Category Archives: Hajnóczy 2011

Hajnóczy 2011

Igazság

Az egyedüli asztalnál a lélek csonka maradványai,
bújtatva ered a sok könnytől nyálkás papíron,
de egyikre sem tud sírni és kifejezni a benne rejlő
halál kapuját, mely a torkát kaparássza nevetve.

Felnéz és megköszörüli tekintetével, mindig
és folyton állandó önmagát, miközben
újra másokra néz és köp egyet büszkén
simítva hátra maradt vágyakat.

De hol van az út? Igazság vagy élet?
Válassz és mérlegre pakold át magad,
ROHadva várva a másként zúgó véráramra,
miközben a sárga földig zuhansz.

Hajnóczy 2011

Hápé

Színpadi alkoholmány két részben

Szereplők:

Hápé: harmincas író
Etília: fiatal nő (?)
Etanol: fiatal férfi (?)

(1975. Lepusztult külvárosi kocsma. Az egyik magányos sarokban fiatal, kopaszodó, félhosszú hajú intelligens arcú férfi bort iszik és sorra szívja a cigarettákat. Előtte jegyzetfüzet, amelybe írogat valamit)

I.
 

Hápé: Állatmesék… azok mindig jók. Fabulák. Mai szocialista társadalmunkba helyezve. Illesztve. Egy szocialista szellemiségtől áthatott erdő. Igen, ez az. Nem, semmi konkrét politika, de mégis a tölgylevelektől a föld alatt nyüzsgő pajorokig, mindent áthat a szocializmus levegője. Ez nem egy állatfarm, hanem egy magyar erdő. A legvidámabb barakk. Igen, valami ilyesmi… (leteszi a fejét egy pillanatra, egy idő után egy kedves női hangot hall)

Etília: Bocsánat, ideülhetek egy pillanatra? (fölé áll egy pohár kólával) Nem akarom zavarni, de már sehol nem volt szabad hely, és az asztalnál ülők közül maga volt a legszimpatikusabb.

Hápé: Üljön csak le nyugodtan.

Etília: Köszönöm. Csak egy meggyes Rónára ugrottam be.

Hápé: Egy Rónára? Nos, bátor hölgy. Meglátta a Kopasz Görény szép rajzolatú emblémáját és úgy gondolta, ide be kell térnie? Ez igen. (iszik)

Etília: Nem értem, mi baja… El is mehetek…

Hápé: Csak maradjon, még hozzá se nyúlt a kólájához. Ne haragudjon, hogy ilyen morcos vagyok, csak nem szoktam hozzá ilyen kellemes, rónázó hölgyek társaságához. És szerintem ez a hely sem.

Etília: Értem, de szerintem nincs semmi baj ezzel a hellyel. Olyan hely, mint a többi.

Hápé: És nem érzi magát rosszul ezen a fostos, lepukkant helyen? A sok dagadtmájú, dugóarcú alkoholista között?

Etília: Amíg nem zavarnak, nem törődöm velük. De ha ez ilyen rossz hely, maga mit keres itt?

Hápé: Az más történet. Én idevaló vagyok, mint ez a sokszorosan lehányt, leborított asztal vagy az öreg szúette kocsmapult. Mert nekem ez nem egy hely a sok közül, hanem az a hely, ahol jól érezhetem magam. Ami olyan, mint amilyen én vagyok. (iszik)

Etília: Ez nem igaz.

Hápé: Örülök, hogy így látja, de nem hiszek magának. (keserűen felnevet) Egyébként Péter vagyok. Hajnóczy Péter. A jakobinus forradalmár, Hajnóczy József az ősöm volt, egyenes ági leszármazottja vagyok. És ez kötelez. Hogy mire? Hogy megőrizzem a szabadságomat és egy nap nyugodt szívvel hajtsam a tőkére a fejem… (iszik) Na és magát hogy hívják?

Etília: Etília. Szólítson csak így.

Hápé: Maradjon itt!

(Hápé kisiet a pulthoz, majd két felessel és egy újabb üveg borral tér vissza.)

