Category Archives: 2010 Tél

CikkCakk

Harry a kereszten

Harry a kereszten” – bibliai motívumok és irodalmi párhuzamok a Harry Potter-kötetekben

1. Gyermeki konzervativizmus felnőtt liberalizmussal?

Az egyes irodalmi művek óhatatlanul típuskarakterekkel, modell-evokációkkal operálnak – sokszor a tudatosság feltételezése nélkül lehet ezt állítani. Az, hogy egy szerző milyen jellemű embert választ főszereplőnek, hogyan mutatja be a hatalom birtokosait és elszenvedőit, árulkodik a világnézetéről, értékrendjéről. Tehát az írói intenciók sokszor mindenféle szándékosságot nélkülöznek: pszichológiai tény, hogy mikor egy gyermek rajzol, a világról való benyomásait interpretálja. Ez részint igaz az írásra is, hisz bizonyos szereplőkkel azonosulnia kell a teremtőjüknek, így az intenció-kutatás során nem csak a tudatosan megkomponált szereplők és szituációk az eredményes találatok, hanem az ösztönösen kitalált aspektusok is nyilatkoznak az író értékrendjéről, világnézetéről, emócióiról.

Joanne Kathleen Rowling (továbbiakban: Rowling) londoni polgári család sarjaként látta meg a napvilágot, majd alap- és középfokú iskolás éveit vidéken töltötte, ahol legnagyobb hatást a „régi iskola szigorú tanára” gyakorolta rá. Kisgyermekkorától érdeklődött a fantasztikus történetek iránt. Kedvencei közé tartozott pl. C. S. Lewis Narnia krónikái című sorozata.

Elsőként a mű preferált szereplőit érdemes górcső alá venni. A regények főszereplője egy átlagos fiú – tehát Rowling nem akart egy modern lányregényt írni; annál is inkább bizonyítható ez, hiszen abba is beleegyezett, hogy a könyvek borítóján keresztnevét (amely eredetileg csak egy volt, a Joanne) ne szerepeltessék, így is növelve a célközönség táborát (ti. a kiadó szerint a fiú-vásárlók lányregényt sejtettek volna egy női író regénye mögött). Harry legjobb barátja a nálánál gyengébb képességű, de odaadásban és hűségben nem elmaradó Ron, aki a klasszikus fegyverhordozó-karakter jegyeit viseli magán (Héraklész-Iolaosz, Frodó-Samu kapcsolat). Harry legfőbb tanácsadója a „bölcs öreg” Dumbledore, aki mellesleg a legnagyobb varázsló és a legjobb ember is (legalábbis a történet jelenében).

Sok jellegzetességet tár elénk a Roxfort vizsgálata is. Beszédes, hogy az iskolaigazgató egy nagyvonalú, a mindennapi konfliktusoktól távolmaradó, felülről figyelő tekintélyes és bölcs férfi, az igazgató-helyettes pedig egy szigorúbb, bürokratikusabb nő. Ez egy hagyományos felfogás a hatalom-megosztás nemi dimenziójáról, a „fej-nyak” elmélet. Ezzel nem is feltétlen kell egyetértenie Rowlingnak (lévén, hogy ő is egy emancipált élethelyzetben lévő nő) – ez pusztán azt bizonyítja, hogy az ehhez hasonló konzervatív rendszerekhez pozitív érzelmek társulnak az írónőben, ezért választotta – akár tudattalanul is – ezt a felosztást. A Roxfort egyébként tipikus konzervatív, bentlakásos angol iskola, ahol szigorú rendszabályok és poroszos követelmény-rendszer1 van a diákok elé állítva.2 A diákhierarchia élő dolog az iskola életében: az idősebb korosztályoknak később van a takarodó, a diákprefektusok pontlevonással és büntetőmunkával is sújthatják az arra ítélt diákokat. A tanároknak igen széles a mozgástere – felelősségre vonás nélkül lehetnek igazságtalanok diákjaikkal3 – amivel azonban nem élnek vissza. Ez szintén egy hagyományos elképzelés a konzervatív rendszerek önkontrolláló természetéről. Mindezek mellett a Roxfortnak nagyon pozitív a festése. Az iskolai élet szerves része a bimbódzó diákszerelem, a hangulatos együtt étkezések4, társasági fórumok (pl. klubhelyiség, bálok). Mindent egybevetve megállapítható, hogy a Roxfort megformálása egy ún. idealizált konzervativizmus jegyében történt.

Az emberi kapcsolatok terén, a társadalom és politika dimenziójában azonban a liberális gondolatok és érzelmek nyernek teret az írói megjelenítésben. Pozitív festéssel ábrázolja az elnyomott rétegeket, így a házimanókat és az egyes varázslók által elnyomni kívánt mugli-származású mágusokat. A házimanók eredendően a varázslók szolgái, ám egyikük – Dobby – saját törvényeit megszegve segít Harrynek5, s végül hősként hal meg, mert életét áldozza barátjáért6. Gesztusértékű az írónő azon megoldása, hogy Harry mágikus segítség nélkül, hétköznapi módón ássa meg Dobby sírját, és a „Dobby, a szabad manó” feliratot varázsolja a sírkőre.7 A történet női főszereplője, Hermione mugli-születésű, ám mindig évfolyamelső a Roxfortban8, és szabálytisztelete ellenére mindig barátaival tart és kiáll mellettük a csínytevésekben is.

Az írónő liberális/demokrata szócsövei: Hermione és Dumbledore. Hermione feminista vagy „zöld” aktivistaként viselkedik, sokszor komikussá téve magasztos céljait, Dumbledore sokkal méltóságteljesebben, nagyvonalúbban áll ehhez a kérdéshez, mint máshoz is. Társadalmi integrációt hirdet, hisz az ő szavaival élve: nem az vagy, akinek születsz, hanem, amivé válsz.9 A szerző párhuzamot von a kisebbségi konfliktusok és a muglikat, illetve a mugli-származású mágusokat érő atrocitások között.

A Harry Potter-sorozat (továbbiakban: HP) karakterei, „népei” sok tekintetben megfeleltethetők a nyugati világ kétezer éves történelmének és a XX. század egyes szereplőinek. Ráadásul a XX. századi totalitárius rendszerek okozta katasztrófák olyan mélyen beépültek Európa történeti emlékezetébe, s az oktatás identitást reprodukáló volta miatt az újabb nemzedékek közgondolkozásába, “rossz”-fogalmába, hogy tudatalatti jellegű a század “szörnyetegeinek” jellemével ruházni fel egy “kvázi” főgonoszt. Voldemort híveinek többsége „aranyvérű” (felmenőiket tekintve is mágusok) varázsló, akik mágiabeli származásuk miatt nézik le és bántalmazzák a muglikat10, mugli-származásúakat („sárvérűek”) és a nem emberi lényeket. Rowling többször is nyilatkozta, hogy nagy feladatának érzi a rasszizmus és a kirekesztés elleni harcot, és ezek a negatív figurák és eszmék megjelenítése nyilvánvaló párhuzam a XX. század tömegpusztító eszméivel. Voldemort karaktere is sokban megfeleltethető a klasszikus diktátor-képnek, egyes esetekben pedig Adolf Hitlernek. Sem Voldemort, sem Hitler nem felelt meg egyébként a saját kompetenciáiknak11, és mindketten „ráültek” egy náluknál régebbi ideológiai hullámra12 saját egoizmusuk megvalósítása érdekében.

Rowling – az egyértelmű szolidaritása ellenére – nem ábrázol feltétlenül pozitívan minden elnyomott népet, réteget. A koboldokat például kifejezetten kapzsi, maguknak való, pénzmániás, önző népnek festi meg, akiknek sajátos elképzeléseik vannak a tulajdonjogról (ha eladtak pénzért valamit, azt akkor is a sajátjukénak tartották, ők csak „kölcsönadták”13), ám őket is elnyomta Voldemort – jellemük sokban hasonlít a zsidó bankárokról alkotott – sokszor általánosító – képre. S bár kiáll a muglik elnyomása ellen, lényük mégis sokszor komikusnak, megvezethetőknek vannak beállítva, akik nemhogy eltűrik, szinte szeretik is, ha vezetik őket, és gondoskodnak róluk. A kommunizmus kritikája leginkább nagybátyjánál domborodik ki, akiről nyíltan leírja, hogy mindig az államtól várja az életében fellépő problémák megoldásait.14

Rowling sok interjúban, nyilatkozatban is állást foglalt a liberális eszmék mellett, például amikor kijelentette, hogy ha lehetősége lenne rá (tudna varázsolni), demokrata elnököt juttatna hatalomra az USA-ban – egyértelmű állásfoglalásnak tűnhet, de ha figyelembe vesszük, hogy a demokratáktól az iraki háború megszüntetését várták, akkor inkább pacifista álláspont, semmint egyértelmű liberális. Az utolsó kötet kiadása után közölte, hogy Dumbledore homoszexuális nemi identitású, de ennek nincs szerepe a műben, hisz az igazgató karaktere „aszexuális” (tehát mindegy, hogy „amúgy” milyen lenne) – ezt értelmezhetjük egyszerű fricska-/gegként, a meleg jogokért harcoló gesztusként, és egyfajta árnyalt elemzésként is, miszerint: konzervatív és kiegyensúlyozott jellemű lehet egy társadalmilag liberális gondolkozású, homoszexuális egyén is.

2. A Harry Potter-univerzum ötletbázisai

Rowling többször megjegyezte, hogy művét a Narnia krónikái (továbbiakban: NK) ihlette, és elolvasva az említett regényt, valóban sok hasonlóság, utalás fedezhető fel a két irodalmi alkotásban. Tudni kell azt is, hogy Lewist (NK) és Tolkient (A Gyűrűk Ura – továbbiakban: LOTR) szoros barátság fűzte egymáshoz, azonos ideológiai pozícióból írtak – sokszor közösen elmélkedve egy-egy mű születése előtt. Tehát már akkor érdekes lenne a LOTR vizsgálata a HP esetében, ha csak a NK szempontjából vizsgálnánk a hasonlóságokat. Viszont az LOTR-nak több olyan eleme is megjelenik a HP-ben, ami NK-ban nem lelhető fel. Látszik tehát, hogy Rowling valójában e két műből építkezett elsősorban, a mű szerkezetét, karakter- és összefüggésrendszerét tekintve. Van azonban egy harmadik irodalmi/erkölcs-filozófiai alkotás is, amelynek nagy (talán a legnagyobb) hatása volt az HP eszmei arculatának kialakulására, mely műből az NK és a LOTR is építkezett – ez pedig a Biblia.

Elsőként tekintsük át, milyen bibliai-motívumokat rejtenek a fent – a HP ihletőiként – említett művek.

A LOTR történetét a Szilmarilok c. könyv története előzi meg a Tolkien által konstruált időben, melynek kezdő fejezete a Biblia Teremtés Könyvének parafrazálása. Eru és valái (=Isten és angyalai) énekkel teremtik a világot (a zene az Isten nyelve – Beethoven). Az egyik vala (Morgoth) önálló dallamot próbál formálni, de az mindig hamisra sikeredik (Lucifer akar a Teremtő lenni, de ez ontológiailag lehetetlen), ezért Eru Középföldére száműzi (Lucifer letaszíttatik, s egyedül a Földön kísérthet tovább). A LOTR egyik pozitív főhőse, Gandalf, az életét áldozza bajtársaiért, ezért miután meghal, visszaküldik, immár erősebben (szürke mágusból fehér mágus lett) – Jézus a feltámadás után egy új létszintre érkezett, immáron teljes volt istenségében (hisz emberként meghalt). Az ő nevéhez kötődik a második kötet híres „ördögűzési” jelenete, amikor Gandalf megtisztítja Theoden rohani király elméjét az őt befolyásoló Szarumántól.

A NK első kötetét a „gyermekek Passiójá”-nak is szokták nevezni, hogy főhősei és cselekménymenete megfeleltethető az említett bibliatörténeti stációnak. A történet négy gyermek-főszereplője, Peter (a vezér), Susan (az okoskodó és hitetlenkedő), Edmund (az áruló) és Lucy (a naiv gyermek) azonosítható Jézus négy preferált apostolával: Szent Péterrel, Szent Tamással, Iskarióti Júdással és Szent Jánossal. A könyv eszmei konfliktusa az, hogy Edmund elárulja az ellenállókat (egy kis sütiért – utalás Júdás alacsony pénzösszegű díjára), de hogy ne kelljen meghalnia, Aslan belemegy Jadis (a Fehér Boszorkány) alkujába, vagyis, hogy megöljék őt. Amikor megy a vesztőhelyre, egy darabon elkíséri a két „lány-apostol” („getszemáni kert”-jelenet). Aslan végül feltámad, mégpedig azért, mert Narnia ősi törvénye, hogy aki életét adja barátaiért, azon nem fog a halál – „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért”15. Így a történetben Aslan válik Jézussá, aki Eruhoz hasonlóan szintén énekkel teremti a világot (ez inkább a LOTR-ra való evokáció, de a zene, mint az isteni harmónia szimbóluma itt is megjelenik). A Jézus halála utáni bizonytalanság érzését szemlélteti a második kötetben Lucy naiv hite Aslan visszatérésében, melyet a többiek rendre elutasítanak. Beszédes még, hogy a történetben a két fiút Ádám fiainak, a két lányt Éva lányainak hívják.

Ha részleteiben nincs is sok, néhány tendenciózus hasonlóságot fel lehet fedezni a HP és a LOTR között is. A főhős karaktere egy érdekes vizsgálódási pont. A LOTR-nak több hasonló értékű főszereplője is van, az egyes könyvek eltérő módon állítják a narratíva középpontjába őket. Közülük is kiemelkedik azonban Frodó, a középszerű, az események sodrába véletlenül csöppenő fiú, és Aragorn, az elrendelt, különleges képességű vezető, aki azonban nem akar szembenézni a végzetével, mert ősei gyengeségét érzi saját magán. Kettejük eredője elegyedik Harryben, aki egy részről egy átlagos képességű, átlagos vágyakkal rendelkező kamasz fiú, másfelől azonban egy jóslatrendelte személy, akinek erkölcsi magaslatai messze fölülmúlják az átlagemberét. A két cselekménytörténet háttérmozgatója is hasonló: mindkét sorozat elején elmesélik, hogy hajdan/11 éve élt egy „gonosz”, akit legyőztek, de most vissza akar térni. A HP ezen tovább is lép, hisz a negyedik rész végén visszatér Voldemort. A két főgonosz között is sok hasonlóság fedezhető fel: Szauron beleöntötte az Egy Gyűrűbe a vágyát, így ők ketten egyek lettek, s Gyűrű tartotta életben őt – a horcruxok ugyanezen az elven működnek: gyilkosság útján az ember beléjük helyezi lelkének egy darabját, s ha őt megölik, amíg a horcrux ép, nem hal meg teljesen. Gandalf „bölcs öreg” jelleme pedig Dumbledore-ban „él tovább”.

A NK-ból azonban már részleteit tekintve is többször építkezik a HP. A négy gyermekhős megfeleltethető a Roxfort négy alapítójának, Griffendél Godriknak (bátor, igazszívű – Peter), Hollóháti Hedvignek (bölcs, kevély – Susan), Mardekár Malazárnak (ravasz, felsőbbrendűsködő – Edmund) és Hugrabug Helgának (egyszerű, mindenkit szerető – Lucy). Ezenkívül jól kitapintható az is, amint akaratukon kívül a „felnőttek csatározásaiba” csöppentek, ám az ő megjelenésüket is jóslat írta elő.

3. „Szeressétek egymást, amint én szerettelek”16 – a rowlingi krisztianizáció

Természetszerűleg egy európai ember jó és rossz fogalma a tudatosság és az explicit vallási hovatartozás figyelembe vétele nélkül is a Biblia és a keresztény értékrend hasonló jelentéstartalmú fogalmaiból eredeztethető. Ezért lehet igaz az a felületes, de mégis szemléletes megállapítás, miszerint „Európában az is keresztény, aki ateista”. A HP esetében viszont több van a puszta értékazonosságnál. A művek során végigvonuló erkölcsi viszonyrendszer egyértelműen tanító szándékú, és az egyes evokációk sokszor egyértelmű megfeleltetéseken, parafrázisokon nyugszanak.

Az első ilyen – az egész sorozaton végigvonuló – érték-standard a szeretet mindenek felettisége. Dumbledore – aki mint fönt említettük, az író erkölcsi és magyarázó szócsöve – szerint ez az az erő, ami mindent legyőz. Ez űzte ki Voldemortot Harryből minden mágikus közbenjárás nélkül.17 Többször is látunk arra példát, amint a szeretet „megmenti” Harry életét: Lily fia iránti szeretetéből áldozta fel az életét, ami a „mágikus” védőburkot képezte Harry felett – valójában nem is mágikus volt, hiszen varázslattal nem lehetett eltávolítani, ez valami ismeretlen erő volt, mintegy a szeretet manifesztációja18; Narcissa Malfoy azért nem árulta el Voldemortnak, hogy Harry él, mert újra akarta látni a fiát19; Piton annyira szerette Lilyt, hogy még saját elveit is feladta vele szemben (ti. a mugli-születésűek megvetése), és szeretete Lily halála után is tartott – ezért oltalmazta Harryt20. A szeretet legfőbb értékmérői voltában simul, hogy a főgonosz azért igazán főgonosz, mert nincs benne szeretet. Ezt azzal magyarázza – közvetve – az írónő, hogy Voldemort nem szeretetben fogant: anyja önző testi vágyból szerelmi bájitallal láncolta magához Voldemort jövendőbeli apját, így ilyen, szeretetnélküli állapot állt fenn az aktus idején.

Másik preferált érték a HP-ben a megbocsátás. Dumbledore-nak sokszor a szemére vetették, hogy olyanoknak is ad még egy esélyt, akik a közösség szerint egyáltalán nem érdemesek rá (ahogy Jézus is a bűnös asszonynak). Többször van vita a három jóbarát között, amik mindig kibéküléssel végződnek, s végül Harry megbocsájt Pitonnak21 és Dudleyval22 is kibékül.

Szintén keresztény hagyományokra vezethető vissza az élet tisztelete és védelme a műben. A varázslók természetellenes bűnnek tartják a horcrux-készítést, mert ahhoz gyilkolni kell, ami szétszakítja a lelket, így tudja az illető a leszakadt lélekdarabkát a kiválasztott dologba tenni, horcruxszá alakítva azt.23 A csonka lélek viszont jóval gyengébb (nem fizikailag vagy varázserőt tekintve, mert ezek materiális mutatók), mint egy ép lélek24 – ezért nem bírja Voldemort hosszú ideig megszállni Harryt, mert nem bírja elviselni az egészséges lélek jelenlétét, miképpen a Sátán is menekül a Szentlélek közeléből.

A bűnbánat szentsége is felvillan néhány marginálisnak hihető mondat erejéig, ám ezek a megnyilatkozások jelentéstartalmukat tekintve sokkal többek egyszerű retorikai eszközöknél. Először Hermione említi – szakkönyvet idézve –, hogy a lélekdarabolás egyetlen visszafordítási lehetősége a bűnbánás, ami újra összeforrasztja a lelket. A hetedik kötet fináléja előtti percekben Harry indítja Voldemortot bűnbánatra, mondván, viselkedjen férfiként.25

Többször történik utalás arra, hogy a halál után van élet26 (vagy alternatív létforma), és Dumbledore is azon az állásponton van, nem a halál a legrosszabb dolog, ami történhet velünk. Pont ez tette gyengévé (és persze gonosszá) Voldemortot, hogy fanatikusan félt a haláltól, ezért nem riadt vissza semmitől, hogy elkerülje azt.

Rowling megcsillantja a mágia materiális korlátait is, amikor arról beszél, hogy nincs olyan mágia, ami visszahozhatná a holtakat27 – „élőket az élőkre, holtakat a holtakra”. Ételt sem lehet varázsolni, csak sokszorosítani, vagyis az ember (így a mágus is) nem képes a teremtésre.

