Category Archives: Pennázó

Pennázó

Utazom

Nem fér a bőrönd felülre.

Igazából, ha akarom, felfér..ne.. de nem.
Pihentetem a csuklóm. Az egyetlen, életlen fegyverem.
Benézett egy ráncos lányka… savanyúan tekint rám, a csomagomra, rám, a csomagomra…
Nem ér t
Mindegy is. Én tudom.
Még többen jönnek. Csúnyán néznek. RáMellém. RáMellém.
De hát nem értitek.?
Magyarázkodni akarok,de egyik se hallgatja el kellene mondanom.
Ítélőszék, katonás rendben megy tovább. Monotonok. Vadul, oroszlánként
lesik a prédát, pedig csak műbőr az üléshuzat… jobb esetben.
De értsétek meg! Nem lehet? Nem lehet!
Hallgatunk.
Állj! Állj. Monotonon. Megmagyarázom.
A körülmények… átkozott elvárások.
Nemzetem árulója. Nevetnem kell, mégis magyarázok. Magamban.
Sikítok. Már csak rám. Sajnálkozva.

Pennázó

Izmustár

Dadaizmus: mazdaisud
Kubizmus: egykéhánégyöthat
Szürrealizmus: csepp-csepp, katt-katt, nyissz
Expresszionizmus: ó
Futurizmus: whoammm

Fasizmus: nincs bajusz
Nácizmus: kis bajusz
Sztálinizmus: nagy bajusz
Marxizmus: nagy szakáll
Leninizmus: körszakáll
Bartókizmus: kékszakáll
Törpapizmus: hupikék szakáll
Törperősizmus: hupikék arany
Törpillizmus: hupikék csikló
Sziamiaúizmus: ikermacska
Fekáliogeminizmus: iker mocska

Szadizmus: ha-ha
Mazochizmus: ah-ah

Judaizmus: a Pokolba Jézussal!
Unitarizmus: és a Szentlélekkel is!
Reformácionizmus: a Lélek maradhat, a szenteknek tarkólövés
Katolicizmus: szeressük egymást inkább (pláne a kisgyerekeket)!

Trikalapácsizmus: háromszöget
Monoparalelartizmus: trapézt
Buddhizmus: Kurt
Hinduizmus: Kaszt

Oralizmus: szóbeli
Nyelvkonfúzionizmus: bábeli
Futballizmus: lábbeli
Alkoholizmus: vérbeli

Sztoicizmus: leszarom
Epikureizmus: szarj rám! (vagy ne?)
Szkepticizmus: nem minden szar, ami barna

Empirizmus: hangyaboly
Racionalizmus: pókháló
Baconizmus: szalonnás-mézes kenyér

Pozitivizmus: –
Negatívizmus: +
Abszolutizmus: 0

Holizmus: egész
Partizmus: rész
Partyzmus: részeg

Feminizmus: überpunci
Hímsovinizmus: überkuki
Sovinizmus: über
Technicizmus: kiber
Individualizmus: ember
Téli individualizmus: hóember
Tavaszizmus: sárgarépás víztócsa

Humanizmus: mindennek mértéke az ember
Egálizmus: minden ember egyenlő
Szillogizmus: minden mérték egyenlő

Cinizmus: Zn
Popeyeizmus: végtelen izmos
Avantgardizmus: végtelen izmus

Pennázó

1.

ez egy temető, mi meg a sírkövön –
érthető hát, ha
nem vagyok beszédes kedvemben –
inkább
vakon kezemre hagyatkozom,
keverés után
ujjaimat percenként melledre
osztom –

2.

lassan hajnal
igyál egy kávét,
az életigenlés keserű fekete spermium –
azért éreztem, mikor megütöttél
de hát az ég szerelmére csak 15 éves vagy
én meg brutálisan kábult –
vajon ezért döglünk még a homokozóban?