Hápé: A megismerkedésünkre egy kis vodkát!

Etília Nem, köszönöm. Én maradok a Rónánál, hisz még azt sem ittam meg.

Hápé: De azért koccint velem? Igyuk meg a pertut. (koccintanak. Hápé lehajtja a vodkát, előbb a sajátját, majd a lányét) Szia!

Etília Azért köszönöm a meghívást! Péter, amíg nem voltál itt, egy pillantást vetettem a jegyzetfüzetedre és tudom, nagyon szemtelennek látszom, hogy megkérdezem, de miket jegyzetelsz?

Hápé: Ezek igazából nem jegyzetek, hanem agyi vadhajtások, amelyeket én gondos kertészként megnyesegetek. Író vagyok.

Etília És mesélj, mit írsz jelenleg?

Hápé: Mindenfélét. Szatirikus állatmeséket. Igazából most inspirációt gyűjtök. Az ital is segít. Olyan az alkohol, akár egy halálos szerelem. Az alkohol a múzsám. Nem, nem vagyok alkoholista, de az igazi művésznek segítségére van. Cholnoky… Ady… Verlaine… Ha nem lumpoltak, éjszakáztak, ittak volna annyit, akkor szegényebbek lennénk olyan klasszikus remekművekkel, hogy csak na! (iszik) Nem akarom én sem, hogy belém szoruljon az ötlet, az ihlet, az eszme. Ha a magamfajta íróember nem tudja kiírni magából a dolgokat, az nagyon kellemetlen. Olyankor egy belső feszültség rág a tudatomban, amelynek oka eltűnik, ha agyhajtóként nem alkalmazok egy kis borocskát, és akkor csak a zavar marad. Így viszont kibányászom, feltárom és felhozom akár az agyam legmélyéről i, a borocska által a tudati érceimet és leírom. Az ember némi szalonspiccel igazi értékkel bíró jegyzeteket készíthet.

Etília Nagyon érdekes. És jól megélsz az írásaidból?

Hápé: Sajnos, nem. Ezért is vállalok alkalmi munkát. (iszik) Voltam én már ládázó, kabinos, szentképügynök, modell, kazánfűtő, kőműves segéd, betűszedőinas, szénlehordó… de a személyi igazolványomban az szerepel, hogy szellemi szabadfoglalkozású. Most állítok össze egy kötetet, amit ki fognak adni. Az lesz a címe: A Fűtő (iszik), a címadó novelláról. Na, már megint elfogyott. Mindjárt jövök.

(Egy üveg borral és két felessel tér vissza.)

Hápé: Nos, iszol már velem egy kis vodkát?

Etília Ó nem, hiszen még mindig itt a Rónám.

Hápé: Tényleg. Akkor egészségünkre! (egymás után felhajtja a feleseket, azután mintha transzba esne) Van Perzsiában egy város, egy sárga, jaj de nagyon sárga város… minden csupa homok és szomorúság, és tudod, hogy miért? Tudod, miért? Mert halott az a város, és nekem közöm van vagy lesz hozzá, és nekem megdermed a lelkem, mert a halál járt ott.

Etília A halál?

Hápé: (iszik) Ez, persze, csak egy rossz rémálom. Éber rémálom, de akkor is bennem nyomot hagyott. De én meg csak itt beszélek, beszélek, és nem tudok rólad szinte semmit. Hol laksz? Mit csinálsz? Hány éves vagy?

Etília Ezeket mind tudod.

Hápé: Azt látom, hogy nagyon vonzó kis teremtés vagy, hú nagyon is. Odaülhetek melléd? Csak hogy jobban halljalak. Elég rossz itt az akusztika.

Etília Ahogy csak szeretnéd.

(Hápé szorosan a lány mellé ül.)

Hápé: Mindig is tudtam, hogy a nők csupán a jelenlétükkel megnyugtatják a férfilelket és biztonságot adnak. Bizonyosfajta nők. (iszik) Az anyám nem ilyen volt.

Etília Az anyád? Miért, mit tett?

