Category Archives: Vörösmarty 2010

Vörösmarty 2010

Panelság

Cikázó porszemeket bámulok az ablakon besütő fénysugár megvilágításában. Szellőztetni kéne… Követem a „sárga köves utat”, amelybe bekapcsolódnak megállóhelyeként a szőnyegen heverő szennyes ruhák, a múltkori pizzázás maradványai, sörösüvegek és eldobott papírgalacsinok. Takarítani kéne…

Nézek ki a világba. Mindent szemlélek. Mindent megnézek. De az utóbbi időben mintha valamire rá is jöttem volna.

A nyolcadikon lakom. Sok jó ember kis helyen is elfér alapon. Robosztus falak, melyek nem takarnak semmit a szomszédokból. Hallom, mikor a tini lányok vihognak, Manyi néni meg átdönget, hogy „Csendesebben!”, vagy azt a szerelmespárt, akik számára a békülő szex még mindenre gyógyír. Hallom a kisgyermekes családokat, az egyedülálló anyákat és az elkényeztetett pincsiket, akik sosem bírják befogni, mikor a liftben vannak, és reggel ötkor képesek fellármázni az egész házat. Jézusom! Mennyi ember! Tudod mi történik, ha a valóságban is szembetalálkozom velük? Semmi. Bizony semmi. Szemlesütve köszönünk, idegenekként, miközben a másik minden egyes előadásán az első sorban ülünk. Akkor is, ha nem akarunk… Beszélni kéne…

Tudod, mire jöttem rá? Mióta itt lakok, azóta kapott el ez az érzés. Hogy mindenen töprengek. Minden megállít. Mindent megpróbálok befogadni. De nem sikerül. Ami bemegy, változatlanul jön ki. Nincs eredmény.

A kevesebből még kevesebb emberrel van itt bármiféle emberi kapcsolatom. Leszámítva a 802-t. A 802 az egy jó nő. A folyosó végén lakik, egészen a végén, ahova télen a háziasszonyok bepakolják a cserepes virágokat, ő pedig nem tudja miattuk rendesen kinyitni az ablakot, ha szellőztetni akar. Ezen néha bosszankodik. De nem baj, mert még a bosszúság is jól áll neki, bár azt nem tudom, hogy csinálja. Valami megfoghatatlan báj árad belőle. Amikor a kulcsát kaparja a táskájából, mikor végigsimít a haján, vagy ha megkér a csomagok felcipelésére. A legszebb a mosolya. Én azt szeretem a legjobban. Mert a szegletében mindig bujkál valami titkos. Ezen merengek már jó ideje. Mi rejtőzhet egy szájszegletben? Mi lehet elég kicsi és elég titkos, ahhoz hogy oda elférjen? Megismerni kéne…

Ez egyébként egy rossz érzés. Mintha nem lennék képes megemészteni semmit. Nem ragadna meg semmi. Az a ragacsos, beterítős, leteperős „nem vagy elég hozzá”. Bámulsz a kis dobozodban szerencsétlen képpel, látod, mi a baj, mi nem működik jól, ennek ellenére mégsem vagy képes a megoldás kidolgozására.

A múltkor elhívott. Hova is? Forrócsokizni vagy valami ilyen nagyvilági elfoglaltságra. És erre én? Ülök, elmélkedek a sok bajomon, pedig csak át kéne hozzá sétálni. Pedig csak igent kéne mondani. Csak fel kéne emelkedni. Tenni kéne…

A szottyos tehetetlenség! Elegem van már belőle. Csak olyan sok elintéznivalóm lenne. Annyira rengeteg itt a felgyülemlett halogatás, hogy már meg sem bírok mozdulni tőlük. Csupán gondolkozom rajtuk, és merengek. A helyzeten. Az embereken. 802-esen. És magamon.

Vörösmarty 2010

Prózat

Hát a szádat rendületlenül jártatni kell, Autófék Zoli? Ki a főnök, az anyád úristenit, én vagy te? Na, azér’! S akkor mostmá’ elárulod hol az isten ernyedt, spermától fehérlő faszában jártál? Szemben? Milyen szemben, a hátsó részemben? Akkor meg, fogalmazzál világosan, mint a nappal! Az étteremben? Az út túloldalán? Hogy baszott volna el egy birkaszállító kamion! Oszt micsinátá’ ott? Kajáltál, kajáltál, ok azt gondoltam, de miért ott? Ott, tudom, olyan fukar a tulaj, hogy ha borotválkozásnál megvágja magát a dzsilettmahhárommal, akkor belesüti a hagymás vérbe, hogy ne vesszen kárba. Meg hangulattalan az egész kóceráj! Az ablakban pózoló nagy virágon kívül, nincsen egy növény se. Hej, Autófék Zoli, de nagy barom vagy!