Pennázó

Ez van

Az Anna-kút előtt
rám esteledik,
míg a csobogó víz
és a szétpattanás határán
levő hólyagom
önfegyelemre tanít –
de a nő több órás késése
elmossa józan eszem
időérzékemmel
együtt –
csak egy hajléktalan
ül le mellém beszélgetni
negyven forintért –
úgy néz ki, odáig süllyedtem,
ahonnan a nők egy életen át
késni fognak

Pennázó

Egy lányról

Hárman ültek a piszkosszürke damasztabrosszal leterített asztalnál a művelődési ház színháztermében. Egy nő, az udvariasság kedvéért ő lesz az elnök ebben a történetben, és két férfi, egy idősebb, és egy nálánál valamivel fiatalabb, a kerületi szavalóverseny zsűrije. Órák óta ülnek itt. A dobozban némi aprósütemény, mellette kiürült kávéscsészék, kezükben toll, előttük papír, néha feljegyeznek egy nevet, egy pontszámot, de leginkább csak firkálgatnak rá. Egykedvűen nézik a színpadon egymást követő iskolásokat, a terem szinte üres, csak néhány kósza lélek van rajtuk kívül a teremben, tanárok, akiknek ki lett adva utasításba, hogy kísérjék el a gyereket a versenyre, egy-két nyugdíjas, akiknek jobb dolga nincs így délután kettő és öt között, az ebédet követő alvás után, de a jósibarát kezdete előtt. Néhány petőfi után jöttek az adyk, babitsok meg a kosztolányik, de tiszteletét tette néha egy-két kortárs is. A fiatalabb férfi unalmában a süteményes dobozon található összetevők listáját olvasgatta. Víz, liszt, cukor, só, hidrogénezett növényi zsiradék, tojás, tejpor, kakaópor (max. 1%), E20, E66, M0, M-16, MI-2, nátriumbenzonát. Nyomokban mogyorót és egyéb dióféléket tartalmazhat! A szeme megakadt valamin. Mi a fene lehet az a nátriumbenzoát, gondolta magában. A percek lassan teltek, de már csak egy versenyző volt hátra. A színpadra nyugodt léptekkel egy magas, vékony, barna hajú, barna szemű lány ment fel. S most kérdezhetnék, hogy mért nem szőke, kék szemű volt, mert az ilyen történetekben mindig szőke és kék szemű lányok szerepelnek, de a válasz egyszerű, minden csakis azért van így, mert a narrátor így akarja. Mert neki a barna hajú és szemű lányok jönnek be, vagy mert a szőkékkel soha nem volt szerencséje, vagy mert éppen hogy volt, vagy van egy olyan sztereotípiája, hogy a szőkék szépek, de buták, mit is keresnének egy szavalóversenyen, hisz a szép lányokkal csak kefélni lehet, bár ebben a kontextusban talán jobban ide illene egy ilyen lány. A zsűri asztalnál továbbra sem hágott tetőfokára a lelkesedés. A lány megállt az asztallal szemben, megköszörülte a torkát, és belevágott. József Attila, Óda. Itt ülök… A teremben csend, a nő a körmeivel babrált, a körömlakk megint lepattogzott, de most nincs ötezre egy vacak manikűrre, de a két férfi egyszerre kezdett el fészkelődni a helyén. Lassan mérték be a távolságot, elkalandozott tekintetük lassan alkalmazkodott újra a színpadi reflektorok erős fényéhez. A lány sziluettje homályosan rajzolódott ki előttük. Valami egyszerre moccant meg bennük, egy kis fickó nagyot ásítva tápászkodott fel a fejükben, megvakarta a fenekét, majd elment egy jót hugyozni. Lassan tisztult a kép, a lábszárát látták meg először, a szemek végig pásztázták a combokat, a szeméremdombok íve lágyan hullámzott a feszes nadrágkosztüm alatt, a csípő körvonalán elidőztek, a fényben megrezzeni vélték az emlőket, a nyakon túl ott volt az arc, a száj, a haj, s a fürkésző szemek már indultak is vissza, a mellekre hosszan merően néztek. Mindketten elégedetten dőltek hátra a kopott huzatú bársonyszékben. Összenéztek a nő háta mögött, fejük lassan előre billent majd hátra, félreismerhetetlen jelét adva az egyetértésnek. Az idősebb férfi előre dőlt, a nőre szegezte a tekintetét, és fennhangon így szólt: Gyönyörűen szaval, mondta, s közben arra gondolt, hogy de megbaszná. Egyetértek, társult hozzá a másik, s közben azt gondolta, hogy ő is. A vers is nagyon jó választás, igazi klasszikus, amaz így folytatta, megnyomva az utolsó szót. Furcsa, hogy éppen a klasszikus szó jutott eszébe, mert közben pont arra gondolt, hogy milyen válogatott perverziókkal fűszerezné a lánnyal való közösülést, amelyek eddig