Category Archives: Mikes 2011

Mikes 2011

Szulejmán tourist

Elkedvetlenedve nézett ki a barokkos túldíszítettséggel telített palota hatalmas, lila bársonyfüggönyökkel túlterhelt cirádás keretű ablakán. Unottan nézte a kertben fáradhatatlanul működő szökőkutakat és a bokrok esztétikumáért lelkesen munkálkodó kertészeket.
Piha! Ez a szó fejezte ki leginkább jelenlegi hangulatát. A Napkirály birodalma már semmi izgalmat nem jelentett neki, főleg mióta az új uralkodó értésére adta, hogy ők is egyre kevesebb olyan dolgot látnak benne, és keleties, kevéssé kifinomult társaiban, ami az elismerő „nohát!” kiáltásra és apró negédes tapsikolásra késztetné őket.
Lassan elgondolkozva lapozgatta a kis miniatűrökkel illusztrált nyomtatványt. Az egyik oldalon a mosolygó, életörömtől és lelki békétől sugárzó embereket ábrázoló képecskék megállásra késztették. Olvasni kezdte.

Utolsó ajánlat bujdosóknak! Töltse ön is száműzetési idejét egy még kevéssé felfedezett, csodálatos, mindig napsütötte egzotikus tengerparti településen, a fantasztikus fekvésű Rodostóban! Márvány járda a főtéren, márvány kandallók, Márvány tenger!
Rodostó újraidézi azokat az Allahnak és minden igaz lelkületű jámbornak kedves éveket, amikor még a Török Hódoltság hatalmas volt, és akár ön is a félhold megnyugtató árnyékát érezhette maga körül.
A szálláshely a fantasztikus Tekir Dag hegység szomszédságában, szívmelengető kontrasztú mezők karéjában található, a rodostói örmény negyedben, amely a leggazdagabb és legpompásabb városrészünk. Még az itt élő csótányok is, csak a legfinomabb keleti édességekkel és szörbettel hajlandóak táplálkozni, semmi más tisztátalan ételt nem hajlandóak magukhoz venni. Vendégeink kedvéért, az itt lakó örmény kalmárokat kilakoltattuk, a tiltakozókat karóba húzattuk. (Megtekintésük külön jeggyel lehetséges.)
Elhelyezés kényelmes és otthonos kereskedőotthonokban.
Janicsár díszőrséget biztosítunk kívánságra (nem az önökére). Idegenvezető külön kérésre igényelhető, de a visszatérés nem garantált.
Nyugalom, biztonság, vallásszabadság! Ahhoz imádkoznak, akihez szeretnének, csak a helyi lakosokat (különösen nőrokonaikat, piszkos gyaurok!) ne zaklassák szociális és interperszonális szükségleteikkel.
Önellátás. Feketeleves szolga automaták a városban több helyen. Vadászatra is van lehetőség, különösen fácánra, őzre, fogolyra. A politikai fogoly védett, rájuk jelenleg vadászati tilalom van érvényben.
A felejthetetlen illatorgiákkal kecsegtető tengervíz, amelynek színeiben lebilincselő mértékben keverednek az encián, a türkiz és az azúr különböző árnyalatai, varázslatos vízi életformák ezreinek nyújt otthont. Úszni tudóknak elmondhatatlan élmény megmártózni benne, repülni tudóknak pedig elsuhanni fölötte, miközben a kihagyhatatlan panorámában gyönyörködnek.
Igazi szamártejjel és törökmézzel folyó vidék ez, ahol csak azért nincsenek kolbászból a kerítések, nehogy megrongálják olyan kultúrkörből érkező vendégeink, akik nem undorodnak a tisztátalan kerítés alapanyagok fogyasztásától.
Akik most jelentkeznek, azok ráadásul részt vehetnek egy sorsoláson, amelynek szerencsés nyerteséről elneveznek egy finom túrós édességet, amelynek jelenleg magyaur sütemény a neve.
A visszautazás költségeit most mi álljuk (természetesen ha sor kerül rá).

Letette a prospektust. Felállt és lelkesen kiáltotta:
̶ Kelemen! Megtaláltam, hol töltjük azt a pár hónapot, ami még hátravan a hazatérésünkig!

Mikes 2011

A trolin

a miglior fabbro-nak

 

1.

 

Akkoriban a város villamos-végállomása a Keleti utcában volt. Ott álltak az élénk színű, vidám villamosok, szépen egymás mellett, takarítatlanul, lepukkantan, mégis elégedetten, harmóniában önmagukkal. Egy ballonkabátos férfi is állt ott, kabátját fázósan összehúzta magán, láthatólag a legközelebbi villamos indulására várt. De nem türelmetlenkedett, végtelenül nyugodt volt. Mintha egy mantrát mondogatna, a következő sorokat ismételgette magában:
̶ „Így szeretem, édes néném, hogy elűzze kéd azt a veszett restséget, és énnekem írjon. Éppen akkor vettem kéd kedves levelét, amikor lóra kellett ülnöm. Megmondjam kédnek, hogy hová mentünk? Ahhoz a világiképpen való szerencsés és boldog kamalkányhoz, aki a császár leányával hál, amikor lehet.”
Tudom, ki írta ezeket a sorokat és szívembe vésem őket mindörökre, vezessenek, amerre járok. Minden nap elismétlem majd ezeket a mondatokat és hagyom, hogy a szöveg világossága átjárjon.
A ballonkabátos felszállt a villamosra, békésen végignézte, ahogy az előtte ülők agyon átkozzák egymást, majd önvizsgálatba merült, ahogy szokta. A villamos nem is volt másra jó, csak erre, újabb és újabb alkalmat adott, hogy megtalálja önmagában az igazságot. A ballonkabátos mások szemében merevnek és kimértnek tűnhetett, de ez nem volt igaz. Mindig befelé figyelt, ez okozhatta a félreértéseket, de ha valaki beszédbe elegyedett vele, rögtön tudhatta, hogy ez az ember roppant derűsen szemléli a világot, és rugalmasan kezeli az élet váratlan helyzeteit. Ilyen volt hát ő, aki a Keleti utcából jött…
Leszállt a belvárosban a villamosról, és egy közeli troli megálló felé indult.