A HP keresztényisége Harry személyében csúcsosodik ki. Harryében, akiben fellelhetők Frodó, Aragorn, a négy „narniai gyermek” és mindezek megkoronázásaként Jézus személyiségnek jegyei. Harry a hetedik könyv utolsó fejezeteiben érti meg, hogy meg kell halnia, hisz ő az egyik horcrux, ami életben tartaná Voldemortot még a halál után is. Bár nem boldogan, de tudatosan vállalja a halált, s megy be az erdőbe, ahol Voldemort és csatlóshada várja. Nem szól semmit, nem is védekezik, hagyja, hogy eltalálja a halálos átok28 – Jézus keresztútja, aki mint „bárány” tűrte a kínzatásokat. Mégsem hal meg (az okokat még maga Dumbledore „szelleme” sem tudja), s visszatér az életbe.
A könyv világának törvényei szerint, ha valaki életét adja másért, aköré védőburkot képez, hogy az, akitől megmentette, ne tudja megölni – Harry az összes kastélyban harcolóért (kitágítva: az egész világért) áldozta fel az életét, így rajtuk nem fogott többé Voldemort átka.

Összegezve: Harry életét adta barátaiért, védőpajzsot képezve ezzel köréjük Voldemort ellenében, mint ahogy Jézus életét adta az emberekért, megváltva ezzel őket. Harrynek „nem kell” végül megölnie Voldemortot, hisz saját visszapattanó átka végez a gonosz vezérrel – a bűnre nem lehet bűn a válasz, Harrynek nem mocskolódik be a keze, még „a szükség törvényt bont” vagy a „cél szentesíti az eszközt” elvek alapján sem.

Zárszó

A HP erkölcsi és ideológiai mondanivalója két szóval foglalható össze: szeretet, tolerancia. Ezzel kapcsolatban csak az a kérdés merülhet fel, hogy milyen eszmei narratívából fakad ezen értékek preferálása. Mind a keresztény, mind a liberális világnézet zászlajára tűzte a fent nevezett értékeket, és Rowlingnál úgy tűnik, e két értékrend össze is ér valahol. Viszont nem feledkezhetünk el arról sem, hogy egy irodalmi alkotás erkölcsiségét komplex módon kell megítélni, s ilyenkor nem hagyhatók ki az egyéb mutatók elemzései sem. A tanulmány öt aspektusból vizsgálta az írói pozíciót: karakterrendszer, iskolatípus, társadalmi-politikai párhuzamok, irodalmi evokációk és bibliai parafrázisok. Ezen szempontok közül egyedül a társadalmi nézőpont tekinthető egyértelműen liberálisnak, a Roxfort például egyáltalán nem. Az ötletbázisul választott művek sem kifejezetten liberális alkotók tollából származnak.

Ha a konzervatív-liberális tengely nézőpontjából akarunk vizsgálódni, kitapintható az, hogy a mű előre haladtával egyre több liberális gondolatot csepegtet az írónő, mintegy utalva arra, hogy a gyermekeknek a konzervatív – elsősorban nevelési – rendszer való, a felnőttek gondolkodását azonban már liberalizmussal kell árnyalni. A hetedik kötetben fejti le a mítoszt Dumbledore-ról, akiről kiderül, hogy fiatalkorában maga is a varázslók hatalomátvételét tervezgette a muglik fölött29, ám nem elnyomással, ahogy Grindelwald vagy Voldemort – jelezve ezzel, hogy az elitista társadalmi elképzeléseket a történelem gyermekbetegségeinek tartja, de rehabilitálja őket a nácizmussal szemben.

Beszédes, hogy a hetedik kötet temetőjelenetében szó szerinti bibliai idézet áll a Dumbledore család (“Ahol a kincsed, ott szíved is.”30) és Harry Potter szüleinek sírján (“Utolsó ellenségként a halál semmisül meg.”31). A konzervatív-liberális tengely műre való erőltetése helyett azonban termékenyebb azt az álláspontot megfogalmazni, miszerint a keresztény értékrend egyes társadalmi megvalósulásai mentén alakította ki Rowling a HP eszmei arculatát.

 

1 Rowling, J. K., Harry Potter és a bölcsek köve, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2002. 127.
2 Harry Potter pszichológiája: a kis túlélő nem hivatalos lélekrajza, szerk. Mulholland, Neil, ford. Békési József, Debrecen, 2008. 11.
3 Rowling, J. K., Harry Potter és a bölcsek köve, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2002. 130.
4 Rowling, J. K., Harry Potter és a bölcsek köve, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2002. 118.
5 Rowling, J. K., Harry Potter és a Titkok Kamrája, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2002. 20.
6 Rowling, J. K., Harry Potter és a Halál ereklyéi, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2008. 393.
7 Rowling, J. K., Harry Potter és a Halál ereklyéi, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2008. 397.
8 Rowling, J. K., Harry Potter és a Félvér Herceg, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2006. 73.
9 Rowling, J. K., Harry Potter és a Titkok Kamrája, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2002. 309.
10 Rowling, J. K., Harry Potter és a Tűz Serlege, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2002. 123.
11 Rowling, J. K., Harry Potter és a Főnix Rendje, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2003. 677.
12 Rowling, J. K., Harry Potter és a Félvér Herceg, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2006. 197.
13 Rowling, J. K., Harry Potter és a Halál ereklyéi, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2008. 427.
14 Rowling, J. K., Harry Potter és a Halál ereklyéi, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2008. 34.
15 Biblia, Újszövetség, János, 15,13 Bp., Szent István Társulat, 1985.
16 Biblia, Újszövetség, János, 13,34, Bp., Szent István Társulat, 1985.
17 Rowling, J. K., Harry Potter és a Főnix Rendje, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2003. 710.
18 Rowling, J. K., Harry Potter és a bölcsek köve, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2002. 277.
19 Rowling, J. K., Harry Potter és a Halál ereklyéi, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2008. 594.
20 Rowling, J. K., Harry Potter és a Halál ereklyéi, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2008. 541–566.
21 Rowling, J. K., Harry Potter és a Halál ereklyéi, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2008. 621.
22 Rowling, J. K., Harry Potter és a Halál ereklyéi, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2008. 39.
23 Rowling, J. K., Harry Potter és a Félvér Herceg, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2006. 474.
24 Rowling, J. K., Harry Potter és a Félvér Herceg, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2006. 479.
25 Rowling, J. K., Harry Potter és a Halál ereklyéi, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2008. 604–607.
26 Rowling, J. K., Harry Potter és a Főnix Rendje, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2003. 742.
27 Rowling, J. K., Harry Potter és a Tűz Serlege, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2002. 643.
28 Rowling, J. K., Harry Potter és a Halál ereklyéi, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2008. 567–577.
29 Rowling, J. K., Harry Potter és a Halál ereklyéi, ford. Tóth Tamás Boldizsár, Bp., Animus, 2008. 297.
30 Biblia, Újszövetség, Máté, 6,21 Bp., Szent István Társulat, 1985.
31 Biblia, 1 Kor 15,26 Bp., Szent István Társulat, 1985.

CikkCakk

Keringő a Zsoldos Péter-díjért

LÁSZLÓ ZOLTÁN: A KERINGÉS
(ismertető)

A magyar sci-fi irodalom köszöni, jól van, él és virágzik. Bizonyítják ezt a folyamatos könyvmegjelenések, és az egyre fokozódó érdeklődés a hazai tudományos-fantasztikus témájú szövegek iránt. Hazánkban egyre többen olvasnak sci-fi-t, és örömteli hír, hogy sokan vannak, akik előszeretettel ismerkednek meg hazai szerzők szövegeivel.

Az utóbbi évek egyébként korántsem gyönge felhozatalából kiemelkedik László Zoltán: A Keringés c. könyve, melyet 2008-ban Zsoldos Péter-díjjal jutalmaztak.1

László Zoltán 1977-ben született újságíró és sci-fi szerző. Már 1999. óta jelennek meg elbeszélései, először a Cherubion Kiadó antológiáiban, majd főleg a Galaktika Magazinban, az Átjáró Magazinban és egyéb, a DeltaVision Kiadó gondozásában megjelent kötetekben. Első regényét 2005-ben adták ki Hiperballada címmel. Írói stílusa legjobban a cyberpunk irányzatba2 illik bele, és saját bevallása szint is sokat merített William Gibson3 munkásságából.

A cyberpunk érzés már A Keringés elején igen erőteljesen érződik, mikor az egyik főszereplő szemszögéből mutatja be a szerző a nem is olyan távoli jövő Budapestjét. Egy olyan világ tárul a szemünk elé, amely folyamatosan küszködik a globális felmelegedés katasztrofális és visszafordíthatatlan hatásaival, ahol Kairó már Velencéhez hasonlatos vízi város, Hollandia utcáit legfeljebb nehézbúvárok látogatják, s a Közel-Keleten az ivóvíz a legnagyobb kincs. Budapest lakosai próbálnak a változó körülményekhez alkalmazkodni, ahogy a várost elöntik az öko-menekültek. Egy ilyen világban csak abban lehet reménykedni, hogy valamely Chronoter-társaság szerencsés kiválasztottja lévén kitelepülhet az ember valamely újvilágba. Az emberiség ugyanis képessé vált az időutazásra, ám meglehetősen korlátolt formában: csak egy-egy véletlenszerű időszeletet tudnak megnyitni a hatalmas chronoter-kapukon keresztül, amelyek folyamatos kapcsolatot biztosítanak a több millió évvel későbbi Földekkel. A hosszú idő begyógyítja az anyabolygón az emberek által okozott sebeket, és mondhatni édenkert-szerű állapotba csöppenhetnek a jövőbe utazók. A lehetőség óriási: az emberi népesség egy bolygó helyett négyet népesíthet be, ám a hatalmas társaságok uralják a kitelepülést és az időszeletek közötti kereskedelmet is, így a humanista igazságosság helyett a kapitalista nyereségvágy kerül előtérbe az emberiség eme kétségbeesett korszakában is.

A Keringés (mely egyébként az összekapcsolt időszeletek együttesét jelenti) világában számos, most is aktuális probléma és jelenség megvilágítására, felnagyítására találhatunk. Az egyik a már említett globális fölmelegedés katasztrófája, amely konkrétan indokolttá teszi a kitelepülés megindulását. A másik jelenség az információs forradalom abszolút kibontakozása, amely ha lehet, még érdekesebbé teszi László Zoltán jövőképét. A mai mobiltelefon-forgalmazók (és tinédzserek milliói) álma valósul meg ugyanis a nem is oly távoli jövőben: bárhonnan, bármikor elérhetőek a közösségi oldalak, vagyis nem csak azok, hanem az Internet bármely szolgáltatását egy szempillantás alatt igénybe vehetik az emberek a mob-ok (a mobiltelefon rövidítése, feltehetőleg) és különféle hologram-monitorok segítségével. Az emberi érintkezések zöme ezen a szinten megy végbe, ami például igen erőteljes cyberpunk motívum.

A Keringést olvasva az ember folyton azt érezheti, hogy az ábrázolt világ furcsán ismerős, és nemcsak a magyar származású szereplők, pl. az egyik időszeletben megjelenő részeges, teherzeppelin-kapitány megjelenése miatt. A mi korunk viszonyai és problémái visszhangzanak a Keringés világában, néha fülsiketítően hangosan.

Mint fentebb már utaltam rá, a könyvnek több főszereplője is van, egészen pontosan három: egy blogger, aki okokat és válaszokat keresve egyre jobban belesodródik a chronoter-társaságok elleni harcba, egy magyar énekesnő, aki tudós édesapja eltűnése miatt szakít budapesti életével, és egy paleontológus-nő, aki a távoli jövő időszeletében kutatja az akkor már kipusztult, most még nem létező élőlények maradványait. A főszereplők kellően kidolgozottak, árnyalt képet kapunk személyiségükről, gondolkodásukról, együtt tudunk velük érezni, s izgalommal követjük végig az eseményeket addig, míg hármójuk története végül összekapcsolódik. Bár a paleontológus-nő alakját kissé elnagyoltnak találtam, és sajnáltam, hogy a távoli jövőben játszódó, clarke-i4 tudományos igényességgel megírt részek kicsit rövidre sikeredtek, az összképen ez keveset rontott.

Az egyetlen komolyabb negatívum, amit megemlíthetek, az az utolsó fejezetekben megjelenő poszthumán5 téma erőltetése. Bár korunkban divatos téma, és a szerző talán Arthur C. Clarke-nak is akart tisztelegni az emberek szintjét fényévekkel meghaladó „idegenek” megjelenítésével, e kötet társadalomkritikus hangvétele mellett meglehetősen furcsának hat. És végezetül László Zoltán is elsüti a harmadik típusú találkozások legnagyobb közhelyét, vagyis: miért próbálna egy magasabb szintű civilizáció képviselője az ostoba emberrel megértetni bármit is, ha az ember sem próbál megmagyarázni dolgokat a csimpánznak? Ez az okfejtés, azon kívül hogy már „c”-típusú fantasztikus filmek tucatjában elhangzott, egyébként is sántít: két gondolkodó lény könnyebben értheti meg a másikat, mint egy gondolkodó és egy ösztönös, állati lény.

A kötet leggyengébb pontján azonban a katarzist váró olvasó gyorsan átsiklik, és meg is kapja az igényes lezárását ennek a kiváló, magyar sci-fi regénynek. A Keringést nyugodt szívvel ajánlom azoknak is, akik még nem ismerkedtek meg a tudományos-fantasztikus műfajjal.

 

1 Magyar irodalmi díj, melyet évente ítélnek oda valamely hazai sci-fi szerzőnek. A díjat 1998-ban az Avana Egyesület és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata alapította. Nevét Zsoldos Péter (1930-1997) íróról kapta.
2 A modern science fiction egyik „altípusa”. A cyberpunk (magyarosan kiberpunk) stílus általában olyan közeljövőt ábrázol, melyben a technológiai fejlődés jelentősen átalakította az emberek mindennapjait, gondolkodásmódját és társadalmi kapcsolatait. Az így eltorzult világ a jelen szemszögéből sokszor egyáltalán nem tűnik emberinek.
3 1948-ban született amerikai-kanadai író, a cyberpunk irányzat egyik legjelentősebb képviselője, ám az ezredfordulótól kezdve a tudományos fantasztikus elemek helyett inkább kortárs megoldásokat alkalmaz. Legjelentősebb műve az 1984-ben megjelent Neurománc.
4 Arthur C. Clarke (1917-2008): angol természettudós, mérnök és író, a tudományos-fantasztikus irodalom nagy alakja. Műveire jellemző az igényes tudományos megalapozottság és hitelesség. Legismertebb regényéből, a 2001: Űrodüsszeiából mozifilm is készült.
5 Poszthumán, tehát túl van az emberen; nem emberi, az ember számára tehát jobbára felfoghatatlan; felfoghatatlan, tehát érdektelen.

Így lettem DEIK- tag

Gondoltam

Az ébresztőóra hangos csörömpölésére ébredtem fel. Nem volt kellemes. A füzet, ami felett elaludtam átázott. Hát nagyon remek. Megtöröltem a számat, majd botorkálva kimásztam a fürdőszobába, hogy rendbe szedjem magam. Az esti műszak mindjárt kezdődik. Megint el fogok késni.

A buszon furcsa gondolatok jártak a fejemben.

„A múltat hegyes műkörmeivel a harag és a düh tépi föl” A suhanc, aki mellém huppant le, rám mosolygott. Ránéztem, de ő csak tovább mosolygott. Aztán beugrottam egy kávéért, és gyalog indultam a kapitányságra. A suhanc már ott ült az asztalomnál. Megtorpantam az ajtóban és figyeltem, ahogy a tekintete összevissza cikázik az emberek között. Volt benne valami furcsa. Nem pszichopatásan furcsa, de valami nem stimmelt vele. A titkárnőnk is valami hasonlót súgott a fülembe, amikor közölte, hogy a fiatalember kizárólag velem hajlandó beszélni.

– Jó napot! A nevem Victoria Traummer. Miben segíthetek? – rám vigyorgott.
– Milyen szép neve van. Engem Rhyme-nak hívnak. Alexander Rhyme-nak. Önnek kiváló gondolatai vannak. Szeretnénk, ha csatlakozna hozzánk.
– Magukhoz, mint?
– DEIK a nevünk. Egy feltörekvő írókból és költőkből álló társaság vagyunk – mosoly szaladt a szám szegletébe.
– Attól, hogy néhány nyomozás során az én gondolataimat követve jutottak el a gyilkoshoz, még nem lesz közöm az irodalomhoz.
– Óóóó, én a belső gondolataira utaltam. Amit a buszon is hallottam magától. Egyébként meg, jobb, ha előbb megérti: a gondolatok különleges lények – abban a percben, ahogy ezt kimondta, a kapitányságot elöntötték a villódzó fények. Oldalra vetődtem, magammal rántva a fiatalt, aki meglepetésemre csak nevetett. Majd hirtelen megszűntek a hangok, fények és minden más is mozdulatlanná vált. Felültem és körbenéztem. Jól sejtettem, a fények fegyverektől származtak.
– Ne ijedjen meg! Megállítottuk az időt néhány pillanatra.
– Hogy mit…? Azt… azt nem lehet… biztosan csak álmodom…
– Bizony, hogy csak álmodik. És ebben az állapotában igen könnyen befolyásolható, hogy mi is történjen magával. De menjünk egy másik helyre! – a szín gyorsan változott és én egészen máshol találtam magam. Egy gyönyörű réten, aranyló pipacsok között, ahol a fákról felfelé estek a levelek és semmi sem volt… normális.
– Nézz körül! Ez itt a fantáziavilágod. Erős, sugárzó és egyedi. Ezért kellene irodalommal foglalkoznod.

Csak bámultam rá.

– Na jó… ideje felébredned – csettintett és én a lakásomon találtam magam. A lapok felett, a széken felijedve. Alexander pedig már ott ült az ágyamon, laza törökülésben, ő is épp most nyitotta ki a szemét.
– Szóval? Szeretnél belépni?

Azóta két hónap telt el. DEIK tag vagyok. Ezt a történetet igazából csak álmodtam, gondolom az Eredet hatására is. És hogyan lettem igazából DEIK-es? Azt soha senkinek sem fogom elárulni.

 

 

Így lettem DEIK- tag

Egy este az erdőben

Hajnali három óra. Ibolya söröző. A zenegépből a Csík zenekar Most múlik pontosan című száma szólt. Két sör, egy Jutka vodka és egy nagyon vicces cigi után elég picassós szemmel néztem az ott szobrozó emberekre. Próbáltam ébren maradni és nem lehányni az asztalt. Mindenki röhögött. Már egy ideje figyeltem a budit, hogy ne legyen bent senki, mikor mennem kell. Hirtelen váltással felcsendült Celine Dion selymes hangja. Éreztem: hánynom kell.

– Vigyázz már a cuccomra légyszi! – mondtam valakinek és elindultam.

Kinyitottam az ajtót. Egy rózsaszín erdőben találtam magam. Minden pink volt. A fák, a fű, a virágok, még a levegő is. Egy tréfás-lila, hányásmintás ruhában görnyedő bohócot pillantottam meg, aki két kézzel támasztotta a wc kagylót, amiben legszebb a sárga. Ribanczöld műorra a hányásában úszkált, vörös és fekete parókája hanyagul belefittyent a budiba.

– Te is a DEIK-be jöttél? – kérdezte szinte formaldehidben úszó szemekkel.
– Ja. Persze.
– Balra van, a csókok és – böff – könnyek alkonyatán.

Elnéztem balra. Az erdő közepén egy tisztás volt. A tisztáson egy színpad, a színpad tetején pedig a kis bice-bóca táncolt Azzal, Akit Nem Nevezünk Nevén. A tribün körül Péterke keringett az éterben. Lassan kezdett belémállni a kontroll. Miután rájöttem, mi is zajlik körülöttem, megkérdeztem a mellettem álló csajt:

-Szóval ez a DEIK egy szekta, ahol őrült bohócok próbálják meg kihozni a legjobbat magukból, és az a beavatási szertartás, hogy végig kell nézni azt, ahogy a kis bice-bóca halálra táncolja magát Tudjukkivel és azt, ahogy Péterke egyre közelebb kerül Istenhez? Király! Beléphetek én is?