szexuális fantáziája mélyén lappangtak, s óvakodott volna, hogy a feleségének akár csak véletlenül is elejtsen egyet is, nem mintha az nem lett volna vevő rá, csakhogy ő sem merte a férjének elmondani, s így az idővel egyre ritkuló, teljesítményében pedig renyhülő, missziós kötelességé szelídült házastársi együttlétek alkalmaival maradtak a jól bevált, klasszikus módszernél, s nem volt megújulás semmilyen téren a kapcsolatukban. De most ezt a lányt hallgatva, átszakadt valami gát, talán azért, mert ötvenhez közeledett, s rajta is, mint a férfiak többségén, most ütközött ki a kapuzárási pánik, amely néhányakat arra ösztönöz, hogy befestessék a hajukat, leborotválják a fanszőrzetüket, az öltöny helyett elővegyék a gardróbból a molyrágta bőrdzsekit, s elvigyék a feleségüket egy második nászútra. Mások inkább, s közéjük tartozott ez a férfi is, bár csak elviekben, mert hogy is mert volna ő erre gondolni, vagyis éppen hogy csak gondolni mert már csak rá, udvarolni kezdenek a náluknál sokkalta fiatalabb lányoknak. S így gondolta az a másik is, aki nála valamivel fiatalabb volt, még csak a negyvenes évei elején járt, és nőtlen volt, ő is úgy érezte, hogy szívesen átszakítaná azt a gátat, persze nem magában, hanem a lányban, s szomorúan konstatálta volna, persze csak ha megtörténik, hogy a díjkiosztó ünnepség után, amelyen persze a lány kapta az első díjat, személyesen is oda lép, gratulál még egyszer a lánynak, s elmondja, hogy szerinte nagy tehetség, hogy akár színész is lehetne, meg hogy neki van ismerős, s hogy a lány akár el is jöhetne vele meginni egy kávét vagy valamit, s addig is beszélgethetnének erről. S aztán a kávé mellé egy kis rum is becsúszik, meg persze egy-két bók, s ennek a fejében lejátszódó jelenetnek nem is lehetett más vége, minthogy felviszi a lányt a lakásába, elkezdi lefejteni róla a ruhát, a férfi akaratának először a test adja meg magát, azután az ész is, s a vágy szavára nem a szív lobban lángra, hanem a nedvek öntik el a testüregeket, s a rövid előzmények után megtörténik a behatolás, durván, finomkodás nélkül, s mikor már a férfinek elment a kedve a dologtól, jön a kaján kis mosoly jelezve most már nő vagy. Szóval, ha ez így, ilyen formán, ahogy a férfi kigondolta ott a kopott bársonyszéken ülve, megtörténik, szomorúan konstatálta volna, hogy a nővé avatás szertartását valaki már elvégezte előtte. Ezt gondolta közben, de egy szót sem szólt, csak nézte merőn a lányt, s közben bólogatott. S a nő talán megsejtve valamit a két férfi gondolatából, vagy csak mert alapvetően ki nem állhatta a nálánál csinosabb, és főként fiatalabb lányokat, gyűlölte azt a lányt ott a színpadon, de nem mert ellentmondani, sem később lepontozni a produkciót, pedig tényleg elég gyengének érezte a lány szereplését, mert bízott benne, hogy a verseny után talán mégis csak inkább őt hívja el a negyvenes pasas, s nem a lányt, és őt viszi fel a lakásába vagy mehetnének hozzá is, hiszen elvált, és két éve egyedül él a harmadik emeleti panelban, s ezalatt jóformán alig volt kapcsolata, hacsak nem számítjuk a tévészerelőt úgy egy éve, és a közös képviselőt egyszer, ennek okán erősen vágyott minden férfira, de legalább is az öregebb meghívhatná egy kávéra a presszóba. Akárhogy is, végül ez a lány nyert, s nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy később erre a sikerre alapozva megnyerte a területit, a városi, majd a megyei szavalóversenyt is, persze az országost már nem nyerte meg, hiába is ment volna el rá, mert kapuzárási pániktól szenvedő ötvenesek vagy negyvenes éveikben járó agglegények, úgyszint kiéhezett, elvállt nők, sokfelé akadnak, csak a felállás változik, egyszer ez az elnök, egyszer meg amaz, egyszer ezt hívják el, aztán az hívja el a másikat, néha megtörténik, hogy ez van alul, máskor az fölül, néha többen is vannak ott egyszerre, lányok is, de ez az egy sosem volt közöttük. A lány, aki már persze nem lány, hanem nő, nagyon örült a helyezésnek, s nem vette el a kedvét a szerény jutalom, a kétezer forintos könyvutalvány és a részvételi