Hápé: Hagyjuk, ne beszéljünk ismeretlenekről. Van barátod?

Etília Sok barátom van.

Hápé: Igen? Pedig nem látszol könnyűvérűnek.

Etília Nem, nem is vagyok az.

Hápé: Sajnos, egyre több az ilyen… akit nem lehet tisztelni. Múltkor együtt ittam egy balett növendékkel. Nem itt, egy művészkocsmában. Nagyon jó nő volt. Kár, hogy az est végére nem emlékszem, és arra sem, hogy jutottam haza. A csapos másnap azt mondta, látta, hogy megdugtam a lányt a kocsma mögött, a szeméttároló mellett. Lehet. Nem emlékszem rá. Az is lehet, hogy csak szívat.

Etília: Most kicsit elszomorítottál. Nem gondolnám, hogy az a fajta férfi vagy, akinek csak alkohollal megy a hódítás.

Hápé: Tévednél is. Most miért is mondtam ezt el? (iszik) Hmm. És te miért mondtad, hogy tudom, hol laksz, mit csinálsz, hány éves vagy?

Etília Mert így van.

Hápé: De mi nem ismerjük egymást.

Etília Dehogynem, csak nem találkoztunk így, ahogy most. De hát ez egy rendkívüli alkalom.

Hápé: Szerintem is rendkívüli… feljössz hozzám? Ágnes, a feleségem most úgy sincs otthon. A magamévá akarlak tenni (átölelné a lányt, de rémülten veszi észre, hogy a semmit öleli. Etília az asztal mellett áll.)

Etília: (teljesen más hangon) Már megtörtént: ott keringek a véredben, izzítom az ereidet, lüktetek az agyadban, teljesen szétáradtam benned. Olyannak látsz, amilyennek képzelsz, és nem lát senki rajtad kívül, csak a tiéd vagyok. De nem tudsz megfogni és nem tudsz irányítani. Megpecsételtem a sorsod. Örökké szomjazol utánam, rám gondolsz, mindig, mindig, mindig… Ez az igazi szenvedély. Most pihenj, nem megyek el, együtt leszek veled – benned. Most pihenj.

Hápé: Imádlak Istennőm (hangja elcsuklik, feje az asztalra bukik)

 

II.
 

(1981 nyara. Hápé egy szobában, reszketve néz egy borral teli poharat. Egy zord tekintetű bőrkabátos férfi áll mögötte, beszervezési nevén Etanol ügynök.)

Hápé: Már megint itt vagy?

Etanol: Te kerestél engem.

Hápé: Mintha tőled meglehetne szabadulni.

Etanol: Szabadulni? Tényleg, olyan ostoba vagy, hogy még hiszel a szabadságban? A szabadság olyan, mint a télapó, nem létezik. Ez csak egy idea, egy festett vágykép, egy színes ködfoszlány, amilyeneket a magadfajta szívesen hajszol.

Hápé: Magamfajta? Az írókra gondolsz?

Etanol: Nem. A ködlovagokra.

Hápé: Ködlovag…

Etanol: A barátaid is így neveznek. Mintha nem tudnád. Ébresztő Hápé!

Hápé: És milyen szerinted az én ködöm?

Etanol: Nem rózsaszín, hanem annál sötétebb fajta. Sűrű, langymeleg massza. Olyan, amelyben simán elbújhatsz, gyáván meglapulhatsz.

Hápé: Ugyan ki elől? A rendszer elől?

Etanol: Önmagad elől. Ott settenkedsz a ködben, ráharapsz, megrágod, és miután nyáladdal összevegyíted, visszaöklendezed ezt a sajátos szellemi guánót. A rendszer pedig… olyan amilyen. Nincsenek tökéletes rendszerek és soha nem is lesznek. Olyan vagy, mint a léhűtő sün a mesédben. Mindenki dolgozott, látástól mikulásig az erdőben, de ő csak henyélt és ivott, zsebre dugott kézzel lődörgött. Közveszélyes munkakerülő! Igazán szerencséje volt, hogy munkaterápiára kötelezték az intézetben.

