Category Archives: Pennázó

Pennázó

Vers a rakpart felől

A rakpart fogva tart.

Elfacsart Clark-kígyók
húznak ered fölé, a két part közé, övé
a híd s a hatalom, a vallást nem adom,
válj kővé, bálvány! s a csend eláll, hogy
minden zöld legyen, a sánc is ajtóra
fordul, a láncról egy csepp rozsda pattan
lassan-lustán, zaklatottan tépem-rázom,
aszfalthúsod összevágom, zöld legyél,
zöld, mint a kígyó, sziszegj nekem,
mondd, hogy így jó,
vagy ha nem,
fojts meg inkább, nem tudod, a halott
mit lát, látott s akart…

A rakpart fogva tart.

Pennázó

Testhalom

velőtlen csikket pörgetek az egzakt ujjak
kézzelfogható percei között, elvont a parázs,
sötétben forgó az ideál.
tüzed méhkasba olvad
egy feltekert kék csíkos szálon, rád szokom,
megírlak s te leszel strófában testhalom.

Pennázó

Termőnő

körmömmel körkörösen
karcolgatom
Fortuna mellbimbóját –
de ő is csak egy
orgazmus-szimulátor –
pénztáros csajjal
szemezek
amíg beüti a boromat –

az embrió a hasfal
domborműve –
jóleső másnaposság
szakadt alsóban
sört piszkál ki belőlem –
verset szájalok
lerobbant
kocsmák helyett a tévé előtt –

szép lassan besztondulok –
jól esik, ha
egy nő gyűlölködik
a telefonban –
úgyis élvezkedni fog
növények, szőrzet,
gyerekek (feszültség)
és egy pénisz növése láttán –

(nem beszélve körméről
amivel
körkörösen karcolgatná
szőrlepte mellbimbómat)

Pennázó

Tengerre néző ablakok

Az Isten és a nők vizek,
nem tűrnek nyelvet és minket,
mégis dadogunk hozzájuk,
tengerre néző ablakok.

Szánva is imádjuk őket,
szaguk miatt mozdul a lég,
s irgalmuk miatt nem vagyunk
teljes, végleges sötétben.

Elnagyolt, kikönyörgött tornák
és bohóc imák rakódnak
le serényen valahová,
s nevetség, hogy bármit nézünk,

lehet kecsegtet jóleső
fáradalmakkal, kegyelemmel,
az orrban mégis elnagyolt,
kikönyörgött tornák szaga,

és a szájban bohóc imák
savanyú mormolásai.
Díszletek. Forma-forma formák.
Tengerre néző ablakok.

Pennázó

Szívverés

Arcán az őrület akkordozik –
térdhajlata kapaszkodásra
termett –
jól áll neki a menetirány –
melle akár egy
színházi kellék –
lezserül pólójába akasztva
terepasztallá domborítja
felsőtestét –
UHH!
fogadok, anyagcseréje is végképp dögös –
leszáll a buszról
én utána
hazaérve kiverem…
kiverem a szívem

Pennázó

Önarcképek

Most az erdő hártyás lába vagy
Isten rengeteg könnye tán,
hogy e tűrhetetlen verejték
orromra szárad, a világ.

Vagy egyszerűen az, hogy húsod
vadállat húsa,
elhagyatottságod nem emberé,
a padló és lábad háromszöge közt
a semmi ki-bejár,
fejemre hordja néma hordalékaid.
Koldus ő! Fiatal szagod kezébe hosszan,
úgy jön, úgy megy.
Szeretnék e tájon oly otthon lenni,
hogy bot lennék kezedben.

Vagy egyszerűen nézlek csak,
s nem találok szót magamra.

Pennázó

Misszionárius póz

vasárnap este egy kortyot sem ittam,
a bárpultnál dekkolva sem –
sokan vallják, hogy: „anélkül is jól érzem magam” –
persze,
nekem sem kell társaság, hogy be tudjak rúgni –
valaki igényli,
de az nem én vagyok –
olyankor szélesebb sávban csatlakozok a valóságra,
(habár olvasni elfelejtek),
olyankor nem izgat, ha egy nő
megüt,
faképnél hagy,
meztelen tetszeleg,
lelkét sírva folyatja szét –

én már letwisteltem a letargiát,
néha az is talál, aki nem keres,
például
piás csőcselék csigolyáiban úszó
velős impotenciát –
na, ez már micsoda felismerés(!) –
a megvilágosodás részegen gubbaszt a retyón,
és sohasem mos kezet –
bárki rányithat,
az igazság mindenkié,
mielőtt valaki gyarmatosítaná

Pennázó

második imádság

énistenem jóistenem
embolizál már a szívem
de a Tiéd, dobog Atyám
amíg alszom vigyázz reám
vigyázz az én szemeimre
meszesedő ereimre
beleimre csontjaimra
izmaimra tumoromra
neved áldom életemért
míg halálom nevet ezért
ahol vagyok ott a hitem
vigyázz reá én Istenem!

Pennázó

C’est l’amour

Szeretem, amikor reggel szőrös
Hátad alatt kelek,
Szeretem gombától nemesedő
Büdös lábfejed.

Szeretem, mikor nikotintól bűzlő
Szájszagod rám leheled,
Szeretem a mások által úgy
Emlegetett jó testedet.

Szeretem zselével egyben tartott
Amorf fejedet,
Szeretem a folyosón magát adó
Ribanc kedvesed.

Szeretem a bunkó, perverz,
Poénos vicceket,
Szeretem a köhögő rohamodban
Rám csapó véredet.

Pennázó

Pengeéles

Egy percem volt,
mielőtt magam alá piszkítok –
Stopgomb, leszállás az Isten
háta mögé –
pengeéles nádak szorítójában
egy patak vizébe vizeltem –
közben lekéstem a buszt,
20 percet stoppoltam
pengeéles kanyarba dőlve,
pengeéles fékcsikorgás nélkül,
pengeéles szél cibált,
pengeéles eső szakadt,
pengeéles ajkamon cirkáló nyálzuhatag,
az országút fényorgia,
100 km felett bántja a szemem –
egy motorkereskedő vett fel,
összegumizott szakálla volt,
a szélvédőn tapadókorongos Elvis
riszálta magát –
azt mondta, azért állt meg
mert pengeélen táncoló
huligánnak nézett,
aki beleszakad a szabadságba,
mint fullánk a testbe