jog a területin. Mosolygott, amikor kezet szorított a nővel, bár az csak hűvös kézfogással, és egy gúnyos fintorral viszonozta a gesztust, mert számára csak egy lány volt még és az is maradt, s nem nő, ami volt, s így nem fedezhette fel benne a leendő sorstársat, az elvált feleséget, amely később maga is lett. A férfiak aztán kárpótolták volna bőven meleg kézfogással, meg mással is, de az öregebb próbálkozása elől, hogy megölelje a lányt, az ügyesen kitért, a fiatalabb meg se próbálta, bár megkísérelte félrehívni őt a díjkiosztó után, de az kisietett a teremből, s talán ezzel a sietséggel kerülte el, hogy a fenti végzetesnek vélt eseménysor útnak induljon, hogy arra a futó, egyéjszakás kapcsolatra, amennyit a negyvenes akart volna a lánytól, ráépüljön mindenféle lelki defektus, ami szexuális zavarokként mutatkozott volna meg a későbbi párkapcsolataiban, s ami miatt végül is a férje is elhagyta, mert alapjában véve vonzódott az apja korabeli, idősebb férfiakhoz. Apakomplexusa volt, s ki nem állhatta az anyját, mert úgy gondolta, hogy az apja iránti vonzalma épp azért alakult ki, mert az anyja kiskorában elhagyta a férjét, az ő apját, s így nélküle kellett felnőnie, s irigyelt mindenkit, akinek volt, s az anyja mentségét miszerint csalta őt az apja, nem fogadta el, hanem azt is az anyja bűnének tulajdonította, s a ritkán látott apát gondolataiban az egekig magasztalta. A sors fura fintora azonban, hogy épp ez a sietség, amely megmentette egyfelől, sodorta bajba, mert ahogy kilépett az ajtón, az út túloldalán meglátta a barátját az egyik osztálytársnőjükkel kézen fogva, s ebben nem is maga a megcsalatás érzése volt a szörnyű, hanem hogy éppen ő, akinek annyi mindent adott, egyebek között a jogot, hogy nővé tegye, és éppen vele, aki olyan, akit könnyebb átugorni, mint megkerülni, ennek ellenére állandóan fiúkra vadászik, s persze mindig a másé kell neki. A lány át akart rohanni az úton, hogy most jól megmondja a magáét a fiúnak, meg annak a kis cafkának is, meg is tépi, s nem is lett volna ezzel semmi gond, ha nem a környék legforgalmasabb útja mellett állt volna a művház, de ott állt, s épp csúcsforgalom volt. Mindenki ment haza mónikát nézni, s pont akkor, pont arra járt az a suzukis is, aki az esti pacal gondolatától pavlovi reflexének engedelmeskedve nyálazta végig az utat, míg hazafelé tartott, s elmerengve azon, milyen jó is lesz hozzá egy pofa hideg sört inni, későn vette észre az előtte átszaladó lányt, meg a fék is gyenge volt, a vizsgán is csak úgy engedték át, hogy vitt egy üveg pálinkát a biztosnak. S ha ez az üveg pálinka nincs, akkor talán nem is történik meg a baj, mert ha nem engedik át a vizsgán, és pont akkor, pont ott nincsen ugye, mert forgalmi nélkül azért mégsem lehet, vagy a sikertelen vizsga után csak elviszi a szervizbe megcsináltatni azt a rohadt féket, mert kocsi nélkül mégiscsak ugye, pláne itt a városban. Persze történhetett volna másképp is, mondjuk, hogy az a suzukis nem arra jár pont akkor, vagy nem szereti a pacalt, se a sört vagy éppen nem éhes akkor, mert előtte beugrott már a mekdrájvba, vagy a fiú nem arra veszi az útját az új nővel, vagy csak egyedül megy arra, ha az új nőhöz is, vagy a lány nem siet úgy, hanem marad még, és vált két szót azzal a negyvenes pasassal, aki az apja korosztálya volt, és így vonzódott hozzá. Mind eme rengeteg lehetőség közül, hogy pont az történt ami, persze ez is jóval tragikusabban hangzik így elmesélve, és hogy ezt leszámítva az egész történet olyan sikamlós, mintha háyal kenegetnék, csak azt bizonyítja, hogy nem a sors, ami az emberek életében közbe szól mindent átható determinizmusával, csakis a elbeszélői önkény, s a mögötte meghúzódó személy, aki talán utálja ezt a lányt, mert elvált, magányos nő, akit ezért a lányért hagytak el, vagy mert negyvenes agglegény, s zokon esett neki, hogy nem vihette fel magához, vagy egy teltkarcsú osztálytárs, akit mégis csak megtéptek ott az utcán, vagy a fiú, akinek mégsem adta oda magát, pedig megígérte, vagy valaki más, aki történetesen én vagyok.

