete úgy vélem alapvető követelmény a témával foglalkozó kutató számára. A két angol nyelvű szakirodalommal kezdem. Julia Eccleshare könyve (ECCLESHARE, Julia, A guide to the Harry Potter novels, London- New York, Continuum, 2002.) két nagyobb gondolati egységben tárgyalja a Harry Potter-köteteket. A Háttér (Background) című fejezetben, mint a legtöbb a kötetekkel foglalkozó tanulmány, a Harry Potter-sorozat sikerére, magára a Harry Potter-jelenségre keres választ. Emellett a kötetek változó világának vizsgálatát is kiemelten kezeli. Mint az több elemzőnek feltűnt, a regényfolyam egyes darabjai egy tudatos írói koncepció részéinek tekinthető, amelyek úgymond „együtt nőnek az olvasóval”. Ez azt takarja, hogy a kötetek nyelvezetét, stilisztikáját, tartalmát, és nem lényegtelenül terjedelmét is úgy alakította ki Rowling, hogy az megpróbálta maximálisan figyelembe venni a megcélzott olvasóréteg életkori sajátosságait. Az első rész utolsó fejezete pedig a fenti tanulmány szempontjából is lényeges elemként, a regények szövegelőzményeit, lehetséges architextusait is elemzi. A második részben (The world of Harry Potter) a regény szöveguniverzumára koncentrál, nagyon hasonló módon, mint az általam elemzett tanulmányban, a Roxfort világát és a társadalmat is vizsgálja, de emellett részletesebben szól az oktatásról és a család szerepéről is. Andrew Blake könyvében (BLAKE, Andrew, The irresistible rise of Harry Potter, London- New York, Verso, 2002.) szintén vizsgálja a Harry Potter-regények világra szóló sikerének lehetséges okait, és a nyomában megjelenő szubkultúrát, de az ellentábor reakcióiról is szót ejt. Ezek a kiadványok alapvetően ismeretterjesztő célzatúak, és kiadásuk idejéből következően, csak az első négy kötetig tárgyalják a regényeket. Ám mindenképpen érdekes, tanulságos következtetéseket fogalmaznak meg, amelyek jó alapjai lehetnek a későbbi vizsgálódásoknak. Kende B. Hanna (KENDE B. Hanna, Harry Potter titka: A gyermek csodavilága, Budapest, Osiris, 2001.) könyvét azért emelném ki, mert ő az első magyar nyelven alkotó szerző, aki a Harry Potter-regények olvasásába beemeli a pszichológiai nézőpontot, bár nem irodalmi-elemző szempontból, hanem mint gyakorló pszichológus. Ennek ellenére szintén hasznos olvasmánynak tartom, egyben rámutat arra, hogy a „potterológiával”, mint alkalmazott tudományággal is számolni lehet. Szintén a pszichológia szempontú olvasás lehetőségére példa aHarry Potter pszichológiájának tanulmányai (Harry Potter pszichológiája: A kis túlélő nem hivatalos lélekrajza, szerk. MULHOLLAND, Neil, h.n., Gold Book, é.n.), de a kötet átfogóbb módon a társadalmi szemszöget sem szorítja háttérbe. A Harry Potter világának feltérképezése című esszékötetben (Harry Potter világának feltérképezése, szerk. LACKEY, Mercedes, h.n, Gold Book, é.n.) kortárs science fiction- és fantasy-írók írnak Harry Potter-világának változatos elemeiről. A kötetben jó néhány társadalmi szempontú elemzést is találunk, de kiemelném James Gunn esszéjét, amely a regényeket az angol iskolaregény (school story)kontextusában vizsgálja. Sajnos a recenzió megírásnál nem volt szerencsém még kézbe venni két frissen megjelent, igen érdekesnek tűnő kötetet, Péterfi Rita olvasásszociológiai tanulmányát (PÉTERFI Rita, A Harry Potter-nemzedék: A fiatalok olvasási és könyvvásárlási szokásairól 2010-ben, Budapest, Hatágú Síp Alapítvány, 2010.), és a Hajnal István Kör kiadásában megjelent Harry Potter és a filozófia című tanulmánykötetet (Harry Potter és a filozófia: Avagy Roxforti tananyag mugliknak, szerk. BASSHAM, Gregory, h.n., Hajnal István Kör, 2010.), amelyek valószínűleg szintén érdekes és hasznos felismerésekkel gazdagíthatják a kötetek olvasatát.