A csaj, akiben felismertem a legjobb barátnőmet, könnyes szemmel rám mosolygott és egy határozott mozdulattal kirúgta a mosdó ajtaját, majd kikiabált:

– Fiúk! Tévedtem! Jó a cucc!

Na, így lettem DEIK tag.

 

 

Így lettem DEIK- tag

Braille-barlang

Nemrég még egy folytonosan a helyét kereső, pimasz kis szellemként éltem a Múzsák és Elődök világában. Nem sokat láttam akkoriban. Csak néztem. Pontosan ez a probléma vezetett el ahhoz, hogy magamra haragítsam az egyik legnagyobb hatalommal bíró Elődöt, a költőt.

Történt egy nap ugyanis, hogy Költő Előd egy általa írt, szép, érzelmes verset olvasott fel nekünk, amit én durván leszóltam, sőt… Na, ezt nem kellett volna! Előd, a költő olyan haragra gerjedt, hogy azon minutumban elátkozott: ha nem vagyok képes semmi jót észrevenni, akkor vesszem el szemem világát! A rontás gyorsan hatott: körülöttem kihunytak a fények, eltűntek a színek, csak sötétség maradt.

Hetekig éltem így, s mondhatom, igen nyomorultul éreztem magam. Igaz, cserébe elkezdtem végre használni többi érzékszervem, a fülem s a kezem. Hallás és tapintás, ez a kettő segített abban, hogy majd végül kinyíljon a szemem. Miután levetkőztem az önsajnálatot, és rájöttem hibámra, úgy döntöttem, meglátogatom Költő Elődöt. Hátha tud segíteni rajtam, visszaadja látásom.

Előd éles szemének hamar feltűnt a bennem végbement változás, s megenyhült irántam:

– Bár én is szívesen tenném, az átkot magadnak kell megtörnöd. Van egy barlang a közelben. Annak a legmélyén, a falán találod a feloldó varázsigét. Ha hangosan felolvasod, visszakapod a látás képességét.
– Hogy találjam meg a barlangot?
– Tessék, egy vaktérkép. Ez fog elvezetni hozzá.

Kezembe vettem a térképet, amelynek működésére szerencsére hamar rájöttem. Egy kiemelkedő vonal jelölte utam. Nyomban el is indultam.

Meglehetősen kacskaringós ösvény vezetett a barlanghoz, amit kétnapi járóút után értem el. Olyan reményt és elszántságot, mint akkor, még soha nem éreztem.

Lassan, botorkálva haladtam egyre mélyebbre, közben az alagút falát tapogattam. Legnagyobb meglepetésemre és nem kis ijedelmemre az ódon sziklafalak tele voltak feliratokkal. Lehet, hogy így nem fogom tudni, melyik a helyes varázsige? A következő sorokat olvastam le:

„P. egy pillanatra megállt, csodálattal nézte vágyott ereklyéjét, majd határozott léptekkel megindult felé.”
„Azon az éjjelen teleírtam a lepedőt, a takarómat, a falakat, a WC-ülőkét és az arcomat.”
„Kortyszakonként verek verskoporsómba új s újabb részeget.”

Fent említett ijedelmem azonban hamar szertefoszlott, amikor hirtelen eltűntek a vésetek, és teljesen sima és írásmentessé lett. Többórányi gyaloglás után értem el a barlang legvégét, amelynek kövében egy élesen kirajzolódó sor állt. Alaposan letapogattam, nehogy rosszul mondjam a feloldó igét. Miután már biztos voltam magamban, hangosan kimondtam a következőt:

– DEIK! – azóta látok én.

Vörösmarty 2010

Panelság

Cikázó porszemeket bámulok az ablakon besütő fénysugár megvilágításában. Szellőztetni kéne… Követem a „sárga köves utat”, amelybe bekapcsolódnak megállóhelyeként a szőnyegen heverő szennyes ruhák, a múltkori pizzázás maradványai, sörösüvegek és eldobott papírgalacsinok. Takarítani kéne…

Nézek ki a világba. Mindent szemlélek. Mindent megnézek. De az utóbbi időben mintha valamire rá is jöttem volna.

A nyolcadikon lakom. Sok jó ember kis helyen is elfér alapon. Robosztus falak, melyek nem takarnak semmit a szomszédokból. Hallom, mikor a tini lányok vihognak, Manyi néni meg átdönget, hogy „Csendesebben!”, vagy azt a szerelmespárt, akik számára a békülő szex még mindenre gyógyír. Hallom a kisgyermekes családokat, az egyedülálló anyákat és az elkényeztetett pincsiket, akik sosem bírják befogni, mikor a liftben vannak, és reggel ötkor képesek fellármázni az egész házat. Jézusom! Mennyi ember! Tudod mi történik, ha a valóságban is szembetalálkozom velük? Semmi. Bizony semmi. Szemlesütve köszönünk, idegenekként, miközben a másik minden egyes előadásán az első sorban ülünk. Akkor is, ha nem akarunk… Beszélni kéne…

Tudod, mire jöttem rá? Mióta itt lakok, azóta kapott el ez az érzés. Hogy mindenen töprengek. Minden megállít. Mindent megpróbálok befogadni. De nem sikerül. Ami bemegy, változatlanul jön ki. Nincs eredmény.

A kevesebből még kevesebb emberrel van itt bármiféle emberi kapcsolatom. Leszámítva a 802-t. A 802 az egy jó nő. A folyosó végén lakik, egészen a végén, ahova télen a háziasszonyok bepakolják a cserepes virágokat, ő pedig nem tudja miattuk rendesen kinyitni az ablakot, ha szellőztetni akar. Ezen néha bosszankodik. De nem baj, mert még a bosszúság is jól áll neki, bár azt nem tudom, hogy csinálja. Valami megfoghatatlan báj árad belőle. Amikor a kulcsát kaparja a táskájából, mikor végigsimít a haján, vagy ha megkér a csomagok felcipelésére. A legszebb a mosolya. Én azt szeretem a legjobban. Mert a szegletében mindig bujkál valami titkos. Ezen merengek már jó ideje. Mi rejtőzhet egy szájszegletben? Mi lehet elég kicsi és elég titkos, ahhoz hogy oda elférjen? Megismerni kéne…

Ez egyébként egy rossz érzés. Mintha nem lennék képes megemészteni semmit. Nem ragadna meg semmi. Az a ragacsos, beterítős, leteperős „nem vagy elég hozzá”. Bámulsz a kis dobozodban szerencsétlen képpel, látod, mi a baj, mi nem működik jól, ennek ellenére mégsem vagy képes a megoldás kidolgozására.

A múltkor elhívott. Hova is? Forrócsokizni vagy valami ilyen nagyvilági elfoglaltságra. És erre én? Ülök, elmélkedek a sok bajomon, pedig csak át kéne hozzá sétálni. Pedig csak igent kéne mondani. Csak fel kéne emelkedni. Tenni kéne…

A szottyos tehetetlenség! Elegem van már belőle. Csak olyan sok elintéznivalóm lenne. Annyira rengeteg itt a felgyülemlett halogatás, hogy már meg sem bírok mozdulni tőlük. Csupán gondolkozom rajtuk, és merengek. A helyzeten. Az embereken. 802-esen. És magamon.

Vörösmarty 2010

Prózat

Hát a szádat rendületlenül jártatni kell, Autófék Zoli? Ki a főnök, az anyád úristenit, én vagy te? Na, azér’! S akkor mostmá’ elárulod hol az isten ernyedt, spermától fehérlő faszában jártál? Szemben? Milyen szemben, a hátsó részemben? Akkor meg, fogalmazzál világosan, mint a nappal! Az étteremben? Az út túloldalán? Hogy baszott volna el egy birkaszállító kamion! Oszt micsinátá’ ott? Kajáltál, kajáltál, ok azt gondoltam, de miért ott? Ott, tudom, olyan fukar a tulaj, hogy ha borotválkozásnál megvágja magát a dzsilettmahhárommal, akkor belesüti a hagymás vérbe, hogy ne vesszen kárba. Meg hangulattalan az egész kóceráj! Az ablakban pózoló nagy virágon kívül, nincsen egy növény se. Hej, Autófék Zoli, de nagy barom vagy!

Most az teccik, hogy azt mondják békon és nem szalonna? Vagy mi, mondjad már! Vagy szereted bámulni annak a fogatlan, negyvenes pincérnőnek a ringó csecsét? Elismerem, lenne mit ráncigálni rajta, mikor elkapod kutyába, de Autófék Zoli, ne valagaskodj már! Szerintem értelmes gyerek vagy, nem kell segget csinálnom az arcomból, hogy elmondjam aztat neked, hogy itt mindened megvan, ebben a csárdában, hívhatod tőlem restorantnak is. Nem kell átmenned az út túloldalán lévő szodekszhó szintű szarba, ahol az erkélyen mindig az a rusnya, ibériai tonnadonna pöfékel magányosan. Meg azé’, mer’ van szökőkút, s föl-le buzog a vize, meg futtatott márványból van! Igen, ne nézzél ilyen értetlenül, mert asziszem még, hogy hülye vagy! Igen, van futtatott márvány! Mer’ mér’ ne lenne? Szerinted csak az arany és az ezüst futhat, meg a homok és az analitikus szteroidákat szedő, benga feka sprinterek? Jó, igazad van, az etiópok is gyorsak, de csak ha nincs rajtuk cipő.

Hát itt mindened megvan, ha mondom, Autófék Zoli. Itt dolgozol már évek óta, s úgy kezellek, mint a fiamat. Hányszor mondtam, hogy ne egyél a kajákból, mindig zabálhattál, amennyit akartál, emlékszem, még az első vacsorán a torkodon is akadt valami, úgy kellett kiöklendezned annál a tölgyfánál, még jó, hogy nem történt tragédia. Milyen jókat ettünk az ilyen munkahelyi mulatságokon: egy laza pacal lazaccal, pörkölt körtekörettel, házi kacsa kecsappal, de persze csak a normálisra, azaz a facsart paradicsomra gondolok, tudod.

Ihatsz is, mit bánom én, csak ne legyél takony részeg, mert részeg disznó hamar elkárhozik! Ott a pálinka, marasd a torkod véle, egy kupica, két kupica, három kupica, aztán hátul a raktárban kap Ica. Borocskát is kapsz, egy pohár, két pohár, s hátul a hárem vár. Csak viszkit ne igyál, mondjuk azt itt nem is tudsz, mert nincs olyan, maradjon inkább Dzsokinak, ráfér. A tekilát se ajánlom, nyaldossa a sót, aki vén kecske vagy műpélós szombrérós!

Jaj, s hát már finoman utaltam rá, hogy itt megbaszhatsz egy-két leánykát, de azér’ mondom ezt is. Ott van a Jucus, a konyhán, őt egyszerre kell cidáztatni meg kényeztetni egy merőkanállal, ott van a takarítónő, Rozi néni, őt még a napokban meg kéne paskolnod, mert lassan lejár a szavatossága, s persze, Vali, a pincérnő, a legbombább nő, bár ezt te is tudod. Mindenki arról álmodoz, hogy Valéria válla éri a vállát, s közben irtózatosan sikkangattatja azt a cafkát. De hiába verjük rá, ő beléd szerelmes, mindenki tudja, kérdezd meg Jocót vagy Tomcsit! Ne azt mondjad, hogy mé’ nem rúgom már ki Autófék Zolit, Jocó, hanem a kérdésre válaszoljá: szerelmes-e Vali Autófék Zoliba? Na, megmondtam, ez nyitott titok.

Szóval ne járjál nekem oda szembe, azzal mi konkurálunk, érted? Ez piacos verseny, hogy szegeznének rád egy töltött péniszt! Ne menj az út túlsó oldalára, mert rád uszítok valami tripperárus tündérilonát, aztán baszhatod! Maradjá meg itt a farodon, aki itt dolgozik, az itt is egyék, legyen ennek a közösségnek a tagja, s minden felvirágzik! Jönnek a vevők, nálunk esznek, nálunk isznak, s minden szép lesz, ha mondom. Aztán egyre nívósodunk, hisz jobb pénzű a vendég, ha többet eszik, úgyhogy mi is bővülünk, új helyiség lesz, több vendég, több töltött káposzta, több butélia bor, több siker, több pénz, több pina. Ilyen egyszerű a matematika, Autófék Zoli, hidd el nekem. Számolni kell és előrelátni. Nem mindegy, hogy sakkozunk, s királynő a négyzeten, vagy nem sakkozunk, hanem csak egy király nő a másodikon.

De el is mehetsz, ha ennyire hülye vagy, oszt legyél boldog a fogatlan tündérrel szemben, hogy hurrá, nem karcol. Ha ez kell, menjél óvodába, aztán keress egy lányt, akinek porszívó a jele. Mi meg szenvedjünk itt nélküled! Csődbe húzol minket, ha mondom, még a részlet sincsen kifizetve, ráadásul devizában vettem a hitelt. Mi lesz, ha tönkremegyünk? A Vali menjen perditának, vagy mi? Mit nézel? Ja, a sok idegen szó. A deviza az külföldi pénz, a perdita meg ott áll az út mellett és nem kék. Igen, Autófék Zoli, kurva.

Én megbocsátok neked, nekem nagy lelkem van, lásd, de innentől viselkedjél, itt maradsz nálunk, aztán punktum. Megegyeztünk?

 

 

Vörösmarty 2010

A személyfelvonó

– Bűnös vagy.

Tíz óra előtt nem nyitott a könyvtár.

– Helyszámot szeretnék kérni abba a terembe, ahol a történelmi könyvek vannak!
– Plasztik kártyája nincsen?
– Van, de otthon hagytam. Ezt adták a recepción – elvette a papírlapot, és egy vastag műanyag kártyát nyomott a kezembe, melyen a 408-as szám állt.
– Egy szinttel följebb találom?
– Nem, itt van oldalt.
– Köszönöm.
– Bűnös vagy.

Egy szállító dörömbölt a vasrácsos kapun. Én egy órája vártam már a főbejárat előtt.

– Találtál valamit?
– Eddig még csak egy japán nyelvű könyvet az óvodai testnevelésről. De a polcon van pár használható kötet a témámhoz.
– Leülünk? Nekem is lesz mit olvasnom – mondta, s a kezembe nyomott egy hatszáz oldalas Napóleon életrajzot.
– Azt mondták, előbb helyszámot kell kérni a könyvkiadónál.
– Bűnös vagy.

Kinyitották az ajtót. A szállítót egy másik bejárathoz irányították. Én már egy órája vártam, hogy bemehessek.

– Az én könyvem is itt van, mondtam már? Még tizenhat éves voltam, amikor kiadta a nyomda Polgáron. Ismerem a tulajdonost, negyvenezerért nyomtak ötven példányt.
– Bűnös vagy – a kackiás levette rólam a szemét, és olvasni kezdett.
– Te hogy bírod ezt a levegőt?

A mosdó a folyosó végén volt. Kérjük, ne használja a fülkét! Az öblítő berendezés nem működik.

– Félelmetes, hogy manapság bármit ki lehet adni – mondta, majd rámutatott egy önéletrajzra. A nő egy valóságshow szereplője volt.
– És vannak, akik ezeken nőnek föl. Milyen emberek lesznek belőlük?

Egy órát várakoztam a könyvtár főbejárata előtt. Hosszas keresgélés után megtaláltam a liftet, amely felvisz az ötödik szintre. A személyfelvonó 100 Ft-os érmével működik. Csak dobja bele, aztán menjen át a kapun!

– Bűnös vagy.
– Ritkán megyek el otthonról. Inkább olvasni szeretek. Sokkal több értelmét látom, mint minden estét a kocsmában tölteni.

Buddhizmus, hinduizmus és konfucianizmus. Középiskolában azt tanítják, hogy a három indiai isten közül Brahmá a teremtő, Visnu a megtartó, Síva pedig a pusztító. A három között egyensúly kell, hogy legyen.

– Bűnös vagy. Ha ezt megérted, nem foglak megölni.

Kezembe vettem egy folyóiratot. Belelapoztam. Csak tíz óra után nyitott a könyvtár.

– Tudom, mi még csak amatőrök vagyunk, de a tagjaink lelkesek. Egyre jobb írásokat olvashat tőlünk.
– Nem szeretem használni az amatőr és a profi kifejezést. Sok költőt csak addig szerettem, amíg nem váltak híressé.
– Bűnös vagy.
– Miért, te mit tennél a helyemben? Önző vagy. Mindent magadnak tartanál meg.
– Biztos romlott hús van a hűtőben. Miért nem szól nekik senki?
– Kidobod a jót is, ha átvette a szagát?
– Bűnös vagy. Egy órát vártam, mire beengedtek. Nem sokára megöllek. Ha most indulsz, még elmenekülhetsz. Olvastál a hinduizmusról?

A kackiás nem mozdult, csak meredten nézte, hogy a fegyverem csöve lassan a fejéhez közelít. Kitört az ablak üvege. A kackiás elterült a földön. Boldog voltam.

Pennázó

Utazom

Nem fér a bőrönd felülre.

Igazából, ha akarom, felfér..ne.. de nem.
Pihentetem a csuklóm. Az egyetlen, életlen fegyverem.
Benézett egy ráncos lányka… savanyúan tekint rám, a csomagomra, rám, a csomagomra…
Nem ér t
Mindegy is. Én tudom.
Még többen jönnek. Csúnyán néznek. RáMellém. RáMellém.
De hát nem értitek.?
Magyarázkodni akarok,de egyik se hallgatja el kellene mondanom.
Ítélőszék, katonás rendben megy tovább. Monotonok. Vadul, oroszlánként
lesik a prédát, pedig csak műbőr az üléshuzat… jobb esetben.
De értsétek meg! Nem lehet? Nem lehet!
Hallgatunk.
Állj! Állj. Monotonon. Megmagyarázom.
A körülmények… átkozott elvárások.
Nemzetem árulója. Nevetnem kell, mégis magyarázok. Magamban.
Sikítok. Már csak rám. Sajnálkozva.

Pennázó

Izmustár

Dadaizmus: mazdaisud
Kubizmus: egykéhánégyöthat
Szürrealizmus: csepp-csepp, katt-katt, nyissz
Expresszionizmus: ó
Futurizmus: whoammm

Fasizmus: nincs bajusz
Nácizmus: kis bajusz
Sztálinizmus: nagy bajusz
Marxizmus: nagy szakáll
Leninizmus: körszakáll
Bartókizmus: kékszakáll
Törpapizmus: hupikék szakáll
Törperősizmus: hupikék arany
Törpillizmus: hupikék csikló
Sziamiaúizmus: ikermacska
Fekáliogeminizmus: iker mocska

Szadizmus: ha-ha
Mazochizmus: ah-ah

Judaizmus: a Pokolba Jézussal!
Unitarizmus: és a Szentlélekkel is!
Reformácionizmus: a Lélek maradhat, a szenteknek tarkólövés
Katolicizmus: szeressük egymást inkább (pláne a kisgyerekeket)!

Trikalapácsizmus: háromszöget
Monoparalelartizmus: trapézt
Buddhizmus: Kurt
Hinduizmus: Kaszt

Oralizmus: szóbeli
Nyelvkonfúzionizmus: bábeli
Futballizmus: lábbeli
Alkoholizmus: vérbeli

Sztoicizmus: leszarom
Epikureizmus: szarj rám! (vagy ne?)
Szkepticizmus: nem minden szar, ami barna

Empirizmus: hangyaboly
Racionalizmus: pókháló
Baconizmus: szalonnás-mézes kenyér

Pozitivizmus: –
Negatívizmus: +
Abszolutizmus: 0

Holizmus: egész
Partizmus: rész
Partyzmus: részeg

Feminizmus: überpunci
Hímsovinizmus: überkuki
Sovinizmus: über
Technicizmus: kiber
Individualizmus: ember
Téli individualizmus: hóember
Tavaszizmus: sárgarépás víztócsa

Humanizmus: mindennek mértéke az ember
Egálizmus: minden ember egyenlő
Szillogizmus: minden mérték egyenlő

Cinizmus: Zn
Popeyeizmus: végtelen izmos
Avantgardizmus: végtelen izmus

Pennázó

1.

ez egy temető, mi meg a sírkövön –
érthető hát, ha
nem vagyok beszédes kedvemben –
inkább
vakon kezemre hagyatkozom,
keverés után
ujjaimat percenként melledre
osztom –

2.

lassan hajnal
igyál egy kávét,
az életigenlés keserű fekete spermium –
azért éreztem, mikor megütöttél
de hát az ég szerelmére csak 15 éves vagy
én meg brutálisan kábult –
vajon ezért döglünk még a homokozóban?