Pennázó

Csináld magad

A társasház lépcsőin délutáni fénycsíkok szunnyadtak, amikor munkából hazajövet gyengén és fásultan megtaposta őket; minél feljebb ért, úgy tűnt, annál több van még hátra. Ha egy-egy emeleten megállt lélegzetet venni, az egymással szomszédos ajtók rosszalló lenézéssel súgtak össze a háta mögött, de mire rájuk nézett volna, elbújtak a névtáblák takarásában. Nemsoká felért a negyedikre, s miután kifújta magát, meglátta az ajtaja előtti lábtörlőt, s azon egy téglát; egy egyszerű, közönséges téglát.

 

Elgondolkodott, hogy kerülhetett oda. Valaki ottfelejtette? Nem, bizonyára senki sem járkál téglákkal a hóna alatt, vagy ha mégis, feltűnne, ha elhagyná. Egy tégla; mit jelentsen ez? Ki és mit akar ezzel jelezni

 

De nem foglalkozott vele túl sokáig: elővette a kulcsokat, és átlépve a téglát belépett a lakásba. Bent hatalmas csend volt, és úgy tűnt, a tárgyak lélegzetvisszafojtva tettetik, hogy meg sem mozdultak, míg gazdájuk munkában volt; csak a hűtő zúgott egykedvűen a konyhában.

 

Az előszobában levetette a kabátját és a cipőjét, a táskáját a fogasra akasztotta, s elkezdte kioldani a nyakkendőjét. Ekkor eszébe jutott, hogy mit fognak gondolni a szomszédok, ha meglátják a téglát a lábtörlőn. Azt fogják gondolni, hogy rendetlen, mi több, idióta: aki egy panel lépcsőházban kint felejt egy téglát a lábtörlőjén, az nem normális.