Hápé: Igen, olyan munkára, amely megnyomorította a személyiségét és semmi hasznot nem hozott sem neki, sem a társadalomnak. Csak azért, hogy olyan legyen, mint ők!

Etanol: Vannak még hibák, de ennél a rendszernél nem találtak még ki jobbat.

Hápé: Te is csak egy fenntartója vagy. Csak rád kell néznem. Ávósok, pufajkások, háromperhármasok… micsoda mocsok. Egy korhadó rendszer szuvas gerendái. Színes jelszavak: munka, kenyér, közös tulajdon. Lózungok. Hazugság. Te is hazudtál. A barátommá váltál, aki segít ismerkedni, haverkodni, alkotni. Erőt adtál, önbizalmat. Megismertettél egy más világgal. Nem mondom, már az elején is voltak apróbb jelek, hogy nem vagy őszinte, de mégsem tudtam meglenni nélküled. Elhitetetted velem, hogy veled lenni csak móka, csínytevés, vidámság, kedélyes férfiszórakozás. De ez nem igaz! Ez kín, gyötrelem, rettegés! Gyönyörű nő voltál, aztán kezdett rezesedni a bőröd, őszülni a hajad, lottyadni a melled, táskásodni a szemed. Az orrod alatt erősen sarjadt a bajusz, és egy nap ráébredtem: téged is beszerveztek, nem igaz? Etanol ügynök, nem vagy nő és nem vagy barát. Te nekik dolgozol. (felkapja a bort és szinte fuldokolva felhajtja) Nekik dolgozol! (falhoz vágja a poharat és ordít) Nekik dolgozol, Te szemét! (hirtelen összerogy, megtörli verejtékes homlokát) Te börtönőr, te kápó!

Etanol: Nézz a tükörbe Hápé! Amit te csinálsz lázadásképp, az egy egocentrikus, individuális cselekvésforma. Tipikus önsorsrontó vagy, sajnálod és sajnáltatod magad, mert nem érzed magad szabadnak. És állításod szerint a szabadság illúziójáért átsétáltál egy másik rabságba, hiszen azt mondod, börtönőröd vagyok. Lehetséges, de az ajtó nyitva áll, akkor mész ki, amikor csak akarsz.

Hápé: Ez nem igaz… megittam ezt a pohár bort és érzem, ahogy rohamos gyorsasággal ürül ki a sejtjeimből az életet adó szesz… találnom kell. (Hápé fel-alá rohangászik, a leglehetetlenebb helyekre néz be)

Etanol: Már megittál mindent, nem? A rejtett tartalékot, a bort, amit a szomszéd Józsi hozott, a söröket, amiket a feleséged adott, a kölnivizet, a borotvaszeszt. Az Anticolt meg három hete nem vetted be. Ez vagy te.

(Hápé kisiet. Kintről puffanások, törések zaja, majd lelkes arccal visszatér egy borosüveggel, már kibontotta. Hosszan iszik.)

Hápé: (ide-oda dülöngél, miközben a borosüveggel gesztikulál) Nos, Etanol elvtárs. Megosztok veled egy titkot. Nincs szükségem gyógyszerre. Rád sincs. Akkor hagyom valójában abba az ivást, amikor én akarom (lassan tagoltan), amikor én akarom. (iszik) Azt hiszed, csak azért, mert mindenfélét látok jó ideje, többek között téged is, meg fogok őrülni? Nem fogok. Soha nem volt tisztább az elmém. Tiszta és erős. (iszik) Az elme erejével, az én elmém erejével harcolok. (iszik) Én egy magyar jakobinus hős, egy vértanú leszármazottja vagyok. Nem őrülök meg, nem leszek öngyilkos és nem halok meg alkoholmérgezésben. (iszik) Nem, nem, hiába reméled! Én a Sors kiszemeltje vagyok, kiválasztott.

Etanol: Kiválasztott?