Pennázó

Ez van

Az Anna-kút előtt
rám esteledik,
míg a csobogó víz
és a szétpattanás határán
levő hólyagom
önfegyelemre tanít –
de a nő több órás késése
elmossa józan eszem
időérzékemmel
együtt –
csak egy hajléktalan
ül le mellém beszélgetni
negyven forintért –
úgy néz ki, odáig süllyedtem,
ahonnan a nők egy életen át
késni fognak

Pennázó

Egy lányról

Hárman ültek a piszkosszürke damasztabrosszal leterített asztalnál a művelődési ház színháztermében. Egy nő, az udvariasság kedvéért ő lesz az elnök ebben a történetben, és két férfi, egy idősebb, és egy nálánál valamivel fiatalabb, a kerületi szavalóverseny zsűrije. Órák óta ülnek itt. A dobozban némi aprósütemény, mellette kiürült kávéscsészék, kezükben toll, előttük papír, néha feljegyeznek egy nevet, egy pontszámot, de leginkább csak firkálgatnak rá. Egykedvűen nézik a színpadon egymást követő iskolásokat, a terem szinte üres, csak néhány kósza lélek van rajtuk kívül a teremben, tanárok, akiknek ki lett adva utasításba, hogy kísérjék el a gyereket a versenyre, egy-két nyugdíjas, akiknek jobb dolga nincs így délután kettő és öt között, az ebédet követő alvás után, de a jósibarát kezdete előtt. Néhány petőfi után jöttek az adyk, babitsok meg a kosztolányik, de tiszteletét tette néha egy-két kortárs is. A fiatalabb férfi unalmában a süteményes dobozon található összetevők listáját olvasgatta. Víz, liszt, cukor, só, hidrogénezett növényi zsiradék, tojás, tejpor, kakaópor (max. 1%), E20, E66, M0, M-16, MI-2, nátriumbenzonát. Nyomokban mogyorót és egyéb dióféléket tartalmazhat! A szeme megakadt valamin. Mi a fene lehet az a nátriumbenzoát, gondolta magában. A percek lassan teltek, de már csak egy versenyző volt hátra. A színpadra nyugodt léptekkel egy magas, vékony, barna hajú, barna szemű lány ment fel. S most kérdezhetnék, hogy mért nem szőke, kék szemű volt, mert az ilyen történetekben mindig szőke és kék szemű lányok szerepelnek, de a válasz egyszerű, minden csakis azért van így, mert a narrátor így akarja. Mert neki a barna hajú és szemű lányok jönnek be, vagy mert a szőkékkel soha nem volt szerencséje, vagy mert éppen hogy volt, vagy van egy olyan sztereotípiája, hogy a szőkék szépek, de buták, mit is keresnének egy szavalóversenyen, hisz a szép lányokkal csak kefélni lehet, bár ebben a kontextusban talán jobban ide illene egy ilyen lány. A zsűri asztalnál továbbra sem hágott tetőfokára a lelkesedés. A lány megállt az asztallal szemben, megköszörülte a torkát, és belevágott. József Attila, Óda. Itt ülök… A teremben csend, a nő a körmeivel babrált, a körömlakk megint lepattogzott, de most nincs ötezre egy vacak manikűrre, de a két férfi egyszerre kezdett el fészkelődni a helyén. Lassan mérték be a távolságot, elkalandozott tekintetük lassan alkalmazkodott újra a színpadi reflektorok erős fényéhez. A lány sziluettje homályosan rajzolódott ki előttük. Valami egyszerre moccant meg bennük, egy kis fickó nagyot ásítva tápászkodott fel a fejükben, megvakarta a fenekét, majd elment egy jót hugyozni. Lassan tisztult a kép, a lábszárát látták meg először, a szemek végig pásztázták a combokat, a szeméremdombok íve lágyan hullámzott a feszes nadrágkosztüm alatt, a csípő körvonalán elidőztek, a fényben megrezzeni vélték az emlőket, a nyakon túl ott volt az arc, a száj, a haj, s a fürkésző szemek már indultak is vissza, a mellekre hosszan merően néztek. Mindketten elégedetten dőltek hátra a kopott huzatú bársonyszékben. Összenéztek a nő háta mögött, fejük lassan előre billent majd hátra, félreismerhetetlen jelét adva az egyetértésnek. Az idősebb férfi előre dőlt, a nőre szegezte a tekintetét, és fennhangon így szólt: Gyönyörűen szaval, mondta, s közben arra gondolt, hogy de megbaszná. Egyetértek, társult hozzá a másik, s közben azt gondolta, hogy ő is. A vers is nagyon jó választás, igazi klasszikus, amaz így folytatta, megnyomva az utolsó szót. Furcsa, hogy éppen a klasszikus szó jutott eszébe, mert közben pont arra gondolt, hogy milyen válogatott perverziókkal fűszerezné a lánnyal való közösülést, amelyek eddig szexuális fantáziája mélyén lappangtak, s óvakodott volna, hogy a feleségének akár csak véletlenül is elejtsen egyet is, nem mintha az nem lett volna vevő rá, csakhogy ő sem merte a férjének elmondani, s így az idővel egyre ritkuló, teljesítményében pedig renyhülő, missziós kötelességé szelídült házastársi együttlétek alkalmaival maradtak a jól bevált, klasszikus módszernél, s nem volt megújulás semmilyen téren a kapcsolatukban. De most ezt a lányt hallgatva, átszakadt valami gát, talán azért, mert ötvenhez közeledett, s rajta is, mint a férfiak többségén, most ütközött ki a kapuzárási pánik, amely néhányakat arra ösztönöz, hogy befestessék a hajukat, leborotválják a fanszőrzetüket, az öltöny helyett elővegyék a gardróbból a molyrágta bőrdzsekit, s elvigyék a feleségüket egy második nászútra. Mások inkább, s közéjük tartozott ez a férfi is, bár csak elviekben, mert hogy is mert volna ő erre gondolni, vagyis éppen hogy csak gondolni mert már csak rá, udvarolni kezdenek a náluknál sokkalta fiatalabb lányoknak. S így gondolta az a másik is, aki nála valamivel fiatalabb volt, még csak a negyvenes évei elején járt, és nőtlen volt, ő is úgy érezte, hogy szívesen átszakítaná azt a gátat, persze nem magában, hanem a lányban, s szomorúan konstatálta volna, persze csak ha megtörténik, hogy a díjkiosztó ünnepség után, amelyen persze a lány kapta az első díjat, személyesen is oda lép, gratulál még egyszer a lánynak, s elmondja, hogy szerinte nagy tehetség, hogy akár színész is lehetne, meg hogy neki van ismerős, s hogy a lány akár el is jöhetne vele meginni egy kávét vagy valamit, s addig is beszélgethetnének erről. S aztán a kávé mellé egy kis rum is becsúszik, meg persze egy-két bók, s ennek a fejében lejátszódó jelenetnek nem is lehetett más vége, minthogy felviszi a lányt a lakásába, elkezdi lefejteni róla a ruhát, a férfi akaratának először a test adja meg magát, azután az ész is, s a vágy szavára nem a szív lobban lángra, hanem a nedvek öntik el a testüregeket, s a rövid előzmények után megtörténik a behatolás, durván, finomkodás nélkül, s mikor már a férfinek elment a kedve a dologtól, jön a kaján kis mosoly jelezve most már nő vagy. Szóval, ha ez így, ilyen formán, ahogy a férfi kigondolta ott a kopott bársonyszéken ülve, megtörténik, szomorúan konstatálta volna, hogy a nővé avatás szertartását valaki már elvégezte előtte. Ezt gondolta közben, de egy szót sem szólt, csak nézte merőn a lányt, s közben bólogatott. S a nő talán megsejtve valamit a két férfi gondolatából, vagy csak mert alapvetően ki nem állhatta a nálánál csinosabb, és főként fiatalabb lányokat, gyűlölte azt a lányt ott a színpadon, de nem mert ellentmondani, sem később lepontozni a produkciót, pedig tényleg elég gyengének érezte a lány szereplését, mert bízott benne, hogy a verseny után talán mégis csak inkább őt hívja el a negyvenes pasas, s nem a lányt, és őt viszi fel a lakásába vagy mehetnének hozzá is, hiszen elvált, és két éve egyedül él a harmadik emeleti panelban, s ezalatt jóformán alig volt kapcsolata, hacsak nem számítjuk a tévészerelőt úgy egy éve, és a közös képviselőt egyszer, ennek okán erősen vágyott minden férfira, de legalább is az öregebb meghívhatná egy kávéra a presszóba. Akárhogy is, végül ez a lány nyert, s nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy később erre a sikerre alapozva megnyerte a területit, a városi, majd a megyei szavalóversenyt is, persze az országost már nem nyerte meg, hiába is ment volna el rá, mert kapuzárási pániktól szenvedő ötvenesek vagy negyvenes éveikben járó agglegények, úgyszint kiéhezett, elvállt nők, sokfelé akadnak, csak a felállás változik, egyszer ez az elnök, egyszer meg amaz, egyszer ezt hívják el, aztán az hívja el a másikat, néha megtörténik, hogy ez van alul, máskor az fölül, néha többen is vannak ott egyszerre, lányok is, de ez az egy sosem volt közöttük. A lány, aki már persze nem lány, hanem nő, nagyon örült a helyezésnek, s nem vette el a kedvét a szerény jutalom, a kétezer forintos könyvutalvány és a részvételi jog a területin. Mosolygott, amikor kezet szorított a nővel, bár az csak hűvös kézfogással, és egy gúnyos fintorral viszonozta a gesztust, mert számára csak egy lány volt még és az is maradt, s nem nő, ami volt, s így nem fedezhette fel benne a leendő sorstársat, az elvált feleséget, amely később maga is lett. A férfiak aztán kárpótolták volna bőven meleg kézfogással, meg mással is, de az öregebb próbálkozása elől, hogy megölelje a lányt, az ügyesen kitért, a fiatalabb meg se próbálta, bár megkísérelte félrehívni őt a díjkiosztó után, de az kisietett a teremből, s talán ezzel a sietséggel kerülte el, hogy a fenti végzetesnek vélt eseménysor útnak induljon, hogy arra a futó, egyéjszakás kapcsolatra, amennyit a negyvenes akart volna a lánytól, ráépüljön mindenféle lelki defektus, ami szexuális zavarokként mutatkozott volna meg a későbbi párkapcsolataiban, s ami miatt végül is a férje is elhagyta, mert alapjában véve vonzódott az apja korabeli, idősebb férfiakhoz. Apakomplexusa volt, s ki nem állhatta az anyját, mert úgy gondolta, hogy az apja iránti vonzalma épp azért alakult ki, mert az anyja kiskorában elhagyta a férjét, az ő apját, s így nélküle kellett felnőnie, s irigyelt mindenkit, akinek volt, s az anyja mentségét miszerint csalta őt az apja, nem fogadta el, hanem azt is az anyja bűnének tulajdonította, s a ritkán látott apát gondolataiban az egekig magasztalta. A sors fura fintora azonban, hogy épp ez a sietség, amely megmentette egyfelől, sodorta bajba, mert ahogy kilépett az ajtón, az út túloldalán meglátta a barátját az egyik osztálytársnőjükkel kézen fogva, s ebben nem is maga a megcsalatás érzése volt a szörnyű, hanem hogy éppen ő, akinek annyi mindent adott, egyebek között a jogot, hogy nővé tegye, és éppen vele, aki olyan, akit könnyebb átugorni, mint megkerülni, ennek ellenére állandóan fiúkra vadászik, s persze mindig a másé kell neki. A lány át akart rohanni az úton, hogy most jól megmondja a magáét a fiúnak, meg annak a kis cafkának is, meg is tépi, s nem is lett volna ezzel semmi gond, ha nem a környék legforgalmasabb útja mellett állt volna a művház, de ott állt, s épp csúcsforgalom volt. Mindenki ment haza mónikát nézni, s pont akkor, pont arra járt az a suzukis is, aki az esti pacal gondolatától pavlovi reflexének engedelmeskedve nyálazta végig az utat, míg hazafelé tartott, s elmerengve azon, milyen jó is lesz hozzá egy pofa hideg sört inni, későn vette észre az előtte átszaladó lányt, meg a fék is gyenge volt, a vizsgán is csak úgy engedték át, hogy vitt egy üveg pálinkát a biztosnak. S ha ez az üveg pálinka nincs, akkor talán nem is történik meg a baj, mert ha nem engedik át a vizsgán, és pont akkor, pont ott nincsen ugye, mert forgalmi nélkül azért mégsem lehet, vagy a sikertelen vizsga után csak elviszi a szervizbe megcsináltatni azt a rohadt féket, mert kocsi nélkül mégiscsak ugye, pláne itt a városban. Persze történhetett volna másképp is, mondjuk, hogy az a suzukis nem arra jár pont akkor, vagy nem szereti a pacalt, se a sört vagy éppen nem éhes akkor, mert előtte beugrott már a mekdrájvba, vagy a fiú nem arra veszi az útját az új nővel, vagy csak egyedül megy arra, ha az új nőhöz is, vagy a lány nem siet úgy, hanem marad még, és vált két szót azzal a negyvenes pasassal, aki az apja korosztálya volt, és így vonzódott hozzá. Mind eme rengeteg lehetőség közül, hogy pont az történt ami, persze ez is jóval tragikusabban hangzik így elmesélve, és hogy ezt leszámítva az egész történet olyan sikamlós, mintha háyal kenegetnék, csak azt bizonyítja, hogy nem a sors, ami az emberek életében közbe szól mindent átható determinizmusával, csakis a elbeszélői önkény, s a mögötte meghúzódó személy, aki talán utálja ezt a lányt, mert elvált, magányos nő, akit ezért a lányért hagytak el, vagy mert negyvenes agglegény, s zokon esett neki, hogy nem vihette fel magához, vagy egy teltkarcsú osztálytárs, akit mégis csak megtéptek ott az utcán, vagy a fiú, akinek mégsem adta oda magát, pedig megígérte, vagy valaki más, aki történetesen én vagyok.

Pennázó

Csináld magad

A társasház lépcsőin délutáni fénycsíkok szunnyadtak, amikor munkából hazajövet gyengén és fásultan megtaposta őket; minél feljebb ért, úgy tűnt, annál több van még hátra. Ha egy-egy emeleten megállt lélegzetet venni, az egymással szomszédos ajtók rosszalló lenézéssel súgtak össze a háta mögött, de mire rájuk nézett volna, elbújtak a névtáblák takarásában. Nemsoká felért a negyedikre, s miután kifújta magát, meglátta az ajtaja előtti lábtörlőt, s azon egy téglát; egy egyszerű, közönséges téglát.

 

Elgondolkodott, hogy kerülhetett oda. Valaki ottfelejtette? Nem, bizonyára senki sem járkál téglákkal a hóna alatt, vagy ha mégis, feltűnne, ha elhagyná. Egy tégla; mit jelentsen ez? Ki és mit akar ezzel jelezni

 

De nem foglalkozott vele túl sokáig: elővette a kulcsokat, és átlépve a téglát belépett a lakásba. Bent hatalmas csend volt, és úgy tűnt, a tárgyak lélegzetvisszafojtva tettetik, hogy meg sem mozdultak, míg gazdájuk munkában volt; csak a hűtő zúgott egykedvűen a konyhában.

 

Az előszobában levetette a kabátját és a cipőjét, a táskáját a fogasra akasztotta, s elkezdte kioldani a nyakkendőjét. Ekkor eszébe jutott, hogy mit fognak gondolni a szomszédok, ha meglátják a téglát a lábtörlőn. Azt fogják gondolni, hogy rendetlen, mi több, idióta: aki egy panel lépcsőházban kint felejt egy téglát a lábtörlőjén, az nem normális.

 

Kinyitotta az ajtót, és lenézett a téglára, ami még mindig ott feküdt a lábtörlőn, kérlelhetetlenül és egyszerűen. Lehajolt érte, s fél kezével felemelte; nehezebb volt, mint elsőre látszott. Jól megnézte, de semmi érdekeset nem látott rajta, így csak berakta a fogas alá.

 

Ezután a konyhába ment, unottan benyitott a hűtőbe, s a felcímkézett ételesek közül egy „hétfőt” vett ki; megmelegítette, és tévénézés közben, a nappaliban ette meg, fogalma sem volt, pontosan mit is. A műsorok egymás után sorjáztak a képernyőn, alig lehetett megszabadulni tőlük; bőven besötétedett már, amikor felállt, hogy járjon egyet a lakásban, tegyen-vegyen valamit, amitől gyorsabban múlik az idő, de ahogy a sötét folyosón a villanykapcsoló felé botorkált, belerúgott valami keménybe.

 

A fájdalom hosszú pillanatokra megbénította, majd miután lecsillapodott, s nem talált újabb szitkokat, melyek elhallgatása még férfiasabbá tette, felkapcsolta a fényeket, és a földön a téglát vette észre. Szinte érezte, ahogy kigúnyolja a szerencsétlenségét; dühösen megragadta, s a fogas alá tette. De ott már volt egy; hát persze. Kis nyavalyások.

 

Bosszúsan besántikált a hálószobába, és lefeküdt aludni.

 

Másnap reggel úgy kelt, mint máskor, elcsigázottan és álmosan, összetörve, az álmai labirintusával a hajában. A mindennapi rutin irányította a mozdulatait, s mire összeszedte magát, mintha egy másik emberré vedlett volna, akinek semmi köze ahhoz a fickóhoz, aki itt és így képes élni. Összehúzta a nyakkendőjét, felvette a kabátját, és elindult.

 

Késő délután ért haza, kimerülten, mégsem elég fáradtan; túl sok ideje és ereje volt ahhoz, hogy elpocsékolja minden magára fordítható maradék idejét és erejét.

 

A földszinti levélszekrények felé indult, s mikor a sajátjához lépett, egy téglát talált benne beszorulva, bezárva, szánalmasan magatehetetlenül. Nem tudta mire vélni a dolgot.

 

Nagy nehezen kifeszítette a téglát a postaládából, nézegette, méregette, sajnálta és félt tőle, de fogta, s felvitte magával a negyedikre, ahol az ajtaja előtt, a lábtörlőn egy másik tégla feküdt pihegve, akárcsak tegnap.

 

Felvette azt is, és a mellkasának támasztva, ügyetlenül egyensúlyozva őket az egyik karjában, a kulcsokért kezdett kutatni a zsebében. Miután meglett a kulcs, és elfordította a zárban, nehezen tudott benyitni a lakásba, mintha az ajtót egy nehezék akadályozná. Bekukucskált a résnyire nyitott ajtón, s a padlón egy téglát látott. Erősebben betolta az ajtót, majd a kezeiben lévő téglákat a fogas alá tette a többihez, a harmadikat pedig lábbal tolta közéjük. Bezárta maga mögött az ajtót, levetette a kabátját és a cipőjét, a táskáját a fogasra akasztotta, s elkezdte kioldani a nyakkendőjét. Mikor már kényelmesen érezte magát, a konyhába ment, és a hűtőből elővett egy „keddet”…

 

Este, mikor a tévézésből aludni indult, a folyosón elővigyázatosan lépkedett, nem akart belerúgni semmibe; mikor felkapcsolta a villanyt, egy újabb tégla szemtelenkedett középen, veszélyesen közel, hogy már szinte sajgott tőle a tegnapi zúzódás. De most túljárt az eszén, és diadalittasan kapta fel a téglát, hogy a fogas alá vigye. Ott azonban már hatalmas rakás összegyűlt, így elhatározta, szépen átpakolja őket a nappaliba, a fal mellé, ott több a hely. Fogta magát, s kettesével-hármasával áthordta a téglákat a szobába. Mire végzett, teljesen elfáradt, s úgy zuhant az ágyba, mint egy darab tégla.