 

Kinyitotta az ajtót, és lenézett a téglára, ami még mindig ott feküdt a lábtörlőn, kérlelhetetlenül és egyszerűen. Lehajolt érte, s fél kezével felemelte; nehezebb volt, mint elsőre látszott. Jól megnézte, de semmi érdekeset nem látott rajta, így csak berakta a fogas alá.

 

Ezután a konyhába ment, unottan benyitott a hűtőbe, s a felcímkézett ételesek közül egy „hétfőt” vett ki; megmelegítette, és tévénézés közben, a nappaliban ette meg, fogalma sem volt, pontosan mit is. A műsorok egymás után sorjáztak a képernyőn, alig lehetett megszabadulni tőlük; bőven besötétedett már, amikor felállt, hogy járjon egyet a lakásban, tegyen-vegyen valamit, amitől gyorsabban múlik az idő, de ahogy a sötét folyosón a villanykapcsoló felé botorkált, belerúgott valami keménybe.

 

A fájdalom hosszú pillanatokra megbénította, majd miután lecsillapodott, s nem talált újabb szitkokat, melyek elhallgatása még férfiasabbá tette, felkapcsolta a fényeket, és a földön a téglát vette észre. Szinte érezte, ahogy kigúnyolja a szerencsétlenségét; dühösen megragadta, s a fogas alá tette. De ott már volt egy; hát persze. Kis nyavalyások.

 

Bosszúsan besántikált a hálószobába, és lefeküdt aludni.

 

Másnap reggel úgy kelt, mint máskor, elcsigázottan és álmosan, összetörve, az álmai labirintusával a hajában. A mindennapi rutin irányította a mozdulatait, s mire összeszedte magát, mintha egy másik emberré vedlett volna, akinek semmi köze ahhoz a fickóhoz, aki itt és így képes élni. Összehúzta a nyakkendőjét, felvette a kabátját, és elindult.

 

Késő délután ért haza, kimerülten, mégsem elég fáradtan; túl sok ideje és ereje volt ahhoz, hogy elpocsékolja minden magára fordítható maradék idejét és erejét.

 

A földszinti levélszekrények felé indult, s mikor a sajátjához lépett, egy téglát talált benne beszorulva, bezárva, szánalmasan magatehetetlenül. Nem tudta mire vélni a dolgot.

 

Nagy nehezen kifeszítette a téglát a postaládából, nézegette, méregette, sajnálta és félt tőle, de fogta, s felvitte magával a negyedikre, ahol az ajtaja előtt, a lábtörlőn egy másik tégla feküdt pihegve, akárcsak tegnap.

 

Felvette azt is, és a mellkasának támasztva, ügyetlenül egyensúlyozva őket az egyik karjában, a kulcsokért kezdett kutatni a zsebében. Miután meglett a kulcs, és elfordította a zárban, nehezen tudott benyitni a lakásba, mintha az ajtót egy nehezék akadályozná. Bekukucskált a résnyire nyitott ajtón, s a padlón egy téglát látott. Erősebben betolta az ajtót, majd a kezeiben lévő téglákat a fogas alá tette a többihez, a harmadikat pedig lábbal tolta közéjük. Bezárta maga mögött az ajtót, levetette a kabátját és a cipőjét, a táskáját a fogasra akasztotta, s elkezdte kioldani a nyakkendőjét. Mikor már kényelmesen érezte magát, a konyhába ment, és a hűtőből elővett egy „keddet”…

 

Este, mikor a tévézésből aludni indult, a folyosón elővigyázatosan lépkedett, nem akart belerúgni semmibe; mikor felkapcsolta a villanyt, egy újabb tégla szemtelenkedett középen, veszélyesen közel, hogy már szinte sajgott tőle a tegnapi zúzódás. De most túljárt az eszén, és diadalittasan kapta fel a téglát, hogy a fogas alá vigye. Ott azonban már hatalmas rakás összegyűlt, így elhatározta, szépen átpakolja őket a nappaliba, a fal mellé, ott több a hely. Fogta magát, s kettesével-hármasával áthordta a téglákat a szobába. Mire végzett, teljesen elfáradt, s úgy zuhant az ágyba, mint egy darab tégla.