 

2.

 

Akkoriban a város autóbusz-végállomása a Nyugati utcában volt. Ott álltak a buszok, amikről lerítt a fásultság és az életuntság. Színük mintha megkopott volna, pedig most kapta őket a város pár éve. Szép, új buszok voltak, de nem igazán látszott rajtuk, hogy szeretnék önmagukat vagy elégedettek lennének a sorsukkal. Egy férfi is állt ott, de a roppant hideg ellenére csak egy pulóver volt rajta, mintha ezzel hirdetné: igen lássátok, én nyitott vagyok minden benyomásra, még a fogvacogtató hidegre is, jöhet bármi, én kiállom! Türelmetlenül tekingetett a buszok felé, folyton ropogtatta az ujját és ide-oda billegett, egyszerűen nem tudott megállni egy helyben. Arca is állandóan idegesen rángatózott. Kezében egy kis papirost gyűrögetett, amibe néha bele-bele pillantgatott és nyugtalanul olvasgatta a rajta lévő szöveget:
„ (…) Itt még igen új vendégek vagyunk, amikor pedig jobban megüsmerem a dolgokot és a várost, akkor többet írok. És arra kérem kédet, hogy szeresse kéd ezt az új vendéget. A restséget félre kell tenni, és a papirosat nem kell kímélleni.”
̶ Micsoda zagyvaság ez – gondolta a férfi és elhúzta a száját –, de ez a legjobb választás a kritikai rovatba, ez tetszeni fog a többieknek is! Lehet bírálni, lehet hibákat keresni benne; hiába a mai világban már nincs létjogosultsága az ilyen szövegeknek.
A pulóveres felszállt a buszra, élvezettel tülekedett és lökött félre egy-két embert, majd kedvenc elfoglaltságába kezdett, a többi embert kezdte vizslatni és örömmel konstatálta, ha valaki öregebbnek vagy csúnyábbnak látszott, mint ő. A busz nem is volt jó csak erre, újabb és újabb alkalmat adott, hogy kifelé, másokra figyeljen. A pulóveres igyekezett nagyon jó benyomást tenni, első pillantásra láthatta mindenki, hogy ő egy igen rugalmas, alkalmazkodó ember. Pedig valójában maradi és beszűkült volt, hihetetlen csőlátással megáldva.
Ilyen volt hát ő, aki a Nyugati utcából jött…
Leszállt a belvárosban a buszról, és még épp fel tudott ugrani egy arra járó trolira.

 

3.

 

A trolit abban az időben a busz és a villamos gyermekének tekintették. Nem véletlenül, hiszen már akkor is a felső vezetékhez kapcsolódott, mint a villamos, de az úttesten járt, mint az autóbusz. A trolik mindig is kiszámíthatatlanok voltak, úgy viselkedtek, ahogy nekik tetszett. Például az, amelyikre a Nyugati utcai ember felszállt, hirtelen megadta magát, és a pulóveresnek át kellett szállnia a következő járatra. Ahogy sikerült biztos fogódzkodót találnia, rögtön kedves foglalatosságába kezdett és hozzálátott figyelni az embereket. Nézte őket, de nem talált rajtuk semmi érdekeset, mígnem megpillantott egy ballonkabátos férfit és azután már nem is érdekelte semmi más. Ez az ember nem nézett rá, sőt másmerre sem, kabátjába burkolózott és valamit mormolt az orra alatt, nem kötötte le a külvilág. Azonban a Nyugati utcai elindult felé, és elszántan törte az utat bamba utastársai között, azért, hogy ezt a csodát, ezt a harmóniát sugárzó ballonkabátost elérje. A másik nagysokára megérezte, hogy figyelik, és felemelte a fejét. Szeméből a megértés csillogott, de hagyta, hogy a másik egyedül küzdjön meg őérte. Csak mormogott maga elé rendületlenül és békés nyugalommal szemlélte a mindenre elszánt pulóverest, majd lassan elmosolyodott.

Vaszilij Tatiscsev orosz földrajztudós – kiejtvén kezéből a legújabb műholdfelvételeket – falfehér arccal így kiáltott fel:
̶ Na de hová tűntek a Hiperboreák hegyláncai?!

Mikes 2011

112 könyörgé Istent

A nap előtti nap még amidőn hátulról odasomfordáltam előre konyuló válla mögül feléje, megérintvén azt kedvesen és gondoskodón mutatóujjam enyhén nedvedző begyével, feléjem fordulván láthatóvá vált biza bajsza pödörintett hegye amint felfelé meredt. De ugyanazon nap már amidőn este szalvétával töröltem voln a tejcseppeket uracskánk azon szőréről lefele, észleletem azon hegyet lefelé állani. Akkor reám nézett golyója fáradt szemgödréből, puffadt héja alól nézéssel tudatta velem, hogy meg fog halni. Szerettem volna ekkor bicskámmal az egyik fürtjinek csücskit magamévá tenni, szopogatván nyálammal tapasztani maradandóvá egybe, de a rendet meg kellett tartani. Így amidőn három óra után reggel levegővétel nélkül találtatott, csak leültünk köréje a fekete lével, kikerülvén a takarón az okádékfoltokat, majdan cserepes ajki közé is csepegtettünk némit szokás szerint. De én láttam, láttam biza amidőn orra gumója alatti bajsza végleg lefelé konyúlt.