 

Másnap reggel úgy kelt, mint máskor. A lábfejei álmosan keresték az ágy mellé hitt papucsokat, de azok már foglaltak voltak: egy-egy tégla viselte őket. Elmosolyodott, mint egy gyerekcsínyen; elkapta a grabancukat, és a nappaliba vitte őket, ahol az egyik fal már ki sem látszott a tégláktól. Ruháival magára kapta a frissesség látszatát is, s a szokásos lendülettel elindult dolgozni.

 

Mikor délután hazaért, rögtön a postaládákhoz sietett; felnyitotta a sajátját, és a tegnapi rutinnal kiszabadította az ott raboskodó téglát. Felrohant vele a lépcsőkön, már meg sem lepődött, hogy a lábtörlőn is egy tégla várja. Felkapta azt is, majd határozottan nyitott be a lakásba: a nehezéktégla a padlókövön súrlódott. A téglákat gyorsan, szinte kapkodva cipelte be a nappaliba. Ezután levetette a kabátját és a cipőjét, a táskáját a fogasra akasztotta, s elkezdte kioldani a nyakkendőjét.

 

Benyitott a hűtőszekrénybe, de a polcokon csak téglák sorakoztak; címkére való tekintet nélkül megragadott néhányat, és ahogy csak bírta, hordta őket befelé a szobába. Mikor a hűtő kiürült, úgy érezte, rendbe kell tennie őket, nem lehetnek így, egymás hegyén-hátán a szoba közepén, ezért a következő fal mentén kezdte építeni a téglafalat, s mikor felépült, a téglahalomból mintha alig fogyott volna: nincs más választás, a nappaliból ki kell hordani minden bútort, hogy a téglák elférjenek.

 

A szoba éjfélre már teljesen üresen állt, csak a téglafalak és -halmok maradtak, melyeknek most újra nekiveselkedett, és szépen rakta őket egymásra, egymás után, egymás mellé. Mind a négy fal eltűnt a téglafalak takarásában; a szobának nem maradt sem ajtaja, sem ablaka. A téglák azonban nem fogytak, sőt egyre zajosabban pusmogtak, mintha ezzel őt akarnák hergelni.

 

Nem lehetett megállni, a téglákat tovább és tovább kellett rakni a már álló téglafalak mentén, mígnem a falak egyre közelebb kerültek egymáshoz: ha kitárta maga mellé a kezeit, már elérte a szemközti falakat. Ahogy lerakta az egyik téglát, egy másik rögtön ott termett a tenyerében; úgy illett bele, mintha az a legtermészetesebb dolog volna a világon.

 

Egyik tégla a másikat követte, s ő már úgy kimerült, hogy alig tartotta magát, de meg kellett tőlük szabadulnia, a helyükre kellett őket tennie, különben összefognak ellene, és amilyen sokan vannak, esélye sem maradna.

 

Egyszerre már csak egy tégla volt hátra, egyetlen egy, amelyet helyre kellett tenni, az utolsó kis nyavalyást: ott volt lent a lábainál, a földön; de a falak ekkorra már olyan közel kerültek hozzá, hogy nem tudott lehajolni érte. A tégla pedig megelégedetten tespedt a földön, és gúnyosan röhögött rajta.

Pennázó

Automatikus szerető

automatikus szerető vagyok
gyengéd közepes és vadállat
programfunkciókkal

dizájnos szerető vagyok
áramvonalas kialakítású
és kosztümizálható

környezetbarát szerető vagyok
nem fogyasztok olajat
csak salátához

praktikus szerető vagyok
két fülem van mint a táskádnak
magaddal vihetsz ha elmész

multifunkciós szerető vagyok
még kávét is tudok főzni
és elmosogatok ha muszáj

gazdaságos szerető vagyok
megérem a pénzem és
megengedhetsz magadnak

minőségi szerető vagyok
de azért kössél rám garanciát
hogy bánjad amikor kidobsz

CéhKaptár

Égalatt és hófölött

Fázós hangod összébb húzod,
Csendre nyílnak kéklő ajkaid,
de tüzed bennem
ég.

Tükörsima felültetések,
arcoskodó, jégvirágos íriszek.
Borzongva mászik odébb a takaró,
talpam alatt ropog a tested.

CéhKaptár

Bőrbarátok

I. BŐR

(Szoba. Hámosi Zsolt, negyven körüli, átlagos külsejű, tetovált férfi jön-megy színpadiasan. Tesz, vesz. Skins feliratú pólót visel, és vidáman dúdolgat: „Hogy mondjam el, hogy vágyom rád, szeretem a bőröd illatát”. Csengetnek. Kisiet, majd visszatér egy harmincas, komor tekintetű férfival.)

HÁMOSI
Nahát, Bőőr Gabi! De rég láttalak! Gyere be, dumáljunk. Rakd oda a bőrkabátod a székre nyugodtan. Pont van egy kis időm.
BŐŐR
Reméltem, hogy ezt mondod.
HÁMOSI
Vettem egy új bőrgarnitúrát. Nézd, ugye szép? Tudod, a napokban már én is gondolkoztam azon, hogy mi lehet veled. Semmit nem írtál a blogodba, még Facebook-on se posztoltál semmit. Na, csüccs oda le a bőrfotelbe, és mesélj. Ugye zajlik veled is az élet?
BŐŐR
Így is mondhatjuk. Veled?
HÁMOSI
Gondolkozni sincs időm, cimbikém. Azt már a múltkor is mondtam, a nagy piálás után a Burger Kingben, hogy a Bőripari Bt.-t, ahol dolgoztam – ahogy én hívom, bőr társaság – csődeljárás alá vonták. Ugye, említettem?
BŐŐR
Említetted.
HÁMOSI
De azt akkor még nem meséltem, mert még nem volt biztos, hogy betársulok egy tetováló szalonba. Abszurd egy kissé, nem igaz? (Nevet.) Olyan vagyok, mint egy kullancs, nem tudok elszakadni a bőrtől. Először halott négylábúak bőrének hasznosítása a hivatásom, aztán hipp hopp, félreteszem a nyúzót és a vágót, hogy a tű és a festék segítségével elinduljak a művészet lépcsőin. Hiszen ez a művészet, életre szóló, pótolhatatlan. Tudod, mindig is szerettem rajzolni, és legalább kiélhetem magam… Nem azért, de kicsit nyúzottnak látszol. Rossz bőrben vagy.
BŐŐR
Az meglehet.
HÁMOSI
Hozok neked kávét, a koffein majd kisimítja a bőrredőidet. Olyan erős, amitől még egy shar pei pofája is kisimul. Szóval, a művészet. Sokan azt hiszik, amikor egy összehányt vécéülőkét beraknak a kiállítási vitrinbe és odabiggyesztenek egy kis táblácskát, olyan címmel, mint például „őszinteség”, akkor ez művészet. Persze rögtön mindenki el van ájulva, mekkora posztmodern dolog ez, és milyen hatalmas a szimbolikája. (Nevet.) Elárulom én neked: elég kicsi. Én, amikor vaddisznót cserzettem, akkor is ügyeltem az esztétikára. Szép legyen, jó érzés legyen ránézni. (Súgva.) Ami pedig az allegóriákat illeti: az ágyam előtti medvebőrről is mondok én neked olyan allegóriákat, hogy lúdbőrös lesz a hátad.
BŐŐR
Igazán? Kíváncsivá tettél.
HÁMOSI
A vadság megzabolázása, az ember győzelme a természet felett, vagy figyelmeztető mementó a homo sapiens kegyetlenségéről? Nézőpont kérdése. Elfelejtettem a kávét.
BŐŐR
Nem sürgős. Reggel már ittam egyet, de nem esett jól. Hideg volt és bőrős.
HÁMOSI
Azért csinálok neked. Ha éhes vagy, vegyél nyugodtan kaját a hűtőből, ott van melletted. Sajnos a császárszalonnát megettem reggelire, abból csak a bőrke maradt. Viszont van ott sült csirke.
BŐŐR
(Megnézi.) Rajta van a bőre.
HÁMOSI
(Kedélyesen.) Akkor a bőrös libatepertőből sem kérsz? Nem akarsz csöbörből vödörbe kerülni, Gábőr? (Nevet.)
BŐŐR
Bőrzadok tőle.
HÁMOSI
Apropó, bőr, van még egy titkos hobbim: kevéske szabadidőmben kedves kis bőrtárgyakat készítek.
BŐŐR
Bőrtangát?
HÁMOSI
Bőrállatokat. Nézd, ott sorakoznak a nagy szekrény felső polcán! Bőroposszum, bőrfarkas, bőrgörény, bőregér, bőrrák és a többi. Fogd meg őket nyugodtan. Ugye, milyen élethűek? Beleborsódzik a hátadon a bőr, nem igaz? Itt a kedvencem: egy bőrparipa, igazi nemes állat.
BŐŐR
Bámulatos.
HÁMOSI
Én csak hámlónak becézem. (Kuncog.) A napjaim végig a művészetről szólnak. Igazából bőrdíszművészként definiálnám magam. Ez az életem. A munkám a tetováló szalonban, a bőrállatok készítése. De nem vagyok szakbarbár. Ha nincs ihlet, akkor olvasom a kedvenc költőm, Puskin verseit, vagy a DVD-lejátszómat nyúzom. Békés életemet thriller filmekkel színesítem. A bárányok hallgatnak, Fűrész… De a művészfilmeket sem vetem meg. Greenaway Párnakönyve a kedvencem. A régi filmek közül imádom Katherine Hepburn, Richard Burton filmjeit! Ez az igazi hedonizmus, cimbora! És a színházi estéimről még nem is meséltem! Múlt szombaton például, a nagy polgárpukkasztó Boris Vian darabját láttam. Mindenkit megnyúzunk, ez a címe. Ezt nézd meg, ha tudni akarod, mi is az az abszurd!
BŐŐR
Feltétlenül.
HÁMOSI
(Csintalanul mosolyogva.) És ne hidd azt, hogy magányos vagyok. Mióta Bori elhagyott, sok jó bőrrel ismerkedtem meg a közeli Bőrnadrág klubban. Aztán éjjel bőr a bőrhöz, csusszan fel az előbőr, aztán csak csattogjon a bőrzacskóm és halljam a bőrdudák dallamát. De nem számítanak. Ócska ribancok mind. Én szabad vagyok. És boldog. Hidd el, majd kiugrom a bőrömből.
BŐŐR
Örömmel hallom.
HÁMOSI
Te viszont egyre kevésbé tetszel nekem. Most látom csak: sápadt arcbőr, ráadásul csupa csont és bőr vagy.
BŐŐR
Pedig csak egy hete… Bőrös virsli reggelire, ebédre, vacsorázni már kedvem sincs.
HÁMOSI
Az asszony?
BŐŐR
(Lehajtja a fejét.)
HÁMOSI
(Vigasztalón vállára teszi a kezét.) Mindig is mondtam neked, de nem hallgattál rám. Kurva az összes! Elhagyott az a cafat, ugye?
BŐŐR
Nem hiszem el. Pont a születésnapom előtt egy nappal… De tényleg szeretem!
HÁMOSI
Pedig muszáj lesz véget vetned a naiv látásmódodnak, ha olyan elégedett életmódra vágysz, mint az enyém. Carpe diem! Élj eszerint. (Bizalmaskodóan.) És mondd, kivel lépett le?
BŐŐR
Az a fura, hogy semmilyen személyes holmiját nem vitte magával. Ha egy bőrönd ruhával távozik, akkor talán biztos lennék. De egyszerűen eltűnt. Homályos célzásokat tett reggel valami meglepetésre, aztán nem jött haza a munkából.
HÁMOSI
De hiszen világos! Sikerült e meglepetés, nem igaz? Nekem úgy tűnik, eléggé meglepett, hogy lelépett.
BŐŐR
Van még más is. Aggaszt, hogy esetleg a… Bőrbarát!
HÁMOSI
Bőrkabát? Ez olyan, mint a fakabát, csak előléptették?
BŐŐR
Ne humorizálj! Biztos olvastad a lapokban, vagy láttad a tévében.
HÁMOSI
Figyelj, nem érdekelnek engem az ilyen alantas bulvárhírek. Mi is ez? Valami új arckrém? Megfelelő PH-értékkel?
BŐŐR
Nem. Egy új sorozatgyilkos. A sajtó nevezte el így. Eddig öt embert gyilkolt és nyúzott meg tetőtől talpig. Három nőt és két férfit.
HÁMOSI: Istenem, micsoda emberek vannak! Vajon miért tette? Mert egyszerűen őrült? Vagy komplett szadista? És te most attól félsz, hogy az asszonykádat is elkapta a bőrbarát?
BŐŐR
Felmerült bennem…
HÁMOSI
(Tettetett vidámsággal.) Te jó ég, igazán szólhatnál, hogy még mindig sehol sincs a kávé! De hozom mindjárt. Ugye te is cukor nélkül iszod?
BŐŐR
(Bizonytalanul.) Hmm… Igen.
(Hámosi kimegy. Közben Bőőr lustán körbejártatja a tekintetét a szobán. Kis idő múlva Hámosi visszatér, kezében két bögre gőzölgő kávé.)
HÁMOSI: Itt a finom kávé. Garantáltan bőrmentes!
(Bőőr az asztalra tett két csészét gyorsan kicseréli, míg Hámosi nem néz oda. Lassan, kortyolva kávéznak. Hosszú hallgatás után Hámosi teljesen más hangszínnel szólal meg.)
HÁMOSI
Szeretnék mutatni még neked valamit a házi múzeumomból. Elárulom, vannak olyan tárgyaim, amelyeket nem szívesen rakok közszemlére. (Kisiet, és egy bőrtasakkal tér vissza. Lassan kipakolja az asztalra a tartalmát.) Ezt még bőripari korszakomból őriztem meg. Nézd, milyen éles és fényes! Ez a nyúzó. Óvatosan fogd meg! Ez a másik, keskeny, vékony, kegyetlen hegyű szerszám,ez a vágó. Kíméletlen szerszám, de aki igazán bátor, az megszelídítheti.
BŐŐR
És csóválni fogja a farkát, vagy dorombolni?
HÁMOSI
Ezzel ne tréfálj, ezek komoly dolgok.
BŐŐR
Álmos vagyok. Már a kávé sem segít. Pedig van még valami, amit…
HÁMOSI
Érdekes belegondolni, mennyi éve ismerjük egymást, és mégis vannak dolgok, amiket nem tudunk egymásról. Viszont akadnak olyanok, amiket kitalálunk a másik hangjából, egyetlen rezdüléséből. Te például mindig akkor voltál ilyen szófukar, amikor valamit forgattál a fejedben. Hallgattál, de figyeltél.
BŐŐR
(Álmos hangon.) Mint ahogy te is palástolni akarsz valamit az állandó locsogással.
HÁMOSI
Nem tudom, mire gondolsz.
BŐŐR
(Akadozva.) A feleségem határidőnaplójában eltűnése napján a te neved volt beírva.
HÁMOSI
Úgy látom, látnod kell még valamit, hogy megérts a dolgokat. Aztán ne nyúzzuk tovább a témát. (Kimegy, majd bejön egy hosszú, lapos, térképszerű tárggyal.) A művészetnek van egy hátránya: néha olyan mesterművek kerülnek ki az ember keze alól, hogy nehezére esik tőle megválnia. Nézd, ezek milyen csodálatosak! Muszáj volt megtartanom és kicserzenem, átdolgoznom, összevarrnom őket. Öt csodálatos művészi alkotás forrt itt egybe. Melyekhez nemsokára csatlakozik egy hatodik is. A bőrség nevében! (Gonoszul nevet.)
BŐŐR
(Álmosan.) Éreztem, hogy te vagy a Bőrbarát. De miért kellett teljesen megnyúznod őket?
HÁMOSI
Hogy ne sejtse senki, hogy csupán a bőr egy kis hányada kellett. Az, ahol a tetoválásom volt. Sajnos a te kültakaród kívül reked a bőrség körén, így nem foglak megnyúzni. Majd egy sikátorban, elvágott torokkal, egy hétköznapi rablógyilkosság áldozataként fognak megtalálni.
BŐŐR
És a feleségem?
HÁMOSI
Nos, a nyúzás könnyebben megy, és jobban megfelel céljaimnak, ha a bőr kissé lötyög. Ezt A bárányok hallgatnak óta tudja minden filmrajongó. (Ásít.) A nejed négy napja fogyókúrázik a pincémben. De nemsokára eljön az idő, és követ téged, amiatt a gyönyörű sárkány miatt, amelyet a vállára tetováltatott születésnapi meglepetésül neked! Vedd úgy, barátian segítek, hogy ne kelljen a gyász fájdalmát átélned. Én leszek a Bőőrgyógyászod! Humánumomra jellemző, hogy előtte elaltattalak. Látom, már hat is. (Bőőr feje az asztalon pihen, Hámosi a szeben lévő fotelből elégedetten figyeli, aztán lassan lecsukódik a szeme. Hosszú, feszült csönd.)
BŐŐR
Nem tudom, hallod-e, de kicseréltem az altatós kávét, amíg nem figyeltél, és ezért is kértem cukor nélkül. Úgy éreztem, hogy jobban rád fér, hogy húzd kicsit a lóbőrt. Mikor olvastam a Bőrbarátról, rögtön rád gondoltam. Ezért is jöttem ide, bőrkabátom zsebében egy bekapcsolt diktafonnal, ahogy egy rendőr barátommal előre megbeszéltem.
HÁMOSI
(Félálomban.) Te lepra alak!
BŐŐR
Hát igen. Gondolom, most leesett az állad. A rendőrség mindjárt itt van, és irány a börtön! (Patetikusan.) Pihenj addig, amíg megkeresem azt, amiért jöttem! (Hosszú csönd. Végül kintről egy hang kiált be, melynek gazdáját nem látjuk.)
RENDEZŐ
Gyerekek, ez katasztrófa! Ez szar! Tudom, hogy improvizáltok, és eddig tetszett az alaptörténet, de ez szánalmas volt! Vagy konvencionális krimi, vagy bágyadt és erőtlen szópoénok. Vakarózhatnékom van például az erőltetett bőrbetétektől! Nem kell ez bele! És ez a „bőrséges” művészet is nagyon gyenge! Most már a cím se tetszik, pedig azt én találtam ki! Ti meg annyira szarok vagytok, hogy én különbet nyomok reggelenként! Lesül a pofámról a bőr! És mi ez a nyálas, rózsaszín happy end a végén? Az asszonyt igenis szabadítsák meg, először a ruhájától, aztán a bőrétől! És a gyilkos iránt se legyen olyan megértő a főhős! Tapossák ki egymás belét! A nevekből pedig az első verziót használjuk. Naturalista, realista, kőkemény, idétlen poénkodástól mentes, sötét film noirt akarok itt látni!
BŐŐR
(Félénken.) De ez nem film…
RENDEZŐ
Kuss legyen már! Azt majd én tudom! Ti csak a gyurmák vagytok a kezemben, de sose feledjétek, hogy én alakítalak benneteket! Megértettétek? Akkor csináljátok!