CikkCakk

Küldj egy jelet

Az Európa Kiadó Küldj egy jelet című dalszövegének és a hozzá tartozó számnak, klipnek az elemzése

Az EK

Az Európa Kiadó zenekar 1981-ben alakult. A tagok egy része már együtt zenélt az URH nevű formációban is, aminek frontembere a Kontroll Csoport későbbi énekese, Müller Péter volt. Az Ultra Rock Hírügynökség feloszlása után Menyhárt Jenő, Kiss László és Salamon András a közös zenei út folytatása mellett döntöttek. Bevették Dénes Józsefet, s tagcserék, vendégművészek szerepeltetése és rövid feloszlás után, ha nem is rendszeres koncerttevékenységet folytatva, de ma is működnek.

Stílusuk alapján az alternatív avagy az art punk címkét ragasztották az együttesre. Az 1980-as években főleg egyetemi klubokban, kisebb rendezvényeken zenéltek. Értelmiségi, a szocialista közerkölcsöt sértő szövegeik miatt az első lemezük, a Popzene csak 1987-ben jelenhetett meg. A rajongókhoz azonban már korábban is eljutottak egy ügyes trükk segítségével: filmes barátaik álpályázatotokat írtak ki egy-egy zenés film rendezésére, melyeket az Európa Kiadó „nyert meg”. Először felvették a leforgatni soha nem kívánt film muzsikáját, aztán „ejtették” a szkriptet. Így született meg az 1982-es Love és az 1984-es Jó lesz.1 1989-ben újabb lemezt adtak ki, a Szavazz rám! címűt.

Kisebb hazai koncertjeik után 1986-87-ben külföldre is eljutottak. Felléptek Amsterdamban és a Glastonbury-i fesztiválon.

A Küldj egy jelet című dal a Popzene album második száma.2 Klipet is készítettek hozzá, melynek vonatkozó részletei szintén be lettek építve az elemzésbe.

A hedonizmus és gúnyképei

A dalszöveg egy visszaemlékező férfi gondolatait jeleníti meg, aki bár egy konkrét este történéseit tárja elénk, mégis úgy tűnik, mintha ez a szubjektumnak az éjjeli rutinja lenne. Az élvezetek keresésének naponta ismétlődővé tétele a hedonista, önpusztító életet hozza diskurzusba.

A lírai én emlékezési folyamata egy ehhez kapcsolódó aktussal indul be: egy pincérnő mellének megfogásával. E karakter egyesíti magában a később megjelenő topikokat: foglalkozása miatt a kocsmát, vendéglőt lépteti be a gondolatkörbe, ami a mámor elérésének színhelye, s e mámort nőisége miatt a szexualitással köti össze. Egy később újrahangszerelt verzióban a zenébe a pincérnős sornál kapcsolódik be a dob, az ütem, ami alátámasztja, hogy kezdetként, kiindulópontként tekinthetünk erre az asszociációindító mellérintésre.3

A mulatás aktusának tematizálása egy szójáték segítségével történik, a buja, pesti éjszaka parafrazeálja a város teljes nevét, átalakítva azt a polgári budapesti éjszakából egy élvhajhász változattá. A „sok jóból jó sokat”, és a carpe diem-elvű „ez az éjszaka ez sosem ér véget” gondolatok tökéletesen illeszkednek a hedonista felfogásba.

A lírai én a hedonizmus két alapelemét, a bódulatot okozó élvezeti cikkek használatát és a női nemmel való egyesülést nevezi meg életritmusának szerves részeiként.

A vers beszélője a tudatmódosító szerek használatát az ima szakrális rítusával köti össze: „elmondom az imát és bedobom a vitaminokat”. A vitaminok itt nem a szubjektum egészsége, testi épsége érdekében beveendő pirulákat jelölik, hanem a tudat elhomályosítása érdekében használt drogokat. A klipben e résznél az énekes a magasba dobja a karjait, mint aki rögtön felrepül a szerektől.4 E felfelé tartás az ima szentségével kapcsolódik össze. Az ima – amellett, hogy a bűnöktől való feloldozásért történő könyörgés is lehet, ami így e szöveg során egymás mellé rendezi a bűnbánatot és a bűnt, ilyen sorendben – egy olyan aktus, mely a hívő és istene közt teremt kontaktust, tehát felfogható úgy, hogy az imádkozó (lelke) száll, felszáll istene felé. Az ima és a drogok összekapcsolódása más EK-számban is megjelenik.5 Mind a Hová menjek, mind a Küldj egy jelet című szám során a lírai én tudatmódosító anyagok segítségével a magasba emelkedik, s e repülés szakrális elemmé válik az isteni szféra diskurzusba hozásával. Az utóbbi dalhoz készült klipben először az énekes röppen a magasba, majd a zenekar tagjai, s végül a nézők, a földi csodálók is. A talajról, Budapest utcáiról az égboltra kerülők helyváltoztatása felfogható e karakterek apoteózisaként, mely nem szent életüknek, hanem életszeretetüknek és –élvezetüknek az eredménye. Az énekes repülése rögtön nyilvánvalóvá teszi, hogy nem a mennyországban vagyunk: a felhők és az ég vérvörös körülötte, a színek sokkal inkább illenek a Pokol földalatti szférájához, mint a „jutalommennyéhez”. A drogoktól való repülés élménye egyébként sok zeneszöveg építőeleme.