Hápé: Igen! Most meglepődtél, kispofa? Háháhá! (eszelősen nevet) Küldetésem van. Az a küldetésem, hogy éljek és írjak. (leül) Nincs miért tartanom tőled. (Hirtelen besétál Etília.) Etília! Rég láttalak. Illetve hallucináltalak… jó hogy jössz, rájöttem, rólad kell írnom, meg erről a gazemberről. Hiszen ti annyi ember életében vagytok fontosak (iszik) azt tudjátok, mikor volt harmincmillió lakosa Magyarországnak? 1945 előtt. 10 millió partizán, 10 millió bújtatta, 10 millió üldözte. (nevet és iszik) Ágnes jöhetne már. Remélem, nem ment a sárga városba. Sárga kövek… félig összeomlott mustárszínű házak. (reszketni kezd, majd óvatosan lefekszik.) Nem jó hely…(motyorászik, majd elnyomja az álom. Etília és Etanol mozdulatlanul nézik.)

Etanol: (a szekrényből takarót vesz elő) 0,5 ezrelék alatt az alkoholfogyasztásnak semmilyen látható következményét nem tapasztalhatjuk, a tudatállapot ilyen mennyiség esetén még teljesen normális.

Etília: (az egyik fotelből nagypárnát emel föl) Körülbelül 0,3-1,2 ezrelékpont között fellép az eufórikus állapot, amely során az illető kissé felszabadulttá, derűssé és barátságossá válik, a megszokottnál többet beszél. A precíziós mozgások ügyetlenné válnak, de komolyabb egyensúlyzavarok nem lépnek fel.

Etanol: (lassan széthajtogatja a lepedőt és betakarja vele Hápét.) Körülbelül 0,9-2,5 ezrelékig alakul ki az izgatottság, a hangulat itt már nem egyértelműen derűs, sokkal inkább ingadozó. A delikvens adott esetben olyan dolgokat cselekszik, amit józan állapotban soha nem követne el. Megfigyelhetően lassulnak a reflexek, és romlik az érzékelés, valamint a felfogás. Észrevehetően bizonytalanná válik az egyensúlyérzet, súlyosabb esetben akár emlékezete is kihagyhat.

Etília. (a párnát Hápé feje mellé helyezi és figyeli az arcát) A zavarodottság körülbelül 1,8-3,0 ezrelék közötti állapot, melynek során a mozgáskoordináció már elég bizonytalan és a térbeli tájékozódás képessége is romlik. A tudatos összemosódik a tudatalattival, cselekvésének szándékai nem egyértelműek. Rosszullét jelentkezhet: fejfájás, hányinger, vagy akár hányás is. Levertség, rossz artikuláció szintén jellemző, valamint a különböző külső ingerekre (főként fájdalomra) történő intenzívebb reakció.

Etanol: (Felkapja a párnát és Hápé arcára helyezi. Etília is odasiet, és együttes erővel szorítják rá. Hápé rúgkapálni kezd, tompa fuldoklás és elfojtott hangok hallatszanak, miközben Etanol beszél) Körülbelül 2,5-4,0 közötti ezrelékpontok esetén fellépő állapot. Lomha mozdulatok, koordinálatlan mozgás jellemző, reakcióidő nagyon elhúzódhat bármiféle külső ingert illetően. Fokozott rosszullét, hányás, vizelettartási nehézségek jelentkezhetnek. Súlyosabb esetben a személy képes akár a leglehetetlenebb testhelyzetekben is elaludni.

Etília (kíméletlenül szorítják a párnát. Hörgés) Aztán bekövetkezik a kóma. Körülbelül 3,5-5,0-ig. Teljes eszméletvesztés, kórósan alacsony testhőmérséklet. Légzés és keringés koordinálatlanná válik, rosszabb esetben a légzés leállhat, ami fulladásos halált okoz.

Etanol: (leveszi a párnát és Hápé fölé hajolnak) A durván 5 ezrelékpont feletti véralkoholszint súlyos alkoholmérgezést okoz, túlélni gyakorlatilag lehetetlen.

(Etília letakarja a halott arcát is a takaróval. Etanol bebújik a halott mellé, majd Etília is. A színpad elsötétül.)