II. BŐR

(Kiss Zsolt marcona tekintettel olvassa a Fürge ujjak szabás-varrás mellékletét. 18-as karikás pólót visel. Csöngetnek. Visszatér egy harmincas, még marconább tekintetű férfival.)
KISS
Jé, Nagy Gabi! Hát te még élsz? És most mi a faszt akarsz? Nem érek rá!
NAGY
A villanyórát jöttem leolvasni.
KISS
Banyek, ez az új melód? Mikor legutóbb találkoztunk a munkaügyi központban, akkor nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyre süllyedsz!
NAGY
Mér’, te találtál valami állást?
KISS
Persze. Tudod, nekem vannak jó spanjaim.
NAGY
És mi az? Kíváncsi vagyok, mire ilyen nagy a pofád!
KISS
Egy tetováló szalonban melózom reggeltől estig. Meztelen nőket, horogkereszteket, Dávid-csillagokat illetve nyíllal átlőtt szíveket „szeretlek Mari” illetve „szeretlek Pityu” feliratokkal tetoválok mindenféle emberekre. De ez a villanyóra-leolvasás… Ez nagyon gáz.
NAGY
A parlagfű-irtás szerinted jobb volt? Nekem nincs bajom ezzel a munkával, a villanyórától legalább nem tüszkölök.
KISS
Hát, felőlem olvasd le a villanyórámat, leszarom. Úgyis fél éve kikapcsolták, azóta lopom magamnak.
NAGY
Annyira nem sürgős. Kicsit száraz a torkom és porzik a vesém. Reggel óta nyomom a melót, ha érted, mire gondolok.
KISS
Aha, persze, értem. Van cigid? (Nagy megkínálja. Fújják a füstöt. Kiss behoz egy ötliteres Tesco-s kannás bort. Azt iszogatják bögréből.) Van egy kis libanyak-pörköltem tegnapról, ha éhes vagy.
NAGY
Már reggeliztem.
KISS
(Gúnyosan.) Szarvasgombát?
NAGY
Zsíros kenyeret. (Nyomatékosan.) De zöld fűszerekkel! (Isznak.)
KISS
Jó, hogy jöttél. Már gondoltam arra, mi lehet veled. Napok óta nem láttalak se a Juharosban, se a Sintér kocsmájában. Azt hittem, már elvitt a májzsugor.
NAGY
Mostanában inkább otthon iszom. Tesco value sört meg lédig pálinkát. (Isznak.)
KISS
(Bizalmaskodóan.) Nekem van egy titkos hobbim. Tudod, régen, amikor az állatifehérje-feldolgozóban dolgoztam, ott kezdődött. Nézd, ott lógnak végig azon a falon, a szögeken. Kulcstartók állati farkakból. Van itt minden, kérem: kecske, ló, kutya, macska, disznó. Ma már csak kutyafarkakat szerzek. Az elég jó alapanyag kulcstartónak. Fasza, nem?
NAGY
Én vettem egy nagy füzetet, és minden este statisztikát vezetek a leolvasott villanyórákról. Ehhez kell memória, elhiheted. Mindenféle adat: típus, felszerelés éve, milyen utcában található, milyen számmal kezdődik, satöbbi.
KISS
Hát, öreg, te is tudsz élni. De én szoktam olvasni is. A Tuttifruttit meg az Extrém-Bizarrt minden hónapban kiolvasom az utolsó betűig. Meg a Cora-katalógusokat is mindig elolvasom.
NAGY
Én a múlt hónapban vettem a Tesco-ból 299 forintos DVD-t. A Halálos végzetet, és a Kegyetlen harc IV-et. Azokat szoktam nézni felváltva. Egyik este ezt, másik este azt. Erre alszom el.
KISS
Nehogy azt hidd, hogy besavanyodtam. Mióta élettársam, fogatlan Joli lelépett – részegen a 11-es főútra – azóta élek én igazán.
NAGY
Na, mesélj.
KISS
Úgy két hónapja jött intim tetoválást csináltatni egy kissé érettebb évjáratú nő. Hú, azzal miket csináltam…
NAGY
Érettebb évjárat? Mit értesz ezalatt?
KISS
Na jó, hetvennégy éves… De tudod, ki volt az? (Drámai hatásszünet.) Holle anyó, a nagyipornófilmek sztárja! Tudod, az Öreg néne, avagy őzkefélke főhőse! Na, szóval, vele. Aztán a barátnői is elkezdtek járni hozzám, szóval király az életem!
NAGY
Örömmel hallom. Viszont a Sári eltűnt. (Sóhajt.)
KISS
Hű, vazze’! A Sáriról nem gondoltam volna, hogy lelép! Kinek kellhetett?
NAGY
Naaa!
KISS
Bocs, haver, de tudod, ízlések és pofonok.
NAGY
Ízlésed nincs, pofont meg mindjárt kapsz egyet! (Isznak.) Azt mondta, lesz egy kis meglepetése. Attól félek, elkapta Bőrbarát, az új sorozatgyilkos.
KISS
A Sörbarát szimpatikusabb lenne. Ki ez a csávó?
NAGY
Eddig öt embert nyúzott meg. Naggyon durvaaa! Az újságok nevezték el így.
KISS
Hát, a kocsmában beszéltek róla. És miért gondolod, hogy elkapta a feleségedet? (Röhög.) Elkapta, vazzeg, mintha valami vírus lenne!
NAGY
Megérzés. (Furcsán néz Kissre.)
KISS
Na, ez elfogyott. Hozok még piát. (Kisiet, majd két nagy pohár borral tér vissza.) Ez aztán nem tablettás, igazi Tokaji!
NAGY
De hiszen ez vörös!
KISS
Ó, szard már le! (Ahogy megy az asztalhoz, megbotlik az asztal melletti bőrtáskában, kiesik belőle a nyúzó és a vágó.)
NAGY
Ez meg mi a fene?
KISS
Szuvenírek az állatifehérje-feldolgozóból. Jól jön, ha rágós a hús.
NAGY
De mik azok a barna foltok rajta?
KISS
(Megnézi.) Basszus, ez berozsdásodott! Na de igyunk. Egészségedre!
NAGY: Figyelj már, azt mondtad, ez nem tablettás, mégis itt úszik egy nagy fehér tabletta a borban.
KISS
(Felkapja a nyúzót és hisztérikusan kiabál) Mit akarsz tőlem?
NAGY
(Felkapja a vágót, egymásnak szegezik.) Tudom, hogy te vagy a Bőrbarát!
KISS
Hogy jöttél rá? Megérezted a régi ismeretségünknek köszönhetően?
NAGY
Frászt! Az asszony küldött nekem egy sms-t, és mindent leírt!
KISS
Vazzeg, azt mondta, csak tetriszezni akar! Még jó, hogy a hang rossz rajta, így a rendőröket nem tudta hívni! Négy napig tartottam a pincében, de már elkéstél! Úgy végezte, mint a másik öt, aki nem sablonos tetoválást kért! Megnyúztam teljesen, nehogy rájöjjenek, hogy csak a Hello Kitty tetkó kellett, mert olyan ravasz vagyok! És most téged is meg kell, hogy öljelek! (A két férfi vívni kezd a szúróeszközzel. Felrúgják az asztalt, majd a földön hemperegve birkóznak.)
KISS
Most meghalsz! (Hasba szúrja.)
NAGY
(Hörögve.) Ez kegyetlen harc… Ez pedig a halálos végzet! (Oldalba szúrja Kisst. Meghalnak. Drámai zene effektek. Azután sokáig csönd.)

ZÁRÓCAFATKA

RENDEZŐ
Ne már! Ez nagyon szar volt! Kit érdekel, hogy ez a két bunkó panel proli hogy csinálja ki egymást, mielőtt halálra isszák magukat! Itt olyan thriller kell, ahol szoríthatunk a szereplőért, aki hosszú, kegyetlen elnyomás után jogosan vesz elégtételt a magát felsőbbrendű embernek tartó, önelégült gonoszon! Ahol igazi katarzist él át a néző! Így is fogom megcsinálni, de azt már tudom, hogy nem veletek! Mert ti annyira szarok vagytok!
(Kiss és Nagy hason fekve lassan felemelik a fejüket és egymás szemébe néznek.)
KISS
A nyúzó…
NAGY
A vágó…
(Hirtelen felugranak és eltűnnek a színről. A sötétből rettenetes ordítás hallatszik.)
RENDEZŐ
Neee! (Csend és sötétség.)

CéhKaptár

A gyógymód

Egy télbe hajló derűs, szeles nap virradt fel. Az emberek felébredtek, reggeliztek, arcot és fogat mostak, aztán elindultak azokra a helyekre, ahol nappalaik legnagyobb részét tölteni szokták. Ugyanígy tettem én is, bár számomra ez az utóbbi időben egészen mást jelentett.

 

Csak néztem a futkosó reggeli árnyékokat az épületek falán, autókon, arcokon… mindenki sietett, mindenki újra ott akart lenni, ahol százszor megfordult már. Én csak álltam, és figyeltem őket, kicsit irigykedve, kicsit sajnálkozva. Már nem tartozom közéjük.

Ekkor a tömegből előbukkant Misi kollégám és komótosan odaballagott mellém. Fáradtnak látszott, egy hosszú éjszakát dolgozott végig. Rágyújtott egy cigarettára, még ha nagyon jól tudta is, hogy semmi értelme, hisz nincs hatása ránk. Megszokásból tette. Rám nézett, az én kezemben kávé volt. Az ízét ki nem állhatom, az illata is csak alig jobb egy szokványos illatnál, és mióta immunis vagyok a koffeinre, azóta csak azért van nálam, hogy legyen a kezemben valami a régi életemből. Mindenkinek vannak rossz szokásai, amelyekhez úgy ragaszkodik, mint saját testén az anyajegyekhez.

Ha a földi halandók láthattak volna minket, valószínűleg nagyot nevettek volna tökéletlenségünkön, vagy teljesen kiábrándultak volna a Sorsból. Mielőtt elvállaltam ezt a munkát, én ugyanúgy hittem azt, hogy semmi sem véletlen. Most már tudom is. A feladatom éppen az, hogy az emberi történetek hálóját rendben tartsam.

Misi befejezte mára, eltaposta a cigarettáját, átadta az irányítást nekem, aztán elindult hazafelé, én pedig nekiláttam a Jelek elhelyezésének. Többségében mosolygós arcok szimbólumait, és szívecskéket, hadd örüljön aki megtalálja őket a járda repedésein, kavicsos talajon, fák ágai közt, átfedő árnyékokban, felhők gombolyagjaiban. Ezek mindenkinek szólnak. A többi jel egyedi és személyre szabott. Igazi művészi érzékem bennük mutatkozik meg.

Hamarosan egy lány jön… Szandi, tizenkilenc éves. Leül majd a padra és azon kesereg, hogy mennyire egyedül van. Még nem ért ide, épp a pékség előtt jár, miközben én már szövöm a hirtelen ötletet, amelyet sajátjának hisz majd. Szandinak felderül az arca egy pillanatra és beugrik a pékségbe egy csokis croissant-ért. Megérkezett, megint leült a padra, és már majdnem eszébe jutott, mennyire magányosnak érzi magát, de figyelmét jobban lekötötte, amit vásárolt. Miért is vette meg? Maga sem tudja… Beleharapott. A süteményből morzsák felhője robbant ki, és beterítette az egész nadrágját, cipőjét, és még a környéket is. Abban a pillanatban ért oda a veréb sereg is, amelyet finom illatok távoli illúziójával csalogattam hozzá a közeli erdőből. A lányt egészen ellepték, ruhájáról falatoztak. Egy arra járó fotós megörökítette ezt a különleges pillanatot, majd később kiállította egy galériában. Legalább valaki dicséri a munkámat. Az emberek Szandira mosolyogtak, és akinél volt még morzsálódó pékáru, szintén elővette a madárkák kedvéért. Egyikük egy jóképű srác volt… innentől már magától értetődő a dolog. Szandi nem volt magányos többet.

 

Bárcsak mindenki ilyen könnyű eset lenne! Zsolti azonban egyáltalán nem volt az. Huszonöt éves volt, a buszmegállóban állt, és pár tízperc múlva karambolt készült szenvedni. Nem volt szüksége semmire; nem voltak olyan álmai, amelyekért akkor és ott bármit is hajlandó lett volna tenni, pedig már nincs sok ideje hátra… Egyetlen ötletem van, amivel megmenthetem. A busz vészjóslóan megállt előtte és kinyíló ajtajaival a halálba tessékelte volna. Zsolti intett a sofőrnek, hogy mehet tovább, és elővett még egy szál cigit – majd megy a következővel. Ő lett az első ember, akinek a dohányzás mentette meg az életét.

 

Viola következik… rajta már eddig is sokat gondolkoztam. Egyszer leejtette a tollát egy szórólapra, ami azt a tánciskolát reklámozta, amelyben megismerkedhetett volna élete párjával, de akkor csak a tollával foglalkozott, és a lapot meg sem nézte. Egy másik napon megpróbáltam őket egymás közelébe terelni, Violát rávenni arra, hogy tegyen egy sétát a tó környékén. Fontolóra vette, de végül úgy döntött, inkább nyílegyenesen, kitérők nélkül megy haza, s így kerek négy perccel lekéste őt a lovagja. Legutóbb szintén elkerülték egymást, amikor a moziban csak két széksor választotta el őket. A kijáratnál kellett volna egymásba botlaniuk, de már akkor álmos voltam, és nem figyeltem oda rájuk eléggé. Hát Viola, ez a mai sem a te napod, mert még egyelőre nincs új ötletem.

És jöttek sorban a többiek: Erika, Csaba, Kriszti. Mindenkinek volt egy álma, néhány reménye, meg rengeteg feladata és még több félelme. Többségük elégedetlen volt a saját sorsával, én pedig azzal, hogy az általam teremtett összes lehetőséget és jelet figyelmen kívül hagyják. Mindenki túlságosan siet az úton hazafelé, hogy otthon tíz perccel többet ülhessen a tévé előtt. Rajtuk nem tudok segíteni.

Néha viszont elég egy óvatlan pillanat. Eszternek például, aki a húszemeletesben lakik, annyi kellett csak, hogy egy új falfirkálás elterelje a figyelmét, emiatt pedig rossz gombot nyomjon meg a liftben, így a váratlan helyen kitáruló liftajtó felfedhette előtte jövendőbelijét. A mottó: „Esküvő egy emelettel feljebb, szívből gratulálok”.

Aznap éjjel kaptam a legnehezebb feladatot, amely igen régóta volt karrierem szégyenfoltja: Amália. Számtalanszor próbáltam már sugallani neki dolgokat, amiket később hite szerint ráfoghat a Sorsra, a véletlenre, vagy a felsőbb erők által kijelölt útra, de makacssága még az enyémet is felülmúlta. Folyamatosan boldogtalan volt, és ezen mégsem próbált változtatni. Egy nagyobb partyra ment el barátnőivel, akik saját dolgaikkal többet törődtek, mint ővele. Egyre kevesebbet szóltak hozzá, Amália pedig falat rakott magának italának hűvös jégkockáiból, és azokon keresztül nézte magányosan a távolinak tűnő mulatozást. Körbenézett (azt mindig jól teszi az ember), látta, hogy a többiek táncolnak. Akik az asztaloknál ülnek, egymással beszélgetnek, és hangosan szólt a zene. Unatkozott, a füle zúgott, már el is álmosodott, friss levegőre vágyott, ezért elhatározta, hogy inkább hazamegy: csendben ülni ott is ugyanolyan jól tud. Kilépett az ajtón, elindult a hátsó kapu felé. Már félúton járt, amikor megállt hirtelen. Talán megérezte, hogy ott állok előtte, és ugyanazon gondolkozom, amin ő: mi lehet erre a gyógyír?

Egész este ott ült egy partyn, a barátai mellett, és nem volt boldog. Észre sem vette a felé mosolygó lehetőségeket. Nem nézte meg a plakátokat, nem vette észre, hogy a hanyagul lerakosgatott poharakból egy nyilat raktam ki neki, amely a tánctér felé mutatott. A véletlen lejátszási listára állított zenéket is kifejezetten neki válogattam össze, de nem figyelt oda a szövegeikre. Egy pár pókocskával is megpróbáltam megijeszteni, és a másik irányba terelni, de azokat sem vette észre, hiába másztak rá a pulóverére. Ott álltam előtte, tehetetlenül. Ha a fülébe ordítanék, azt sem hallaná meg. Ha egy köteg bankjegyet lobogtatnék a szeme előtt, nem látná. Ha valami illatot mutatnék neki, csak annál inkább vágyna hazamenni. Mi lehet hát erre a gyógyír?

Talán megérezhette jelenlétemet. Nem ment tovább a kapu felé, gondolkodott. Tudta, hogy valamit rosszul tett, de nem tudta még megfogalmazni, hogy mi volt az. Mit kéne most tennie? Erre a kérdésre őszintén válaszolni olyan, mint amikor saját magunknak adunk védőoltást. Félünk tőle, és rettegünk a sérüléstől is, amit okozni fogunk. Tudjuk, hogy meg kéne tennünk, és mégsem tesszük hosszú órákig, napokig, talán évekig sem…

Akkor és ott Amália egy döntést hozott meg. Válaszolt. Ha folytatja, amit eddig művelt, akkor egyedül megy haza, és „kihagy” egy olyan bulit, amelyre pedig még el is jött. Viszont ha megragadja az alkalmat, itt marad, és minden bánatáról megfeledkezve beáll a táncolók közé… Megfordult az épület felé, és akkor hirtelen meglátta az első szívecskéjét, egy félig leszakadt függöny összeboruló mintái között. Visszament a tánctérre, ahol a buli vele együtt folytatódott.

Hajnal volt már, és Gabi kollégámhoz hamarabb kopogtam be a szokásosnál. Bármennyire is fáradt voltam, jól esett még őrségváltás előtt beszélgetni.

Elmondtam neki Amália történetét, és azt, hogy mennyire nyitottá vált egyetlen este leforgása alatt. Valami nagyon fontos dologra érzett rá a munkámmal kapcsolatban. Gabi némán hallgatta végig. Tudta ő is, hogy az a bizonyos fecskendő, a minden problémára való gyógyír mindenkinek ott van a kezében. Átadtam az irányítást neki, hosszú napom volt, és megérdemlem már a pihenést. Elköszöntem tőle.

Gabi a forgalmas tereken ácsorgás helyett jobban szeretett kiállításokon és kis utcákban sétálva dolgozni, közben napraforgó magot enni. Amália történetét jól megjegyezte. Természetesen neki is ugyanaz a feladata, mint nekem, csak más módszerekkel fogja megvalósítani…

[Ebben a szövegtestben el van rejtve egy szívecske valahol és valahogyan. Megtalálod?]

CéhKaptár

Visszhang

Megérte várnom. Az ígéretet hozó első fénysugarak után a Nap kiemelkedett az óceán szelíden fodrozódó hullámai mögül a keleti horizonton. Megnyugtató fénye beterítette a víztükröt, és könnyeket csalt szemeimbe.

– Hadnagy úr, csak nem a lőpor füstje csípi a szemét?

– Ne humorizáljon, Mr. Brown, inkább próbálta volna eltalálni rendesen azt a rohadt hordót. Mr. Eddings, szóljon a kapitánynak, hogy hajót észleltünk nyugat-délnyugat irányban!

Hálát adok a Teremtőnek, amiért erőt adott, hogy láthassak még egy hajnalt a tengeren. Már három napja hánykolódok ebben a koporsónak tetsző csónakban, kiszáradt szám újra és újra a Miatyánk szavait formálja némán. Ha szerencsém van, egy járőröző szlúp észrevesz, és talán felhúznak a fedélzetre.

– Kereszt-sudárvitorlát felhúzni, fordulás hatvan fokkal balra, sortűz a jobb oldalon! – ordítja torkaszakadtából a kapitány, túlharsogva a támadó fregatt ágyúinak folyamatos dörgését.

Szép, csöndes, nyugodt napfelkelte. Csónakom szelíden ringatózik, miközben az utolsó csillagok hideg fénye nyugaton végleg kihal, átadva helyét a reményt adó ragyogásnak. Talán feltűnik egy hajó a láthatáron. Figyelnem kell. De hogy tudnék jelezni nekik? Nem tudok tüzet gyújtani ebben az istenverte csónakban.

A robbanás után a fővitorla megannyi lángnyelvvé szakadt, melyek rövid táncuk után a fedélzetre és a tengerre hullottak, s végül nem maradt belőlük más, csak a halálunkat jelképező, fekete pernye. Az életben maradt matrózok közül néhányan a tengerbe ugrottak a tatfedélzetet elborító lángok elől.

– Hadnagy úr, léket kaptunk, a Claire süllyedni kezdett!

– Nem érdekel, én már úgyis egy koporsóban ringatózok, immár második napja – felelem magamat is meglepő közönnyel. Csoda, hogy hallom egyáltalán a kiszáradt torkomból előjövő szavakat a kiáltások és az égő fa ropogása közben.

Életben kell maradnom. A hajnali napfény erőt ad, bátorít, azt sugallja: van még remény. Éjszaka sokat gondoltam a halálra, igen. Elmerülnék a feneketlen óceánban, testemet úgy fogadná be a sötét víz, mint ahogy drága anyám ölelt át gyermekkoromban. Elringatna, elaltatna, úgy, hogy soha többé ne kelljen felébrednem. Csak egy hadnagy vagyok, Őfelsége Claire nevű hadihajóján, úgy illik, hogy életemet a tengeren fejezem be. Dicsőség.