A vers több intertextuális utalással él. A Rolling Stones szövege szó szerint felidéződik: I can get no satisfaction. Ez mutatja a hedonista szubjektum kielégülésének lehetetlenségét, másrészt a 2001-es verzióban ezt a sort kiemelik azzal, hogy az egész kórus énekli, emellett csupán a refrén kap ily központi szerepet. A Stones-szám alapvetően a fogyasztótársadalom kritikáját adja, a médiumok által sulykolt cikkek emberekre erőltetését bírálják szövegükben. Az EK-dalban ez nem hangsúlyos, de az első sorokban találhatunk utalást erre: „Gyönyörű autók, gyönyörű nők”, mintha ez is egy reklámból kiemelt, idealizált kép lenne. A Satisfaction című nótával a fogyasztótársadalom alternatívájaként megjelölt élvhajhász élet a kapocs. A Rolling Stones-dal szubjektuma nem ugyanazt a cigarettát szívja, mint a tévében a ruhák fehérségét garantáló mosóport reklámozó figura, s e dohány „nem ugyanolyannak” címkézése eufemesztikus megnevezése lehet a drogoknak.6

A Satisfaction utolsó strófája a lírai én leányokhoz fűződő viszonyát említi. Az Európa Kiadó Küldj egy jelet című nótájában szintén a nő, azaz az élvezetek forrása a szöveg második részének központi motívuma. A versben a drog és a nő egymás után jelenik meg, de a végén a repülésnél, a felszállásnál összekapcsolódnak, a tudati és testi repülés összeolvad.

A nőre való állati vágyakozás a telefonos résznél mutatkozik meg: az „azt üvöltöm a telefonba” részt a szubjektum többször megismétli egymás után, a klipben még a fülkés telefonban leemelt kagylót is idegesen forgatja kifejezve ezzel csillapíthatatlan libidóját. Ehhez kapcsolódik a „gyere gyorsan” felhívás repetitív jellege, mely szintén az előbbieket támasztja alá.

A lány gyönyörűségének és a lírai én iránta érzett szerelmének nem két ember közti viszony az alapja. A vers beszélője az egész női nembe szerelmes, amire a klip megtekintése közben derül fény: az „az a lány vagy, aki kell nekem” résznél sorra mutatják a női arcokat.7 E nőfaló kép jobban illik a hedonista karakter attribútumaihoz, mint a hős szerelmeséihez.

A cím – ami egyben a refrén is – egyrészt utal a női ágyék forróságára, mely ha készen áll, ha befogadni kíván azt fizikailag-szellemileg jelzi, másrészt referencia arra az osztott, hármas világtagolásra, melynek minden szférájában meg kívánja kapni a lírai én az aktuális nőt.

Az első, illetve inkább az alsó szint, ahol a nő és a férfi egyesül az a pokol: a „Pokol éjfél után” sort követi a lánnyal való találkozás leírása, azaz a Pokolba való belépés ekvivalens ezzel a meetinggel. A lírai én a „Küldj egy jelet lentről” ismétlésével leírja kettősük helyzetét: a lány lentebb van hozzá képest, talán pont a Pokolban s onnan küldd jelet a férfinek, s éjfél után valóban minden elszabadul.