Most az teccik, hogy azt mondják békon és nem szalonna? Vagy mi, mondjad már! Vagy szereted bámulni annak a fogatlan, negyvenes pincérnőnek a ringó csecsét? Elismerem, lenne mit ráncigálni rajta, mikor elkapod kutyába, de Autófék Zoli, ne valagaskodj már! Szerintem értelmes gyerek vagy, nem kell segget csinálnom az arcomból, hogy elmondjam aztat neked, hogy itt mindened megvan, ebben a csárdában, hívhatod tőlem restorantnak is. Nem kell átmenned az út túloldalán lévő szodekszhó szintű szarba, ahol az erkélyen mindig az a rusnya, ibériai tonnadonna pöfékel magányosan. Meg azé’, mer’ van szökőkút, s föl-le buzog a vize, meg futtatott márványból van! Igen, ne nézzél ilyen értetlenül, mert asziszem még, hogy hülye vagy! Igen, van futtatott márvány! Mer’ mér’ ne lenne? Szerinted csak az arany és az ezüst futhat, meg a homok és az analitikus szteroidákat szedő, benga feka sprinterek? Jó, igazad van, az etiópok is gyorsak, de csak ha nincs rajtuk cipő.

Hát itt mindened megvan, ha mondom, Autófék Zoli. Itt dolgozol már évek óta, s úgy kezellek, mint a fiamat. Hányszor mondtam, hogy ne egyél a kajákból, mindig zabálhattál, amennyit akartál, emlékszem, még az első vacsorán a torkodon is akadt valami, úgy kellett kiöklendezned annál a tölgyfánál, még jó, hogy nem történt tragédia. Milyen jókat ettünk az ilyen munkahelyi mulatságokon: egy laza pacal lazaccal, pörkölt körtekörettel, házi kacsa kecsappal, de persze csak a normálisra, azaz a facsart paradicsomra gondolok, tudod.

Ihatsz is, mit bánom én, csak ne legyél takony részeg, mert részeg disznó hamar elkárhozik! Ott a pálinka, marasd a torkod véle, egy kupica, két kupica, három kupica, aztán hátul a raktárban kap Ica. Borocskát is kapsz, egy pohár, két pohár, s hátul a hárem vár. Csak viszkit ne igyál, mondjuk azt itt nem is tudsz, mert nincs olyan, maradjon inkább Dzsokinak, ráfér. A tekilát se ajánlom, nyaldossa a sót, aki vén kecske vagy műpélós szombrérós!

Jaj, s hát már finoman utaltam rá, hogy itt megbaszhatsz egy-két leánykát, de azér’ mondom ezt is. Ott van a Jucus, a konyhán, őt egyszerre kell cidáztatni meg kényeztetni egy merőkanállal, ott van a takarítónő, Rozi néni, őt még a napokban meg kéne paskolnod, mert lassan lejár a szavatossága, s persze, Vali, a pincérnő, a legbombább nő, bár ezt te is tudod. Mindenki arról álmodoz, hogy Valéria válla éri a vállát, s közben irtózatosan sikkangattatja azt a cafkát. De hiába verjük rá, ő beléd szerelmes, mindenki tudja, kérdezd meg Jocót vagy Tomcsit! Ne azt mondjad, hogy mé’ nem rúgom már ki Autófék Zolit, Jocó, hanem a kérdésre válaszoljá: szerelmes-e Vali Autófék Zoliba? Na, megmondtam, ez nyitott titok.

Szóval ne járjál nekem oda szembe, azzal mi konkurálunk, érted? Ez piacos verseny, hogy szegeznének rád egy töltött péniszt! Ne menj az út túlsó oldalára, mert rád uszítok valami tripperárus tündérilonát, aztán baszhatod! Maradjá meg itt a farodon, aki itt dolgozik, az itt is egyék, legyen ennek a közösségnek a tagja, s minden felvirágzik! Jönnek a vevők, nálunk esznek, nálunk isznak, s minden szép lesz, ha mondom. Aztán egyre nívósodunk, hisz jobb pénzű a vendég, ha többet eszik, úgyhogy mi is bővülünk, új helyiség lesz, több vendég, több töltött káposzta, több butélia bor, több siker, több pénz, több pina. Ilyen egyszerű a matematika, Autófék Zoli, hidd el nekem. Számolni kell és előrelátni. Nem mindegy, hogy sakkozunk, s királynő a négyzeten, vagy nem sakkozunk, hanem csak egy király nő a másodikon.