– Dicsőség, Mr. Edwards, dicsőség, amit keres, ugye? – kérdi a kapitány, miközben felém nyújtja a brandys üveget. Vacsora után mindig megiszunk egy-két pohárkával. Néha a kadétoknak is marad egy kicsi a palackban.

– Azt hiszem, uram, minden tiszt dicsőségre, kalandra, és elismerésre vágyik – válaszolom tétován.

– Remélem is, Mr. Edwards. Bár kétlem, hogy ezen az őrjáraton sok izgalomra számíthatnánk – mondja a kapitány, s vállat von. – Isten óvja a királynőt!

– Isten óvja a királynőt! – harsogom együtt az asztalnál ülőkkel.

Istenem, add, hogy meglássak egy hajót a láthatáron! A torkom olyan száraz, akár a fedélközben tárolt lőporos hordók, s gyomromat mintha ezer patkány rágná belülről. Vízi koporsóm egyre csak ring alattam, mint ringatózik a bölcső a gyermek alatt, álomra csábítva. De nicsak! Egy vitorla a horizonton! Megpróbálok felülni, majd térdre küzdöm magam. A csónak megremeg alattam, de sikerül megtartanom – még van bennem elég erő.

– Ön szerint milyen hajó lehet, uram? Túl magas az árboca ahhoz, hogy kereskedőhajó lehessen.

– Messze van még, nem tudhatjuk biztosan. A gyakorlatozást mindenesetre szüntessék be! – utasítom a tüzéreket, s megdörzsölöm fáradt szemeimet.

– Hadnagy úr, csak nem a lőpor füstje csípi a szemét?

– Ne humorizáljon, Mr. Brown, inkább próbálta volna eltalálni rendesen azt a rohadt hordót. Mr. Eddings, szóljon a kapitánynak, hogy hajót észleltünk nyugat-délnyugat irányban!

A térdem nem bírja tovább, visszahanyatlok a csónakba. Uram, irgalmazz, már három napja! Három keserves, reménytelen napja! Nem akarok több hajnalt látni, a felkelő nap is csak rajtam kacag! Egy hadnagy, aki túléli a hajóját. Szánalmas, a flotta szégyene. Nem bírom tovább, nem akarom, hogy tovább tartson. Újra feltérdelek, s átlököm magam a csónak oldalán.

A hideg víz körülölel. Nem hiszem el, hogy ez történik; olyan, akár gyermekkorom rémálmai, melyek nagybátyám meséi után törtek rám. Felnézek, a víz fölött lángoló fahasábok szórják szét fényüket. A Claire már útban van a végtelen tengerfenék felé. Minden erőmből próbálok fölfelé úszni. Hörögve veszek levegőt, ahogy elérem a felszínt, ahol holttestek és a Claire elszenesedett csontjai ringatóznak.Kétségbeesve nézek körül, és örömömben hisztérikusan felkiáltok: egy csónak sodródik felém, csoda, hogy nem zúzódott össze a robbanás során. Sikerül rá felkapaszkodnom, elgyötörve gördülök bele a kis lélekvesztőbe. Csak a saját, szabálytalan lélegzésemet hallom, körülöttem nincs más, csupán a reggeli fényt táncoltató, nyugodt óceán. Ha másban nem is, hát egy dologban reménykedhetek: talán megnézhetek még egy napfelkeltét.

CéhKaptár

Feleselés a Túrásban – bebábozódás

SZEREPLŐK

VAK OND kocsmáros a Túr-ás tulajdonosa, avagy az ezer gyönyör vakondja
TETRAÉDES KRISZTIÁN kocka és hősszerelmes, avagy a Tüsszentő Tetraéder
NUGÁTKRÉM NORBERT avagy a Néptáncos
P.V.C aki rejtélyes és provokál a szagával
HAIR MELLINDA pincérnő és Ond barátnője

(Helyszín: Ond úr kocsmája, a Túr-ás, valahol a mezőn egy jókora túrásban. A sarokban Tetraéder Krisztián és Nugátkrém Norbert ülnek és feleselnek. Kiáltás a hátérben: „493-as gyönyör: hátsó felem lehelyezése a raktárban egy ládára”)

NUGÁTKRÉM
Szóval van melód, Krisztián?
TETRAÉDER
Aha, egy kis pakolás. Egy csomagolóipari cégnél. Pont nekem való állás.
NUGÁTKRÉM
Mit pakoltatok?
TETRAÉDER
Tetrapakkot. Jó a kollektíva is. Igazi közösség. Megy mindig a poénkodás, a derítés.
NUGÁTKRÉM
Éderítés. (Nevetnek.)
TETRAÉDER
Meg van ott egy konnektorlány, nagyon bejön.
NUGÁTKRÉM
Minden reggel?
TETRAÉDER
Ezzel ne viccelj! Ez szerelemféleség. Mikor csak a közelemben van, mintha áram járna át….
NUGATKRÉM
És Ő?
TETRAÉDER
Szerintem tetszik neki a kockás hasam.
NUGÁTKRÉM
Az jó! Akkor pakolás után kupakolás.
(A háttérből kiáltás: „279 es számú gyönyör: az utolsó 25 kilós sörös rekesz lerakása”)
TETRAÉDER
Ez mi volt?
NUGÁTKRÉM
Majd elmondom. Szóval alakulnak a dolgok?
TETRAÉDER
Remélem. Csak nehogy kockának tartson, mint az előző. Még ha kocnak tartanak az nem zavar, na de kockának…
NUGÁTKRÉM
Koccintsunk!
(Koccintanak, isznak.)
NUGÁTKRÉM
Pedig te valójában, nem kocka vagy, hanem…
TETRAÉDER
Ezt hagyjuk! Az a lényeg, hogy én kockának vallom magam. (Hosszú csend után.) Őt Petrának hívják.
NUGÁTKRÉM
Petraéder? (Nagyon nevet.) Jaj, a röhögéstől már átszakad a nugátam!
TETRAÉDER
Haaapci!
NUGÁTKRÉM
Megfáztál?
TETRAÉDER
Nem tudom… Olyan fura szagot érzek. Haapci!
(Hair Mellinda, a dúskeblű, hosszú hajú hermelin pincérnő érkezik.)
HAIR MELLINDA
Mit hozhatok?
NUGÁTKRÉM
Két feles krémlikőrt és két üveg Éderweisst.
(Mellinda felveszi a rendelést és el. Kiáltás a háttérből: „2-es számú gyönyör: Mellindázás”)
NUGÁTKRÉM
Huhú, lehet várni, kell kicsit az italunkra. (Kacsint.) A raktárban mindjárt folyik a vakondó…
TETRAÉDER
Tényleg, mi ez a kiáltozás, ezekkel a számos gyönyörökkel?
NUGÁTKRÉM
(Lehalkítja a hangját.) Szomorú történet. A lényeg az, hogy Vak Ond urat, a kocsmárost, pár hete otthonában meglepte egy vakond riasztó. Azóta sem heverte ki a szörnyű élményt. Ha azok az iszonyú hangok és szavak eszébe jutnak, csak az menti meg a végleges megriadástól, ha az ezer gyönyörből átél valamit, és azt idézi. Ezért már mindenki az Ezer Gyönyör vakondjának hívja.
TETRAÉDER
Haaapci! Én meg rájöttem mi ez a szag.
Ez P… Haaapci! V. C.-szag! HAAAPCIII!
NUGÁTKRÉM
Szerintem nem vécészag, inkább valami műanyagé.
P.V.C.-SZAG
Jól sejted, kurafi!
NUGÁTKRÉM
Ez meg ki? Hiszen nincs itt senki!
P. V. C.-SZAG
Én vagyok Polgár Valentin Cirillnek, a Pro Vokál együttes énekesének és egyben Petra élettársának a szaga, aki most bosszút áll!
TETRAÉDER
Miért? Hapci!
P. V. C.-SZAG
Itt szaglok már láthatatlanul egy ideje és hallottam a szennyes vágyaidat vele kapcsolatban, ezért bosszút szállok, meg tüszk-öllek…
TETRAÉDER
Pro Vokál? Hisz az valami gagyi műanyag zenéjét játszik! Haaapciii!
(Tüszkölve elvonul a mosdó irányába.)
NUGÁTKRÉM
Szagtárs, ne izgulj, gyere, meghívlak egy felesre.
(Mellinda meghozza az italokat.)
HAIR MELLINDA
P.V.C.-szag, hoztam neked a szokásosat. Pálinka-Vodka-Cinzano koktél illatosítóval.
P. V. C.-SZAG
Na, akkor ide ülepedem közétek. Ne zavartassátok magatokat, mivel testem nincs, csak érzitek jelenlétem.
(Mellinda távozik.)
NUGÁTKRÉM
És a felest hogy iszod meg?
P. V.C.-SZAG
Elég nekem a kipárolgása is, hogy hasson.
(Vak Ond érkezik.)
VAK OND
Jaj, P.V.C.-szag, megint itt vagy?
P.V.C.-SZAG
(Gonoszul.) Örülj, hogy nem a vakond riasztó van itt. Ugye, emlékszel még a vakond risztóra, gilisztahús-leheletű barátom?
VAK OND
(Rémülten.) Azt mondta, hogy vrrr… vrrr… vórun! Meg hogy… rizvokirov! ÁÁÁ! (Egész testében reszket.)
P.V.C.-SZAG
Vrrr… vrrr vórum rizvokirov, vrrr…vrrr vórum rizvokirov, vrrr… vrrr vórum rizvokirov…
VAK OND
777-es gyönyör: magyar népmese olvasása. Á, ez most nem jó! 913-as gyönyör: rézkilincsek fényesre tisztogatása… ez sem! (Még jobban reszket.) 666-os gyönyör: imádkozás a sátánhoz… sanctus vinibus corpus erebusz…
P. V. C.-SZAG
(Még gonoszabbul.) Vórum rizvokirov… (Vak Ond elájul.)
NUGÁTKRÉM
Most mondd meg, mire volt ez jó?
P.V.C.-SZAG
Élvezem, ha provokálhatok.
(Nugátkrém felhajtja P.V.C szag piáját.)
P.V.C.-SZAG
Ezért megfizetsz! Alulról szagolhatod a szagomat, meg felülről, meg oldalról, meg miden honnan! (Nagyon gonoszul nevet.) Bánhatod, hogy nem egy Túró Pontba kerültél!
NUGÁTKRÉM
Ez a kocsma túl kicsi kettőnknek. Az a baj, hogy csak provokálni tudsz, vagy kinézek belőled egy kis provokülést, de hozzá se szagolsz a… néptánchoz!
P. V.C.-SZAG
Nugi, itt van a legerősebb faktorszámú szagom, csak most csak neked!
(Nugátkrém villámgyorsan a kocsma közepére pattan és villámgyorsan néptáncolni kezd.)
P.V.C.-SZAG
Neee, ez erősebb nálam! A néptáncolás hatására megjelenő Barátságos Izzadságszag halálos ellenségem! Nugátkrém, könyörülj rajtam!
(Nugátkrém csak néptáncol, P.V.C.-szag elenyészik egy elhaló sikollyal.)
VAK OND
(Motyog.) 94-es gyönyör: ájulásból való feleszmélés… (Felül.) Nugátkrém, te tudsz néptáncolni? 322-es gyönyör: néptáncban gyönyörködni.
NUGÁTKRÉM
Nu, egy kicsit.
VAK OND
De ez gyönyörű! Nem akarsz fellépni hétvégenként?
NUGÁTKRÉM
Megbeszéljük.
(Tetraéder tántorog be, tüszköl.)
TETRAÉDER
Rosszul vagyok… Haaapci, nem múlik a tüszkölésem! Haaapci! Ez már mindig így marad? Hapci! Nem akarok Tüsszentő Tetraéder lenni!
NUGÁTKRÉM
Pedig a Provokatív P.V.C.-szagot elűztem a Barátságos Izzadtságszag segítségével…
VAK OND
Barátságos Izzadtságszag?
NUGÁTKRÉM
Persze, nem kell mindenkinek alliterálnia!
VAK OND
Tüsszentés ellen van egy orvosságom. Egy csodálatos film.
TETRAÉDER
Gondolja, haaapci, hogy az segít?
VAK OND
Kiderül! (Elsiet.)
NUGÁTKRÉM
Hozok még piát addig!
(Hair Mellinda jelenik meg, énekel: „A vízöntő, a vízöntő!”)
NUGÁTKRÉM
Inkább két feles fekete földszintet öntsél, ne vizet!
HAIR MELLINDA
Földszintet?
NUGÁTKRÉM
Vagyis, ami alatta van… abszintet.
HAIR MELLINDA
Tessék.
TETRAÉDER
Hapci! Szerinted, haaapci, meg tudom én ezt inni, haaapci?
NUGÁTKRÉM
Húzóra!
(Gyorsan megisszák. Vak Ond visszatér egy videokazettával.)
VAK OND
A Kisvakond nadrágja… A legszebb, legjobb film, amely valaha készült, mindig végigsírom… 1-es számú gyönyör: A Kisvakond nadrágja című film nézése. Gyertek be a szobámba, nézzük együtt!
HAIR MELLINDA
Én maradok a pultban. (Mind el.) Már több, mint 400-szor láttam, nem bírnám ki még egyszer. Miért nem tudnak filmet csinálni egy hermelinről?

EPILÓGUS

(Nugátkrém és Tetraéder valami gyanús színű szeszes italt isznak.)
NUGÁTKRÉM
Hallom énekes karrierbe fogtál…
TETRAÉDER
Igen, Síkidom Pasi a művésznevem, röviden S. P.
NUGÁTKRÉM
Jobban hangzott volna a Tüsszentő Tetraéder.
TETRAÉDER
Ne is mondd, örülök, hogy elmúlt a tüsszentés Vak Ond filmjétől.
NUGÁTKRÉM
De a nő nem jött össze. P.V.C.-vel maradt.
TETRAÉDER
Kitől tudod?
NUGÁTKRÉM
Egy linóleumtól mesélte.
TETRAÉDER
Ó, kit érdekel az a röfiorrú, van most már más jelöltem. Egy aranyos kis T-elosztó.
NUGÁTKRÉM
Képzeld, Vak Ond elfelejtette a vakond riasztó durvaságait, a néptánc kúrámnak köszönhetően. Hétvégente pedig néptáncleckéket adok a részegeknek.
VAK OND
(Bejön. Nagyon boldog.) Kellemes fogyasztást drága barátaim!
TETRAÉDER
Hallom, már nem szorul a gyönyörök emlegetésére.
VAK OND
Csak egyre, csak egyre! (Odébb táncol.)
NUGÁTKRÉM
Hair Mellinda kis vakondot vár, azért ilyen boldog. Már vett is neki egy kék kantáros nadrágot.
VAK OND
(Hangja a háttérből.) Az élet egyetlen, végtelen gyönyör!
TETRAÉDER
Kicsit pozitivista. Na, igyunk!
( Isznak.)

CéhKaptár

A kukai komikum

A színen Allergén Gigit és Néptáncos Nugátkrémet látjuk. A beszélgetés során a nugátkrém folyamatosan közeledik a lila, csillogó szemhéjtushoz, aki erre minduntalan elhúzódással reagál

A. G.: Jaj, Aphrodior! Mindjárt elmerülök a szennyben!

N. N.: Engem mindenen felülemel ez a nemes érzelem.

A. G.: Ó, már megint a te nyálas nyammogásod kell hallgatnom?!

N. N.: De Gigim, összeillünk, mint két tojás.

A .G.: Csak az egyik megzápult.

N. N.: Összeillünk, tubicám, mint két, a csőrével szerelmesen csücsörítő, turbékoló galamb.

A. G.: Csak az egyik leszarja a másikat.

N. N.: Passzolunk, mint a rétes és a túró.

A. G.: A szemétben is dáma vagyok még, nem akármilyen tehéntőgye származék.

N. N.: Akkor, mint a rétes és az alma.

A. G.: Nem leszek Éva.

N. N.: Akkor, mint a rétes és a meggy.

A. G.: Ez nem megy.

N. N.: Nyuszó-muszó, nélküled semmi vagyok!

A. G.: Milyen testhezálló szerep.

N. N.: Olyan vagyok, mint a Coca-Cola szénsav nélkül!

A. G.: Nem is pezsegsz.

N. N.: Vagy mint az energiaital taurin nélkül.

A. G.: Ezért vagy ilyen fárasztó.

N. N.: Bucibogyó, nélküled rántott hús vagyok tartármártás nélkül! Vagy rák tumor nélkül!

A. G.: Bele is betegszem.

N. N.: Olyan vagyok, mint a máltai szeretetszolgálat az adófizetők egy százaléka nélkül!

A. G.: Na most már elég belőled!

Nagy kiabálás közepette beesik a színre Aranyhalfogó és Dupla Dölyfös McDougles.

N. N.: Nézd, tünci-münci bölömbikám, új kukalakók érkeztek!

Ám D. D. McD. és Ah. észre sem veszik a másik két lakót, oly heves diskurzusba bonyolódnak.

D. D. McD.: Szállj le rólam, te ön- és közveszélyes nikotinrúd!

Ah.: Én vagyok közveszélyes? Te műanyag végbéldugó! Hozzád és az összes barátodhoz mellékelhetnének Szarstart hashajtó cseppeket, hogy ne rohadjatok bele a mélyen tisztelt vásárló beleibe! De a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze kezelőorvosát vagy gyógyszerészét!

D. D. McD.: Felháborodva visszautasítom ezen alaptalan vádakat! Az ÁNTSZ-tesztem nekem és dilájsösz rokonaimnak is negatív lett. Mi egy rendkívül egészséges, alacsony koleszterintartalmú, vitamin- és fehérjedús termékcsalád vagyunk. Ha tudnád, milyen meleg atmoszféra fogadja az odaérkező, korgó gyomrú famíliákat! A gyerekek mosolyognak, leeszik magukat a finomságokkal, az anyukájuk mégsem szidja le őket soha. A levegőben Magyarország legkedveltebb sült krumplijának, hamburgereinek és kapucsinójának illata terjeng. Minden csupa szín és vidámság, kellemes zene szól, és kényelmesek az ülőhelyek. A tálcák egyenesen belesimulnak tenyeredbe, s boldogan hordják terhüket.

Ah.: Persze, és a kiszolgálók egyensapkája sem áll csálén soha! Az a baj amúgy, hogy a mosdót csak a társadalom elitje használhatja, a puha vécépapír és illatosított vécé nélkül halott nyárspolgárok! De hamut rá!

D. D. McD.: Ugyan már! Mit tudhatsz te erről? Nincs is benned semmi magával ragadó!

Ah.: Bennem?! Nézz csak rám: (90 fokkal elfordul a báb) kátrány 6 mg, nikotin 0,6 mg, szén-monoxid 7 mg. De az élmény: felbecsülhetetlen. Ezzel szemben te: denaturált szesztől bűzlő homleszhányadék 10 mg, tangóharmonika hangú, romló ammóniaszagú vizelet 0,9 mg, omlós rozsomákürülék 10 mg. És az emésztés: kivitelezhetetlen.

N. N.: Látod, egyetlen mazsolás usánkám, alig érkeztek meg, máris hajba kaptak.

Az új kukalakók a régiek felé fordulnak.

D. D. McD.: Eddig észre se vettelek titeket, de nem is csoda. Biztos nagyon kíváncsiak vagytok rám. Be is mutatkozom akkor, a nevem Dupla Dölyfös McDougles.

N. N.: A McDonald’s-ból? Tényleg? Mesélj valamit!

D. D McD.: Az én sztorimról nem mondhatok sokat. A receptem székret, kopirájt! Meg aztán igen bonyolult az eljárás, a nem hozzáértőknek úgyse mondanak semmit az ilyen szavak, mint az indösztri vagy a riszöjkling. A lényeg, hogy egy nagy és finom családból jöttem, a McDonald’s-ból. Ott volt az örök kedvenc, a sült krumpli és azok a mókás játékok a Heppi Méél menüben! Ájm lóving it! Én személy szerint egy ínycsiklandó sajtburger vagyok. Nemesi rangom: elvitelre. Segíthetek Zsófi adott egy fiúnak, aki belém harapott kettőt, aztán meg ebbe a kukába dobott! Miért nem kerülhettem a családi kriptába? Az lett volna pályafutásom méltó bejezése. Ám sajnálatos módon, nem ez történt.