A szövegben a Pokol léte a legerősebb a három szféra (a másik kettő a Föld és a Menny) közül, amit a szubjektum ördögi attribútumai biztosítanak. Azt mondja magáról, hogy „én vagyok az áldozat, én vagyok a tettes”, akárcsak Lucifer, aki tettessége miatt angyalként megbukik, s így a szép, égi sík másodhegedűs szerepe helyett az alvilág elsőszámú figurája lesz. Néhány sorral lejjebb azt írja: „semmit se adok, csak elveszek”, ami szintén passzol az önző ördögképhez, s később ehhez kapcsolódik a „most ne menj el, most ne menj el/ maradj velem ma éjjel” szövegrészlet, mely az életbeli mellett a szexuális önzőség jelentését hordozza, hiszen a szubjektum csupán saját gyönyörére törekszik, a partner „nem mehet el”, az ő élvezete nem fontos, sőt, lehetőleg ne történjen meg. A Rolling Stones korábbi idézése erősíti a lírai én alvilági főkolomposságát, hiszen a Sympathy for the Devil című számban a beszélő az ördög bőrébe bújik.8

A másik két szféra a vers végén jelenik meg, amikor a szubjektum többszöri ismétléssel hangsúlyozza, hogy az aposztrophé tárgya az ő szerelme a Földön és az egekben. Ez az a két sík, amit a klip is megjelenít, a kezdetben még Budapest 1980-as évekbeli utcáin őrülten rohangáló énekes később az égen úszva repked. A Pokol feletti szintek szövegszerű és képi megvalósulása ellenére előbbi a domináns, hiszen a menny elérése (ami a klipben kezdetben amúgy is vérvörös) csupán a ”vitaminok” és az őrülten kívánt nő segítségével történik meg. Keresztény értelemben ez nem egy szakrális ascenzió, a szubjektum perspektívájából viszont, aki a hedonista életet mint modellt követendőnek és kívánatosnak tartja, az elért szféra valódi transzcendenciát hordoz(hat).

A hedonizmus követése magában hordozza a nemlét baljósan felsejlő képét, mely a versnek is alkotóeleme. A Hamletből idézett klasszikus sor: a „to be or not to be, that is the question” szó szerinti beépítése a szövegbe erős összefüggést teremt, miszerint az öngyilkosság gondolatával foglalkozó dán királyfi s a Küldj egy jelet önpusztító lírai énje valahol rokonlelkek. A drogok miatti elmúlás jellemző gondolata az Európa Kiadóhoz hasonló zenekaroknak, a Kontroll Csoport például a következő népmesei indítású szöveggel teszi a nemlétet jelenvalóvá: „hol vagyok/ nem vagyok/ hol vagyok, hol nem vagyok”.9 A klip is hozzáteszi a részét az „egzisztálni avagy nem”- topikhoz: a hamleti kérdés után nem sokkal következik az „én maradok hús a csontjaimon” gondolat, mely a lét mellett teszi le a voksát, viszont a videóban a főszereplő e sornál az órájára pillant, mintha azon gondolkozna, hogy még élek, de meddig.

A lírai én élvhajhász életmódjának két fő elemét az égi szférába röpítő drogok és a szexualitás adják. E kettőnek az összefonódása a Pokolból indulva egyfajta szintek közti lépcsőt jelent, egészen az egekig való eljutásig, ami azonban csupán a hedonizmus szemszögéből jelent csúcsot, beérkezést. E filozófia mellett a nemlét gondolata sejlik fel a költemény során, bár az nem kap hangsúlyos szerepet.

A hedonizmus és az ezt kísérő pusztulás szövegbeli komolysága a klip során megkérdőjeleződik, bizonyos képkockák karikírozzák a mély gondolatokat. A pokolian kívánt nő helyett a „te vagy a szerelmem” részletnél groteszk módon egy ló és két birka tűnik fel a képernyőn.10 A „sok jóból jó sokat” sornál, mely a hedonizmus jelmondata lehetne, egy narancssárga mellényes kukás jelenik meg két nagy, fekete, műanyag szemetesládával, sugallva azt, hogy ez a filozófia hova való.11 A „gyönyörű vagy és én szeretlek téged” frázisnál nem a klipekben szokásos környezetet láthatjuk, az énekes az évszakszimbolika törvényeit felrúgva áll az őszi esőben egy esernyő alatt.12 A néhány másodperccel korábban lévő, az éjszaka végtelenségét említő rész is kissé ironikus, hiszen a klipben fényes nappal van.

A szöveg közösségi üzenete

Az Európa Kiadó a kádári kultúrpolitika 3T-s szisztémájában a tűrt kategóriába tartozott, s ha figyelmesen megnézzük a Küldj egy jelet című szám szövegét és klipjét, akkor fedezhetünk fel benne olyan elemeket, melyek átcsúsztak ugyan a cenzúra rostáján, de kétértelműségük miatt értelmezhetők rendszerkritikaként.

