Category Archives: CikkCakk

CikkCakk

A dalreáliskola

A dalok szerepe OTTLIK Géza Iskola a határon című művében

1. Összművészeti koncepció

Ottlik műve természetesen könyv, írott szöveg formájában anyagiasul előttünk, s kétségtelen, hogy az irodalomhoz fűzik a legerősebb szálak, de mégis elmondhatjuk, hogy a szerző más művészeti ágakat is segítségül hívott mondanivalója kiszélesítésére, alátámasztására, árnyalására.

A kanonizált festészet alkotásai és az egyszerű, más környezetben nem művészi értékű képek a szereplők élményeit, benyomásait gyűjtik össze, de azzal a céllal, hogy egy önmagukon túlmutató transzcendencia irányába mozdítsák el a mondanivalót. 1 A képek közül talán a legfontosabbak azok, melyek a szereplők életéről egy-egy kicsinyítő tükröt tárnak elénk, összesűrítik valamelyik karakter élményanyagát egyetlen művészi vagy nem művészi alkotásba. 2 Erre a legjellemzőbb példa Rembrandt Tulp tanár úr anatómiája című képe, melyen egy testet boncolnak, azonosítva ezt a metódust a szereplők életével, akik folyamatos ellenőrzésnek, vizsgálatnak vannak kitéve, s hol közösségként, hol egyénként, a többiek által megfigyelve fekszenek a kés alatt. A mi szempontunkból fontos lesz a Medve által vizionált trieszti öböl képe, melynek gondolata mindig jóleső érzéssel töltötte el M.-et, hogy aztán a következő pillanatban ez a rövid melegség tovatűnjön; valamint a Dunán közlekedő hajó képe, melyen felszabadultan cigarettáznak és mókáznak a szereplők.

Ottlik művében az imaginárius vagy ténylegesen létező képekhez hasonló szerepet játszhatnak a dalok is, melyek vizsgálata ezen dolgozat témája.

2. A dalok és csoportosításuk

A műben sok dal felcsendül, s a repertoár változatosnak mondható, hiszen az iskolai, szervezett menetelések során énekelt daloktól kezdve, a dzsessz muzsika ütemein keresztül, lágy zongoraszóig mindennek „fültanúja” lehet az olvasó. A dalok a hozzájuk kapcsolódó érzések, az őket körülölelő élmények alapján csoportosíthatók. Két nagy kategóriára osztottam őket, a kiábrándulás és az önfeledtség dalaira.

A) A kiábrándulás dalai (avagy a trieszti öböl melódiái)

A kiábrándulás dalai közé azok a nóták tartoznak, melyeket az éneklők magának az éneklési aktus szabadságának örülve kezdenek el, de ez a látszatöröm, ez a látszat-felszabadultság a dalt követő vagy megelőző események, élménysorok, asszociációk miatt szétfoszlik. Ez a sajátosság hasonlatos a Medve gondolataiban megjelenő trieszti öböl képéhez, mely mindig kellemes érzésként indul, de valami láthatatlan erő keserűvé változtatja.

A kiábrándulás dalai közé többnyire a népdalok tartoznak, melyeket a növendékek az iskolában vagy annak környékén történő menetelések során énekelnek. Az alreáli életük összesűrítéseként is értelmezhetők ezek a melódiák, ugyanis a legtöbb esetben megjelenik mindennapjaik monotonitása és az ebből való kiszakadás lehetetlensége.

Az egyhangúságra példa „A gőz homorú köszörülde” kezdetű ének, mely egy felsorolásba torkollik („A manikűr, a pedikűr, a borbély, a fodrász…”). 3 Maga a felsorolás ténye is sejteti az egyhangúságot, de az elbeszélő kommentárja („dobpergést utánzó, pattogzó prózai felsorolás”) szimbolikusan is alátámasztja ezt. Az egyhangúság másik jellemző megjelenése az Öttevényi vezette éneklés, aki hidegen, mereven betartja az ütemezést, s a többiek hiába próbálják kisfiúsan, vidáman nyújtani a sorvégeket, az ő magas hangja felülemelkedik mindenen. 4