N. N.: És a tüdőpusztító pajtásod?

D. D. Mc D.: Még hogy a pajtásom! Ez az Aranyhallopó?!

Ah.: Aranyhalfogó. Ha szabad kérnem.

N. N.: Aranyhalfogó? Miért kaptad ezt a nevet?

Ah.: Miért hívnak Aranyhalfogónak? Mert mindig teljesülnek a kívánságaim. Persze, ez nem olyan nehéz, hiszen a kívánságokat mindig utólag fogalmazom meg.
Amikor magányosan dohánykolódtam, akkor is bejött az élet. Szerencsére elkapott a sodrás, s beugrottam egy faja kis galeribe. Ott volt Vaga Bond, Mali Pali, Barna Szofi, az öccse, Kék Szofi, a külföldi származású, inci-finci Miceroy meg Kant is. Kant az kente a témát, a versikéjét már mindenki kívülről fújta: „Mit kell tennem? Sört kell vennem. Mit remélhetek? Nemtom, de betéphetek!” Néha teljesen begyulladt, s egyszer annyira égés volt, hogy miatta valami öreg szivar kifüstölt minket a törzshelyünkről. Biztos csikkelt ránk a fickó. Sebaj, hamut rá!
A lányok megvigasztaltak. Ó, mindig is imádtam a mentolos slimpuncikat! Sudáran sodorított haj, friss, szén-monoxidos lehelet, a modell vougeináknál fél gramm per sóhaj! Itt mondjuk kevés a kollegina, de sebaj, hamut rá!
Legalább pihizünk egy kicsit, nem igaz?

A. G.: Bizony pihizhetsz, mert mi nem fogunk tusakodni.

Ah.: Ó, ki ez az engem tuskónak tekintő, parfümös díszpicsa?

N. N.: Hohó, hátrább az agyarakkal, te tolakodó tulok!

Ah.: Jól van, ne szívd mellre! Igazából mindegy, dicsérhettem volna csillogó logóval ellátott Ellát itt.

N. N.: Mindjárt más. Csak tudod, Gigi az én kicsi, kettes alapú logaritmusom, az én minőségét korlátlan ideig megőrző, Tesco-gazdaságos fogpiszkálószettem.

Ah.: Szép dolog is a szerelem! De én nem élek vele.

A. G.: Még hogy szerelem! Ő csak egy szánalmas, potenciális papucs. Nem illik hozzám, én első osztályú termék vagyok, bőrgyógyászatilag tesztelt. Mert az egészség fontos, kezdje a bőrénél. Emellett persze trendi és divatos, mindig glamour és illatos.
Egy szép és drága drogériából jöttem, nem ám a mindenki drogériájából, hanem ahol érzem, otthon vagyok. Ott álltam én mindig szépen kivilágítva a kifutón. Egy nap aztán megvásárolt egy fiatal hölgy, s ettől kezdve minden partin őt díszítettem! Magával vitt az édes kis Louis Vuitton-jában. Mindenki ott volt, aki számított: a rózsás pirosító, a csókos rúzs s a kifinomult ízlésű Lancome. Alkalmanként felbukkant egy Durex vagy ki, de szerencsére sosem maradt sokáig. Szép idők voltak! De sajnos elfogytam, s ebbe a bűzös, kozmetikátlan kukába kerültem.

D. D. McD.: De így megismerkedhettél vele.

N. N.: Bizony, bizony velem. S ha már az én szerelmem elmondta élettörténetét, én is megteszem (közelebb húzódik A.G.-hez, aki azonban elrebben) Én falun nőttem fel, kistelepülésen. Vetettünk, arattunk, estétől meg táncoltunk, roptuk, ki meddig bírta szusszal. Szegények voltunk, nem tudtunk mindent megvenni, ezért gyakran elkenődtem. Később úgy döntöttem, hogy a városba migrálok. Nem volt szerencsém, bántottak itt, de nem komolyan, csak úgy kóstolgattak.
Aztán értelmet kapott az életem: olthatatlan szerelemre gyúltam, egyszerűen alig férek az üvegembe. Megismerkedtem e Gigi-lánnyal, akinél tündéribb szemhéjtust még sosem láttam. A seprős pilláival lenyűgöz, meglágyultam, egyszerűen kenyérre lehet engem kenni.
Édes jó anyám hogy örülne, ha látná. Ő sok szerelmes nótát tudott, sokat, ha mondom.

D. D. McD.: Hogyne, és te örökölted a tehetségét! A Gigi-lány vagy kicsoda biztos elájulna a fenséges énekedtől!

N. N.: Milyen kitűnő ötlet! Máris rágyújtok egy otthonról hozott szerelmes nótára. (félre) Úgyis azt mondják, nagyvilágibb vagyok, ha éneklek. Talán a t betűim is eltűnnek.

Ha téged ér, üss engem is, közös a fájdalom,
Bármit kommentelsz a Facebook-on, én bizton lájkolom
Ha azt mondod: Avon, az Oriflame-et hagyom
Ha azt mondod: Oriflame, vesszen inkább az Avon.
Ha fallá válsz, én százas szög leszek,
A szerelem-kalapács egybeveri a szíveket.
Ha a hentesnél csirke vagy, én a töltelék,
Amit anyuka a vasárnapi ebédre tölt beléd.
Ha szemcsikeret vagy, lényem a lencse legyen,
Mily szép is a mínuszos, öt dioptriás szerelem!

Ha elfeküdnél rajtam lágy nyugágyként,
Az lenne a tánc ma,
A csilli-villi szemhéjtus s a nugátkrém
Szelíd románca.

Ha elfeküdnél rajtam lágy nyugágyként,
Az lenne a tánc ma,
A csilli-villi szemhéjtus s a nugátkrém
Szelíd románca.

A. G.: Nem tudom, mit akar ez a falusi paraszt egy magamfajta úrihölgytől! Ő csak egy kenhető nugátkrém, én viszont a társaság krémje vagyok!

N. N.: De Gigikém, az eredetem mit sem jelent! Én attól még szeretlek, hisz te vagy az én 70 wattos, takarékos Tungsram izzót égető, párhuzamosan kapcsolt áramköröm, az én egyetlen elbűvölően impozáns péniszpumpám!

A. G.: Valaki mentsen ki innen! Könyörgök, ennél bármi jobb lehet!

Ah.: S ki lesz a mentőangyalod?

A. G.: Ilyen esetekben csak egyvalakihez fordulhatunk mi, kozmetikumok, Práda Athénéhez.

Hallgasd meg könyörgésem, te drága Práda!
Hadd húzzam el a lila, csillogó csíkot,
ne kelljen többé elviselnem ezt a sok gyíkot!
Vigyél egy francia budoárba, Giorgio Armani-irodába!
Hugo Boss se bosszantana, Naomi Campbell karma se marna.
Elviselem én ha kell Szörnyellát, csak ne kapjak itt szalmonellát!

D. D. McD.: Gyönyörű szónoklat volt. Lássuk, hogy hat-e? (Várakoznak) Nem. Bezzeg az én Mcmentőm nem hagy cserben! (torokköszörülés)

Figyelmezz rám, Ronáld, minden burger atyja,
menekíts engem innen, ne legyek a kuka rabja!
Cserébe fogadom, hűségesen és odaadón szolgállak,
láthatod, ez nem csak egy párszázas ajánlat.

N. N.: Az én Gigim megnyilvánulása sokkal patetikusabb volt.

A. G.: Szűnj már meg!

D. D. McD.: Az enyém egyébként Mcnyerőbb, de te blind vagy a szerelemtől. Semmi másban nem hiszel.

N. N.: Én Gigit keféstűl, kupakostúl, butylparabenestűl, trimethylsiloxysilicateestűl, paraffinumostúl, CL 75470-estűl, CL 77007-estűl, mindenestűl szeretem. Ettől függetlenül én is hiszek valamiben, az édességeknek is megvan a maga vallása.
Az istenünk rettenetesen nagy, tetőtől-talpig piros, szakállas és kövér. Úgy hívják, hogy a Mikulás. Vagy Télapó. Volt egy fia, a Húsvéti Nyúl, aki eljött a Földre, de megfőzték pörköltnek.
A Télapó az Édes Égboltban lakik, s mindig kikocsikázik a Bocilka által húzott szánján. Bocilka egy 7 tőgyű tehén, a fagylaltosok istennője. Minden tőgyéből más jön: csoki, vanília, karamell, stb. A történet szerint Bocilkába’ mindig marad anyag, ezért Félig Fejetlen Bocilkának is nevezik.
Télapó és Bocilka az istentriászból lett istenduász. Mindenen felüli a Duász, ők az írányítók. Környültekintésre intenek: Az élet édes, de nyomokban mogyorót tartalmazhat!

A. G.: Ettől még sose jutunk ki innen!

Ah.: Lazíts, Csipkerózsa, mert belerokkansz! Ne görcsölj annyit, minden jóra fordul, de ha nem, az se baj.

D. D. McD.: Mitől ilyen laza Őaddictsága?

Ah.: Egy cigaretta csak laza lehet, ilyenek vagyunk. Megvan a saját életfilozófiánk. A Nagy Szűrő könnyíti meg napjaink, vidámmá tesz minket, s eléri, hogy ne füstölögjünk annyit!
A Nagy Szűrő tökéletes, mi pedig részesülünk hibátlan kidolgozottságából. Persze, én mint hétköznapi cigaretta nem vagyok tökéletes, de sebaj, hamut rá!
Vannak olyan balgák, akik nem ismerik el, s szűrő nélkül, renegátként tengetik az életüket. Az ő bajuk. A fene se törődik az ilyen kátrányos helyzetűekkel. Alaptörvény: Szűrt rudat szűretlenért el ne adj!
A Nagy Szűrő felfog minden mocskot, s csak azt engedi át, amitől szép az élet. És jól csinálja. Van, aki beszól, hogy keveset kapunk. Az ilyen hülyének megy a tábla a nyakába: Itt nem pofázik senki, kérjük, Ön se tegye!

D. D. McD.: Hiába filozofálsz, nincs több Heppi Méél menü, nincs több ajándék, nincs több csokis sék, nincs több Mccsirke, Mcborjú, Mcsertés, nincs több Mckecske. Úgy tűnik, ellőttük minden esélyünk.

Ah.: Legfeljebb ti. Nekem még van egy dekkem.

Felülről benyúl egy kéz a színre és elviszi Ah.-t

D. D. McD.: Ilyen az én formám. Végre jön valaki, de az is egy Burger King-párti, darált pincsiből készült szecsuáni csirke eater, paradicsomos káposzta kanalazó Marika néni kifőzdéjében, vagy fokhagymás mártással nyakonöntött gyroszabáló. Hogy menne a pitába!

N. N.: Ne emészd magad! Biztos te is rátalálsz a Mcfelelőre. Szerelem születhet a rubbishban is.

A. G.: Segítsen valaki! Segíts, segíts, segíts!

A.G. elhagyja a színt, s a nézőknek könyörög segítségért, minél jobban megközelítve az éppen aktuális, potenciális megmentőt

Így lettem DEIK- tag

Egy bizarr nap

Egy nagyon bölcs, szélesfejű, tarka macska egyszer azt mondta: vannak napok, amikor felkelni sem érdemes. Mától hallgatok a jó tanácsokra, ugyanis éppen egy ilyen napom volt.

Felemelem a fejem. A kinyitott jegyzet spirálrugója cipzár alakú lenyomatot hagy az arcomon. A hölgyek, akik épp elmennek mellettem, rám mosolyognak. Bár az lehetnék, aki akkor voltam, amikor mindenki más azt mondta, hogy legyek olyan, amilyen most vagyok. Kell egy kávé.

Odaállok a játékgép elé, és elkezdem beledobálni az ösztöndíjamat. Kell a fenének kávé, később csak még álmosabb lennék tőle. A kar nélküli rabló barátságosan villog a szemembe: “Termek nr 7 – kávé tejjel és cukor, ön nyert!”, majd előkerül egy pohár valahonnan, és csordultig tölti az életet adó koffein illata. Érte nyúlok, mert ezt akarom. Vagy nem is? Meg se lepődök azon, hogy a gyanús fekete folyadék szintje éppen csak a gyűrűsujjam tetejéig ér. Félig üres vagy félig teli? Nézőpont kérdése, nem fontos.

Állok a népes folyosó reggeli neon ragyogásában, és hirtelen ketten lettem. Nem lehet máshogyan kifejezni azt, ami történt. Aki a Gemini csillagzat alatt születik, annak lehet halvány fogalma valami hasonlóról. Olyan ez, mint amikor a színész tetszhalottként, egyedül, akarat nélküli zombiként sétál végig egy hosszú folyosón, és a végén belép azon az ajtón, ami a színpadra nyílik. Egyszer csak nincs egyedül, egyszer csak lesz élete, lesz akarata, figyelik őt, és figyelhet másokat.

Ketten vagyok. Mi vagyok? Én vagyunk. Gyors ez még nekem ma reggel, gondolkodjunk egy kicsit: hogy jutottam én idáig?

Tegnap a laborban voltam. Régóta kísérleteztem az egész alagsort kitöltő részecskegyorsítóval, azt az elméletet akartam mérésekkel igazolni, miszerint egy részecske lehet egyszerre több helyen, és több állapotban. Szuperpozícióban. A kábelek gordiuszi csomójában hasalva, kúszva, néha mérlegállásban, vagy lábujjhegyen, óvatosan nyúlkálva állítgattam a detektorokra szerelt mintavételi frekvenciák állítógombjait. Hosszú hónapok kemény munkája után megszülettek az első bíztató eredmények. Hát persze, hogy is felejthettem el, hogy végre célba ért a kutatómunka! Pedig csak tegnap volt… Mintha valami nagy fényesség, robbanás is rémlene…

De hisz ez az egész lehetetlen, hiszen kora reggeltől mást sem csináltam, csak a jegyzeteimet lapozgattam ma hajnalig. Kvantummechanika, a legfélelmetesebb vizsgám. Annyira összetett, furcsa, és ijesztően felfoghatatlan, hogy még így végzősként is a hideg futkos a hátamon tőle. A részecskék például lehetnek többféle állapotban, vagy akár egyszerre az összesben is. Meg lehet tanulni a képleteket, azokból kijön, sőt naivan el is lehet hinni, hogy úgy van, de hogyan fogom én ezt átélni és átérezni? Csak legyen meg a kettes belőle…

Iszom a kávémat magammal. A félig üres pohárból félig kiiszom a másik felét, meg-megállva. Iszok is, meg nem is. Nem érdekel már, hogy van ez, bármit meg lehet szokni, ha elegendő ideig tart. Jön egy lány, akit azelőtt soha nem láttam. Csak két hete egy párszor. Látom rajta, hogy szemlesütve el akar menni mellettem, de aztán visszafordul, és reménytől sugárzó szemekkel elkezd ordibálni velem. A végén ad egy pofont, amit nem kaptam meg. Amikor kinyitom a szemem, már sehol nem volt Annamari, akinek még a nevét sem tudom. Csak tenyerének helyéből érzem, hogy több volt, mint egy gondolat.

Kidobom a kávéspoharat egy szemetesbe. De melyikbe? Elfelejtettem. Az összes kuka tele van műanyag ivócsészékkel, bármelyik lehetett volna az enyém. Attól kezdve, hogy leveszem róla a szemem, ott is van egyszerre mindegyikben.

Amikor a Nap sugarai a legnagyobb beesési szöggel érkeznek a szökőkút csalódott szobraira, elindulok az étterem felé, amely építkezés miatt zárva van. A konyhás néni rendkívül nagy adag rakott krumplit rak a tányérunkra. Meg is esszük úgy, hogy mindannyian jóllakok.

Újra a jövőmön jár az eszemben. Miért is kell vizsgára tanulnom, amikor a Nobel-díj küszöbén állok? Nem ésszerű ez sehogy sem. Még jó, hogy tudok egyszerre több dolgot is művelni. Napilapolvasás közben bóbiskolok egy kicsit. Eközben a másik énem a házi feladatunkat írja, ami egyszerre mindenkié és senkié. A harmadik énem édesanyámmal telefonál, a negyedik inkább velem beszélget.

– Te is Ikrek vagy?

– Aha.

– Akkor már négyen vagyunk.

Való és igaz, egyre több lehetőség tárja fel magát. Amikor úgy döntök, hogy nem döntök, azonnal kettéválnak a dolgok, és mindkét eset egyszerre történik meg. A szökőkútban lubickolás közben megigazítom a nyakkendőmet. Komoly ember vagyok.

Hirtelen másokká változom át. Ők is én vagyok. Máshogy telt a tegnapjuk, más lesz a holnapjuk is, de a lelkük egy az enyémmel. Kirohanok az ajtókon, fellököm magam, megsértődök, bocsánatot kérek magamtól. Vagy szembe köpöm magam, ha rossz kedvem van. A tánctéren egymást taposom le. Meghívom magam egy forró csokira. Magamra mosolygok, szeretek beszélgetni magammal.

A fene vigye el, akármilyen sokan vagyok, mégis magányos maradtam! Hogy van ez? Részeg vagyok egy kicsit. Vagyis sok énem nem ittas de van egy, amelyik nagyon. Ha átlagot számolok, akkor nem gáz, csak hát nem szabad általánosítani.

Ének a napsütésben, Ének az esőben. Mindenütt vagyok. Tele van velem az épület, színt viszek mindenhová. Színt veszek mindenhonnan, egy egész szivárványom van. Jó párszor megöregedtem már, de meg is születtem legalább annyiszor. A lényeg, hogy Én… Vagyok és Én… Maradok.

Mások szemén keresztül nézem, mennyire csodálatos is vagyok. Egyszerre mindenkiből ámulok mindenki felé.

Egyedül vagyok. Jobb volt mégiscsak, amikor nem láttam bele mások fejébe. Bár ne tudnám, mit gondol az a lány, amikor mosolyog! Bár ne tudnám, mit akarok mondani neki… Bár tudnék még hinni, várni és remélni! Bárcsak lehunynám a szemem, és nem volnék hirtelen sehol sem, de a többi tizennégy milliárd szemgolyón keresztül ömlik belém a tavasz varázsa. Magammal nem ellenkezhetek.

Mi legyen hát, legyek, aki voltam? Vagy legyek valaki teljesen más? De ki vagyok én, ha már én sem tudom, hogy mi történt velem?

Egy döntésen múlik minden. Egyetlen döntés, és minden más lehetőségem megszűnik, csupán egy maradhat. Újra egy leszek a sokból, akit mindenki egyformának lát, és perceken belül elfelejt. Még mielőtt döntenék, merengek magamon.

Kutató vagyok. Tanuló vagyok. Férfi vagyok. Gyerek vagyok. Nobel-díjas vagyok. Tavaly megbuktam egy pár vizsgán. Unalmas vagyok. Művész vagyok.

Igen, művész vagyok. Egy párhuzamos világegyetemben évek óta elismert hobbi-író vagyok. Ő akarok lenni, ő fogok lenni. A többi nem érdekes. Mit számít a könyv a hallgatónak, aki rajta alszik? Mit számít egy őrült tudós, akibe belecsapott a villám kísérletezés közben, és emiatt egyesült a párhuzamos univerzumokban élő saját magával? A művészi én akarok lenni. Döntöttem.

Felemelem a fejem. A kinyitott jegyzet spirálrugója cipzár alakú lenyomatot hagy az arcomon. Megint elaludtam tanulás közben. A holnapi vizsgára már nem megyek be, ennyi tudással csak a hírnevemet rontanám, később kijavítom. Összecsukom a fizika jegyzetet, és a táskába dobom. Sokkal jobban foglalkoztat a novella, amit este be fogok mutatni. El kéne kezdeni írni. Csak egy hirtelen ötlet kell hozzá, egy döntés… Még jó, hogy a lényegét már értem a kvantummechanikának.