A már említett hamleti mondat az igazság elkendőzését kapcsolja be a jelentésbe. Hamlet az édesapja kísértetétől megtudja, hogy mi módon halt meg valójában, s a gyilkos leleplezése – annak hatalmi pozíciója miatt – problémákat okoz. A kísértetre szövegszerű utalás van az EK-számban: „úgy járok haza, mint a kísértetek”, s e sort követi a lenni vagy nem lenni-kérdés. A dalszöveg szubjektuma is érezheti úgy, hogy birtokában van az igazságnak, a tudásnak, de ezt nem adhatja át, mert az aktuális hatalmi diskurzus nem tűri el a bírálatot.

A klipben is találhatunk referenciát a rendszer kritikájára: A „helyzetnek nincs semmi oka, hogy megváltozzon magától”- szövegrészlet alatt egy arcot mutatnak szemből, majd profilból, pont úgy, ahogy a bűnözőket szokták lefotózni, éppen csak a tábla hiányzik a kezéből.13 A lírai én bűnösnek tartja a fennálló helyzetet, ami megváltoztathatatlannak látszik, bárhonnan is nézzük. A „nem tudom, hogy hol a határ”- daldarabnál egy lefelé csukódó sorompó és néhány – feltehetőleg határőr – figura jelenik meg a képernyőn.14 A szöveggel ellentétben a videóban tudjuk hol a határ – méghozzá konkrét, fizikai értelemben – s ez a határátkelő éppen záródik, sugallva azt, hogy a szabad vándorlás akadályoztatott.

Összegzés

A dalszöveg önmagában, zene és klip nélkül nem bírna olyan széles jelentésréteggel, mellyel e két „kiegészítő” birtokában rendelkezik. A szöveg hedonizmusa, a tudatmódosító szerek szakrális köntösbe való bújtatása és a különböző szinteken történő vágyódás a női test iránt összekapcsolódik a nemlét csendesen meghúzódó gondolatával. E filozófiát aláássa, parodizálja a videó, mely fontos gondolatok elhangzásakor gyenge viccekkel ér el szarkasztikus hatást.

A szocialista erkölcsbe nem illet bele az élvhajhász életmód. E szemléletbeli különbség mellett néhány szövegszerű vagy a klipben megjelenő elem is erősíti a vers kritikai élét.

___________________________________

1 Jávorszky Béla Szilárd, Sebők János: A magyarock története 2. Népszabadság könyvek, 2006. 53.

2 http://malter.blogter.hu/83683/europa_kiado (Szőnyei Tamás által szerkesztett blog) /2010. 12. 25/

3 2001-ben kiadtak egy Popzene/ Szavazz rám! összevont albumot, azon hallható a Küldj egy jelet! e verziója, mely a youtube-os klippel (http://www.youtube.com/watch?v=tk-yB8Hg844 /2010.12.25/) nem egyezik.
http://malter.blogter.hu/83683/europa_kiado (Szőnyei Tamás által szerkesztett blog) /2010. 12. 25/

4 http://www.youtube.com/watch?v=tk-yB8Hg844 0.54 mp. /2010.12.25/

5 Ma éjjel elrepülök a Földrôl
A mennyország kapuján dörömbölök
Vannak dolgok, amik nem jönnek el soha
Feledés vár a karjaid között
Extázisok és imák
(EK: Hová menjek: http://www.pgabor.com/wp/2003/01/01/europa-kiado-lyrics/#20) /2010.12.25/

6 When I’m watchin’ my TV
And that man comes on to tell me
How white my shirts can be
Well he can’t be a man ’cause he doesn’t smoke
The same cigarrettes as me
http://www.literatura.hu/rock/classic/rolling_stones_lyrics.htm

7 http://www.youtube.com/watch?v=tk-yB8Hg844 1:38 /2010.12.25/

8 http://www.sing365.com/music/lyric.nsf/sympathy-for-the-devil-lyrics-the-rolling-stones/d3a58d2a82bea04f4825689a00299126 /2010.12.25/

9 (KCS: Ez az, ami éppen kell: http://www.pgabor.com/wp/2003/01/01/kontroll-csoport-lyrics/#15) /2010.12.25/