De el is mehetsz, ha ennyire hülye vagy, oszt legyél boldog a fogatlan tündérrel szemben, hogy hurrá, nem karcol. Ha ez kell, menjél óvodába, aztán keress egy lányt, akinek porszívó a jele. Mi meg szenvedjünk itt nélküled! Csődbe húzol minket, ha mondom, még a részlet sincsen kifizetve, ráadásul devizában vettem a hitelt. Mi lesz, ha tönkremegyünk? A Vali menjen perditának, vagy mi? Mit nézel? Ja, a sok idegen szó. A deviza az külföldi pénz, a perdita meg ott áll az út mellett és nem kék. Igen, Autófék Zoli, kurva.

Én megbocsátok neked, nekem nagy lelkem van, lásd, de innentől viselkedjél, itt maradsz nálunk, aztán punktum. Megegyeztünk?

 

 

Vörösmarty 2010

A személyfelvonó

– Bűnös vagy.

Tíz óra előtt nem nyitott a könyvtár.

– Helyszámot szeretnék kérni abba a terembe, ahol a történelmi könyvek vannak!
– Plasztik kártyája nincsen?
– Van, de otthon hagytam. Ezt adták a recepción – elvette a papírlapot, és egy vastag műanyag kártyát nyomott a kezembe, melyen a 408-as szám állt.
– Egy szinttel följebb találom?
– Nem, itt van oldalt.
– Köszönöm.
– Bűnös vagy.

Egy szállító dörömbölt a vasrácsos kapun. Én egy órája vártam már a főbejárat előtt.

– Találtál valamit?
– Eddig még csak egy japán nyelvű könyvet az óvodai testnevelésről. De a polcon van pár használható kötet a témámhoz.
– Leülünk? Nekem is lesz mit olvasnom – mondta, s a kezembe nyomott egy hatszáz oldalas Napóleon életrajzot.
– Azt mondták, előbb helyszámot kell kérni a könyvkiadónál.
– Bűnös vagy.

Kinyitották az ajtót. A szállítót egy másik bejárathoz irányították. Én már egy órája vártam, hogy bemehessek.

– Az én könyvem is itt van, mondtam már? Még tizenhat éves voltam, amikor kiadta a nyomda Polgáron. Ismerem a tulajdonost, negyvenezerért nyomtak ötven példányt.
– Bűnös vagy – a kackiás levette rólam a szemét, és olvasni kezdett.
– Te hogy bírod ezt a levegőt?

A mosdó a folyosó végén volt. Kérjük, ne használja a fülkét! Az öblítő berendezés nem működik.

– Félelmetes, hogy manapság bármit ki lehet adni – mondta, majd rámutatott egy önéletrajzra. A nő egy valóságshow szereplője volt.
– És vannak, akik ezeken nőnek föl. Milyen emberek lesznek belőlük?

Egy órát várakoztam a könyvtár főbejárata előtt. Hosszas keresgélés után megtaláltam a liftet, amely felvisz az ötödik szintre. A személyfelvonó 100 Ft-os érmével működik. Csak dobja bele, aztán menjen át a kapun!

– Bűnös vagy.
– Ritkán megyek el otthonról. Inkább olvasni szeretek. Sokkal több értelmét látom, mint minden estét a kocsmában tölteni.

Buddhizmus, hinduizmus és konfucianizmus. Középiskolában azt tanítják, hogy a három indiai isten közül Brahmá a teremtő, Visnu a megtartó, Síva pedig a pusztító. A három között egyensúly kell, hogy legyen.

– Bűnös vagy. Ha ezt megérted, nem foglak megölni.

Kezembe vettem egy folyóiratot. Belelapoztam. Csak tíz óra után nyitott a könyvtár.

– Tudom, mi még csak amatőrök vagyunk, de a tagjaink lelkesek. Egyre jobb írásokat olvashat tőlünk.
– Nem szeretem használni az amatőr és a profi kifejezést. Sok költőt csak addig szerettem, amíg nem váltak híressé.
– Bűnös vagy.
– Miért, te mit tennél a helyemben? Önző vagy. Mindent magadnak tartanál meg.
– Biztos romlott hús van a hűtőben. Miért nem szól nekik senki?
– Kidobod a jót is, ha átvette a szagát?
– Bűnös vagy. Egy órát vártam, mire beengedtek. Nem sokára megöllek. Ha most indulsz, még elmenekülhetsz. Olvastál a hinduizmusról?

A kackiás nem mozdult, csak meredten nézte, hogy a fegyverem csöve lassan a fejéhez közelít. Kitört az ablak üvege. A kackiás elterült a földön. Boldog voltam.