A jó kedvvel induló, de keserűségbe, kiábrándultságba torkolló daltípust példázza a „Hejde márványkőből van a Tisza feneke” kezdetű dalhoz fűzött kommentár: „Szinte jókedvűen énekeltük a bakanótákat, pedig gyötrelmesen utáltuk a gyakorlatozást, és kutya fáradtak is voltunk.[…] fáradtságunkat és utálatunkat is beleharsogtuk velük a világba”. A regényben egy másik alkalommal Bébé faron billenti Medvét, s ezután kezdenek el énekelni néhány dalt. Both Benedek hiába gondol a számára kedves, otthon heverő szerszámos ládájára, ez az illúzió hamar szertefoszlik, s a jelenbe visszakanyarodva közli, hogy Medve szolid bántalmazása volt maradék életereje utolsó rúgása. 5

A kiábrándulás egy sajátos formája az anya-gyermek párbeszéd lehetetlensége. Medve épp egy operettet dúdol („Bob úrfi, hej…”), amikor édesanyja megjelenik, s pont mikor eszébe jut a szöveg folytatása, akkor kell szülőjével találkára mennie. E dialógus során nem értik meg egymást, az olvasó elé egy furcsa, torz, de korábban bizonyára harmonikus, jól működő anya-gyermek kapcsolat tárul. 6

A hatalom (s így a többieknek a félelem, a keserűség) szinonimájaként csendül fel Merényi szájából az „A töröknek tar a koponyája” kezdetű dal, mely csaknem keretbe foglalja a többi éneket. 7 A dal szimbolizálja a hatalom és az alávetettek szerepét: a kopasz fejen semmi ellenállás, semmi lázadás csírája, hajkezdeménye nem nőhet meg, hiszen a rendszer váltig borotválja az opponens hajtöveket. Ilyen hajtőnek bizonyul Öttevényi, aki hiába lázad fel a Merényi vezette klikk ellen, elbukik. Bukását már a merev, hajlíthatatlan éneke (már utaltam rá, amikor ő vezeti a századot, s közben közösen dalolnak) is predesztinálja, mely előrevetíti, hogy ő nem tud/fog tudni alkalmazkodni a rendszerhez. Öttevényi barátjának, Jaksnak a terrorizálása előtt énekli Merényi e dalt, amikor ez a melódia abszolút baljóslatúként csendül fel. Később, a hatalmi klikk eltávolítása után is felhangzik a hálóteremben Merényi dala, s egy pillanatra megfagy a levegő a helyiségben, de aztán elmúlik ez a minutumnyi dermedtség, s minden folyik tovább. Látható, hogy a Merényi-féle csoport gyengülése, trónfosztása a dalhoz társított élményfolyamot is gyengítette, de teljesen eltüntetni nem tudta.

B) Az önfeledtség dalai (A Dunán úszó hajó melódiái)

Az önfeledtség dalai közé azok a nóták tartoznak, melyek során az éneklők valóban át tudják adni magukat az éneklési aktus felszabadító erejének, önfeledten dalolnak, zenélnek, vagy csak hallgatják a muzsikát, s az iskolai súlyos levegő nem telepszik rájuk, sikerül egy rövid ideig kiszakadniuk belőle.

E kategóriába főleg a dzsesszslágerek tartoznak, melyek már önmagukban, a szövegtől függetlenül szabadságot, laza kötetlenséget sugároznak, s természetesen a regénybe ültetve is hasonló szerepet töltenek be. Az önfeledtség dalai hasonlóak az úszó, dunai hajó képéhez, aminek a fedélzetén Bébé, Medve és Szeredy vidáman strázsálnak, cigarettázgatnak, s egyszerűen derűsen léteznek.

Ottlik művében az önfeledt melódiák csak a regény második felében csendülnek fel, addig a kiábrándulás dalai töltenek be hegemón szerepet, fokozatosan átadva helyüket e második énektípusnak, párhuzamosan a rendszer lazulásával.