10 http://www.youtube.com/watch?v=tk-yB8Hg844 3:21 /2010.12.25./

11 http://www.youtube.com/watch?v=tk-yB8Hg844 1:01 /2010.12.25./

12 http://www.youtube.com/watch?v=tk-yB8Hg844 1:07 /2010.12.25./

13 http://www.youtube.com/watch?v=tk-yB8Hg844 1:33 /2010.12.27/

14 http://www.youtube.com/watch?v=tk-yB8Hg844 2:52 /2010.12.27/

CikkCakk

Black Swan – Ahogyan a hattyú repül

2010-es Black Swan-nel kapcsolatban már a premier előtt is hatalmas elvárásai voltak a közönségnek, ám akik eddig még nem látták, most, az Oscar gála után még nagyobb reményekkel kezdenek bele. Meg kell nyugtatnom őket: nem fognak csalódni. Még most, néhány nappal a film után is mélyen él bennem néhány kép és kérdés. A Black Swan legnagyobb előnye véleményem szerint éppen ez, hogy képes gondolatokat ébreszteni bennük, melyeken aztán még sokáig rágódhatunk.

A történet lényegében egy balettintézeti művész, Nina életét járja körül, aki éppen élete szerepére készül: ő játszhatja el a Hattyúk tavának főszerepét. Miközben próbál minden elvárásnak megfelelni, gyakorlatilag beleőrül abba, hogy azt várják el tőle, tökéletes legyen. A hatalmas nyomás kétpólusú, melyek egymással ellentétes irányba tolják a lányt. Thomas, az új darab rendezője, akit Vincent Cassel személyesít meg, mindent bevet, hogy előcsalogassa a lány rejtett, sötét énjét, míg az anya igyekszik továbbra is kislányként kezelni a már felnőtté váló Ninát, akinek semmilyen személyes teret nem enged. Óvó vele szemben, hiszen azért „adta föl” balett karrierjét, hogy lányát megszülje és mindent érte áldoz fel, szinte azt szeretné, ha ők ketten egy személyként élnék életüket. Saját részről ezt az önállótlanságot, a szabadság teljes hiányát nevezném az őrület legerősebb kiváltó okának. Hiszen a szülők hatalmas terhet rakhatnak azzal gyermekük vállára, ha ilyen erősen saját álmaiknak rendelik alá őket, és ha nem értik meg, hogy felelősségük, irányításuk az új élet iránt egyre inkább el kell hogy halványuljon, hogy az új személyiség is teret nyerhessen.

A másik erőteljes pulzus –mint már említettem- a Thomas által a szexualitás és a vágyak elszabadítására tett kísérlet, mely mivel célja nem szerelem, hanem a darab tökéletességének elérése, újabb aggályokat kelt a lányban. Ő nem érti, hogy Thomas oktatni akarja, és nem szeretőjévé tenni, hiszen nem vonzódik hozzá. Nina viszont annál inkább, egyre erőteljesebben ragaszkodik a férfihoz és megpróbál megfelelni elvárásainak, kiszabadítva magát a béklyókból. Ám ahogyan érezni kezdi, hogy a férfi más szeretőt keres magának, elkezdi félteni a szerepét, és úgy érzi, hogy minden percről perce összeomlik körülötte. Már maga sem tudja mi a valóság. És ahogyan egyre jobban összezavarodik, mi is egyre kevésbé tudjuk eldönteni, hogy abból, amit látunk mi igaz és mi csupán a táncos hallucinációja.

Úgy gondolom a film által felvetett kérdések nagyon is aktuálisak. A gyermekekre egyre több teher hárul, egyre hamarabb kezdenek beletanulni a felnőttek világába, ami egy gyengébb személyiséget a frusztráló környezet hatására könnyen megtörhet. A teljesítmény, a karrier, a munkahelyi elvárások is jelentős hatással lehetnek személyiségünkre. A filmben a szülői indíttatás hatására a balett az egyetlen, amely Nina életét elfoglalja, és mint magánember, szinte semmiről nem tud. Nincsenek barátai és az elfojtott vágyairól, problémáiról senkinek sem képes beszélni. Egyedül a tökéletességre törekvés marad az életében, és ezért kell megsemmisülnie, amikor eléri a célját. Hiszen eljött életének fénypontja, és ezután már nem marad semmi számára, amiért élnie lehetne. A film még most, néhány nappal a megnézése után, is elgondolkodtat. Közel áll hozzánk, problémáival nap mint nap szembetalálkozhatunk. A legfőbb kérdés pedig az: a fekete és a rossz mindig együtt járnak?a