 

Másnap reggel úgy kelt, mint máskor. A lábfejei álmosan keresték az ágy mellé hitt papucsokat, de azok már foglaltak voltak: egy-egy tégla viselte őket. Elmosolyodott, mint egy gyerekcsínyen; elkapta a grabancukat, és a nappaliba vitte őket, ahol az egyik fal már ki sem látszott a tégláktól. Ruháival magára kapta a frissesség látszatát is, s a szokásos lendülettel elindult dolgozni.

 

Mikor délután hazaért, rögtön a postaládákhoz sietett; felnyitotta a sajátját, és a tegnapi rutinnal kiszabadította az ott raboskodó téglát. Felrohant vele a lépcsőkön, már meg sem lepődött, hogy a lábtörlőn is egy tégla várja. Felkapta azt is, majd határozottan nyitott be a lakásba: a nehezéktégla a padlókövön súrlódott. A téglákat gyorsan, szinte kapkodva cipelte be a nappaliba. Ezután levetette a kabátját és a cipőjét, a táskáját a fogasra akasztotta, s elkezdte kioldani a nyakkendőjét.

 

Benyitott a hűtőszekrénybe, de a polcokon csak téglák sorakoztak; címkére való tekintet nélkül megragadott néhányat, és ahogy csak bírta, hordta őket befelé a szobába. Mikor a hűtő kiürült, úgy érezte, rendbe kell tennie őket, nem lehetnek így, egymás hegyén-hátán a szoba közepén, ezért a következő fal mentén kezdte építeni a téglafalat, s mikor felépült, a téglahalomból mintha alig fogyott volna: nincs más választás, a nappaliból ki kell hordani minden bútort, hogy a téglák elférjenek.

 

A szoba éjfélre már teljesen üresen állt, csak a téglafalak és -halmok maradtak, melyeknek most újra nekiveselkedett, és szépen rakta őket egymásra, egymás után, egymás mellé. Mind a négy fal eltűnt a téglafalak takarásában; a szobának nem maradt sem ajtaja, sem ablaka. A téglák azonban nem fogytak, sőt egyre zajosabban pusmogtak, mintha ezzel őt akarnák hergelni.

 

Nem lehetett megállni, a téglákat tovább és tovább kellett rakni a már álló téglafalak mentén, mígnem a falak egyre közelebb kerültek egymáshoz: ha kitárta maga mellé a kezeit, már elérte a szemközti falakat. Ahogy lerakta az egyik téglát, egy másik rögtön ott termett a tenyerében; úgy illett bele, mintha az a legtermészetesebb dolog volna a világon.

 

Egyik tégla a másikat követte, s ő már úgy kimerült, hogy alig tartotta magát, de meg kellett tőlük szabadulnia, a helyükre kellett őket tennie, különben összefognak ellene, és amilyen sokan vannak, esélye sem maradna.

 

Egyszerre már csak egy tégla volt hátra, egyetlen egy, amelyet helyre kellett tenni, az utolsó kis nyavalyást: ott volt lent a lábainál, a földön; de a falak ekkorra már olyan közel kerültek hozzá, hogy nem tudott lehajolni érte. A tégla pedig megelégedetten tespedt a földön, és gúnyosan röhögött rajta.

Pennázó

Automatikus szerető

automatikus szerető vagyok
gyengéd közepes és vadállat
programfunkciókkal

dizájnos szerető vagyok
áramvonalas kialakítású
és kosztümizálható

környezetbarát szerető vagyok
nem fogyasztok olajat
csak salátához

praktikus szerető vagyok
két fülem van mint a táskádnak
magaddal vihetsz ha elmész

multifunkciós szerető vagyok
még kávét is tudok főzni
és elmosogatok ha muszáj

gazdaságos szerető vagyok
megérem a pénzem és
megengedhetsz magadnak

minőségi szerető vagyok
de azért kössél rám garanciát
hogy bánjad amikor kidobsz