Az első szöveghely, ahol a vizsgált típus megjelenik, egyből összekapcsol két felszabadító nótát. Először az „Everybody’s doing it” hangzik fel, s ennek szövegéhez hűen mindenki csatlakozik az eme dzsesszslágert követő „Medvetánchoz”. Valóságos táncmulatság alakul ki az osztályteremben, még az is ropja, akinek nem lenne oka rá. Medve tanulni próbál, de az önfeledt mulatozás őt is magával ragadja, s nem képes a tananyagra koncentrálni, helyette alig tudja megállni, hogy ne mocorogjon ütemesen a széken. 8 A rögtönzött zenekar később is összeáll, a kabaréra való készülés során Zsoldos szájharmonikázik, Laczkovics Sándor hegedül, s ami a hatalmi viszonyok lazulását mutatja, az a cikkelés, amely figyelmeztető aktus most a kabaré készítőinek zavartalan munkáját hivatott elősegíteni. 9

Az önfeledtség-dalok értelmének summázása konkrétan elhangzik a műben, megmutatva, hogy e melódiák biztos támaszt jelentenek a regényben szereplő karakterek számára. Bébé éppen Medvének rajzolja le az épületet, s közben elmélkedik, gondolkodik. Megjelenik előtte egy idilli jövő, melyben ő egy tóparti kastélyban él, festeget, cigarettázik, detektívtörténeteket olvas, s ezen eszményi képhez teszi hozzá: „nagyszabású életemhez bizonyos tekintetben állandóan szól a dzsessz”. Azt is leírja, hogy a „pusztuló, szétmálló vagy romlottan megmaradt dolgaink közt végül sohasem csalódtam […] a régi táncdalokban sem. […] Mert ezek nem légvárak voltak, hanem bevehetetlen, szilárd erődítmények”. 10 Ezen idézetek alátámasztják az önfeledtség dalainak fontosságát, a szereplők életében való meghatározó szerepét.

A biztos vár, a bevehetetlen erődítmény motívumába illeszkedik Medve fogdai tartózkodása. M. ilyenkor kiszabadul az iskola merev, monoton világából, s a nyugalom szigetére evez, ahol némi asztrális önkínzást gyakorolva sírhat, gondolkozhat, s mindezen tevékenységek közepette meg-megüti a fülét a közeli teremből áthallatszó, megnyugtató zongoraszó, avagy csak emlékeiben idéződik fel ugyanezen hangszer muzsikája.

3. Summázás

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a regényben szereplő dalokat két csoportra oszthatjuk: a kiábrándulás dalaira, melyek egyes képekhez hasonlóan a rendszer elleni elkeseredettséget s kényszerű beletörődést sűrítik össze néhány hanggá, és az önfeledtség dalaira, melyek a rendszer lazulásának köszönhetik születésüket, s fokozatosan átvéve az irányítást tömörítik dallammá az enyhülést.

A kategóriák között a határ nem minden esetben éles, de legtöbbször világosan elkülöníthető, hogy melyik dal hova tartozik. Találunk azonban ellenpéldát a népdal-dzsesszdal egy-egy csoportba való sorolására. Mialatt Mufitól Merényi és a Varjú átveszi az üzletet, vészjóslóan kiütve ezzel őt a nyeregből, a dzsessz zenekar mintegy asszisztálva játszik a háttérben.

Ezen cáfoló példa ellenére úgy gondolom, hogy a két kategória alapvetően megállja a helyét, s a dalok a képekhez hasonló sűrítő szerepet töltenek be.

__________________________________________

1 SÜMEGI István, Képírás: Képek és festők Ottlik prózájában, Tiszatáj, 2008/9, 49.
2 SÜMEGI István, i.m., 60.
3 OTTLIK Géza, Iskola a határon, Budapest, Magvető, é.n., 145-146.
4 OTTLIK Géza, i.m., 227.
5 OTTLIK Géza, i.m., 210.
6 OTTLIK Géza, i.m., 189-193.
7 OTTLIK Géza, i.m., 285, 476.
8 OTTLIK Géza, i.m., 271-273.
9 OTTLIK Géza, i.m., 378.
10 OTTLIK Géza, i.m., 391-393.